Zsíroskenyér zabálók (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Zsíroskenyér zabálók
Én a fiamnál már időnként túlzásnak tartom:)
Egyszer azért nem ment el angol táborba, ami már ki volt fizetve, mert csupa olyan ment, aki drogozik vagy iszik.
Hiába mondtam neki, hogy neki nem kell azért tennie, mert a többiek teszik, de ő hajthatatlan volt. Azt mondta, hogy az ilyenekre nem kíváncsi és kész!
A gyerekeknek fogalmuk sincs a pénzről és pont nem érdekli őket, hogy ki honnan jött.
Pár napja az ötéves fiam elcserélte az oviban egy lego autót és silány kis műanyag autóra, egy Matukára :o)). Anyuka másnap szégyenkezve hozta vissza, hogy ne haragudjak. Miért haragudnék, ha a gyereknek a Matuka kell, neki az éri a többet. Kérdeztem a kölyöktől, hogy kéri-e vissza a legót, azt mondta, nem, neki Matuka kell.
Nekem egy kolléganőmnek a szülei pedagógusok, ráadásként az apja igazgató volt. Odajártak a gyerekek is, ahol ők dolgoztak, de nem kivételeztek velük, sőt! A kolléganőmnek rémálom volt az általános emiatt, mert neki mindig jobban kellett volna tudnia, mint a többieknek, ha nem így volt, akkor (ami természetesen nem úgy volt), akkor nagy-nagy szigor volt. Ha valami gáz volt, ahogy írod te is, ő volt az első, aki igazgatóit kapott.
Erről eszembe jutott a kisfiam, amikor elsős volt.
Kint voltak az udvaron és kintről ocsmányságokat üvöltöztek be nagyobb gyerekek a kicsiknek, ők meg ugyan azt vissza kiabálták, amiért a fiam is kapott intőt. Kisfiam nagyon boldog volt, hogy intőt kapott, széles vigyorral mesélte, hogy ő mennyire ügyes, mert már kapott is egy intőt, mert azt hitte, hogy az jó dolog:)))))
Én sem vettem még észre, hogy a gyerekek az anyagiak alapján szelektálnának. Én a fiamat sosem neveltem erre, főleg azért sem mert sosem tudhatjuk, hogy nem leszünk e mi is egyszercsak szegények.
A fiam 23 éves és sok-sok ismerőse, haverja, barátja elég vacak helyzetben van:( Én mindig mondom neki, hogy ilyenkor nem kell magára hagyni őket, mert van elég bajuk, hanem próbáljanak segíteni, amiben tudnak.
Amikor középiskolás volt, akkor pedig az osztályfőnökük nagyon figyelt arra, hogy a szegényebb gyerekek is részt tudjanak venni mindenben. Soha nem olyan kirándulásokat szervezett, ami megterhelte volna a pénztárcánkat és mindenki elmehetett, mert ha valakinek nem tellett, akkor az osztálypénzből finanszíroztuk. Ezt soha nem használta ki senki feleslegesen.
Nem olyan régen, majdnem a fejemet vették egy hasonló kifakadásért. Én is azt találtam mondani egy társaságban, miután mindenki azzal nyúz, hogy mikor szülök, hogy ilyen világba nincs kedvem.
Arról már nem is beszélve, hogy azért szüljek gyereket, hogy kb. 14 évesen külföldre menjen, mert lassan már nem abban kell gondolkodni, hogy milyen külföldi főiskolán vagy egyetemen van jövője a gyereknek, hanem milyen külföldi középiskolából van jó esélye külföldi egyetemre felvételizni.
Szerintem azért vannak még olyan emberek, akiknek nem ilyen az értékrendjük. Az én környezetemben pl nem jellemző ez egyáltalán, de persze a lányom még csak most megy oviba, majd kiderül.
Kiközösítés régen is volt, ha kicsit más voltál/mással játszottál, mint a többiek. De érdekes, hogy engem pl soha nem közösítettek ki, pedig nem volt olyan melegítőm, mint a többi lánynak, és később sem dohányoztam-ittam velük.
Gondolod, hogy ez minden gyerek esetében így van egyébként? Tehát mindegyiknek ilyen fontos ez? Nekem még kicsi gyerekeim vannak, nincs túl közelről rálátásom erre, csak a 14 éves unokaöcsém van, náluk nem tudok ilyenről.
((Én nem akarom, hogy a gyerekeim ilyen anyagias bunkók (elnézést, de ez a véleményem) barátaiként nőjenek fel.))
most hogy már nagyobb a gyerek, egyre élesedik az osztályban ez a fajta dolog.ha a suliban nem, de a játszón igen.sőt még olyan is van,hogy ha egy baráti körből valaki mégis megpróbál szóbaállni a szegényebb társával, a baráti kör kikezdi.
a legszomorúbb hogy nem is a fiúk, hanem a lányok csinálják ezt.
lehet még kicsinek nem érti, csak látja hogy a szegényebb társának nem futja új cipőre. a gyerek meg otthon megkérdi, hogy a társának miért nincs új cipője. és akkor a szülőn múlik hogy adagolja be a gyereknek.
vagy a másik példa. aki megteheti, pláne sulikezdéskor hogy a legújabb divat szerint vásároljon a gyereknek táskát (az aktuális mesehőssel, korosztályonként más) persze van olyan akinek nem telik rá, vagy nem visz minden nap enni, mert nincs miből.és ezt tudja a gyerek, és elkezdi megjegyezni, hogy neki milyen cuccai vannak, és direktbe megy a provokálás.ez van:(
Jézusom, tényleg borzasztó.
Sokáig nagyon zavartak az ilyenek, de már inkább sajnálom őket.
az nem biztos hogy megoldás. lehet a ruhát elrejti, de attól látszanak a társadalmi különbségek. pl mennő aki bevisz chipset.
a játszón attól még tovább megy a piszkálás.a gyerek nagyon jól tudja ki mennyire pénzes vagy sem.még akkor is ha egyenruha van
inkább a nevelésre kéne nagyobb hangsúlyt fektetni