Tanács örökbeadóknak és örökbefogadóknak. (beszélgetős fórum)

A barati koromben tortent:

Megeroszakolt lany, akkor volt 17. Masnap reggel ajultan talalta meg egy utcasepro...

Probald meg lenyelni az esemenyutani, mikor azt sem tudod, hogy kerultel korhazba!

Én ezt látom a legnagyobb problémának kegyetlenségnek,akinek anyagi okok miatt kell lemondania valakinek a gyerekéről.Mert a semmiből otthon nélkül nem lehet gyereket nevelni.De attól még nem biztos,hogy rossz anyja lenne a gyerekének az a nő,csak a rossz körülményei kényszerítik erre a szörnyű döntésre,hogy lemondjon a gyerekéről.

Habár amelyiknek esze van és csak ezek az okok,az nem teszi meg ezt vissza fordíthatatlanul,hanem megpróbálja minél előbb rendezni a sorait,és magához venni a gyerekét.Én is neveltem pár évig egyedül a legnagyobb gyerekemet,és valóban nagyon nehéz volt.De ez ok lett volna arra,hogy váljak meg tőle mint valami kolonctól???Én nem értem az effajta gondolkodást.Igaz nekem szerencsére volt segítségem,tető a fejünk felett,de nem mindenki ilyen szerencsés.És akkor véglegesen el kell szakítani anyát-gyerekét egymástól???Azért sok esetben lenne megoldás,csak sokan nem ismerik vagy rossz helyen keresik.Ha valóban nem akarja az anya agyereket az más,akkor lehet gondolkodni az örökbe adásban.De ahol szeretné a babáját megtartani,azoknak az anyukáknak ebben kellene segítséget nyújtani.

Miért ne írhatnál?Szíved joga!

De tudok gondolkodni,dönteni felelősen úgy gondolom!

Nekem is megvan a véleményem,tartsd tiszteletben én is azt fogom tenni a tiéddel

Nem szent, csak arrol beszelt ami atelt. Te pedig amit te ateltel, csak a verszerinti anyasagrol.

Itt nem arrol van szo, hogy csak fujja, hanem, hogy o is anya, mert neveli tisztessegesen a gyermekeit! Fogadd el, hogy ez is letezik!

Feltalaltak mar az iskolat, konyvtarat, esetleg van munkahelye...

Ne haragudj, de ezt hivjak kotoszkodesnek!

Én pont az ilyen anyukákról beszélek,akik mások befolyása alatt állva vannak elszakítva a gyereküktől,a körülmények áldozatai.Hihetetlenül gusztustalannak embertelennek aljasnak találom az esetet amit leírsz,talán egy életre meg van nyomorítva szegény lány ezzel a döntéssel.Nagyon tudom sajnálni az ilyen lányokat,mert biztos,hogy ezt nem lehet feldolgozni túllépni rajta,csak egy életen át szenvedni miatta.

Az első részével nem értek egyet,mert szerintem semmi nemes nincs a dologban,sőt...csak rossz és még rosszabb döntés van ilyen helyzetben az anya részéről...Azért én Őket is nagyon sajnálom,nem szeretnék a helyükbe lenni.

Igen szerintem is az a baj,hogy mindenki csak a saját oldaláról hajlandó nézni a dolgot.Ami valamennyire érthető,hiszen mindenkinek a saját terhe a legnehezebb,pont ezért nem szabadna azoknak dönteni akik elfogultak,akik ilyen helyzetekben benne vannak.Érthető a bánata annak akinek nem lehet gyereke,és a vágya is,hogy babához szeretne jutni,de akkor is csakis a gyerekek érdekeit kellene mindig szem előtt tartani,és nem ezt elsősorban,hogy valakiknek örömet szerez az örökbe fogadás.És ez nem érdem kérdése,hogy ki mit érdemel.Az élet sokszor igazságtalan,nem mindig érdem szerint alakul a sorsunk.Én az ésszerűség határáig maximálisan támogatnám az örökbe fogadást,de csakis azokban az esetekben,amikor lehetetlen,hogy a gyerek az anyjával élhessen.

Mert nagyon sok anya áldozat akinek le kell mondania a gyermekéről,és nem azért teszi mert rossz anyja lenne.Őket erre kényszeríteni,és a gyerekeiktől egy életre elszakítani kegyetlenség.

Kedves Cikkíró!

Emberségből ötösre vizsgáztál:)

Ne bántsd az alapitványokat. Nem érdemlik meg. Egyik sem.

Most is azt mondom nem a pénzről szól.

Az emlitett esetben sem az alapitvány döntött, hanem a kislánynak a szülei.

Ezért mondom azt, hogy nem minden a vérszerintiség.

Csak szülők és gyerekek vannak. Csak döntések vannak. Jók és rosszak.

Egy anyának legfontosabbnak kellene lenni a gyerekének. Ha ugy érzi, nem tudja felnevelni, ha nem tud hozzá ugy kötődni, nem tudná igazán szivből szeretni, akkor is a gyerek érdekeit nézze és keressen neki szülőket.

Mondjuk én nem helyeslem a cikkiró megoldását, és mindenkinek az alapitványokat vagy a titkos utat javasolnám.

nem haragszom nem bocsájtottam meg egyszerűen közönyös vagyok vele kapcsolatban.

én annyit tudok hogy másfél évig szüleimmel éltem és utána adtak állami gondozásba vagy vettek el tőlük ezt nem tudom.van két bátyám is ők is oda kerültek persze őket sem ismerem.

3 évesen fogadtak örökbe és csodálatos szüleim vannak/voltak anyukám már meghalt...apum még él szerencsére és nagyon jó a viszonyunk szeretem őt.

néha gondoltam rá hogy talán megtudjam honnan és kitől származom de aztán elvetettem a gondolatot.

ők így döntöttek nekem is megvan a saját életem ne bolygassuk amit felesleges.

nekem csak egy családom van és ők azok akik örökbefogadtak engem és minden szeretetükkel és tudásukkal lehalmoztak engem és számomra csak ez a fontos.

én ezért tudom megérteni mindkét oldalt.

mert engem is örökbe fogadtak és talán nekem is ez lesz a sorsom hogy úgy válhassak szülővé hogy örökbefogadok.

Minden tiszteletem a tiéd, ez egy nagyon bátor és nemes tett volt. Gondoskodtál a gyermekedről és örömet szereztél másnak. Gondolom nem könnyű ezt feldolgozni és egész életedben végigkísér, de a döntést te hoztad meg. Ezért téged elítélni nem szabad. Én is így vagyok evvel, ha már nem tarthatnám meg, el biztos,hogy nem vetetném ugyan azon okból mint te, inkább örökbe adnám az általam választott szülőknek.

Bő két évvel ezelőtt, mikor a kisfiammal voltam terhes, elég hosszú időt kellett kórházban töltenem. Szekszárdon van a székhelye az egyik örökbeadásokkal foglakozó alapítványnak és ott szülnek a kismamák is, akik az alapítványhoz fordultak. Volt ott egy 16 éves kislány, Budapestről jött, egy elit gimnáziumban tanult. Választása nem volt, a gyermekét a szülei döntése alapján örökbe kellett adnia. Terhességéről még a testvére sem tudott, teljes titokban tartották a szülei. A lány szerette volna megtartani a kisbabát, de nem tehette. Ő választotta ki az örökbefogadó szülőket, amíg a kórházban volt lejárt etetni, mert megengedték neki. Szegény nagyon szenvedett. Sokszor eszembe jut, hogy vajon sikerült e neki megemészteni a dolgot. Számomra a legvisszataszítóbb a dologban az anyukája viselkedése volt. Ugyebár örökbe adatta a gyerekével az unokáját, hogy elkerülje a szégyent, pedig látszatra tehetős családnak tűntek, de a kislányt ő nevezte el...

Jó lenne tudni mi lett a lánnyal...

Igen tudom.A férjem pedig már 30 nem akarja tudni hol az anyja,megértem és tiszteletben tartom!

A nevelőszüleje sem volt jobb.Ő csalódott.

De mennem kell,további jó témaboncolgatást:-)

Az is leszel!Hidd el egy gyerek sok erőt ad!

Na én most megyek!Leviszem a lányt sétálni,az idő klassz és várnak a számlák:_)

További szép napot kívánok!

De a gyerekeknek joguk van tudni.

Nem én fogom odatolni, hogy tessék ismerd meg.

Ők fognak dönteni. Én csak azt tehetem, hogy mellettük leszek, és támogatom a döntésüket mindenben.

A fiam lassan 18. Most nem akarja tudni. De volt amikor akarta. Akkor még nem éreztük elég érettnek hozzá. Még most sem elég érett hozzá, mert érzelmileg még csak 14. ( SNI gyerekre jellemzően érzelmileg alulmarad a koránál )

Egyébként mindkettő titkos.