Szerintetek mi történt a malajziai repülőgéppel? (beszélgetős fórum)

Nem volt elég motiváció a kereséshez. Ha valami celeb lett volna rajta akkor lehet lenne eredmény. Azóta van más szenzáció, az emberek többsége elfelejtette a gépet.

Tudom, cinikus vagyok, de sajnos realista is.

Igen,már biztos,hogy annyira mélyen van.De amikor megszűnt a kapcsolat a géppel,azonnal el kellett volna kezdeni a keresést.Vagy akár csak 1-2 órával később is,talán lett volna eredmény.

És azóta sem nagyon hallani,hogy keresnék.Anno arra volt pénz,hogy a 100 éve elsüllyedt Titanicot megnézzék több ezer méter mélyen,akkor erre miért nincs?Nem hiszem el,hogy nem érdekel senkit!

Nem tudom, milyen mély ott az óceán, lehet, hogy az aljára nem "látnak" le a legmodernebb technikával sem.

Én is hasonlót gondolok, nem látok ebben semmi természetfelettit, megmagyarázhatatlant.

Nekem nem jön be, de ha őt boldoggá teszi, írjon.

Viszont ha közzéteszi viselje el a véleményeket.

A szörnyűt nekem egy dew-i nevű felhasználó versei képviselik itt, ahhoz képest ez elmegy.

Elnézted, ki mit írt, de van ez így.

Érdekes, akik vakóban kiemelkedően tehetségesek voltak valamiben azokról mások állították, hogy zseni, ők maguk ritkán, Einstein is csak szenvedélyesen kíváncsinak gondolta magát.

Az írásod egy jól megírt munka, de a kiemelkedőtől messze van. Ismered a szabályokat, jól alkalmazod őket, ennyi. Ügyes mester vagy az írásban, ha a tehetséged a beképzeltséged felét mások neveznének zseninek :)

Kedves Béla!

Valóban, nem Te neveztél butának. De nem akarok minden egyes hsz-re külön reagálni, ezért összefoglalólag reagáltam.

Igen, kicsit hiszékeny vagyok, ezt eltaláltad. Ettől még az elméletem kiváló is lehet.

A kritikai érzékem egyébként erős. Bár kérdés, mit nevezünk "kritikai érzék"-nek? Ha ízlésről van szó, környezetem véleménye szerint abban jó vagyok.

Viszont a szépírást tényleg fejezd be! Egy irodalmi mű legfontosabb szempontja az olvashatóság. A Te műalkotásod viszont tökéletesen olvashatatlan! Nem kell örülnöd a kritikának - hoppá, kritikai érzék! - de jól tennéd, ha megfogadnád. Szerintem.

Ez egyszerűen borzalmas.

Kosztolányi egyik remek novellája jut róla eszembe, ahol az ifjú szerkesztőtanoncnak az a feladata, hogy valami műkedvelő uraság irományát meghúzza. És a hosszú terjengős műből végül egy mondat lesz, kb. valami ilyesmi: "Lement a nap." Nos, a Te művedből is ki lehetne hozni kábé két mondatot. De bocsáss meg, nem teszem, mert egy megveszekedett szót nem lehet érteni belőle. Hagyj fel az írással, mert ez nagyon rossz. És mindezt segítőleg írom, nem bántásból. Remélem érted.

En pont annyira vagyok irigy rad, amennyire te geniusz vagy...

Es B. R. Nagy igazsagaval tennek pontot ennek a szellemi melyrepulesnek (hogy a temahoz is kapcsolodjak) a vegere, miszerint "az a baj a vilaggal, hogy a hulyek mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak ketelyekkel".

Tovabbi jo ontomjenezest es omlengest, de meg annyit segitek: attol, hogy szavakat dobalsz egymas moge, meg nem alkotsz irodalmi muvet.

Válaszok — személyre „szabva”

„Pms”-nek:

Írtad: „Ha szöveget formázni szeretnél akkor ne a fórumokon próbáld, más a funkciója.”

Jelentem: TUDOM, hogy ez és az ehhez hasonló fórumok nagyjából mire valók, vagy inkább: mire képesek... Viszont azt is tudom, hogy az igénytelenül szegényes szövegszerkesztési és stilisztikai eszköztárakkal támogatott (illetve az igényesebb eszköztárakat csak bonyolult „bűvészkedés” árán prezentáló), világhálós platformok (kommentelő „felületek”) „szülőatyái” (netán „szülőanyái”?...) mind-mind lusta rendszertervezők és/vagy alul-képzett programozók. Az eme „felhasználóbarát” megoldások „fantáziadús” menedzselői pedig: hozzá nem értően bátor, ám lusta marketingesek és sails managerek. A nagyobb baj az, hogy eme mentalitás „gyümölcseit” a kritikai gondolkodásmódjukban henye felhasználók simán „lenyelik”…

Válasz „honeymooon”-nak:

„A tehetségtelen, de fanyalgó szüfrazsettektől és az egykönyvű, hipokrita kékharisnyáktól ments meg uram minket…” — B-R. B.

Írtad: „Sokan hiszik, hogy attól zsenik, hogy nem értik meg őket”

Nos, ilyesmivel pontosan azok szoktak „érvelni”, akik — csekély fokú műveltség és/vagy irigység okán — VALÓBAN nem értik meg a géniuszt...

Ezt is tőled idézem: „Dagályos, terjengős (mármint a három regény-részlet, amit ide feltettem — B-R. B.), Jókainál még elment, de manapság már nem nagyon. persze csak akkor, ha a cél az, hogy olvassák.”

Talán meglep, de még jelenleg is (a XXI. század második évtizedében is!) Jókai az egyik legolvasottabb magyar író... (Hogy megérdemelten-e vagy sem, az persze egy másik dolog, no de Te hivatkoztál az olvasottság esélyére...) Egyébként az Iliásznál dagályosabb és terjengősebb mű (amely azért nem Jókai keze-munkája...) alig jött létre a világirodalomban, ámde..., ámde TÖKÉLETES! Viszont meg kell hagyni, értelmi és érzelmi befogadása igényel is némi kuturáltságot és műveltséget — ami az ókori Hellasz néptömegeiben bármennyire is hihetetlen, de meg is volt! Hogy ez a kuturáltság és műveltség mennyire jellemző a mai kor (magyar)népességére, nos ez már öléggé elgondolkodtató kérdés...

Hadd ne fejtsem ki bővebben.

Végezetül: Nyilvánvaló, hogy az „Intelem űrvándoroknak” fejezet-mottó elolvasására már nem is vetted a fáradságot. Márpedig a helyzet az, hogy annál tömörebb, lélekbemarkolóbb és egyben igazabb — egyszóval: MŰVÉSZIBB „figyelmeztetést” hasonló tematikában aligha találsz széles-e világon!

(Rövid megjegyzés: ha most valaki kijavít, hogy asszongya: „Nem fáradságot, hanem fáradTságot” — amint ezt hasonló kontextusban már kifogásolta egy baldóver —, akkor meglékelem a tökömet!...)

Ennyi — egyelőre.

A magyarazat pedig sokkal egyszerubb...

;)

Ha azoknak tetted fel akim megdícsérnek érte, akkor sajnos nem én vagyok a célközönség. Dagályos, terjengős, Jókainál még elment, de manapság már nem nagyon. persze csak akkor, ha a cél az, hogy olvassák.

De majd Pusszedli holnap kielemzi, hiszen neki szántad.

Ui:: Ha szöveget formázni szeretnél akkor ne a fórumokon próbáld, más a funkciója.

A következőkben három részletet olvashattok, készülő nagyregényemből.

- Hogy mi van?!… - kérdezheti itt most valamelyikőtök.

Nos, nem mentegetőzöm, mert az csak mentegetőzés lenne…, ámde némi jogalapul szolgál számomra, hogy „Pusszedli*” kérésére teszem, amit teszek.

(Az esetleges formátumozási problejuszok miatt nem engem tessen okolni, ugyanis a neten fellelhető — jegyzetelést lehetővé tévő — fórumos „felületek” formázási szolgáltatásai minősíthetetlenek!…)

1. részlet: A regény „nyitánya”

A Mindenség káprázata

Ha majd egyszer Te is állsz szikrázón tiszta, rejtek-sötét éjszakában szabad ég alatt — távol a fénnyel hivalgó, füstgomolyos várostól —, s feláruló lélekkel pillantasz a káprázatos mennyboltozatra fel, — csak, hogy elvágyó képzeleted repítsen a Fenséges Végtelen térségein át, s MERT ISMERNED KELL A Mindenható számolatlan, tünékeny valóság-csodáit —, hát merülj el gondolatban a messze-mélyűr csillagvajúdó gázködjeiben s már látod is, amint idegen-másik világok titok-rejtelmes bolygó-gyermekei vonulnak el sorra napjaik ellenfényében előtted;

s ha majd ekkor kaleidoszkópban kevert színekkel pompázó egyikükhöz az értelem remény-remegésével közelítvén felsejlik benned is, hogy ott — nehéz metánfelhők alatt — a zabolátlan őskáosz szabdalta felszínbe ékelt, forrva-bugyborékos tengeröblök mélyén milliomnyi évtől fogva készül lappangón az ÉLET, hogy majdan szétáradhasson rajt’, hát ne feledd, mily’ sérülékeny szálak egymásba fonódásán is múlik mindez;

mert ha tovább hatolsz a gyémánttal szórt távol-tér fekete-bársony szövetén, tovább a Hattyú-csillagkép legendás űr-szegletébe, ahol is az iszonytató Cygnus X-1 infernó tárja fel lenyűgöző rettenetét előtted, akkor ott a tapasztalás felkorbácsolta érzetek eufóriájától eltelve tanúja leszel, amiképp’ e láthatatlan-fekete szingularitásba görbedt csillagszörny-pöttöm, midőn korszakokkal elébb a saját bolygó-füzérén viruló civilizációt szupernóva-végítéletként őrjöngő Nemezisként semmisíté meg, most egy gigászin tobzódó örvénylésben falja fel fénygömb-óriás társát közönyösen;

ám ez az önmagába zárult energia-mælstrom — e felfoghatatlan stella incognita —, egyszer még szolgálhat tán szülőplanétájukat mindörökre elhagyó űrvándorokat, mikoron ők azt — egy lelkesítőn-fájdalmas, Új Exodus állomásaként okosan, óvatosan megközelítvén — ravaszul megcsapolják majd, hogy azután az űr méhében megbúvó Új Ígéretföldje-bolygó iránt kutatva vezessék tovább tér-óceánt hasító hajóikat;

és ha amint Te is nem fáradva, nem pihenve — a végső válaszhoz új meg új célt keresve — rendre magad mögött hagyod majd a fényéveknek ezer meg ezreit, s A Teremtő eme véghetetlen űrbe sajtolt kéznyomai közt — a gondolat eme határ nem szabta sebességével tovasuhanva —, végre is már túljutsz a Tejútrendszer legkülső tartományain, túl a ritkásan derengő galaktikus halo különc rendbe ömlesztett gömbhalmazainak fénylabdáin is, hogy egy még távolibb cél: az M31 – Andromeda testvér-galaxisának halovány köd-korongja felé vedd útadat, s akkor egy pillanásnyit megtorpanva visszatekintesz a kar-spirálok szivárványszín, ölelő íveire, s az elmondhatatlantól gyönyörűség-félelem-zokogásban kitörve hirtelen a magány ragadja meg fémmarokkal szívedet

— MERT NEM TALÁLOD a messze hagyott Földanyát —,

Te is rádöbbensz majd:

A Mindenség egy mély sóhaj az Idő tükrén,

és Isten célja, hogy társra lelj benne!

2. részlet: Szegmentum az I. rész első fejezetéből

…szüksége volt hát, a testi-lelki felfrissülésre és az erőgyűjtésre. Most tehát, mikor végre kitavaszodott, elszánta magát: ha időlegesen is, de kiszabadul a város-kaloda szorításából. Úgy remélte, újólag megtisztíthatja bensejét a testébe és lelkébe ülepedett szennytől. Két nappal ezelőtt megváltozott az időjárás: a nyomasztó fülledtséget egyre fokozódó, frissítő szél váltotta fel, ami a következő reggelre port kavaró rohamokká erősödött, aztán valahol távol, elszórt villámlások kezdték keresztülhasogatni a súlyos felhőtömböket, melyek a város fölé sodródva végül kiadták magukból terhüket, s másfél napon keresztül zuhogott az eső. Mára azonban minden lecsendesedett, az ég is csaknem teljesen kitisztult, a város szmog-terhes levegőjének nyoma sem volt, és ő elhatározta: még ha az előző nap kézhez kapott baleseti kártérítése jó része bánja is, nekivág az éjszakának. Este tíz körül felült egy névtelen vonatra, amiről aztán úgy háromnegyedórányi zakatolás után egy elfelejtett kis porfészeknél leszállt. Húsz perc alatt kijutott a kisvárosból, vagy inkább faluból, és most itt gyalogol a sokadrendű aszfaltút közepén. A levegő telve volt az imént véget ért záportól megittasult körös-körül rét kipárolgásával, és ő rajongó gyönyörrel szívta magába az életet, s húszméterenként meg-megállva, fejét hátravetve s kitárt karjait a zenit felé emelve múlhatatlan áhitattal fürösztötte lelkét a csillagokkal díszes égbolt megrendítő látványában.

Most tehát már sejted, mit is érzett „T.”, miközben az elhagyatott országúton vitték előre léptei a mámorító éjben. Jelenlegi életében túl volt már talán századik reinkarnációján is — nem tudhatod, és ő sem szerezhetett erről semmiféle bizonyosságot, mindössze csak voltak időnként (szó mi szó) romantikus álmodozásai, elmúlt korok híres-hírhedettségeiről. Arról sem volt semmi tudomása, hogy az emberlét és A Nagy Alkotó között, találhatóak még más — az emberénél kiváltságosabb — létformák is. Ő viszont legelső életre-teremtésekor is emberként lépett Az Örökkévaló nagy színpadára, és valamilyen kifürkészhetetlen okból mindannyiszor ugyanezen a bolygón, és minden megtestesülésében ismét-meg-ismét emberként született újjá, talán, mert az emberlét — A Nagy Életrelehelő szándéka szerint — az egyik leghúzósabb „vizsgapálya” az olykor csak korszakonként megelevenített lelkek számára, s noha „T.” az e pályán történő „futásai” alatt mindeddig nem cselekedett oly’ végletesen romboló dolgot, amelynek következtében aztán legközelebb már az emberi létforma szintje alatt kellett volna inkarnálódnia, mégis, a folyvást hibát-hibára halmozók tömegeihez igazodóan, minduntalan hasonló — leküzdendő — hiányosságokkal kellett következő életeinek nekifutnia, aminek velejárójaként: vagy a türelem és megfontoltság (bölcsesség), vagy a tehetség és ambíció, netán a társadalmi státus, vagy a küzdeni tudás, esetleg a helyzetfelismerő és döntésképesség, vagy az emberi kapcsolatteremtő készség, illetve ezek valamely kombinációi, voltak gyenge pontjai.

Mindezek miatt, valamint az ösztönző tudás híján, eddigi életeiben máig nem volt képes önerőből elegendő lendületet venni ahhoz, hogy kimagaslót hozzon létre, hogy — jó karmája folytán önmaga fölé emelkedve — nagyívű sorsot biztosított volna maga számára, mely által a rákövetkező újjászületésében már kedvezőbb alap állt volna rendelkezésére, s így fokról-fokra tovább emelkedve, méltóvá válhatott volna egy felsőbb létformában való megtestesülésre.

Noha néhányszor már belement a szellemi játékba, igazában mégsem szerette hinni, hogy mindez valóban így is történt vele. Nem tudta felfogni és megemészteni a teljes egészet irányító Legfennsőbb Lény létezésének és magasabb szándékának misztériumát. Túlságosan is felszabadult gondolkodású, magabiztos én-tudattal rendelkező egyéniség volt ahhoz, hogy egykönnyen átérezze és elfogadja, miként szövi át finom szálakkal Legfennsőbb Tudat a szabad akaratot. Egyvalami felől azonban kétsége sem volt: olyan korba született, amely sokkal több csalóka ígérettel kecsegteti a benne élőket, mint amennyit valójában nyújtani képes számukra. Szívesebben élt volna ötszáz, vagy még több évvel korábban, amikor még — hite szerint — egyértelműbb választóvonal húzódott nemes vagy aljas eszme, talmi csillogás vagy valódi érték, gerinctelen véglény vagy gránit-jellem között, mint saját jelenében.

Számtalanszor átélte már, hogy ott van Thermopülai-nál, a lakedaimóni háromszázak között, Leónidasz, a spártai oroszlán oldalán küzdve. Nem tudott róla, de egy korábbi megtestesülésében ott volt. Noha akkor, ama vész-fellegű korszakban (is) élt, éspedig Hellaszban, spártaiként, mégsem volt szükségszerű, hogy ott legyen. Tulajdonképpen óvatlan szókimondása „jutalmául” lett hőssé. Elkövette azt a meggondolatlanságot, hogy — Leónidasz fiatal, tapasztalatlan belső inasaként — ura jelenlétében tett élcelődőn hetyke megjegyzést a király fegyveres kíséretének egyik idősebb, ám Leónidasz által igen sokra becsült katonájára. A király nem büntette meg azonnal, ám (talán, mert felsejlett előtte saját, közeli balvégzete is) ekként rótta meg: — Óh, te oktalan, vak szolga, te sem tudhatod még, Klóthó nem fonja-e már élted fonalának azt a szakát, mit Lakheszisz épp akkor gombolyít majd fel, midőn egy szál karddal kezedben, a síkon mellettem állva kell médek özönének rohamában bizonyságot tenned arról, vagy-é — akárcsak félig is — oly’ dicső fegyverforgató, mint hű társam, a számos párviadalban győztes Lefterisz. S ha ott, akkor, nem szakasztatik meg — Atroposz keze által visszavonhatatlanul — az a fonál, hát adj hálát a Moiráknak. De addig is, emlékezz szavamra, pimasz ifjonc, mert hamarost eljöhet az időd!

És valóban, néhány hét múltán, az akkor királyi szolgálóként létező „T.”, noha nem volt még küzdelemre készen képzett spártai, és módja sem nyílt még (a maga pótlására) legalább egy, leendő harcost nemzenie a hazának, éles-nyelvűsége „díjaként” a Hellaszt pusztító barbárokkal vívandó közelgő összecsapásban bizonyíthatta hazája és ura iránti hűségét, s az általa leszólt testőr tekintélyéhez mérhető katona-erényét.

Így történt hát, hogy a spártai oroszlánt szolgáló „T.”, a Hellész-pontosznál tengert korbácsoltató Xerxesz parancsára gyilkoló „halhatatlanok” végső rohama alatt — miután azok egy éjjelen Ephialtész, az áruló pásztor nyomában a Kallidromosz-hegy két nyúlványa közt rejtve meghúzódó Anopaia-ösvény kerülő útján átóvakodva a Meleg források erődjénél élet-halál harcban küzdő görögöket, hogy végre is legyűrhessék, alattomban hátba támadták —, az utoljára maradt, két tűz közé került hellén hősökkel együtt esett el; akkor érte a végzetes nyíllövés, amikor a már sok sebből vérző, haldokló Leónidaszt próbálták a mindenfelől özönlő ázsiaiak elől felvonszolni a végső küzdelem dombjára, hogy lambda-díszű pajzsaikkal, testükkel védelmezzék őt a bosszúszomjas perzsáktól, kiknek is a csata első két napján legalább 10 000 harcostársuk veszett oda az ellenükre szövetséges hellén városállamok hoplitáinak alig háromezrétől, kik is a lépcsőzetesen erődített kőfalak sávjai mögül Zeusz megelevenedett villámaiként ki-ki csapva, bősz szolgakatonák hekatombáit küldték Hephaisztosz sötét honába, majd midőn az árulást hírül vevő Leónidasz a héroszok többjét — hogy életüket a végpusztulástól megmentse — az utolsó támadás előtt hazaküldte, a Hellaszba Olimpia idején öldökölni jött médek még négyezrének végzete teljesedett be a körülzáratás után hátrálni kényszerülő, ám a nyílzáporos dombon is mindhalálig küzdő akhájok maradékának — Pallasz Athénétől siratott Spárta és Theszpiai alig ötszáz fiának — kezétől, abban a lehelet-szakadásig hajszolt elkeseredettségű — őrjöngőn véres, ám mégsem Arésznak gyönyörűséges — viadalban, azon a néhány örök dicsőségű, büszke-gyászú augusztusi napon, ott a szorosban — Krisztus előtt 480-ban.

3. részlet: Fejezet-mottó

Intelem űrvándoroknak...

Ne gondold, hogy könnyű lesz, ha majd ott állsz a végtelen tér rejtekébe gyúrt

Új Ígéretföldje-bolygó rémisztőn-fenséges, idegen égboltja alatt

— a bömbölő szelű némaságban társak közt is magányosan —,

s pengeélnél fájóbban hasít szívedbe a felismerés:

mindannyian az anya-ölelésű, topáz-szín szülőbolygótok emlékéért ejtett könnycseppel mondtok végső búcsút a mindörökre hátrahagyott, valahai otthonnak.

Nos, "Pusszedli"*, meg vagy elégedve?...

Csalódtam az itteni lektorokban!

Az „öMértékelési késztetés” már fel sem tűnt nekik…

Egyébiránt: „A lektorok lektorálnak, a zsenik meg munkát adnak — nekik…” [Baksai-Róka Béla]

Megjegyzések:

1. Ezt a bon mot-t ebben a pillanatban „szültem”. (Aki akarja idézheti — tőlem…)

2. Az elütések okai a következők:

a) olvasáshoz/íráshoz már szemüveget kell viselnem (a rohadt életbe!)

b) olyan helyen püntyögök, ahol qrva rossz leosztású billentyűzettel kell bajlódnom

c) amellett még sietnem is kellett, a KENÓ miatt (viszont megnyugtató, hogy 170%-os nyereséget abszolváltam a ráfordtáshoz képest!…)

3. „Pusszedli*”-nek üzenem: miután a programommal up to date-eltem a holnapi esély-előrejelzést a KENÓ-ra, felteszek ide valami írásomat — csak neked!… (meg azoknak, akik majd esetleg megdicsérnek érte…)

De az!

De lagalább csendesen ... :D

Jó neked!

Én még mindig ott tartok, hogy szívesen olvasnám azokat a művészi írásokat ... :S