Szerelmes versek, idézetek (beszélgetős fórum)

Sotet ejjel edes alom,hamar tovaszall,

Felebredek s a szivem csak kalapal,

Kisparnamat szorongatom,konnyes mar a szemem

Szeretnem ha MINDIG itt lennel VELEM!!!

Amíg szeretsz,addig élek.

Szeress nagyon,mert meghalni félek.

Szeress,mint a virágot a méhek,

Szeress,amíg nap ragyog az égen.

Szeretlek Szívem, mint virslit a kutya,

Ha meglátlak mással megüt a guta.

Szeretem szemed,mely kancsal és üveg,

Szeretem füled, mely válladon lebeg.

Szeretem orrodnak két pici lyukát,

Melyen a bécsi gyors röhögve fut át.

Beléd zúgtam, mint vak ló a gödörbe,

Sírok érted egy felmosóvödörbe.

Szerelmünk olyan mint egy moslékos dézsa,

S Te úszkálsz benne mint egy varangyos béka!

Szeretni szabad,

feledni nem!

Feledni mindent szabad,

csak az igaz szerelmet nem!

Senkit szeretni vétek,

sokat szeretni bűn!

Te is csak egyet szeress,

de azt forrón, és hűn!

Szerelmi vallomás!

Együtt jártak ők sok-sok éve már, egy fiú és egy lány. Hideg tél, meleg nyári napsugár kint találta őket a szűk kis utcán.

Sokat beszélgettek, suttogtak egymásnak csacska szavakat, boldogok voltak.

Egy nap a lány így szólt a fiúhoz:

- Gyermeket várok, egy szép kisbabát.

A lány szeméből sugárzott az öröm, de a fiú nem szólt, csak némán elköszönt.

Nem jött vissza már, nem várta a lányt a Duna-partján. Elment némán és hidegen.

- Ez volt tán a nagy szerelem???

S megszületett a kisfiú. Kék szemű, szőke hajú, mint az apja volt.

Boldog volt a lány, hátha eljön az apja tán. De nem jött, hiába várt.

A hetek, a hónapok egyre teltek, s a fiú kimondta az első szót, a legszebbet.

Felcsillant a régi szép emlék, a boldog együtt töltött hónapok.

- Milyen kár, hogy egyedül vagyok! - mondta a lány

S még egyszer, utoljára elindult kisfiával a kis utcán.

A sarkon egy ifjú pár köszönt rá. Kék szemű, szőke hajú fiú, s egy barna lány.

A lány visszanézett könnyei között, s így szólt fiához:

- Látod kicsim, ő volt a papád!

S a kisfiú anyja válán és hajába burkolózva elsírta magát.

Négy gyertya!

Négy gyertya égett az adventi koszorún.

Olyan csend volt, hogy hallani lehetett, amint a gyertyák beszélgetnek.

Az első gyertya megpislant, és elkezdte:

a nevem: BÉKE!

Az én lángom világít, de az emberek nem tartják be a békét...

A lángja pislákolni kezdett, míg végül kialudt.

A második gyertya is rákezdte:

a nevem HIT!

Az emberek nem akarnak tudomást szerezni semmiről, úgyhogy hiába világítok én is...

Huzat támadt és a lángja kialudt.

A harmadik gyertya szomorúan és csendesen rákezdte:

az én nevem SZERETET!

Már nincs értelme, hogy világítsak. Az emberek félretoltak és elfelejtettek.

És a lángja sisteregve kialudt.

Egy kisfiú lépett a szobába.

Ránézett a gyertyákra, és így kiáltott:

"NEKTEK ÉGNI KELL!!!"

És ebben a pillanatban megszólalt a negyedik gyertya is:

NEFÉLJ! Ameddig én égek, mindig van remény:

A nevem REMÉNY!

És a kisfiú meggyújtotta róla a három kialudt gyertyát.

A REMÉNY lángjának soha nem szabad kialudnia.

A négy lángot:

BÉKÉÉT,

HITÉT,

SZERETETÉT,

és a REMÉNYÉT őrizni kell mindörökre!!!

(Tudom, nem szerelmes, és nem is idézet, de IGAZ!!!)

"Minden, ami él, az túlságosan is titokzatos. S Te, kedvesem, számomra örök talány maradsz, mely az élet értelmét és a halál borzalmait rejti magában.

Vajon valaha a miénk-e az, akit szeretünk? Vajon nem másvalami -e a csók és az ölelés, mint egy gyönyörűséges kétségbeesés erőfeszítése?

Ne félj odaadni magad nekem...

Mindig vágyni fogok rád, és sohasem foglak kiismerni, mert benned a Lehetetlent és a Végtelent kívánom"

Más lett a nappal

és más lett az éj.

Más hangok hívnak

és más dal kísér.

Más vágyak gyúlnak

és más vagyok már.

Más utakon járok,

hiszen megváltottál.

Már remélek újra,

a hitem visszatér.

Már áramlik ereimben

újra az alvadt vér.

Már ébren álmodom

igaz álmokat.

Már merem látni

a csillagokat.

...mert a ködből hírtelen

a napfénybe értem.

...mert volt aki megállt

és lehajolt értem.

...mert újra szerető

szemekbe nézhetek.

...mert érinteni vélem

bársonyos kezed.

...mert...mert...

...és miért még?...

...kérdezel...

...mert létezel!

Kezemet nyújtom

Kérlek, ismerj fel

Értsd meg, amit mondok

Kérlek fogadj el

Ha nálad lesz egy kérdés

Nálam biztos lesz egy válasz

Ha választanod kell

Kérlek, engem válassz.

Ákos

Emlekszel arra a napra,

Mikor a szad az elso csokot adta?

Rad tekintettem,s ajkam remegett,

Nem tehetek rola de NAGYON SZERETLEK!!!

Örizlek, mint fény lelkét az ében

Keményen, némán

Talpig feketében

Szerelmes vers

Ülj ide mellém s nézzük együtt

az utat,mely hozzám vezetett.

Ne törődj most a kitérőkkel,

én is úgy jöttem,ahogy lehetett.

Hol van már az ,aki kérdezett és

hol van már az a felelet-

leolvasztotta a nap

a hátamra fagyott teleket.

Zötyögtette a szívem,de most szeretem

az utat,mely hozzád vezetett.

/Csukás István/

Zűrös éjszaka

Hosszú éjszakák hűvös hajnalok

Régi jó barátok, ti hol hagytatok?

Őrjítő józanság,üres nappalok

Fekszem csak , nem tudom hol vagyok

Vakító fények szemembe markolnak

Gyomromnak valahol éles kést tartanak

Törött poharak egy rúzsfoltos asztalon

Elhamvadt cigarettám a többire halmozom

Fülembe zúg az ébredő motel zaja

Rámmered szobám csupasz fala

Száradt torkom torz hangokat reszel

Kérdező szavára most senki nem felel

Fejemben, mint tűszúrás lüktet a vér

Megdagadt nyelvem pár csepp kortyot kér

Gyomromat feszíti az esti lakoma

Köröttem üres lett már a szoba

Sápadtan köszönt rám a reggel

Kábán támaszkodom kiürült fejjel

Itthagytak egyedül a tegnapi barátok

Közülük senkit meg nem találok

Motel szobám olyan, mint csata után

Üvegek csörömpölnek lépteim nyomán

Testem újjáéled a forró zuhany alatt

Emlékemben már semmi meg nem maradt.

Ez nagyon szép és igaz!Hiányollak az oldalamról!

Üdv: Tibor

„A homokdűnék a széllel változnak, de a sivatag ugyanaz marad. Így lesz a mi szerelmünkkel is. Maktub /meg van írva/ - mondta. Ha a Történeted része kell ,hogy legyek, akkor egy napon visszatérsz.”

Paolo Coelho: Az alkimista

Egyszer egy kellemes vasárnapi estén, egy lány a barátnőjével csavargott,

és elkeveredtek egy pincébe, ahová a lánynak ugyan semmi kedve nem volt

menni, de a barátnője ragaszkodott hozzá. Ott találkoztak néhány sráccal,

akik láthatolag egész jol szórakoztak. Volt a pincében egy srác aki első

látásra nagyon szimpatikus volt a lánynak...beszélgettek, zenét hallgattak

és megbeszélték, hogy a neten "találkoznak". Ez így lett, mivel a srác még

az éjjszaka folyamán megkereste a lányt, aki nagyon örült, mert a fiút

kedvesnek és szimpatikusnak találta persze nem utolsó sorban tetszett is

neki.

Két nap muva a fiu egy kedves smst küldött a lánynak amiből aztán

beszélgetés lett majd egy randevú. Moziba mentek és nagyon jol érezték

magukat egymással. Mozi után nem ért véget az este...kocsikáztak és sokat

csokoloztak. A lány egy csillagot ajándékozott a fiunak a hatalmas

csillagos égről, amit prsze nem találtak mivel az ég eléggé borús volt.

Hajnalodott amikor nyugovora tértek.

Örültek, hogy egymásra találtak és ugy érezték csak az a fontos,hogy

boldogok és más nem számit. Egy este épp a csillagukat keresték amikor egy

hullócsillagot láttak...mindketten kívántak valamit...ami mindkettőjük

arcára ujjabb boldog mosolyt varázsolt. Egymáséi lettek s jol érezték

magukat. Beszélgettek nevettek és boldogok voltak.

Aztán jött egy nap amikor a fiú fura kérdést tett fel a lánynak az egyik

barátjával kapcsolatban, ami nevetségesen hangzott mivel a lány ugy érezte

ez biztosan csak valami vicc lehet, hisz olyan jol megvannak a fiuval,hogy

ilyen még csak fel sem merülhet. De aztán eljött a következő az azt követő

és az utánna lévő néhány nap amikor a lány nem találkozott a fiuval és még

csak nem is beszéltek. A lány furcsának találta a dolgot, de nem

tulajdonitott nagyobb jelentőséget a dolognak mivel a fiu a barátaival

ünnepelte a névnapját és a születésnapját. A lány nagyon várta már mert

igyekezett olyan különleges ajándékkal meglepni a fiut amire már régota

vágyott és sikerült is megtalálnia a "tökéletes" ajándékot.

De kiderült, hogy nem azért nem találkoztak mert a fiu a barátaival volt

hanem mert valakinek nem tettszett a boldogságuk és belekevert az

életükbe.

A lány ugy gondolta,hogy meg tudják beszélni hisz nincs mitől tartaniuk de

nem igy volt. A fiu talán nem tudja mit akar, talán tudja...de a lánynak

nagyon nagy fájdalmat okozott. És most szegény nem tudja mi lett a nagy

boldogsággal és a sok nevetéssel ami még kettőjükre vár, vagy talán csak

várt?

kérlek segíts folytatni a történetet, bárhogy is legyen, mert tanácstalan

vagyok a végével kapcsolatban... tovább éltek együtt boldogan, vagy

szétváltak utjaik?

Szeretnem ha valaki szeretne,

Halk gyonyoruseg foldjere vezetne,

Ki megfogna remego ket kezem,

A szivet s lelket ideadna nekem,

Ki megerezne mikor a szemebe nezek,

Hogy az ove vagyok es csak erte ELEK!!

"A szerelem, a szerelem,

A szerelem sötét verem.

Beleestem, benne vagyok,

Nem láthatok, nem hallhatok."

/Petőfi Sándor/

LEVEGŐT!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott

hazafelé menet?

A gyepre éppen langy sötétség szállott,

mint bársony-permeteg

és lábom alatt álmatlan forogtak,

ütött gyermekként csendesen morogtak

a sovány levelek.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,

e táj oly elhagyott.

S im váratlan előbukkant egy férfi,

de tovább baktatott.

Utána néztem. Kifoszthatna engem,

hisz védekezni nincsen semmi kedvem,

mig nyomorult vagyok.

És az országban a törékeny falvak

- anyám ott született -

az eleven jog fájáról lehulltak,

mint itt e levelek

s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,

mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse

s elporlik, szétpereg.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.

Pedig hát engemet

sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,

mint apró gyermeket,

ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.

Én tudtam - messze anyám, rokonom van,

ezek idegenek.

Az én vezérem bensőmből vezérel!

Emberek, nem vadak -

elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,

nem kartoték-adat.

Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

jó szóval oktasd, játszani is engedd

szép, komoly fiadat!

Megoldás

Szerelmes esték --

gyilkos éjjelek,

mámorban elszállt

kéjes életek.

Tudatlan órák --

elveszett napok,

vergődve küzdő

emberállatok.

Megélve mindezt

elvetél a szív,

múltad s jövendőd

csak pokolra hív.

Szemlélve sorsod

hogyha nincs remény,

ajkad kiáltsa

Krisna Szent Nevét.

"Nem azóta élek, mióta megszülettem

hanem mióta itt élsz a szívemben!

Azóta tudom mi az élet,

mióta meghalni tudnék érted!"

Te vagy a kezdet és Te vagy a vég !

Nélküled nem bírnám, érzem feladtam volna rég !

Csak annyit kérek Tőled, hogy mindig itt legyél !

Mindig velem legyél! Mindig velem legyél !

Aki túlságosan szerette a nőket,

annak az a büntetése,

hogy haláláig szereti őket.

Szeretnék szeretni !

Szerelmet szerezni !

Szerelmes szívemet

szívedhez szegezni !

Szólj hát szívemnek szerelme :

szabad-e szeretni ?

Szeretlek téged, mert magam vagyok benned,

Szeretlek téged, mert mások is szeretnek,

És szeretni foglak, mert az vagy énnekem

Ami sosem múlik és mégsem szerelem.

És ha jön majd tavaszi könnyű zápor,

És ha perzsel édes nyár heve

És ha búcsúzúnk az ősz viharától,

És beköszönt az élet szív fagyasztó tele,

Te ott leszel majd, és én itt leszek,

De mégis itt vagy ott együtt leszünk,

Mert egyforma eszme és egyforma értelem,

Amit együtt egyformán, szeretünk.

Sekély vigasz habár már Júliának,

Hogy Rómeó halott de így sem feledhet

S mint Shakespeare-i darabban késő már a bánat,

„korán láttam, meg későn ismerem meg”

Hát legyen Verona könnyéhez hasonló,

Az a könny mely értünk is esik

Habár tudják, hogy minden elmúlandó

Egymást ők mégis örökké szeretik.

( ÉN )

"Amikor indulok,te mindig félsz,

Úgy érzed, valami véget ért

De bármerre visz az út

Te bennem élsz

Érted mindent megtennék

Hinned kell nekem

Mindig hozzád érkezem...."

"Mondd, mi a Szerelem?

Két lélek, egy gondolat.

Két szív, egy dobbanás."

/Fridriech Halm/