Szerelmes versek, idézetek (beszélgetős fórum)

"Újra péntek, megint vége egy hétnek,

De a nélküled töltött napok semmit sem érnek.

Értelmetlen mondatok, elharapott szótagok, minden szóban hazudok: -Kössz jól vagyok!"

"Sírok , ha sírsz, Ha ragyogsz, ragyogok,

Néma barátod, rabszolgád vagyok!

Alázatos és bizalmas barát

Aki nem kér semmit, csak örökké imád!

És nem akar lenni , csak te általad,

Csak árnyéka annak ami vagy...!"

Ady Endre

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

Mint aki a sínek közé esett... {Kosztolányi Dezső}

Mint aki a sínek közé esett...

És általérzi tűnő életét,

míg zúgva kattog a forró kerék,

cikázva lobban sok-sok ferde kép,

és lát, ahogy nem látott sose még:

Mint aki a sínek közé esett...

a végtelent, a távol életet

búcsúztatom, mert messze mese lett,

mint aki a sínek közé esett:

Mint aki a sínek közé esett -

vad panoráma, rémes élvezet -

sínek között és kerekek között,

a bús idő robog fejem fölött,

és a halál távolba mennydörög,

egy percre megfogom, ami örök,

lepkéket, álmot, rémest, édeset:

Mint aki a sínek közé esett.

"Az utolsó angyal

Egy angyal repül fent az égen,

Ott repül magányosan már nagyon-nagyon régen.

De már alig repül, alig van ereje,

A végső búcsújának talán épp itt az ideje.

Azt mesélték nekem egyszer, hogy az angyalok örökké élnek,

Ám ez badarság, hisz ha megsebzik őket, ők is elvéreznek.

S ezt az angyalt is kegyetlenül megsebezték:

Hiszen megalázták, eldobták, s elfeledték.

Most ez az angyal összetörten száll,

Hisz megnyugvást még a Mennyben sem talál.

Inkább a pokol tüzében kárhozna el,

Hiszen a szív melyért élt már nem felel.

Meggyötört szíve szüntelenül egy valakiért dobog,

Azért a valakiért aki érte már nem zokog.

Talán ő már elfeledte a lányt ki érte dobta el az életet,

S választotta a visszafordíthatatlan, örök angyallétet.

A kislány imádta a fiút, érte élt,

Mindent ettől a fiútól várt, s remélt.

Vakon bízott benne, hitt neki,

Nem gondolta hogy pont ő fogja becsapni.

Ám egy bús napon bekövetkezett a nagy hiba,

Melyből lett e keserű tragédia.

Nem lehet tudni milyen nap is volt,

Csak annyit tudok az égen már fent ragyogott a hold.

Besütött egy rideg sziklaszirtbe,

A sötét sziklaszirt legzugabb részébe.

Ott feküdt a lány, s a hold a sugarával az arcát kényeztette,

Ám megrémült, hiszen a lánynak csupán jéghideg arcát érinthette.

Halott lett a lány, hisz belehalt abba,

Hogy magától a szerelme kegyetlenül eldobta.

Nem tudja már meg soha hogy mit tett hogy ezt érdemelte:

Hogy a fiú kegyetlen szavaival még éltében eltemette.

Elküldte a fiú egy szomorú délután,

Felhívta a kislányt telefonon, hogy ennyi volt, nincs tovább.

A telefonban áradtak a fiúból a szavak,

Ám e szavak a lány fülébe soha el nem jutottak.

Hisz mikor a srác kimondta hogy most már nem kell neki, vége,

Onnantól a lány nem hallott semmit, csak egyetlen dolog járt eszébe:

"Eldobott engem, nem kellek már neki,

De mondd Istenem, mit ártottam én neki?

Én mindig hűen szerettem,

Akármerre is járt soha sem feledtem.

Életemet adtam volna akármikor érte,

Hogy végre örökre az eszébe vésse,

Hogy mindenkinél többet jelent nekem,

S még akkor is magam előtt látom, ha nincsen velem.

Hisz belevéstem szívembe csodálatos alakját,

A teste minden zegzugát, s arca mesés báját.

Mit tettem, mondd, én mindent gondoltam,

De Tőle, az életemtől ezt soha nem vártam.

Csak így bejelenti nekem, hogy nem kellek már neki,

Hogy örökre hagyjam el, hisz csak egy dolgot akar: feledni.

Mondd Uram mit vétettem?

Talán az volt a baj hogy ennyire szerettem?!"

S ekkor kiejtette a kezéből a kagylót,

Kirohant a szobából, s becsapta maga mögött az ajtót.

Rohant a sötét utcán, futott a semmibe,

Hisz úgy gondolta életének nincs már semmi értelme.

A könnyei szakadatlanul áztatták sápadt arcát,

A lány nem bírta tovább vívni a túlélés harcát.

Csak futott, futott, mindig előre,

Nem nézett soha hátra, csak a távoli messzeségbe.

Könnycseppek folytak arcán, mint véget nem érő zokogás,

Csábította a halál csókja, a vágy, a mélység, a zuhanás.

Éjszaka volt már, csendes volt a táj,

Törött szívének zokogó hangja tépte szét a homályt.

Éjszaka volt már, rideg volt a táj,

Lelke rohanó álmának múló hangja szállt.

Nem tudta merre járt, ismeretlen volt minden,

Tudta nem akar már élni, csak a halált keresi szüntelen.

Élni nem akar, csak feküdni egy mély verembe,

Ahol a sír betakar, nem nézni már semerre.

Csak magába nézni, nézni a káoszt, mi most benne lángra kap,

Ezer gondolat benne, mi most már végleg békén hagy.

Nem gondolt már semmire, csak a halál ölelő karját kutatta,

Kúszott fel a hegytetőre, arra hova az utat a szíve súgta.

Mintha az ég érezte volna a lány rideg fájdalmát,

A komor égből hópelyhek zuhantak alá.

Csak estek és estek szakadatlan,

S beborították a tájat, mint nagy fehér paplan.

Fehér lepel lepte be a tájat,

Nem volt az más, mint angyalszárnyak.

Tiszta volt minden, csendes és élő.

Egy kivétel köztük épp ő.

Csendesen kullogott a sötét magányban,

Szívből szeretett, de hol van most? A halál torkában.

Kiáll a sziklaszirt szélére,

Könnyei folynak szüntelenül képére.

Néhány perc még,

S végre eljön a csodás vég.

Halkan elkezd esni az eső,

Szomorú az ég, épp ahogy ő.

Véget ér a szírt, nincs tovább,

Egy szenvedő test zuhan alább.

Törött szárnyából hullnak a tollak,

Egy elmúlt szerelemről fájdalmasan dalolnak.

S az utolsó valódi angyalról,

Aki soha többé nem kért a "jóból"...

De mi történt ez alatt azzal a bizonyos fiúval?

Nagyon megijedt mikor megszakadt a vonal.

Észbe kapott hogy nem éri el a lányt sehol,

Szíve egyre gyorsabban és gyorsabban zakatol.

Hiába kérdezett ő bárkit,

Nem tudtak a lányról semmit.

Pánikba esett hirtelen,

Felkapta telefonját s hívta a lányt reménytelen.

A telefonom csörgött, s kiírta a neved,

Sokáig néztem, ám most félrefigyelek.

Az eső csak hullik és hullik megállíthatatlanul,

- "Meg kell keresnem!" -kiabálod szakadatlanul.

A szakadó esőben nevemet kiáltoztad,

A távolból egy hang szól, s egyre hangosabb.

Én halkan súgtam: "Itt vagyok"

Ám remegő hangom elcsuklott, te nem hallhatod.

Felpillantok az égre, arcomat a zápor áztatja,

-"Szerelem!!!" - a távolból valaki szüntelenül ezt harsogja.

Érzem közeledik hozzám, mindjárt ideér,

Ám engem a halál szorítása hamarosan elér.

S akkor meglátlak, az arcodon a kétségbeesés fájdalma megijeszt,

Te átölelsz engem, megcsókolsz és azt mondod szeretsz.

Szememet a könny átfutotta, karom szorítása elgyengült,

Szemem pajkos csillogása végleg homályba merült.

Elszállt meggyötört lelkem, s végleg elsuhant,

S a srác elengedte a lány kezét s az a földre zuhant.

Mindenhol apró tollpihék és vércseppek,

Ám a fiú csak térdel a lány mellett, ujjai reszketnek.

A távolból alakok futnak, egyre közelednek,

Kihúzzák a lányt a sziklák közül, ám már nem segíthetnek.

A fiú feláll, ám újra térdre rogy és sír, mint egy kisgyerek,

Aki a sors ellen semmit de semmit nem tehet.

Nem mer közel menni a lányhoz, pedig tudja, hogy muszáj,

Ha még egyszer látni akarja azt a pillantást, mielőtt rátalál a homály.

Látja a lányt, ahogy ében haja az arcába lóg,

Tűz piros vére hófehér arcán végig folyt.

Már csupán vére melegíti kihűlt ajkait,

A fiú tudja, soha többé nem simogathatja karjait.

A srác odamenne és megcsókolná, a többiekkel nem akar törődni,

Hisz neki az élete, fekszik ott és búcsú nélkül nem tud tőle megválni.

Erősnek érzi magát, de mikor meglátja a lány szemében az utolsó könnycseppet, elveszti reményét,

Megsimogatja arcát, füle mögé betűri haját, így búcsúztatja kedvesét.

Egy utolsó szót, egy utolsó hangot rebeg, de nem érti senki sem,

Azt mondja: "csak Téged szeretlek egyetlen kedvesem..."

S jött a kegyetlen első éjszaka, a szürkületből sötét fátyol lett,

Az ég újra beborult, az eső újra szakadni kezdett.

Sírt mindenki, sírtak a fák, sírtak a szelek,

Mindegyik szüntelenül s értetlenül zengte a nevet.

A srác tudta itt az ideje, hogy leírja életében miket tett,

S itt az idő elmondani mindent, amit ezen a világon valaha szeretett.

Hamar vége lett a sornak, hisz egy nevet tudott ami örökre szívébe vésődött, mit soha nem tud feledni,

Egy angyal nevét, ki most már a felhők közt dalol, kit képes volt eldobni.

Múlnak az évek, a távoli hang halkul,

Ahogy telnek az évek a fájó érzés is fakul.

De egy dolog örök és ez soha nem vész el,

Ha valakit szeretsz tiszta szívből, soha ne feledd el!

De nem is tudná már sohasem feledni,

Hisz nem telik el úgy nap, hogy ne kezdene gondolkodni,

Azon a csodás lányon, ki egykoron érte élt,

Aki soha semmit nem parancsolt, csak hűn remélt.

Ám a fiú már soha nem fog a lánytól szabadulni,

Hisz szívének mélyéről nevét soha nem fogja kitörölni.

Olyan neki a lány, mint a szó, melyet nem tudsz mihez kötni, mégis ott van benned,

Mint csodás hang mi belül zeng és üvölti a neved.

Mint ágy mi puha és oltalmat ad neked mikor minden fáj,

Mint egy régi történet, mint ezerszer elmeséltek már.

A srác csak futni akarna és nem nézni soha hátra,

Hisz nagyon fájna neki amit ott látna..."

"Ha bánat dúlja lelkedet,

Ha szíved sajogva ég,

Ne mondd el senkinek

nehogy gúnyolva légy.

Ne lásson át a folyókon

a kíváncsi tömeg.

Mosoly lebegjen ajkadon,

Ha vérzik is szíved..."

Gyűlöllek és szeretlek

Gyűlöllek és szeretlek,

hogy miért ne kérdezd tőlem meg

Gyűlöllek és szeretlek,

testem testedtől messze megy

Gyűlölek és szeretlek,

azt akarom hogy érezd meg

Érezd meg a kínomat,

és lássad majd a bosszúmat

Érezzed hogy nagyon fáj,

és miért nem vagy velem már,

Tudom minden fontosabb,

hidd el ez a gázosabb.

Úgy jársz majd mint Nikinél,

szenvedhetsz az évekért,

De ez megint a te hibád,

érted nem lesz nagyon kár,

Gyűlöllek és akarlak,

de így el nem fogadlak,

Gyűlöllek és akarlak,

Rájöttem hogy nem tudlak,

se gyűlölni se szeretni

El többet nem engedni,

Fáj az élet,fáj a szó,

minden ami szavakkal mondható,

Nem tudom hogy mit tegyek,

megváltoztassalak vagy elengedjelek,

Elengednélek de nem merem,

félek hogy minden tönkre megy,

tönkre megy az életem,

szívembe kést szúrsz hirtelen,

Szenvedni fogok tudom már,

Annyira fáj és minden árt,

Hát menj és ne is gondolj rám,

nem kell egy fájó boldogság,

Azt hittem örökre így marad,

Nálad semmi sem volt fontosabb,

Szeretnélek jobban szeretni,

mindig melletted ébredni,

Bánat és bú feledésbe,

szeretet jön előtérbe,

Úgy sírnék de nem tudok,

ezért inkább elfutok,

Nincs erőm másra gondolni,

csak a szép emléknek hódolni,

Ölelni és csókolni,

Szívedbe egy kést szúrni,

Hogy úgy szenvedj ahogy én teszem

És fájjon forrón emlékem,

De nem mert nem merem,

Kérlek tedd ezt értem meg,

tedd meg te mert én nem tudom,

fáj nagyon és fuldoklom,

Elvesztem és szétesek,

Érzem már az életet,

tudom hogy mi mit jelent,

hogy milyen valakit igazán szeretni,

majd lassan és fájon elengedni,

Tudom már mit kell tenni,

de ezt senki sem fogja észrevenni,

csak én tudom legbelül,

hogy a lélek lassan elszenderül,

belenyugszol a sorsodba,

Holnap meg a múltadba.

A rózsa tövise is megszúrja a kezedet

az áldott napfénytől is könnyes lesz a szemed

s ha bántanak csak emlékezz az első csókra

az első halk szerelmes csókra!

Reggel,ha felébredsz,észre fogod venni,

kicsike szobádból nem hiányzik semmi.

De hogy én ott jártam,megtudod könnyen,

hófehér párnádon ott csillog a könnyem

Idegroncs

Arcomon könnyek peregnek...

Egyszerre sírnak s nevetnek

A fejemben szólaló hangok.

Lágyan monoton lantok

Dallamai magukhoz hívnak.

S ők belül csatákat vívnak,

Térdre kényszerítve testem.

Önmagam őrülete lettem.

Kezeim hajamba tépnek,

Ahogy az idegen léptek

Koponyámra taposnak, várva

A fájdalom válasz-szavára,

Mely sikolyként tör torkomból elő,

Hogy beléremeg a velő

És csontokat hasít a méreg,

Mely, mint alantas féreg

Rágja agyamban mélyebbre magát,

Dúdolva a gyönyörnek dalát,

Melyet neki szenvedésem okoz,

S mi bennem halál-vágyat fokoz.

Semmim nincs már,

Ha pokol-tűz vár,

Lángjába magam megyek!

Inkább hamu ott legyek

Mintsem itt maradván

Megtépázott ember-maradvány.

Nyugszik a hajnal, pihen a táj,

nem tudok aludni, mert valami fáj,

Téged kereslek, utánad vágyom,

mert nem hiányzott senki, így még a világon!

Borotvapengék

Borotvapengék a nedves kövön,

fázik az éjszaka, csöpög a csap.

Holnap talán elköltözöm,

elfutok, mielőtt felkel a nap.

Borotvapengék bűnről mesélnek,

félek, hogy eljön a pirkadat.

Majd ha e két szó bennem megérett,

csak akkor mondom, hogy ne védd magad.

Borotvapengéken hajnalfény játszik,

érzem, ha maradok, jő a halál,

jeges őrület bennem fogócskázik,

s hattyúdalok fellege száll.

Borotvapengék barbár táncot járnak,

lüktető eremen egymást hergelik.

Talán csak egy végső jelre várnak

s borotvafullánkjuk belém döfik.

"Te vagy az elso gondolatom mikor felébredek,

Utolsó mikor lehunyom szemem.

Mikor messze vagy akkor is Te jársz a fejemben,

Ennek egy oka lehet: SZERETLEK!"

"Ha a csókok esocseppek, tengert küldök neked. Ha az ölelések falevelek, erdot küldök. Ha a szerelem örök, az örökkévalóságot küldöm neked."

"Ha kinézel az ablakon, s felnézel az égre, rád ragyog majd sok ezer csillag fénye, köztük én is ott leszek, s nézek le rád, onnan kívánok neked jó éjszakát!"

"Addig vagy boldog, amíg van aki szeret, aki a bajban megfogja kezed és, hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor tudod, ha nincs már veled!"

"S, ha megkérdeznék tolem mit is jelentesz nekem, lehajtott fovel azt felelném, semmit csupán az Életem!"

"Mondd, mi a szerelem? Két lélek, egy gondolat; Két szív, egy dobbanás."

uot;Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted."

(Gabriel Garcia Márquez)

"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket,

s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van reánk, mint nekünk őreá."

(Paul Gerardy)

"A szerelem az élet nagy ajándéka, és aki nem nyújtja ki utána a kezét, az sohasem élte az életet a maga teljes módján."

(Erskine)

"Sose mondd azt: "Szeress engem!" Mit érsz vele? Isten is hiába mondta..."

(Paul Valéry)

"Az igazi szerelemnek megvannak a maga előérzetei és tudja, hogy a szerelem szerelmet gerjeszt."

(Balzac)

"A szeretet hiányát az ember soha nem pótolhatja; ám a szeretet minden mást pótol."

(P. Matteo)

"Aki nem tud szeretettel feloldódni, másban és másért: boldogtalan marad."

(Szentkuthy Miklós)

"Az igazi szeretet tettekben, és nem a szavakban nyilvánul meg."

(Filippinó közmondás)

"Szerelemmel múlik az idő, idővel múlik a szerelem."

(Madame Pompadur)

"Valakit szeretni azt jelenti: egy másik számára láthatatlan csodát látni."

(Francois Mauriac)

"Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével."

(Gabriel Garcia Márquez)

"A nőket a szerelem nemcsak érdekessé teszi, hanem meg is szépíti. A nő akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik."

(Rippl-Rónai József)

"Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést."

(Benjamin Disraeli)

"Egy kapcsolat igazi próbája, hogy bár nem értünk egyet, nem eresztjük el egymás kezét."

(Alexandra Penney)

"Szeretni egy férfit, egy asszonyt annyi, mint egy tökéletlen lényt, egy beteget, egy gyengét, egy bűnöst szeretni.

Ha valóban szereted, meggyógyíthatod, támogathatod, megmentheted."

(Michel Quoist)

"Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés: az döntés, ítélet és ígéret."

(Fromm)

"Szeretni semmi. Ha szeretnek, az már valami. Ha szeretsz és szeretnek, az a minden."

(T. Tolis)

"Ahol nincs te, ott nincs én se."

(Ingmar Bergman

"Kellett nekem, hogy rád akadjak,

Kellett, hogy megkedveljelek,

Hogy együgyűindent bevalljak,

S hogy büszkén ne hallgass te meg!

Kellett nekem beléd szeretnem,

Kellett nekem, hogy meggyötörj,

Hogy bálványozzalak szívemben,

S hogy te viszonzásul megölj."

"Magam vagyok. Nagyon.

Kicsordul a könnyem. Hagyom.

Viaszos vászon az asztalomon,

Farigcsálok lomhán egy dalon.

Vézna, szánalmas figura, én. Én, én.

S magam vagyok e föld kerekén."

A zord telet a szép tavasz követi,

Szívem a szívedet soha nem feledi...

Hideg jégcsap olvad, s vizzé változik,

Szerető szívem csak terólad álmodik.

Szeretni annyi, mint vállalni a legnagyobb kockázatot.

Jövőnket és boldogságunkat adni valaki kezébe.

Engedni, hogy kétkedés nélkül bízzunk valakiben.

Elfogadni sebezhetőségünket.

Én pedig szeretlek."

Helen Thomson

"Az angyalok úgy hívják: égi gyönyörűség.

Az ördögök úgy nevezik: pokoli kín.

Az emberek azt mondják: szerelem." (Heine)

Ahogy most én érzek irántad,

Nem vágyott rád így soha még senki.

Vágyom rád a halálomig...

Nem tud téged más így szeretni!"

"Titokban éjjel, melléd bújok, és nézem, hogy alszol,

Átölellek, s csendben súgok egy esti mesét.

Megszöknék érted bármikor, a szívem már a tiéd!"

"Írok valakinek, aki nem is várja,

Ki könnyes szemem álmában sem látja.

Írok, ha megtiltod, ha össze is téped,

De jusson eszedbe: SZERETLEK TÉGED"

Egy percig szeress, míg elmondom imádlak!

Egy óráig szeress, míg megsúgom, kívánlak!

Szeress egy napig, míg csókolni tudlak!

Szeress egy életre, és én is szeretni foglak!

Elválni könnyű, feledni nehéz,

Az ember a múltba ezerszer visszanéz.

Most távol vagy, mégsem feledlek,

Bevallom: Őszintén Szeretlek!"

"Fáj az emlék, mégis öröm

Álmaimban minden percem Veled töltöm,

Nem tudlak és nem is foglak elfeledni

Kár, hogy így kellett megtanulnom szeretni."

"Távol jársz, valaki másra vársz

Halálra ítéltél, szememben nem ragyog már fény

Bennem élt a remény, amit elvettél,

S te csak annyit mondtál : TÉVEDTÉL...!!"

"A föld legfényesebb lángját oltották ki...

"Hazudtam éveket,

Itt hagytam képeket, hogy lásd,

Ha úgy érzed, hogy melléd bújt a magány.

Nincs már több folytatás,

Sötét a lépcsőház, s talán

Hallasz rólam, ha arra járok,

Hol érdekes a világ."