Régi 90 naposozók ide! (beszélgetős fórum)
Hol vagytok ti régi levelezőtársak?
Micike, Tünde, Ecus, Vicza, Erika, és a többiek?
Gyöngyinek piros pont, mert rendszeresen jelentkezik! Írjatok időnként, ne szünjön meg ez a fórum!
Micike! A nyár végén is áll a nyár eleji ajánlatom, Tünde nektek is! Szép őszt jeleznek a meteorosok, akkor is gyönyörű a Balaton, és még fürdeni is lehet!
valakinek lenne kedve a 90 naposhoz 2-tól azaz hétfőtől?
Évike, Gyöngyi?
Jó reggelt, szép napot!
Szomszédunkban egész nyáron építkeznek, ma kezdtek az ácsok. Reggel óta megy a fűrész, a kalapács, körítve a ba..d meg kötőszóval. Nyáron, kiemelt üdülőhelyen ez a kuriózum. Sajnos, nem lehet megtiltani, hogy a július és aug. hónapokban ez ne legyen, az alkotmánybíróság törvénytelennek ítélte a helyi rendeletet, és vissza kellett vonni. Az illető nyaralónak építtet, egy kis jó indulat kellett volna tőle a helyiek irányában. Mondjuk, még nem is ismerjük, bemutatkozni ugyanis nem tartotta szükségesnek. Ez van, ezt kell elfogadni, de azért szeretni nem!
Szép napot mindnyájatoknak!
Aranyos vagy Tünde, nem haragszunk, tudomásul vesszük az éveket, és örülünk, hogy viszonylag jó állapotban vagyunk mindketten! (lekopogtam, mert nem szabad elkiabálni!)
Gratulálok kisfiadnak ehhez a szép szülinaphoz, a nagymamának szintúgy!
Most, hogy Tőled is olvasok erről a bogyóról, megrendelem én is, jó lenne pár kilót lenyomni, mert már kezdenek fájni a lábaim a plusz súly miatt, az pedig nem jó.
A hidegfront ide is megérkezett, de nem bánom, mert már ránk fér egy kis normális időjárás!
Sziasztok Drágáim!
Évike eltudom képzelni, hogy mennyire szenvedtetek már ebben a emelgben, mert minket fiatalabb szervezeteket is negviselt ez a meleg hát még titeket és ne haragudj meg érte idősebb szervezetet meg mint a vérnyomással küszködő Papát tuti jobban. Ecus is biztos nagyon szenvedett így pocakosan.
Gyöngyi annyira örülök, hogy jó a bogyó remek hallani amit írsz.
Évike én már 1 hónapja szedem és már fogytam tőle 5,5 kilót aminek nagyon örülök. Most nyilván lassabb lesz majd a fogyás üteme, de a havi 2 kilóval nagyon megfogok elégedni.
Én Gyöngyivel ellentétben azért na jó nem sokat de eszek ch-t ha megkívánom, de tegnapelőtt pl az egész napi kajám fél liter tej 2 pogácsa és 3 fasírt volt és mellé rengeteg folyadék mert tényleg elég szomjas tőle az ember.
Tegnap pl. 1 fasírtot és estefelé főtt kukoricát ettem ez volt a menű. De az a jó, hogy nem azért ennyi,mert éhezek és türtőztetem magam, hanem mert nem érzem azt hogy úristen ennem kell.
Itt megjött a lehülés most jelenleg esik az eső.
Nem is baj egy kicsit.
Ma családi ebéd lesz anyósnál, mert a nagyobbik fiam kedden volt 17 anyós meg kedden lesz 59 és mindig egyben tartjuk nekik.
Azért kelltem ilyen korán mert tojássalit és párolt káposztát a krumplipürét és a rizibizit neekem kell elkészíteni. Bár ezekből csak a salit és a kápit csinálom már mert azokat lekell hűtenem.
Na jók legyetek pussz nektek szép napot
Két szemet szedtem be eddig.Folyton szomjas vagyok tőle, végre megiszom a napi 2 litert. Ma családi ebéd volt nálunk és nekem alig volt étvágyam. Húslevesből keveset ettem, utána egy kis sovány húst fejessalátával, de úgy éreztem elég volt, pedig a sali is csak a normál adagom negyede volt.
Délután vágtam egy kis szelet görögdinnyét, de a felénél azt éreztem, hogy elég. Ha ez így lesz továbbra is, akkor megtaláltam a megoldást a falánkságomra. Mert bizony én képes vagyok nagyon sokat és sokfélét ennni.
Egy kis helyzetkép a Balatonról.
Annak ellenére, hogy még csak a hét közepe van, nálunk ki lehet tenni a parton a MEGTELT táblát. Töméntelen ember a vízben és a parton is, a víz nyugodt, itt-ott egy-egy vitorlás látszik Tihany és Füred felé. Ezt a gyönyörűséget nem cserélem el egy horváth nyaralásra!
Akkor ketten tartjuk a frontot.
Nagyon nagy meleg van, éppen tegnap mondták, hogy Budapesten 3-4 fokkal mindig több van, mint egy kisebb településen a sok beton meg aszfalt miatt.
További ajánlott fórumok:
- Fogyni gyorsan kínzó éhség nélkül. . .?! Régi sikeres fórum-új köntösben. Ha szeretnéd tudni a titkot, csatlakozz, segítünk.
- Nyugdíjas csevegés, régi és új cimbikkel !
- Halálosan szerelmes vagy a párodba, de megjelenik egy régi srác, aki felkavar és vágysz utána. Mit tennétek?
- 50esek! Beszélgessünk régi időkről!
- Kalóriaszámlálással fogyók, 90 naposozók, és minden más fogyókúrával (életmódváltással) harcolók...tavaszi kezdéssel
- 90 Naposozók! Nyers salátát minden nap kell enni? Tehát a fehérje, keményítő és a szénhidrát napon is, vagy csak a fehérje napon?