Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Ruttkai Éva
Vétek
Uram! Vétkemre nincs bocsánat!
Szeretem azt, akit nem lehet.
S gyarló emberként hitem dobva,
ellenszegülni már nem merek.
Bátorítsd a szerelmemet,
hagyd meg majd a reményt,
ha bűnös szándék vezérel is,
harcoljak e kegyért.
Nézd sorsom! Ott van benne
minden kín és szenvedés.
Ne ítéld a hazugságom,
hogy ne fájjon az ébredés.
Nem számolom már az időt,
csak adj hozzá erőt és hitet,
hogy bűnösként is tiszta szívvel,
imába foglalhassam a neved.
Megszülettem, meg is halok,
s vétkemért ezerszer fizetek,
de akkor lehet szép az élet,
ha emberként is szeretek.
Tóth Attila - Mindig van remény
Ha rád tör a magány ne félj,
mindent áthat a remény.
Van fény az éjszakában
szíved bármelyik zugában.
Megleled pár kedves szóban,
egy boldog önfeledt mosolyban.
Reményt kapsz a csillogó szemektől,
Reményt az igaz, ölelő kezektől.
Bár kisértenek az eltűnt tervek,
a múlt dallamai láncra vernek.
Most az álom is hideg s kemény,
de ne feledd el, mindig van remény.
Ne fuss el, újra fel kell kelned!
A boldogságra újra rá kell lelned.
Hogy megleld utad, szinte mindent megér,
mert más boldogságot, lehet tőled remél.
Őri István: Döbbenés
Néha rádöbbenek, hogy
bármikor elveszthetlek
s arra, hogy nem elég
ha csak egyszer mondom,
hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet Veled
vagy velem valami,
hogy milyen jó hangodat hallani.
Arra, hogy milyen nehéz
néha őszintének lenni
és milyen könnyű
egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani
ha valami fáj,
arra, hogy mindent tönkretehet
egy összeszorított száj.
Hogy túl rövid az élet
arra, hogy veszekedjünk
s, hogy mindig csak
jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell,
hogy legyen erőnk arra,
hogy nevessünk
s mindig kell idő arra,
hogy szeressünk.
Tandari Éva
Jég-betűkkel írva
Vad villámokat vet fölöttünk
a haraggal terhes nyár végi ég,
mint ki eréllyel akar hatni ott,
hol a csöndes szó már nem elég .
Sűrű, sötét a fellegek méhe, s mind
jégesőt szül; nem üde harmatot,
jég-betűkkel írva a erdőre, mezőre
az Isten Szívében látott, izzó bánatot .
Jég-betűkkel intve újra és újra mind;
ki a Föld színén Teret, s Értelmet kapott ...
- De a vakká és süketté lett Ember
unott közönnyel lép tovább
hogy eltapossa maga előtt az utolsó
még tisztává lehető Holnapot ...
Unott közönnyel, s átkozva lök félre
Fényt, Mosolyt és minden Igazságot,
hogy fakóvá, zorddá, s hamissá tegye
az Isten Szívében született
Nyár-éji Álmot ...
Wass Albert:
AMIKOR MI BÚCSÚZUNK
Amikor mi ketten búcsúzunk,
a lelkünknek az mindig egy halál.
Éreztétek-e valaha,
hogy szívetekbõl messze száll a nyár,
és álmaitok fényes nap-szeme
felleg-homályos alkonyatra vár?
És ugye éreztétek olykor,
hogy a halálnál ez se' sokkal enyhébb,
s ennél se' sokkal enyhébb a halál?
Wass Albert:
DAL
Mikor az elsõ csókot adtad:
már az õsz osont a fák alatt,
Kapirgáló szelek kutattak
avar-homályban árnyakat;
A fákra ráhajolt az este,
s az est meséje régi volt...
csókunkat fák közül kileste,
és kacagott a régi hold;
Felettünk fényes csillag égett,
s két csillag volt a két szemed...
beléje néztem: vissza-vissza nézett...
és bíztatott és kérdezett...
Szellõt üzent az esti távol,
és azt üzente: Csend legyen...
S a hervadás-erezte fákról
lekacagott a szerelem.
SZENT GÁLY KATA
Szeretnék
Csak egy parányi méccsé lenni,
mely bevilágít egy szobát-
Csak egy szál deszka-híd lenni,
mely szakadékot ível át-
Csak egy kanálka mézzé lenni,
legyen az élet édesebb-
Csak egy segítő kézzé lenni,
mely teszi, amit tehet.
Azt hiszem aki ezt a verses oldalt olvassa, mind mind egy piciny csillag.Jólelkű kedves szépre hajló testvér csillagok.
Gyönyörű a vers.
Lászlóffy Aladár: Ha én...
Ha én kisiskolás leszek
télen, nyáron korán kelek,
táskám rendben, cipőm tiszta>
nem fordulok azért vissza.
Beérek az iskolába
tárvanyitott ajtajába,>
beülök a padba szépen,
el nem kések egész héten.
Bár vannak vagy huszonheten
a betűket megszeretem,
a leckémet tiszta lapra
elkészítem napról napra
Ha én kisiskolás leszek,
csoroghatnak az ereszek,
hullhat a hó a sapkámra,
én megyek az iskolába.
Kálnay Adél: Köszöntő
A nyár, a nyár , az elrepült,
a villanydrótra fecske ült,
készül már lassan messzire,
talán a világ végire.
Szállnak a napok, mint a szél,
kerengve hull már pár levél,
nekem is mindjárt menni kell,
nem cserélnék most senkivel!
Táskámban könyvek, füzetek,
vár rám egy pad és sok gyerek,
számok, betűk és dallamok...
Szervusz! Iskola! Itt vagyok
Mi mindig búcsuzunk
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
Reményik Sándor
Nagyon szép!!
Nem tudod ki írta?
Sziasztok!
Iskolaavatóra nincs valami ötletetek?