Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Wass Albert:

Valahol messze susognak a lombok

Valahol messze susognak a lombok,

Valahol messze dalol a madár.

A réteken már nyílnak a virágok,

S az erdő szélén ott legel a nyáj.

Valahol messze egy pacsirta szól.

Megérkezett már a vidám követ?

Avagy csalogány volna késő éjszakán?

Én nem hiszem.Azért ...talán ...lehet ...

Csak álom volt,egy szertefoszló köd.

Hisz még hideg van,künn süvölt a szél.

A földön lent egy megfagyott madár,

Fehér ruhában temeti a tél ...

Hideg van ...fázom ...menjünk a szobába.

Még nincs tavasz,fehérek a dombok,

De hallga ...mi ez? Vagy csak képzelődöm?

Valahol messze susognak a lombok ...

Áprily Lajos: Októberi séta

Ez itt a hervadás tündér-világa.

Akartál látni szép halált velem?

A Bükkös-erdő bús elégiája

szép, mint a halál és a szerelem.

Fától fához remegve száll a sóhaj,

közöttük láthatatlan kéz kaszál.

Az ágakról a fölrebbent rigóraj

tengődni még a holt irtásba száll.

Lombját a gally, nézd, mily kimélve ejti,

holnap szél indul, döntő támadás,

holnaputánra minden elfelejti,

milyen volt itt a végső lázadás.

Mint gyerta-csonkok roppant ravatalánál,

tönkök merednek dúltan szerteszét,

s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,

vérpadra hajtja szőke, szép fejét.

SZILÁGYI DOMOKOS: CSILLAG HULLOTT

Csillag hullott. Most már ez is

közeli lett és megszokott,

mint a villany, alvás, evés,

mint ezernyi apró dolog,

mely körülvesz. Csillag hullott,

éreztem a mély éjszakát,

a mély eget s a nyugalom

s a fény emberi magasát,

azt, hogy földközelbe kerültek

a csillagok, s már földi tűzzé -

éreztem, hogyan szelídülnek

szememmé, szemeddé, szemünkké.

A szél

Szomorú a szél, mert nem simogathat

Szomorú a szél, mert nem viszi illatod

Szomorú a szél, mert nem búvik hajadba

Szomorú a szél, mert nem hallja a hangod.

Szomorú a szél, mert nem tudja hol vagy

Kereng, tekereg, jajongva keresgél

Hiába.

Nem talál. Nem vagy.

Elmentél.

Elküldöm a szelet, hozza vissza bőröd

Hozza vissza hangod, bánatod, örömöd

Elküldöm a szelet, hozza illatodat

Hozza vissza hajad, magadat, magadat

Akkor kivirul a virág

Akkor kivirul a világ

Akkor kivirulok én is

Akkor kivirul a szél is

Már nem szomorú a szél, bőröd simogatja

Borzolja hajadat, érzi illatodat,

Hallja édes hangod, és kacag, és kacag

Veled kacag, s velem kacag

Az út

Csodás ez az élet

kiszaladtunk a térre

nagy fák, szökőkút

ott kanyargott az út

Csodás ez az élet

szaltót vetettem

a kék ég alattam

a föld meg felettem

Csodás ez az élet

Te nem úgy érzed?

Hisz fogom a kezed

az út meg előttem

Csodás ez az élet

lezárt ajtók

szobák nincsenek

ablakot ne keress

Csodás ez az élet

Ugye tartasz velem

nincs semmim, igéret

az utat meg ne keresd...

Keresek valakit

József Attila

Tele vágyakkal zokog a lelkem,

szerető szívre sohase leltem,

zokog a lelkem.

Keresek valakit s nem tudom, ki az?

A pecek robognak,tűnik a tavasz

s nem tudom ki az.

Csüggedő szível loholok egyre,

keresek valakit a végtelenbe,

loholok egyre.

Könnyim csorognak majd kiapadnak

vágyak magukkal messzebb ragadnak

majd kiapadnak.

Búsan magamnak akkor megállok,

szemem csukódik,semmit se látok

akkor megállok.

lelkem elröppen a végtelenbe,

tovább nem vágyom arra az egyre,

a végtelenbe.

Majd álmaidban meg_meglátogatlak,

Mint messzi vendég, kit senki sem várt

Ne hadd hogy kint várakozzak, az ajtót be ne zárd

Belépek hozzád,csendben letelepszem, s csak nézlek a homályon át

S mikor kedves arcoddal beteltem megcsókollak, s úgy megyek tovább

Farkas Kitti: Vallomás a szerelemről

Furcsa érzés, nem értem.

Én ezt senkitől nem kértem.

Egyik percben lenn vagyok a mélyben,

Utána repülök fenn a magas égen.

Felhőn sétálok, majd érzem a pokol tüzét,

Lelkem szárnyal, majd hirtelen megég.

Néha úgy érzem, nem kell semmi,

Utána a világot át tudnám ölelni.

Mélyből a magasba, magasból a mélybe...

Hát ennek már sohasem lesz vége?

Érzem, belehalok, ha nem láthatlak.

Csak Téged, Téged, Téged akarlak!

Gyóni Géza: Valami...

Valami édes, valami fájó

Borús merengés

Ugy elfog néha, mikor az úton

Mellettem elmész...

Ugy, ugy szeretnék visszafordulni

S nézni utánad -

Nem szabad. S könnyem, érzem elönti

Bús szempillámat.

Valami édes, valami titkos

Égi sejtés száll:

Valami súgja, hogy te is épen

Arra gondoltál.

Gámentzy Eduárd: Bezárlak

Bezárlak szavaim közé...

Fehér papírra vetlek!

Két felkiáltójel közé,

Eleven célkeresztnek!

Úgy őriz gyilkos fegyverem,

Mint éjszaka az álmát.

Mint könnyes szemü kisgyerek,

Ki öleli a párnát.

Ma még ha mennél,... elmehetsz!

- Majd lenézek a földre...

De holnap már nem lesz kiút!

Itt tartalak ... örökre...

Gámentzy Eduárd: Vers Neked

Ha szólnál, hogyha mondanád!

Én rád hajolnék mint a nád

A tó vízére csendesen.

Hagynám, hogy ringatózz velem.

Ha nem beszélsz, mert nem lehet,

Csak küldjél bármilyen jelet!

Elég egy apró mozdulat,

S én találok hozzád utat!

- Mert megszerezlek bárhogyan!

A porba rajzolom magam,

Amerre jársz, amerre lépsz.

- Ha nem akarsz is hozzám érsz!

Gámentzy Eduárd: Legyél te!

Legyél te sóhaj...

S én vigasz...!

Vagy görcsbe rándult... torz grimasz!

Hogy én lehessek majd a kéz,

Ki érintésével becéz...

Legyél te mosoly,

Én a könny...!

S ha jönne öngyilkos közöny,

Keress a szívemben helyet!

Ne hagyd, hogy elveszítselek!

Legyél te gyertya...

Én a tűz...!

Kit olthatatlan vágya űz...

Két végén égő... szörnyű... tánc...

- Kegyetlen... gyönyörű románc...

Thalis Silvenier

Csak nézlek

Most itt vagy velem s én csak nézlek.

S - mint már ezerszer - hálát adok az égnek,

Hogy annyi üres éjjel, néma nap után

Hozzád vezetett, s boldogság köszöntött reám.

Most csak nézlek, nézlek Téged.

Érzem illatod, s már nem félek,

Hogy egyedül vagyok. Végre élek.

Dobban e szív és lángol e lélek.

Csak nézlek Téged. Oly gyönyörű vagy.

Megérdemellek? Valóság ez vagy

Csak csalfa álom, egy őrült tréfa?

Az életem ábrándos játéka?

Nem tudom. De nem is számít.

Akarom s élvezem minden percét

Az időnek, mikor Veled lehetek!

S most itt vagy hát, és én csak nézlek.

Apró kezeid érintését vágyom.

Szorosan hozzád bújni a vetett ágyon

Bőröd illatát magamba szívni,

És csak ölelni, forrón ölelni.

Neked adom lelkem

Csendes az éj, az égen ezer csillag.

A Hold égi útján felfelé ballag.

Telt arca fentről a Földre mosolyog,

Benéz az ablakon, szeme ránk ragyog.

Hűvös az éj, gyere, bújj ide mellém!

Én vigyázom álmod ezen az estén.

Csendes már minden, a nappal véget ért,

Helyét az estnek adta, aludni tért.

Bújj ide hozzám, és hunyd le a szemed.

Felejts el mindent, én fogom a kezed!

S ha hallod majd a csengettyűk dallamát,

Feltárom előtted lelkem kapuját.

Valahol messze egy manó útra kel,

S az Éjtündér most, csak nekünk énekel.

Hallgasd csak, kedves, milyen szép ez a hang,

Hallod már Te is, hogy cseng a kis harang?

Hát hunyd le szemed, és Te is láthatod

Az előttünk nyíló, mesés világot,

Ahol ezer csoda és varázslat vár,

Szoríts magadhoz! Gyere, induljunk már!

Nézd csak, ez az a hely, ahol minden más.

Itt nincs rossz, nincs harag, semmi rohanás.

Ez egy sziget, a Vágyak Birodalma:

Lelkemnek mélye, az álmok világa.

Ez az a hely, amit magamban hordok.

Ha Rád gondolok, mindig itt vagyok,

Együtt Veled; mert Rólad szól az álmom.

Náladnál fontosabb nincs e világon!

Senki más nem látja, nem ismerheti,

Álmaim kapuját fel nem törheti.

Mások előtt e helyet zárva tartom,

És a kulcsát most Tenéked átadom.

Lesz majd egy hang, mely mindent megmutat.

Segít neked, hogy megtaláld az utat,

Ami elvezet Téged a lelkemhez.

Csak gondolj rám, és szoríts a szívedhez!

Mert Te vagy az, kiről annyit álmodtam!

E mesés világot Neked alkottam.

Thalis Silvenier: Álmodj szépeket

Valahol, távol a való világon,

Messzi túl a Képzelet-Határon,

Van egy egészen piciny ország.

Az a hely, ahol az álmokat írják.

A szép álmokat zsákokba varrják,

S aztán kis manók mind széjjelhordják.

Viszik a világ minden részére,

S belehintik az élők szemébe.

Egy álommanó hozzád is elért.

Leteszi zsákját, bedugja kezét

És belemarkol a tündérporba,

Hogy a csillámot szemedbe szórja.

Csipetnyi manó, vajon hol lehet?

Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.

Óvatosan homlokodra lépked,

S arcod simogatja. Ugye érzed?

Goethe: Életszabály

Ha egy szép élet vágyát őrzöd,

a múlttal nem szabad törődnöd,

s mindig úgy tégy, ha veszteség ér,

mintha újjászülten élnél,

...tovább »Mit akar? - kérd meg minden naptól,

és minden nap felel majd akkor;

Tetteidnek tudjál örülni,

más tetteit tudd megbecsülni,

főként ne gyűlölj egy embert se,

Ha már október 23-a van:

Márai Sándor: Mennyből az angyal

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE

Az üszkös, fagyos Budapestre.

Oda, ahol az orosz tankok

Között hallgatnak a harangok.

Ahol nem csillog a karácsony.

Nincsen aranydió a fákon,

Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.

Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.

Szólj hangosan az éjszakából:

Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,

Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.

Ne beszélj nekik a világról,

Ahol most gyertyafény világol,

Meleg házakban terül asztal,

A pap ékes szóval vigasztal,

Selyempapír zizeg, ajándék,

Bölcs szó fontolgat, okos szándék.

Csillagszóró villog a fákról:

Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:

Egy szegény nép karácsonyfája

A Csendes Éjben égni kezdett –

És sokan vetnek most keresztet.

Földrészek népe nézi, nézi,

Egyik érti, másik nem érti.

Fejük csóválják, sok ez, soknak.

Imádkoznak vagy iszonyodnak,

Mert más lóg a fán, nem cukorkák:

Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:

A Katona, ki szíven döfte,

A Farizeus, ki eladta,

Aki háromszor megtagadta.

Vele mártott kezet a tálba,

Harminc ezüstpénzért kínálta

S amíg gyalázta, verte, szidta:

Testét ette és vérét itta –

Most áll és bámul a sok ember,

De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,

Néz, mint Krisztus a keresztfáról.

Különös ez a karácsonyfa,

Ördög hozta, vagy Angyal hozta –

Kik köntösére kockát vetnek,

Nem tudják, mit is cselekesznek,

Csak orrontják, nyínak, gyanítják

Ennek az éjszakának a titkát,

Mert ez nagyon furcsa karácsony:

A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,

Papok papolnak bátorságról.

Az államférfi parentálja,

Megáldja a szentséges pápa.

És minden rendű népek, rendek

Kérdik, hogy ez mivégre kellett.

Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?

Mért nem várta csendben a végét?

Miért, hogy meghasadt az égbolt,

Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,

Mi áradt itt meg, mint a tenger?

Miért remegtek világrendek?

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.

De most sokan kérdik: mi történt?

Ki tett itt csontból, húsból törvényt?

És kérdik, egyre többen kérdik,

Hebegve, mert végképp nem értik –

Ők, akik örökségbe kapták –:

Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből,

Mindig új élet lesz a vérből.

Találkoztak ők már néhányszor

– A költő, a szamár, s a pásztor –

Az alomban, a jászol mellett,

Ha az Élet elevent ellett,

A Csodát most is ők vigyázzák,

Leheletükkel állnak strázsát,

Mert Csillag ég, hasad a hajnal,

Mondd meg nekik, –

mennyből az angyal

New York, 1956.

Hét lakat alatt

Szívemnek ajtaja lakatra zárva még,

Kulcsát féltőn őrzöm, vigyázom én

Hozzá nem férhet senki még.

Várom azt ki megérti szívemet

Ki megpendíti a húrt,

Mely hozzám elvezet.

S akkor simán nyílik a zár,

Mely csak az ő szívére várt!

Jer kedves várlak hát.

Várom szavadnak lágy hangját

Szívednek finom mozgását

Mely kinyitja szívem ajtaját!

A hajnal fénye

A hajnal fénye feldereng

Az ablakomon gyorsan beles

Körbejár a szobám falán

Meg pihen, majd fut tovább.

Fut a szomszéd háztetőre

A sárguló falevélre

A harmatos fűszálra,

S ébredést hint a világra.

Simogatja a fák lombját.

A fészkében pihenő kismadárkát

A bozótban szunnyadó apró lakót,

A szitakötőt, s a pillangót

Jöttével jelzi a reggelt

Int, hogy ébredj, kelned kell!

A madarak is ébredeznek

Csivitelnek itt a reggel, köszöntenek...

Ébredjen hát szunnyadó lényed

Felkelt a nap újra! Érzed?!

Bondtsd hát te is szirmaidat!

Lépj a fényre s mutasd meg azt.

Mutasd meg hogy míly szép vagy,

Szereteted sugárzik majd.

Szikrázik lényed a hajnali fényben

Ki rád tekint mind boldogan ébred.

Kinek mosolyára csak mosoly lehet a válasz

Felhőtlen jókedved nyugalmat áraszt

Melegséggel tölt el minden dobogó szivet,

Mert benned ott él a végtelen szertetet!

Ami ki nem mondható

Némán gördülő könnycseppek orcámon

Elment itt hagyott a legkedvesebb barátom

Elment. magamra hagyott,

Nélküle oly magányos vagyok.

De menj, ha úgy érzed hogy menned kell!

Lélekben mindig ott leszek veled ha kell!

Hívj hát bátran barátom, s én ott leszek veled,

Ha kéred feléd nyújtom, s megfogom két kezed.

Gyere vissza hozzánk, mi várunk rád

Ha elég volt a magány,

S ha fájdalmad tovaszállt.

Ne maradj soká, én itt várok rád!

Csak kérlek azt ígérd meg nekem,

Ígérd meg hogy vissza jössz, nem hagysz el végleg.

Üzenj nekem a széllel, a csillagokkal,

Vagy akár a tajtékzó habokkal.

Hogy jól vagy, és gondolsz ránk.

S szíved nem felejtett minket igazán.....

Gondolatban ott vagyunk veled,

Bármi vett is rá hogy innen elmenj....

HERCEGEM

Itt vagyok, kék a szemem, és ragyogok

Jókedvem a csillagokban, szárnyal szabadon

Keresem a kedvesem, kinek szíve csupa tűz

Tettre kész és maga mellől el nem űz........

Álmaimban nála jártam gyakran rég,

Minden éjjel az ölében háltam, én

Tűzben éget testünk a vágytól,

Mikor ajkunk összeért.

S rám emelte kristálytiszta tekintetét.

Varázslatos álmomban lebegtünk a habokban

Szelek szárnyán tova szálltunk

Egyesült a testünk, s a vágyunk.

Addig keresem kutatom,

Míg álmaim valóra váltom,

Megtalálom, mert őt keresem,

Őt akarom, kell nekem!!

KI IS VAGYOK ÉN?

Ki is vagyok én?

Egy bolyongó lélek,

Ki ebben a világban

Magányosan élek!

Nem, nem egyedül,

Hanem magányosan,

Mert a szívem, s lelkem

Kalitkában van!

Kitörni nem merek

Mert gonosz a világ!

Viszont úgy érzem

Hogy erőm végére jár.

Megöl engem a vágy,

Mert keresem szüntelen.

A meg nem talált saját énemet

Keresem kutatom, de sehol nem találom.

Ezért van az hogy a homályban várok.

Szeretnék szállni, szabadon repülni,

A szelek szárnyán sebesen tova suhanni.

Próbáld hát ki te is, repülj szélsebesen

Lehet hogy a választ te is ott megleled...

Lelked nem háborog, s látni nem vért kívánsz,

Mikor látod reggel a napnak sugarát,

Mikor éled minden, zsibong a világ

Nem vért akarsz többé, hanem harmóniát

AKARSZ MA EGYÜTT SÍRNI VELEM?

Akarsz ma velem együtt sírni?

Egész éjjel a egy hideg padon ülni?

Bámulni üresen bambán a holdat?

Akarod hogy fáradtan ébredj holnap?

Akarod, hogy könnyeim eláztassák a padot?

Akarod hogy mindketten sírjunk egy nagyot?

Ha ezt akarod veled megyek,

Ez az egyetlen mit most tehetek...

Ugye te nem ezt akarod?

Tehát kedves, ma nem én leszek

Az aki azt mondja neked,

Oly egyedül vagyok....Gyere velem!

Ha mégis ezt szeretnéd felállok és megyek,

Megyek veled, de többé el ne engedj!