Ha meghalt valakid, akit szerettél gyere ide (beszélgetős fórum)

Szombaton voltunk lányaimmal a temetőben, felhős, esős szomorkás időben! :( Mikor hazaértünk, akkor már ragyogott a Nap ránk, de csak enyhíteni tudta a fájdalmunkat! Rendbe tettük a sírját, amennyire az idő engedte, a virágok mellé tettünk a kis kertünkből vitt friss hóvirágot. Elvittük Hozzá is a tavaszt, amit már nem élhetünk át együtt! :(

Szomorú nap volt, de úgy éreztem, úgy érzem, hogy talán "sikerült elengedni" Őt, ahogy szokták ezt "szakkifejezéssel mondani", de ez persze nem azt jelenti, hogy el is tudnánk/akarnánk Őt felejteni, viszont "kölcsönös tehertől" szabadultunk fel most! :( Nyugodjon békében, ahogy a többi fórumtársam szerettei is! Üdv! :-)

Fogadd őszinte együtt érzésemet!

Nagyon szomorú amit leírtál. Időnként felszabadítja a feszültséget, ha beszélünk a bennünket ért tragédiáról. A fájdalom elmúlni úgy sem fog. A szeretett ember hiánya örök.

Amikor otthon vagyunk még ma is várom, hogy belépjen az ajtón. Sokszor van olyan érzésem, mint ha csak az udvaron lenne az apukám és hamarosan bejönne hozzánk.

Sziasztok!

Én a nagypapámat veszítettem el 15 éves koromban de a mai napig nem tudtam még teljesen feldolgozni,elfogadni ami történt.

Nekem olyan volt mint egy második apa,mindig lehetett rá számítani.

Ráadásul én találtam rá így még nehezebb.

Köszönöm együttérző szavaidat.

Elég "harcedzett" embernek gondolom magam, de ez az egyetlen történés amire nem lehet felkészülni. És átérezni sem tudja csak az aki már átélte. Bár azt kívánom, hogy minél később következzék ez be bárki életében is.

A szeretteink elvesztésével járó fájdalom feldolgozása pedig mindenkinél más.

Sok erőt kívánok!

Ne gondold, hogy a téma vált ki érdektelenséget az emberekből. Sőt!

Végig olvastam a beírásokat és könnyeimet nyelve kezdtem ehhez a pár sorhoz.

Több mint négy éve kezdődött, amikor imádott édesapámnál hasnyálmirigy daganatot állapítottak meg. Ekkor még csak 58 éves volt. Egészségesen, tele tervekkel készült a nyugdíjas éveire. Letaglózott mindannyiónkat a hír. Kórház, orvosok - sok-sok "hálapénzt" - műtét, kemoterápia. Átmeneti javulás - az zárójelentés szerint: további beavatkozást nem igényel. Fél év elteltével ismét betegség - még több hálapénz, sok-sok ígéret - 2006. életem eddig legpocsékabb nyara, édesapám elment. Egy jó ember, egy szerető férj, nagyszerű édesapa, egy unokáiért élő nagyapa.

De ezzel a család megpróbáltatásai még nem értek véget, 2007. februárjában nagymamám szíve megállt - belerokkant abba, hogy nem Ő ment el 85 évesen, hanem a veje!

2007. áprilisában pedig elaludt a férjem édesapja, élt 76 évet.

Az édesapám hiánya napról-napra erősödik, mint ahogyan az a lelkiismeret furdalás is, miszerint a drága nagymamámat - akinek nagyon sokat köszönhetek - igazán meggyászolni sem tudtam, mert az édesapám hiánya miatt érzett szörnyű fájdalom minden érzés felülmul.

részvétem!

nekem,az apukám és aposom halt,meg.

3hónap eltéréssel aszt,hittem nem élemtúl.

de,ott volt a,kisfiam és a,férjem,,

nekem is a :)Reménysugaram a:Hitem.

Mióta elveszítettem :( imádott Apukámat Testvéremet

2008.11.03.-án halt meg édesapám.

Délelőtt volt szikrázó napsütés,beszélgettünk,igaz álmosnak mondta magát,de nem volt feltünő ez nekünk.Egyszer nem vett levegőt és ilyen csendben ment el.A halál olyan békés volt,és ő annyira nem szenvedett.Hálát adok a jóistennek hogy szenvedés nélkül kellett megélnünk az édesapám halálát.Talán most napokkal később még sokkal nehezebb.Nagyon nagy az ür.Őt nagyon lehetett szeretni,jó ember volt.

Sziasztok!

2008. aug. 17-én veszítettem el szintén bölcsőhalálban a 2 hónapos kisfiamat. Egészséges, anyatejes, 6 kilós baba volt.

Sziasztok!

Nekem az Apukám halt meg 2,5 éve. Rákos volt. 5 évig élt vele "normálisan", nem fogyott, jól volt, kemot sem kapott. Aztán hirtelen rosszra fordult az állapota. Ez 2005 telén volt. Karácsonykor már láttam rata, hogy fogyott, és ingerültebb volt, mint máskor. Ezután akárhányszor hazamentem, mindig láttam, hogy már megint soványabb. Március közepén besárgult. Azt mondták, májgyulladás. Beutalták kórházba. Hétfőn bement, kedden meghalt. Előtte másfél órával beszélt anyukámmal, hogy mit vigyen másnap neki a kórházba. Májkóma vitte el. Próbálták újraéleszteni, de nem sikerült. Soha egy kortyot nem ivott...

Aki kérdezte, hogy meddig tart ez a fájdalom: nem akarlak elkeseríteni, de nekem nem enyhült még 2,5 év után sem. Bár ez is biztosan emberfüggő. A mai napig nem tudom elhinni, hogy SOHA TÖBBÉ nem találkozhatok vele, nem kérhetem ki a véleményét, nem mosolyog rám, nem vár otthon, stb... Borzasztó. Csak az időben bízok.

Szerintem normális, hogy így érzel. Hiszen csak a legjobbat akartad neki, hogy ne szenvedjen. Bár csak én is így tudnék érezni! Hiszen akkor legalább egy kicsit megnyugodnék, hogy jobb így. De én egyszerűen nem tudok belenyugodni a történtekbe. (Az én anyukám is leukémiás volt.) Neki csak 1 év adatott meg, miután kiderült a betegsége.

Apukád kapott rendesen kemot? Anyukám csak infúzióban kapott valamit. Na és persze kb. 2 hetente vért is kapott.

Minden nap vele álmodok...

Húúú! Így ha lehet, még szörnyűbb! Gondolom teljesen váratlanul történt! Elhiszem, hogy még mindig nem tértél teljesen magadhoz! Én nem is tudom, hogy mit csinálnék, ha velem történne meg ugyanez!

Nagyon sajnálom!

Nekem APukam halt meg. Penteken lesz egy hete, hogy eltemettek. Azert irom, h temettek es nem temettuk, mert en nem lehettem ott. Sajnos. Es igy nagyon lezarni sem tudom magamban es elhinni sem. Nagyon beteg volt. 3 evig kuzdott a leukemiaval, az allando kemoterapiaval. Vegul a kemo tonkretette a belso szerveit es tudogyulladas miatt halt meg. 62 eves lenne ket het mulva.

Szoval en amerikaban elek es epp otthon voltunk 3 hetes vakacion. O jol volt, bar panaszkodott, hogy nem bir annyit es izzad. de ebben a melegben ki nem izzad? Meg o jott ki ertunk a repuloterre kocsival. Indulas elotti nap kerte, hogy kivjunk mentot, mert nem erzi jol magat es ugy erzi megfullad. A mentoben szepen mindenkitol elbucsuzott. Mi meg nem hittunk neki. Azt hittuk, megint csak sajnaltatja magat. En nem mentem be vele a korhazba, mert ment anyukam, ocsem es sogornom. gondoltam, majd vasarnap reggel, utban a repuloterre beugrok a ferjemmel. Maskor is volt korhazba es mindeg kijott. Aztan szombat ejjel mar ugy jottek haza anyukamek a korhazbol, h azonnal elaltattak es lelgezteto gepre tettek. Az intenziven van es nem lehet latogatni. Mi akkor a ferjemmel megprobaltuk a repulojegyet elcserelni, de nem lehetett. Vasarnap visszajottunk es o hetfon meghalt. Hianyzik.

Tudom, hogy mit érzel. Nekem még nincs 4 hete, hogy elveszítettem az Anyukámat!

Nekem is sokszor az jut az eszembe, hogy (mivel majd szertnénk egy második babát is), már nem fogja megismerni a legkisebb unokáját. Na és hogy hogy fogom végigcsinálni a terhességet, szülést és az utána következő időszakot nélküle...

Ez soha nem lesz már jobb?

Nagyon sajnálom!

Elhiszem, hogy fáj, de adjon erőt az, hogy legközelebb sikerül! Mert, hogy sikerülni fog! Csak erre szabad gondolni!