Ciki, ha egy férfi sír? (beszélgetős fórum)

Egy ideig elég a boldogsághoz az is, de egy idő után már szükségem van arra, hogy a másik is szeressen. Ez nem ellentmondás. Csak annyi, hogy vannak pillanatnyi (hetek,hónapok) örömeim, vagy boldogságaim, ha úgy tetszik, ami aztán lehet, hogy elmúlik egy csalódással, amikor rájövök, hogy a másik nem szeret ugyanúgy mint én őt (ezután már nálam is elmúlik irányában az érzelem előbb-utóbb), és akkor elmúlik ez a fajta boldogság. De hamar találok magamnak új embereket, akiket megint szerethetek. És aztán megint kapok ezáltal "boldogságszérumot", aztán vagy megmarad hosszú távra az örömöm, vagy ismét csalódok.

De csupán azért, hogy ne csalódjak, nem vagyok hajlandó lemondani a csalódás előtti boldogságról.

Azt tudom, hogy a húgommal többet törődik, de az sem szeretet. Én úgy érzem, hogy senki felé nem nyilvánít érzelmeket.

Amikor még gyerek voltam, akkor kérdeztem, hogy szerelmes volt-e valaha anyukámba, akkor mondta, hogy az elején igen. De ugye elváltak. És azt is kérdeztem, hogy szerelmes volt-e a nevelőanyámba, amikor feleségül vette, és akkor is azt mondta, hogy eleinte még igen.

De amúgy én sosem vettem észre, hogy különösebbképpen szerette volna akár a húgomat, akár a nevelőanyámat, akár anyukámat, akár a saját anyukáját, vagy bárkit.

Egyszer mondta, hogy volt egy nagy szerelme, az igazi nagy Ő, valami Edit volt a neve, és megcsalta és amikor észrevette, hogy kiszívták a nyakát, akkor szakított vele, és azóta se szeretett úgy senkit.

Ennyi, amit az érzelmeiről megtudtam.

De ha neked elég a boldogsághoz az, hogy valakit szeretsz, akkor miért izgat, hogy a fiad hogyan fog veled kapcsolatban érezni?

Végre egy ellentmondás!:DDD

Nem nagyon értem a kérdést. Azaz eléggé sokrétű a dolog.

Mondjuk az apámmal kapcsolatban akkor érezném, hogy szeret, ha pl. többször felhívna, ha érezném a hangjából, amikor velem beszélget, hogy nem csak elvi síkon érdekli, amit mondok, hanem fontos számára, hogy engem az amiről beszélek, érzelmileg hogyan érint. Például ha szomorú vagyok, akkor tenne valami halvány jelzést arra vonatkozóan, hogy érdekli, hogy szomorú vagyok, nem csak azt mondaná, hogy: "hát igen, ilyen világot élünk", vagy valami hasonló.

Meg egy csomó dolgot fel tudnék még sorolni...

De amúgy meg nem lehet úgy tenni, vagy úgy viselkedni, hogy úgy tűnjön, hogy szeret valaki - vagy legalábbis, ha csak úgy tesz valaki, az csak színészkedés, amivel esetleg be lehet valakit csapni, de előbb-utóbb úgyis kiderül, ha valaki csak színészkedte, hogy szeret. Egy életen át elég nehéz eljátszani egy ilyen szerepet...

Szóval érzi az ember, hogy valaki szereti vagy nem. Te nem érzed ha szeretnek? Te nem érzed a különbséget aközött, hogy valaki kedvel, vagy valaki szeret?

Még akár kollégák között is lehet érezni, hogy az egyik szeret, és jó barát lesz belőle, a másik pedig csak kedvel, akivel jókat lehet hülyéskedni, meg akár beszélgetni is, de mégsem a "barát" kategória.

De sok öröm is. Éppen azért, mert intenzívebben élem meg az érzéseimet. Pusztán attól is boldog vagyok, ha valakit szeretek.

Ez a fajta boldogságérzést viszont Te kizárod az életedből.

magadra erőltetni semmit sem ideális, igen.

:)

általánosan írtál a hozzáállásodról, ennek megfelelően én is ebből vontam le a következtetést.

a pontos mozgatórugóidat egyedül te tudod.

Ki lehet közömbösíteni az érzelmeket, mert félünk tőlük, fájdalom nem fog érni, igaz öröm sem.

Témához még, egy érzelem megélésének a fokmérője nem mindenkinél a sírás, vagy a látványos összezuhanás.

Csak egy valamit nem értek.

Minden ember érez ,az érzések csak úgy jönnek,igaz mennek is,de mi értelme elfolytani őket?:D

Ezért is fog még sok fájdalom érni az életben.

Sokminden nem oda-vissza működik!

Mi van a hagymapucolással?

Mondjuk megpucolsz 4 kg hagymát?

Akkor sem csordul ki a könnyed?

Mert hát akkor lelki értelemben nem sírsz csak fizikai értelemben.

Azért, mert volt olyan barátom, akibe szerelmes voltam, és Ő mondta, hogy Ő még sosem volt szerelmes, de közben persze együtt voltunk, mert kedvelni kedvelt (mindenkit csak kedvelt, azaz nem voltak érzései), és én nagyon szenvedtem mellette emiatt, mert fájt, hogy nem úgy szeret, ahogy én Őt.

Meg az apám sem úgy szeret, és ez is rosszul esik. Szóval az apám kedvel, meg jót lehet vele beszélgetni (főleg, ha a mostohám nincs mellette, ami ritka...), de amúgy nincsenek különösebb érzelmei velem kapcsolatban. Sokáig hitegettem magam, hogy biztos szeret, csak én nem érzem, de azóta már felnőttem, és különbséget tudok tenni aközött, hogy valaki kedvel, vagy pedig tiszta szívből szeret. És ha én valakit a szívem mélyén őrzök, és Ő csak kedvel, az nekem fáj.

nem mondod!!!!!

:DDDD

érzelmet adhat egy nem sírós,kevésbé érzelmes ember is,sőt elfogadni is képes csak máshogyan....

én állandóan bőgök:))a párom nem és az őrültebe kergetem a könnyeimmel,tudom....ő meg a másik véglet mint én....de megvagyunk:)