A mi kis történetünk (beszélgetős fórum)

Én is olvastam a cikket és nagyon nem tetszik.

Nem mertem eddig leírni, mert tudom,

en lesznek ezen az oldalon.

Sajnálatos módon Te egy borzasztó példával szolgáltál Nekünk, de maximálisan Veled értek egyet. Nem kellene a hüvelyi szülést túl misztifikálni, ez a véleményem. És tudom miről beszélek én is.

Neked kitartás kívánok a gyermekedhez, nagyon nehéz lehet...

További szép estét.

Nem olvastam még végig az egész hozzászólást, de azt hiszem az Oxigénhiány-os szóra mi igen jó példa vagyunk.

Aki ismer már minket annak nem kell elmagyaráznom, hogy mi is van velünk.

Röviden: kisfiam hüvelyi úton született, holott nem lehetett volna. Én nagyon de nagyon szerettem volna a császárt és meg is volt a papírom róla, de senki nem foglalkozott vele, azt mondták meg tudom szülni.

Rólam: csípőficammal születtem nem maradt vissza úgy látszólag semmi de ki tud akadnia csípőm), 2 csigolya nincs a helyén ezért az egész terhességem alatt zsibbadt a lábam, magas cukros lettem amire inzulint kellett adjak magamnak, magas vérnyomsom lett és nyílt méhszájjal 1 hetes kórházi kezelés után hazaküldtek. Ahogy hazaértünk már mehettünk is vissza mert elfolyt a magzatvíz, persze mentőt hívtunk azonnal.

Szépen elkezdtem én tágulni, de jött egy protekciós anyuka akit elvittek császározni így mi le voltunk szarva (ekkor még nem tudtam hogy ez baj), a fájások szépen abbamaradtak, elfogyott az erőm és a kincsem szívhanga szépen elkezdett leesni. Ahelyett hogy császároztak volna, 2 óra kitolási szakkal halva született meg a kisfiam, akit kb 1,5 órás harc után sikerült szállítható állapotba hozni, irány a PIC.

Egy kis császáros történeten múlt az egész élete.

Most hol tart 2,5 évesen:

- epilepsziás, minden napi rohamokkal (nem műthető)

- önálló mozgásra nem képes (most már talán emelgeti magát hason)

- látása március óta mondható, hogy alakul (látóideg sérült)

- rendkívül súlyos agykárosodást szenvedett a szüléstől, újraélesztési idő 22perc, Apgar 0/6

- feszes izmokkal

- folyamatos gyógytornákkal és fejlesztésekkel sem valószínű hogy képes lesz az önálló életre

Hogy mi szülők hogyan vagyunk:

- szétment a kapcsolatunk mert ezt aztán tényleg nem lehet feldolgozni

- tönkrement a vállalkozásunk mert minden nap menni kellett valahova

Meséljek még milyen is egy szülés?

pszichológus egy császárral szülő anyukának? minden nap hálát adnék az égnek, ha császárral szülhettem volna. Most miért adok hálát? annak ha egy nap valami csoda folytán nincs rohama a gyerekemnek.

Nálunk az első tudatos mosolyra több mint 2 évet kellett várni.

az első tudatos nézése beletelt több mint 2 évbe.

Bocsánat ha durva voltam, de engem kicsit felbosszantott a dolog :S

Sziasztok!

Azért nézzük meg a másik oldalt is, nem tudom, vannak-e itt nővérkék, de biztosan tudnának mesélni. Amikor én szültem, a szomszéd ágyon volt egy 16 éves gyerek, szintén első szülés volt, hát úgy ordibált, hogy még egy emelettel lejjebb is hallották. Hiába mondták neki, hogy így csak még tovább tart, mindenkit szidott. Az én szülésznőm (aki nem volt fogadott) ott forgatta nálam a szemét, hogy ez ma már a második ilyen szülésük. Az ő babája meglett fél óra múlva, az enyém meg csak rá két órára úgy, hogy előtte 12 órával már ott voltam. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy mikor ilyen az előzetes, nézzünk magunkba, melyikünk tudna nyugodt és tündibündi lenni. Persze biztos menne egy hétig vagy kettőig de nem évekig.

Szerencsére én türelmes tudtam maradni a fájdalom ellenére is.

Kívánom, hogy legközelebb máshogy éld meg akkor is, ha császár lesz.

Nálunk a túlhordás (42.hét), a meconiumos magzatvíz illetve az hogy 26 óra után sem tudtam 2 ujjnyira sem tágulni az oxitocin ellenére sem, ezek miatt volt a császár. Viszont a "szülés" 24 órát még nem kaphattam meg a kisfiam a transzfúzió miat mert brachikardiás lettem...

Az ember közhelynek gondolja, de tényleg igaz a legfontosabb az egészség, és ha ehhez a császár kell..

Ha mostanában(az elmúlt egy hónapban) nem nézték a vérképedet, akkor nézesd meg!

Simán lehet, hogy pajmirigy probléma okozza, hogy sokkal nehezebben tudsz napirendre térni a dolgok felett, a zaklatottságod, félelmeid stb. nem alaptalanok, de sajnos ezeket a hormonok fel tudják nagyítani. Ezért is lehet, hogy nem sikerül rendbe jönnöd lelkileg. Tudom, hogy furán hangzik és elsőre nem látszik, hogy összefüggés lenne a trauma és a vérképed között, de a pajmirigyhormonok nagyon be tudnak kavarni.

Nagyon egyet értek!Ráadásul a túlzásba vitt természetes szülésért kampány a gyermeket meg a mamát is veszélyezteti, az első császár után én is természetes szülésre készülve olvastam egy amerikai szerző könyvét:Szülés ahol én irányítok, melyben egyenesen az van leírva hogy mindenki tud természetes úton szülni.

Mit ne mondjak a téraránytalanságnak eléggé utána néztem és bizony utólag örülök, hogy császárral született mind a 3 gyermekem, mert ilyen esetben nagyon kockázatos a rendes szülés(ha egyáltalán beilleszkedik a baba valamennyire):elakadhat a baba a szülőcsatornában.

Valamelyik fórumhozzászólásban a természetes szülésben hívő emberke ezt azzal intézte el, hogy igen a téraránytalanságnál valóban nem lehet természetesen szülni, de az ritka esetben fordul elő.Hát egyrészt én elég sok esetről olvastam, másrészt ha ritkán is fordulna elő, akkor sem szabad hogy a természetes szülésvágy miatt a kismama tiltakozzon a császár ellen és a késedelem miatt legyen baja a babának vagy a mamának!!!

Egy kicsit azért hibásak vagyunk mi is, fórumozók, egymás fejét telebeszélő nők. Szerintem mindenki vágyik a természetes és szép szülésre, a szívünk mélyén a természetes szüléssel járó fájdalomra készülünk a terhesség elejétől, ez mintegy beavatási rítusként, igazi nővé válásként él bennünk. De! Rendkívül ártalmas vélemények is keringetenek a neten és a játszótereken a császárról: nem is igazi szülés, aki így szül, az nem volt képes megszülni rendesen a gyerekét, ero defektes, üröm az örömben ez a szép, egészséges baba mellett, stb.

Abszurdumnak tartom, hogy valaki tényleg azt hiszi 9 hónap terhesség, a babával közös rezdülések, simogatások, beszélgetések után, hogy ha nem veheti azonnal mellre a ksibabát, akkor egy életre sérül a pici, nem alakul ki kötődés, stb. 9 hónap után!!!!

persze, hogy ezek mind a természetes szülés előnyei, de NEM igaz, hogy akinek császárral kell szülnie, annak bármi oka lenne nem teljes értékű asszonynak, anyának éreznie magát! És erről igenis a természetes szülés melletti kampány tehet, ami ugyanúgy túllőtt a célon már, mint a szoptatást szorgalmazó kampány: akinek bármi ok miatt nem megy, mély depresszióba süllyed, mert nem teljes értékű nő, anya, ember.

rettenetesen sajnálom a cikkírót, és mérhetetlenül haragszom azokra, akiknek köszönhető, hogy testileg is felépülve, egy gyönyörű, egészséges babával a karján szomorúságot érez, és nem tud örülni annak, ami megadatott Neki. lehet, hogy szakember fog segyteni elengedni a frusztrációt, én kívánom, hogy sikerrel járjon, és a további szülései szebb élményként maradjanak meg az emlékezetében!

Kedves Zsukszi!

Sajnálom a történteket, amit leírok tudom, hogy nem nyugtat meg, de hidd el járhattál volna rosszabbul is. Az én kisfiam időre született, hüvelyi úton, de elakadt a szülőcsatornában, leesett a szívhangja, 3 orvossal a hasamon és vákum segítségével sikerült megszülnöm. Amikor kijött nagyon rossz állapotban volt, nem sírt fel, 3 hétig volt a PIC-en, ezután nem tudtuk mi lesz belőle, epilepsziás lett, ugyanis idegrendszeri károsodást szenvedett a nehéz szülés miatt, a mozgásban is elmaradt, szintén emiatt. Jelnleg heti 4-5-ször hordom különböző gyógytornákra, fejlesztésekre, mostmár úgy néz ki egészséges kisember lesz belőle, de sokáig abban a tudatban voltunk, hogy lehet soha nem fog járni. A férjem mikor fél éves volt a Manóm és kórházról-kórházra jártam vele az epilepszia miatt (mert nem tudták beállítani a gyógyszereket)lelépett...

Szerintem örülj az egészséges kislányodnak, ha pedig még mindig nem érzed magad jobban,a hoxán a keresőbe írd be, hogy oxigénhiány és rögtön kidob olyan történeteket, amik még durvábbak, mint az enyém. Ne haragudj, hogy a végén bekeményítek, próbállak megérteni, de amikor más hasonló okok miatt betegen hozza világra a babáját és nap, mint nap küzdenek az életért, neked nagyon is örülnöd kellene az egészséges kislányodnak.

A férfiak pedig iszonyat gyengék, nem lehet elvárni tőlük, hogy megértsék azt, amin átmentél. Szedd össze magad és állj talpra, az élet az ilyen! Én most várom a második babámat(nem a férjemtől) és boldog voltam, amikor mondták, hogy természetesen császármetszésem lesz. Neked sem a múlttal kellene foglalkoznod, hanem örülnöd annak, amid van!!! Ha ennyire depis maradsz tényleg mindenki elhidegül majd mellőled, ha úgy érzed nem tudsz egyedül megküzdeni ezzel, keress egy szakembert és ő majd segít!

Haha, ismerős (elég megsemmisítő pár mp-ig) érzés, körülöttem is csupa olyan nő van, akik 8-9 óra alatt lazán megszültek gátvédelemmel, van, aki már a másodikat is.

Tudod mit? Lehet, hogy morbid, de ha ez segít, olvass el pár cikket a terméketlenség kategóriában. Nem volt tudatos, de én elolvastam pár ilyet és mit ne mondjak, nem a vigasz a legjobb szó rá - inkább az, hogy átértékelődik bennem, hogy mi a fontos! Más mit nem adna egy babáért, a legelcseszettebb - már elnézést - szülés árán is! Nekünk meg elsőre összejött!

Egyébként gyönyörű a babád, édes pofija van a képen!, gratulálok! :)

Szia Zsukszi!

Az a vicces (ha lehet így fogalmazni egy ilyen történet után...), hogy én is 3 napja küldtem be az én szüléstörténetemet, bár ebből kiindulva, amit írsz, lehet, hogy az is csak nyár végére jelenik meg... :P

Közel 24 óra ilyen vajúdás után, ha valakit végül megműtenek, én nem is értem, miért nem küldenek oda ilyenkor kismamapszichológust? Ahol én szültem, ott van, alanyi jogon lehet élni a lehetőséggel. 24 óra vajúdás után, ha szépen megszültél volna, akkor is kijárna Neked, hogy körbeugráljanak és lessék minden kívánságodat, így meg aztán - csodálom a tartásodat! Az, hogy éjszakánként sírva ébredtél, szerintem érthető, majdhogynem törvényszerű volt és tényleg erős nő lehetsz, mert kaphattál volna idegösszeomlást is az újszülötted mellett egy ilyen élmény után...

Bizonyos szemmel nézve a sztorim dettó, ugyanakkor mégis teljesen más. Szintén császárral végződött a szülésem, igaz, jóval kevesebb vajúdás után, de nekem is nagy csalódás volt. Különbség, hogy engem viszont nem aláztak meg a kórházban, sőt! Mégis volt emiatt néhány nehéz hetem (és szerintem azért csak hetek, nem hónapok, mert amúgy a kórházban mindenki kedves volt velem), de tény és való, hogy ahogyan valaki már leírta, nagyon sokat számít, hogy meg tudod-e beszélni valakivel! Nekem is a férjem nagyon sokat segít, leginkább azzal, hogy elvisel és bár a mi kapcsolatunk sem a régi momentán, de azért még mindig szeret engem azokban a pillanatokban is, amikor kifordulok magamból - és tudom, hogy ezek a pillanatok vastagon a császár, pontosabban az általam kudarcnak ítélt császár okozta megtépázott önbizalmamnak köszönhetők...

Viszont, nem tudom, Te hogy vagy vele, beszélni bezélgetünk ugyan róla a párommal - bár nálunk én kezdeményeztem az erről való beszélgetést, mert tudtam, hogy magától senki nem jön oda istápolni a lelkem - de érzem a szavai mögött, hogy 100 %-osan még nem érti, mi a problémám. Ő úgy van vele (és szerintem a férfiak 99%-a), hogy másképp történt, mint amiről még pocakosan beszélgettünk, álmodoztunk, oké, elfogadja és utána elég hamar el is felejti, mert ő tényleg csak a gyönyörű babánkat látja! Szerintem csak akkor fogja megérteni, felfogni, ÁTÉREZNI, ha majd egyszer úgy szülünk együtt, hogy a szeme előtt bújik ki belőlem a babánk!

Nekem nagyon sokat segített, hogy rengeteg-rengeteg szüléstörténetet elolvastam! Kedvenceim az otthonszülések, de nem azért, mert én otthon szereték szülni (bár kimondottan rokonszenvezek vele), hanem mert most értettem meg, a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mit jelent háborítatlanul szülni! Vagyis hát ennek a hiányát, mert meggyőződésem, hogy a császárok nagyon nagy százaléka azért történik, mert nem adnak vagy nem mernek elég időt adni a szülő nőnek. Mert a tankönyv előír egy x időt, x centit és annak meg kell lenni. Meg mert ha az első császár volt, akkor sok doki már alapból császároz utána. Mi van?! Na, azzal aztán tényleg beteszik a kaput a kedves szülni vágyó kismamának, mert még két császár után is lehet szülni ugyan(matematikai esélye van), de az már tényleg nagyon rizikós. (Igaz, még ilyen szüléstörténetet is találtam, bp-i anyuka írta!) Ja, az otthonszülős történetek közül kb minden második azzal indít, hogy egy előző rossz kórházi tapasztalat után próbálkoznak másképpen szülni és általában bejön, úgyhogy lehet valami ebben a háborítatlanságban...

Én most júniusban el fogok látogatni az Új Életkör alapítványhoz, akik kimondottan császáros élményeket segítenek feldolgozni és 4 hetente minden csütörtökön van csoportos foglalkozásuk, lehet babával menni! :)

Bennem a sok olvasgatásnak köszönhetően egy sokkal konkrétabb szülésterv körvonalazódik már most, pedig az első babám még csak 12 hetes és 3-4 évig nem is tervezünk kistesót! :) Azzal segítek magamnak, hogy azt mondom, a következő babá(i)mat nyugodt körülmények között (ez lehet kórház is, a félreértések elkerülése végett), szépen, tudatosan, gondosan megtervezve (mert váratlan dolgok így is-úgy is történhetnek, de terv az jó, ha van!), felkészülten, természetes úton fogom megszülni, amihez lehet, hogy nem így állnék hozzá, ha első alkalommal csak úgy "csont nélkül" megszültem volna!

Bánt a dolog még engem is, de visszacsinálni nem lehet, viszont építkezni belőle és konzekvenciákat levonni igen! És azt az szülésélményt, amit a mi első babáink nem kaphattak meg, meg az első szopizás élményét sem, a következő(k)nek pedig még van rá esélyük, azzal tudom neki kompenzálni, hogy minden szabad időm és figyelmem az övé, amíg megtehetem! Nála még megtehetjük, a másodiknál már nem... :)

Fel a fejjel, és ha esetleg attól tartasz, hogy valaki a fejedhez vágja, hogy Te nem szültél (én a lelkem mélyén ettől félek), akkor nyugodtan megmondhatod, hogy pont aniy időt vajúdtál, amennyi idő alatt egy átlagosan szülő nő 3-4 gyereket megszül! ;)

Ja, nálam a vízválasztó, ami kihúzott az önmarcangolós időszakból, az az volt, amikor a kisfiam elkezdett mosolyogni, nem csak úgy, hanem RÁM, a reggeli első szopi után, közben, a pelenkázón és amikor "beszélgetünk"!

Nektek is hasonlóan önfeledt perceket kívánok és majd egyszer nagyon szép szülésélmény(eke)t! :)

Ezt a "kipottyant a baba" dolog azért nem egészen úgy van ám. Most bocs, hogy ezt így nyíltan írom, és eszem ágában sincs senkit ijesztgetni, de nekem sosem lesz már a régi ott... Persze azért nem harangozik az uram, de én ilyen szempontból is jobban örültem volna a császárnak.

Szülés után remegtem, mint a kocsonya, mellkasomra rakták kb. pár másodpercre, adtam neki egy puszit, és már vitték is el. Lehet, más kórházakban máshogy van, többet lehet ott a pici, ez nem volt az a hely. Nem éreztem azt a hú de nagy födhöz döngölő katarzist abban a kis időben, mint azt sokan írják/mondják. Persze örültem, de nem az a rózsaszín ködfelhős akármi, mint sokan gondolják. Szóval szerintem nem ért akkora veszteség Téged, és ha nem megy a feldolgozás, ne szégyellj segítséget kérni!

Nem csak neked nem, én is csatlakozom, sajnos nekem is minden más volt, mint azt én fejben eldöntöttem. Ha olyan egyszerű lenne feldolgozni ezt az egészet, nem lenne sok nő depressziós, vagy hasonló helyzetben, mint te meg mi.

Egyrészről azt gondolom, nem valószínű, hogy sikerül egyedül túljutnod rajta, bár ezt kívánom, attól függ tényleg, hogy milyen jellem vagy....

Másrészről nem véletlenül alakult egy alapítvány, ami azzal foglalkozik, hogy olyan nők kereshetik fel a pszichológusaikat, akár kezelésre, akár beszélgetére, akik pont ebben a cipőben járnak.....elküldöm privátban kik ezek. Szerintem fel kellene keresned őket. Óriási dolog ezzel egyedül megbirkózni.

Kívánom, hogy sikerüljön egyedül, vagy segítséggel.

Ne szomorkodj!

Az lényegtelen, hogy miként látta meg a napvilágot a baba, az a lényeg, hogy egészséges, nektek a világon a legszebb, stb.

Amiért sajnállak, az az, hogy szenvedtettek, de kőkeményen!

Fel a fejjel!

Sziasztok!

Az 1. szülésem nekem egy horror volt, indított szülés, 42. hét, a fiam az úristennek nem akart megszületni, hiába volt órákon át 1 percen belül 3 fájásom, hiába voltam kitágulva teljesen, csak nem jött ki. Tolófájások nélkül kellett nyomnom, de semmi nem történt, aztán a dokim megpróbálta kinyomni a hasamból a gyereket én meg megfogtam a kezét és majdnem eltörtem. Ezek után bevitt a műtőbe és a gyereket vad szentségelések közepedte kibányászta belőlem. A szülésznő pöttyintette el, hogy napok óta totál be volt akadva a kicsi, már rég próbált megszületni, de nem bírt. Anyu meg mondta, hogy vizenyő volt a fején, másnap délelőttig ki se adták, be volt lázasodva. Bennem is egy űr maradt persze, hát csak nem így kéne szülni. De aztán 20 hónap múlva, amikor a kislányomnál elöntött a vér, mert a méhlepényt kezdtem megszülni a gyerek helyett, akkor fogadtam el azt a dolgot, hogy úgy látszik, a problémamentes babavárás ellenére képtelen vagyok a normális szülésre és imádom azt, aki kitalálta a császárt, mert van 2 egészséges rosszcsontom. Mindenesetre nagyon drukkolok Neked, hogy megtapasztald végig a hüvelyi szülést, bár én jobban ajánlom a császárt...

Szerintem az orvosoknak köszönhető, hogy ma már a szülés jóval biztonságosabb, mind a baba mind a mama számára, mint nagymamáink korában.Biztosan nem véletlen fektettek be a kórházba megfigyelésre és azért egy 4 kg-s baba elég nagy!Ahogy leírtad valószínűleg téraránytalanság állt fenn (nekem mind3 esetben az volt: a baba feje nem illeszkedik be a szülőcsatornába), és ebben az esetben a legbiztonságosabb a császármetszés!

Miért gondolod hogy a természetes szülés annyira szép meg jó élmény?

Köszi a sok támogatást:-) Ezt a cikket 2 hónapja írtam. Mostanra már szerencsére sokkal jobban vagyok, nem tettem túl magam teljesen a dolgon,de jóval könnyebb... A férjemnek köszönhetem végül a javulást,mert nagyon sokat beszélgetett velem éjjszakákon át meg persze a kislányomnak,aki egy igazi kis tündér! Továbbra is úgy gondolom,hogy a teljes megnyugvást csak akkor tudnám elérni,ha másodjára egy szép természetes szülést élhetnék át! Azért is írtam meg a cikket,hogy aki még nem szült tudja,hogy nem kell mindig vakon megbízni az orvosban (nekem is választott volt), én éreztem,hogy nincs még itt az ideje a szülésnek és nem kellett volna hagynom,hogy beindítsa... De ez már csak mi lett volna ha.. Remélem másnak nem kell ilyet átélnie!

Szép napot mindenkinek!

Sajnos, hogy ilyen rossz élményed maradt a terhességből és a szülésből.

Én nagyon örültem volna ha császárral kiszedik a babámat és a világ minden kincsét odaadnám, ha "csak" ennyi fájdalom lenne a szívemben. Persze mindenkinek a maga baja a legnagyobb, de próbálj meg annak örülni, hogy van egy egészséges kisbabád.

örülj a mindennapoknak és ne érezz fájdalmat az elhalasztott első pillanatért. Amikor a kincsed rád nevet, na annál nem kell több és ez legyen csak a szívedben, hogy Ő egészségesen született mert megcsászároztak.

Én hüvelyi úton szültem így nem tudom milyen egy császáros seb, de bár vágásom lenne és egészséges kincsem.

Nagyon sajnálom, hogy neked is ilyen rossz emlék maradt a szülés. :(

Nekem is, pedig én hüvelyi úton szültem, de azt mondom, bár császároztak volna. Elég hosszú volt a kitolás, nem is éreztem tolófájásokat, haskeményedésnél nyomtam, senki nem mondta, hogy hogy vegyem a levegőt, nem voltak valami segítőkészek... Már készítettek elő vákuumra, pakolták rám ezerrel az oxigénmaszkot, de szerencsére a dokinak végül sikerült kikönyökölnie belőlem a 3850gr-os csöppemet. Alul szörnyen néztem ki, az osztályon az ápoló lehívta a dokit, hogy normális -e, hogy így be van dagadva, nincs -e gond.

Aztán Hanna kiszáradt, ment a koraszülött osztályra, nekem meg elszállt a vérnyomásom 200 fölé, így engem egy másik kórház sürgősségi osztályára szállítottak, és 4 napig nem láttam a lányomat. Sajnos a szoptatás sem sikerült, hiába fejtem állandóan. :(

Majd ami még ennél is rosszabb: valószínűleg került oxigénhiányos állapotba, és a mozgása nem akart beindulni, lassan 8 hónapja járunk gyógytornára, és még mindig kell. Mindez lehet, hogy elkerülhető lett volna, ha megcsászároznak. És még összetehetem a két kezem, hogy ennyivel megúsztuk.

Lehet, azért is érzed magad ilyen rosszul, mert sajnos eléggé túl van misztifikálva a hüvelyi szülés, túlzottan rózsaszín képet festenek róla, pedig nem mindig az.

Az idő biztos segíteni fog, de ha nem javul az állapotod, én is azt javaslom, keress fel egy szakembert, aki segít feldolgozni. És próbálj örülni a babáddal töltött időnek, én sajnos a szoptatás hiánya miatt voltam padlón, és kicsit sajnálom, hogy a sok szomorkodás helyett miért nem babáztam önfeledten, hisz ezeket az időket nem hozza vissza semmi. És ettől ugyanolyan jó anya vagy, nem ez határozza meg a viszonyotokat. Minden jót kívánok nektek!

Az idő sokat segít,az első gyerkőcnél 24 óra elteltével császároztak meg, előtte én is oxitocint kaptam...

A második babám 2 évre rá született szintén császárral de ez alkalommal már más kórházban más orvossal (bár az első babánál is volt dokim, sokat nem tett...), és aztán 2 év 3 hónap múlva megszületett a harmadik babónk, szintén császárral.Attól hogy császárral szülsz, még ugyanolyan lesz a voszonyod a gyerekeiddel!Nem hiszem hogy annyit számít a szülés, a gyerek tuti nem fog rá emlékezni viszont az utána együtt töltött időkre igen!

Az első esetben engem is altattak, a másodiknál gerincérzéstelenítés volt, és kimondhatatlan élmény volt amikor megmutatták a babát, a harmadiknál viszont altatni kellett, mert a gerincérzéstelenítés nem sikerült...