A mi kis történetünk (beszélgetős fórum)

Velünk is hasonló történt... A mai napig nem merem azt a szót használni, hogy szültem. Mert mégsem szültem. Ezt csak az tudja átérezni, aki átélte. Az idő nekem segített, de úgy érzem, csak akkor fog elmúlni ez a hiányérzet, ha másodjára másként alakul minden.

Sok erőt kívánok neked!

Nézz a kisbabádra, milyen tüneményes. Fogd meg a párodat, húzd oda őt is a kicsihez. Őt akartátok, nem? Egy gyönyörű, érdeklődő picurit, aki a tiétek.

Öleljétek meg egymást, és kezdjetek el gyönyörködni benne, mert szerintem ti ezt EGYÜTT még nem tettétek meg.

A császársebet az idő begyógyítja, a lelkedet meg bízd a szeretteidre, nyílj meg a párodnak. Te sem tudhatod, hogy az általad leírtakat mi váltotta ki belőle. Annak is oka van, mint ahogy a te érzéseidnek is oka van.

A te érzelemvilágodat a szülés után fellépő hirtelen hormonváltozás is befolyásolja, a terhesség alatt érzett öröm most visszahúzódik, ideje a babának örülni:)

Ja, igen, a kicsi érzi, ha nem vagy jól, és ő sem lesz jól. Igyál meg minden nap 1 magnéziumot, az is segít egy kicsit, és pihenj sokat!

Gratulálok a kisbabátokhoz!

Szia! Én is hasonlóan jártam, de azért mégis másként. Nekem 41. héten indították be a szülést és fogadott orvosom volt, de elfelejtett ottlenni a szülésnél. Úgyhogy este 10-kor hüvelytágító zselével beindították jöttek is folyamatosan a 3-4 perces fájások reggelig, kibírhatatlan volt. Persze senki nem nézett rám mehettem én a nővérekhez, dokikhoz, tudod mit mondtak, majd jön reggel a fogadott orvos addig bírjam ki... És reggel amikor fél 8-kor besétált az ajtón, már 4 ujjnyira nyitva voltam azt se tudta hova hová kapjon, és 5 perc múlva meg is született Marcell.

Szóval ennyit a nagy figyelmességről nekem is nagyon rosszul esett hogy senki sem néz rám és legszívesebben egy fillért sem adtam volna neki...

Szia hat nagyon sajnalom hogy ez tortent de tenyleg igaz az is hogy nagyob baj is tortenhetet volna. Engem is elaltatak bar en mutet kozbe felebredtem. Es nalunk nagyobb baj is tortent 24 orara ra tudtam csak elhagyni a szobamat akkarhogy kuzdotem akkor sikerul es mutet utan 48 oraval meg is halt a kisfiam szerintem nez ra a kislanyodra es adjal halat az Istenek hogy el es ha igy is de ott van o neked. Es nembeszelve arrol hogy a kisfiam meghalt hol olyan szobaba raktak ahol voltak bent kisbabak hogy nezem masnak el hol pedig a mutot nokhoz es mindenki azt kerdezte alandoan hol a baba.

Minden percbe azert imadkoztam ha en nem is de bar o maradjon eletbe mert mindketonk elete ketelyes volt. szerintem orvendjel neki es majd ha meg szulsz akkor talan nem altatnak es lathatod ez a legkevesebb amelet hogy el a kislanyod. Orvendjel neki hiszen kivaltsag egy kis eletet kapni aki a te vered

Igen, de ez sajnos sok helyen kórház és orvosfüggő! Olvastam olyan kórházról, ahol a szülészet vezetője kijelentette, hogy akik náluk szülnek, azok ha elsőre császárral szültek másodjára is azzal fognak mert ők nem vállalják a kockázatot....

Nálunk szerencsére nem ez a helyzet, csak indokolt esetben csinálnak másodjára is császárt.

Mindenképpen kell valaki olyan személy a környezetedbe, aki melletted áll, számíthatsz rá, és legfőképp kibeszélheted magadból a fájdalmad!

Legjobb lenne, ha ez a valaki, a férjed lenne... de, ha Ő erre nem hajlandó, vagy alkalmatlan rá, akkor valaki más után kell nézned (Anyu, Tesó, de ha egyik sincs, akkor marad a szakember). Semmiképpen ne "maradj így", ezen túl kell lépned... de úgy, hogy normálisan elfogadod, nem pedig a szőnyeg alá sepred.

Nekem természetes szülésem volt, de a kisfiam nem sírt fel (Oxigénhiány), 2 percig újraélesztették... Miután stabilizálták, láthattam kb fél percre, aztán már csak következő reggel... Szörnyű volt... azóta is űr van a szívemben emiatt...

De, ahogy a többiek mondják a babád kárpótol mindenért. Helyre jössz testileg... és utána a lelked is szépen gyógyulni fog... de ehhez az kell, hogy melletted legyen valaki, aki megért.

Sok boldogságot kívánok a picihez, és remélem a házasságod is rendbe jön! :)

Kimondhatatlanul sajnállak! :(

Pontosan azt írtad le, amitől rettegek.... Elejétől végéig!

Kívánok neked minden jót az életben és tényleg próbáld meg elfelejteni és teljes valódban örülj a kisbabátoknak!!!

Szia!

Még keresem a szavakat ahhoz hogy leírjam mit gondolok és mennyire sajnálom, hogy ilyen keserves emlékek maradtak meg benned a szülésről! =( Egész egyszerűen felháborító, hogy hogy bánnak némely kismamával a kórházakban! Undorító és embertelen, amit meg mernek engedni maguknak azok az emberek, orvosok, akik kisbabákkal és az őket világra hozó édesanyákkal foglalkoznak! Sajnos nekem is volt tapasztalatom goromba emberekkel, és kellemetlen élményekkel a kórházi napjaimról az első babámmal, azt hiszem, tudom milyen érzés volt neked, és mit érzel most! =( Bár nekem választott orvosom volt, de volt egy-két nővér és ápoló, akikbe legszívesebben belerúgtam volna a tapintatlansága miatt!

Tudom, hogy most még nem vigasztal, sem az, hogy mással is történtek ilyen dolgok, sem az, hogy ott a szép, egészséges kislányod, mégis csak azt tudom mondani, annak örülj, hogy vele minden rendben van, hisz az ilyen állatok miatt az ő kárára akár nagyobb baj is történhetett volna!

Ha még friss az élmény, megteheted, hogy egy panaszlevélben megírod az érzéseidet, élményeidet a kórháznak, még ha nem is tesznek semmiféle lépést, tudod, hogy valaki elolvassa és te is kiírod magadból az "illetékesnek," talán a lelked is némiképpen megnyugodna!

Senki nem teheti ezt meg egy kismamával sem, hogy tönkretegyék élete legszebbnek számító pillanatát, hogy úgy bánjanak vele, mint egy darab hússal, mintha csak egy lenne a sok közül a gyártósoron! Minden kismamával körültekintően és tapintattal kell(ene) bánni, főképp, az első babásokkal!

Azt sem értem, miért nem képes senki megérteni téged a környezetedben, kezdve a férjeddel, és úgy vélem, inkább EZ a sok sírásod és szomorúságod oka, nem konkrétan a szülés körüli negatív események! =(

Ha megértenének, ha kibeszélhetnéd magadból, előbb fel tudnád dolgozni, ha magadba fojtod, csak őrlődsz! Keress valakit, akivel beszélhetsz, akár szakembert is (ami talán még jobb), vagy ahogy Tickygirl is mondta, vannak erre megfelelő közösségek!

Sok szerencsét neked, kívánom, hogy felépülj testileg, lelkileg és visszakapd az önbizalmad! =)

Nekem is hasonló volt a történet, bár engem nem altattak, viszont több, mint 1 napig nem láttam a fiam, mert senki nem hozta ki! Szoptatni sem tudtam, egyáltalán nem indult be a tejem. Szintén teljes összeomlás volt. Teljesen még mindig nem sikerült feldolgoznom!

Szerintem az idő segít, és a kislányod mindenért kárpótolni fog!