Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Reményi Sándor : A gondolat szabad ....

Bilincs a kézen, az ajkon lakat,

De felhők felett, de vizek alatt

Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!

Legyen tanyám kietlen szirtorom

Vagy börtönöm pokolmély vártorony,

Én amit akarok, azt gondolom!

Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép:

Repülni! Dús képzeletem, ne félj,

Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.

Repülj képzelmem, csillagokig szállj,

Az Isteneknek lángitalt kínálj!

Durva őrszem rád nem rivallhat: „állj!”

Repülj, semmi se szegje kedvedet,

Repülj, szakítsd magadra az eget,

Építs, vagy ronts; neked minden lehet!

Repülj, oltsd ki a földi lángokat

És népesíts be új világokat,

Nincs porkoláb, aki meglátogat!

Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,

Köd oszlopába, áldozat füstjébe,

Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!

Te tövistelen téped a virágot

S nyomodba kémek serge meddőn hágott,

Műhelyedben, Mester – téged ki látott?

Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,

Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,

S nincs, aki Téged bekerít, határol.

Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,

Szabad, mint a morajló tengerár,

S csak öntörvényed s korlát, határ.

Élet, Halál: minden beléd merül,

És bíróul fölötted ki sem ül,

Csak aki lát – az Isten egyedül.

Aranyosi Ervin: Maradj lélekben kisgyerek!

Maradj lelkedben kisgyerek,

ne akarj többnek látszani!

Ha léted célját ismered,

merj felnőttként is játszani!

Fantázia és képzelet,

ez kell, hogy korod elfelejtsd!

Az élet történjék veled!

Vidám lelked hát el ne rejtsd.

Játszd hát végig az életet,

s ne bánj meg egyetlen napot!

Idős korod is szebb lehet,

ajándékul majd ezt kapod.

Ragadjon el a képzelet,

engedd szárnyalni lelkedet!

Nem érhet véget életed,

amíg álmaid élteted.

Belülről vidítson derű,

s ne bánd, mások mit mondanak!

Az élet olyan egyszerű,

ne uralhasson zord agyad!

Szabadítsd fel szép szívedet,

tedd mindig, ami jól esik,

s ha lesz, ki mégis kinevet,

tudd, hogy a lélek nemesít.

Tudod, a kor csak állapot,

te rajtad múlik mit teszel!

Ne ápolj hát bús bánatot!

Légy vidám, s gazdag is leszel!

Maradj lelkedben kisgyerek!

Érezd mindig jobban magad!

Élvezd ki minden percedet,

legyél általuk gazdagabb!

Kun Magdolna: Csak a mának élj

"Ne tervezd a jövőt, sem a holnapot,

ma élj meg minden szép pillanatot,

ma legyél vidám, ma legyél boldog,

ma vess le válladról minden földi gondot,

mert a holnapban nem bízhatunk meg,

hisz elég egy perc, és befejezett lesz

mindaz mit álmodtunk, mit tervbe vétettünk,

mert hittük, elég idővel rendelkezhetünk.

Életünk hosszát nem mi szabjuk meg,

s nem mi állítjuk meg az időkereket,

mert az időkerék forgását ott állítják meg,

ahol ajándékba kaptuk ezt a földi életet."

Karinthy Frigyes: ELŐSZÓ

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,

Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy

S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban

Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,

Hogy megkeressem azt a másikat

S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom

De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle,

Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,

Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,

Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,

Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben

Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,

Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak

És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,

De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok

S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,

Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,

Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,

Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,

De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet,

Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,

Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,

Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,

Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,

Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,

De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt

Nektek, kiket szerettem,

Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,

Amit majd elmondok mindenkinek.

Mikor nem lát senki / Kun Magdolna

Mikor nem lát senki, bizony, Én, is könnyezem.

Siratom az ifjúságom, régi életem,

s mindazt, mi a múltban megtörténhetett,

mert nekem a jó, s a rossz is sokat jelentett.

A rosszból tanultam, a jóból reményt nyertem.

Így minden kapott percet élhetővé tettem,

mert tudtam, egy nap majd minden múló perc,

megfizethetetlen értéket jelent.

Mikor elérjük, az idős kort vissza-vissza, nézünk,

mindazon időre mit egykoron megéltünk,

s mikor nem lát minket senki könnyet ejtünk érte,

tudván azt, hogy az életnek is hamarosan vége.

Minden egyes múló napból reményt nyerhetünk,

és esélyt is arra, hogy boldogok legyünk,

hiszen minden egyes múló napban lehet valami,

ami így idősen is képes célokat adni.

Péteri Judit: Csillagos Szent Iván éj

Kétségbe ejtő, halhatatlan remény,

maradj még enyém, és hozz

szebb tavaszt!

Ez éjszaka, ha itt maradsz,

együtt álmodunk valóságot -

mi sivár ott, itt majd új életre kél,

színesebb, ízesebb holnapot remél...

És kap.

Szent Iván, halld imám, s

varázsolj a halványuló parázsból

lángoló szerelmet.

Dermedő lehelet, kiszáradt szavak,

két csillogó szempár közt leomló falak

mögött sem vár csoda már,

de tisztább a láthatár. Az alkony

bíborral festi meg,

hogy voltak bús éjjelek, vigyázó angyalok,

s még mindig itt vagyok...

Én - és a Csillagok.

Aranyosi Ervin: Fényből születtem a Földre

Fényből születtem a Földre,

Napom gyermeke vagyok,

nem egy percre, mindörökre,

fénye a lelkemből ragyog!

Az sem baj, ha eltakarják,

önző, sötét fellegek,

hisz fényemet, a világból

eltüntetni nem lehet!

Fényből születtem a Földre,

s ez a fény, a szeretet,

ezért nem kell eljátszanom

semmiféle szerepet!

Nem kell mássá alakulnom,

elég, ha kiragyogok,

s körülöttem érzik, látják,

a Nap gyermeke vagyok!

Fényből születtem a Földre,

ezt a fényt adom tovább,

hálatelten, szeretettel

élem ezt a szép csodát.

Ha az emberek megértik,

csupán csak ragyogni kell,

szeretetünk ragyogtatva,

egymás szívét érni el!

Fényből születtem a Földre,

az árnyék nem létezik,

csak a tudatlanság bántó,

mitől a szív éhezik.

Tanítalak tündökölni,

használni a fényedet,

ez Nap adta isten-áldás,

mely maga a szeretet!

Fényből születtünk a Földre,

mind Nap-gyermekek vagyunk,

egymás létét beragyogjuk,

s közben szép nyomot hagyunk!

A szeretet fénycsóvái

szebb világot mutatnak,

légy része a tanulásnak,

bejárandó utadnak.

Ha majd elkezdünk ragyogni,

tiszta fénnyel, ahogy kell,

szeretett lesz a világunk,

a mennyország így jön el!

Sosem kellett haldokolni,

fény emeli lelkedet,

eltűnik az árny, az átok,

s győzni fog a szeretet!

Fényből születtünk a Földre,

tükrözni a másikét,

tüzet gyújtani szívekbe,

visszaadni a hitét.

Külön-külön pislákol csak,

ahogyan a gyertyaláng,

együtt fényünk erősebb lesz,

létre hozva a csodánk!

Fényből születtem a Földre,

fényből születtél te is,

kezdj el végre kiragyogni,

ha már lelked végre hisz!

Ragyogjuk be a világot,

szeretetet szórva szét,

ébresszük az alvó lelket,

s legyen létünk végre szép!

Fényből születtünk a Földre,

s értelmet fényben lelünk,

ha világunk fénybe fordul,

gazdag lesz a lét velünk!

Ki kell lépnünk hát a fényre,

s a rossz álom véget ér,

szeretettől átitatva,

érezd, lelkünk végre él!

Mennyi az élet?

Tudod mennyi az élet,

talán csak egy pillanat?

Szinte észre sem veszed,

tested ott fekszik a fák alatt.

Mennyi elszalasztott idő,

eltékozolt percek sora,

rohanó pénzhajhászás,

megélt csodák eltűnő kora.

Csak lassíts egy kicsit,

kérdezd meg, hogy vagyok,

én is ezt teszem veled,

benned ezzel nyomot hagyok.

Próbáld ki, mondj igazat,

ne csapd be önmagad, se másokat,

így ember lehetsz mindig,

nem pedig egy sokadik áldozat.

...

Dóró Sándor

Móricz Zsigmond - Légy jó mindhalálig

Ma még fiatal vagy s minden szépnek látszik .

Hulló könnyed is szivárvánnyá válik .

De ahogy az évek gyorsan tova szállnak ,

Úgy gyűlnek szívedben a gondok és az árnyak .

Rövid ez az élet , mégis sok a könnye ,

Mikor Te sírsz , mások könnyét törlöd le !

.

Mert ahogy Te szeretsz , úgy szeretnek mások

Úgy lesz ellenséged , úgy lesz jó barátod ,

És ha minden álmod valóssággá válik ,

Akkor se feledd :

"LÉGY JÓ MINDHALÁLIG !"

A MERENGŐHÖZ - Vörösmarty Mihály

Hová merült el szép szemed világa?

Mi az, mit kétes távolban keres?

Talán a múlt idők setét virága,

Min a csalódás könnye rengedez?

Tán a jövőnek holdas fátyolában

Ijesztő képek réme jár feléd,

S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,

Mert egyszer azt csalúton kereséd?

Nézd a világot: annyi milliója,

S köztük valódi boldog oly kevés.

Ábrándozás az élet megrontója,

Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.

Mi az, mi embert boldoggá tehetne?

Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,

A telhetetlen elmerülhet benne,

S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;

A látni vágyó napba nem tekint;

Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:

Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.

Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,

Ki életszomját el nem égeté,

Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,

Földön honát csak olyan lelheté.

Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:

Egész világ nem a mi birtokunk;

Amennyit a szív felfoghat magába,

Sajátunknak csak annyit mondhatunk.

Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,

Megférhetetlen oly kicsin tanyán;

Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,

Zajától felréműl a szívmagány.

Ha van mihez bizhatnod a jelenben,

Ha van mit érezz, gondolj és szeress,

Maradj az élvvel kínáló közelben,

S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,

A birhatót ne add el álompénzen,

Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:

Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,

Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.

Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;

Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,

Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,

Egész erdő viránya csalja bár.

Maradj közöttünk ifju szemeiddel,

Barátod arcán hozd fel a derűt:

Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,

Ne adj helyette bánatot, könyűt.

Kaffka Margit: Csend

Én nem tudok

A csendről, melybe száz forró titok

És jövendő viharok lelke ébred;

Hol nászát üli száz rejtett ígéret.

A csendről, melyre mennydörgés felel,

Idegzett húr most, oh most pattan el,

Vagy fölzengi a nagy harmóniát,

Az életet, az üdvöt, a halált,

Mindegy! Valami jönni, jönni fog!

– Ily csendről nem tudok.

De ismerem

Hol bús töprengés ág-boga terem,

A csonka mult idétlen hordozóját,

Sok, sok magános, lomha alkonyórát,

Melyből a szótalan, közömbös árnyak

Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,

S a szívnek várni, – várni nincs joga, –

Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,

Míg percre perc születni kénytelen,

– E csöndet ismerem.

- Nyári napforduló!

Áprily Lajos: Június 21

1.

Az esztendő ma átbillent az ormán,

lejtője várja: nyári s őszi rét,

és lenn az őszi táj alatt, mogorván

komor vidék: a téli vaksötét.

2.

De láttad-é, ha fogy homálya,

s újból emelkedőre hág?

Március és május csodája

s csodákon túl új csúcsa várja,

s tágul élet, tágul világ.

Június 21. a nyári napforduló, az északi féltekén a csillagászati nyár kezdete. Az év leghosszabb napja. A föld bősége, szépsége, ereje teljében van. A nyári napforduló szinte az összes kultúrában a Nap, és ennél fogva a fény diadalának ünnepe volt.

Halk zene szól az éjszakában......

Halk zene szól az éjszakában

Érezned kell, hogy rád találtam

S, így lesz miénk a boldogság

Ne gondolj arra, ami fáj

Ne nézd többé a múltam

Megtévedt szív is szerethet

De nézz könnyes szemembe

Olvasd ki, hogy mily forrón szeretlek

A szívem háborgó tenger

S a szememből könnyek peregnek

Mert én téged szeretlek

Hagyd a múltat én sem kérdezem

Örülj, hogy itt vagy velem ne kérdezd miért könnyezem

Igazi nagy szerelem mily bennem ég

Szorítsd meg most a kezem boldogság maradj velem

Az ajkad úgy keresem mely lázban ég

Ne nézd többé a múltam

Megtévedt szív is szerethet

De nézz könnyes szemembe

Olvasd ki, hogy mily forrón szeretlek

A szívem háborgó tenger

S a szememből könnyek peregnek

Mert én téged szeretlek

Hagyd a múltat én sem kérdezem

Örülj, hogy itt vagy velem ne kérdezd miért könnyezem

Igazi nagy szerelem mily bennem ég

Szorítsd meg most a kezem boldogság maradj velem

Az ajkad úgy keresem mely lázban ég

Ne nézd többé a múltam

Megtévedt szív is szerethet

De nézz könnyes szemembe

Olvasd ki, hogy mily forrón szeretlek

A szívem háborgó tenger

S a szememből könnyek peregnek

Mert én téged szeretlek

Hagyd a múltat én sem kérdezem

Hagyd a múltat hisz én sem kérdezem

(Dobor József, Kóródi Iván)

MESÉLJ APU

Mesélj nekem apu,

Mi az, hogy becsület?

Hogyha az van nekem,

Jár érte tisztelet?

Milyen lesz apu,

Az igazi szerelem?

És ha majd elmúlik

Akkor az fáj nekem?

Vannak-e apu,

Ma is istenek?

Hisznek-e még bennünk,

Most is az emberek?

Van-e tényleg élet

A halál után?

És ha ezt kérdezem,

Miért nézel bután?

És ha majd felnövök,

Nekem is lesz sorsom?

Mert most a tanulás,

Az a legfőbb gondom.

Miért lesznek rosszak,

Apu az emberek?

Hogy lehet, hogy vannak

Éhező gyerekek?

Ha a munkádért mindig

Megkapod a béred.

A hónap végén akkor

Miért nincs pénzed?

Ha rám nézel, látom,

Fátyolos a szemed.

Hogyha én nem lennék,

Könnyebb volna neked?

Hogyha öreg leszek,

Nekem is lesz szagom?

És az unokákat

Én is elronthatom?

A szomszéd néniből

Mikorra lesz banya?

Hogy lesz egy országból

Mocskos zsiványtanya?

Sok mindent nem tudok,

De egyet, elhiheted,

Megmutattad nekem,

Milyen a szeretet.

Ne búsulj, apa,

Nem számít a pénzed,

Mert jó, hogy velem vagy,

Én így szeretlek Téged!💕

~ Muhi János ~

Kissné Vona Erzsébet: Az Élet szép

Az Élet szép, bár néha nem értem,

Voltak percek, miket túl kellett élnem.

Nem tehettem róla, de lehet, hogy igen,

Sok rosszról nem, ezt szívből hiszem.

Volt minden, gonosz is meg varázslatos,

Néha gyötrelmes, kellemes és csodálatos.

Kaptam kínt, vágyat, reménységet, álmot,

Felfedeztem benne az összes valóságot.

Sokszor volt fájó, szomorú és nehéz,

De a rossz mindig a múlt ködébe vész.

Egyszer majd szép lesz minden pillanat,

Az idő megszépíti az átélt, nehéz napokat.

Így kell lennie, mert elég volt a rosszból,

A magánnyal teli, szomorú napokból.

Valóra kell váltani egy gyönyörű álmot,

Tudni, hogy valaki szeretettel vár most.

Nem tudom, mi jön még, de szeretek élni,

Boldogságot, szerelmet szeretnék átélni.

Mindkettőnkre még annyi minden várhat,

Át kell még élnünk, a ránk váró csodákat.

Mert várna ránk még a boldogság, csoda,

Hogy elragadjon érzékeink mámora.

Ketten menjünk majd az úton kéz a kézben,

S aztán megpihenjünk együtt az öröklétben.

Bizonyítványosztás

Meg ne bántsd a gyermeked, mert nem teljesítette,

azon feladatát, mit elvártál tőle,

hisz tudnod kell, hogy nem a jegyek bizonyítják azt,

megfelel-e, a reá váró kihívásoknak.

Inkább öleld át, bátorítsd, hitesd el majd véle,

hogy mennyi mindent elérhet még az életébe,

attól függetlenül, hogy most nem sikerült néki,

a teáltalad elvárt célokat elérni.

A gyermek lelkét ne sebezd meg, hitét ne törd le,

mert terveidet, vágyaidat véghez nem vitte,

hiszen ezerféle más van, amiben felülemelkedhet,

azok felett kik nála jobban jeleskedtek.

Hidd el, az élet lesz az, mely megtanítja majd,

hogy kerülhető el a rengeteg kudarc,

és hogyan élheti túl, ha netán megalázzák mások,

azért mert valaha túl sokat hibázott.

Te mindig állj ki mellette, Te mindig legyél gyámja,

hogy soha ne lehessen másoknak szolgája,

s hogy általad biztonságban érezze azon éveket,

melyeknek emberi értékei általad lettek.

Kun Magdolna

Zanner Anikó : ÉDESAPÁM

csendes, jámbor ember voltál,

mikor kedved volt, szépen daloltál.

Piros rózsa volt kedves virágod.

Kedvenc nótád - e virágból fakad,

belőle szőtték a szép szavakat.

Most is hallom csodás hangod,

ahogyan Anyukámnak eldalolod:

"Piros rózsák beszélgetnek,

bólintgatnak, úgy felelnek egymásnak".

Vége már a magyar nótáknak,

sírhantodon madarak dalolnak.

Azt éneklik búsan csicseregve,

messze mentél, csillagos végtelenbe.

APÁK NAPJÁN is Rád gondolok,

bennem ég apai hiányod.

Tudom, onnan is vigyázol rám,

akkor is, ha nem szólsz hozzám.

Bezártalak árva szívembe,

velem maradsz mindörökre!

Várnai Zseni: Éveim

Amikor negyven éves lettem,

nagyon sokalltam ezt a számot;

egy évecskét hát letagadtam,

hosszabbítván az ifjúságot.

Nem tudtam akkor, mily parázslón

ifjú, aki csak negyven éves,

s magamat csalva ragaszkodtam

ahhoz az egy ellopott évhez.

Mikor azután ötven lettem,

- de csak negyvenkilencet mondtam -,

ma már tudom, - én balga lélek,

akkor is még, mily ifjú voltam.

És egyre szörnyűbb évek jöttek:

milliók haltak, ifjan égtek...

nem számoltam már életemmel,

mindegy volt már: mióta élek.

Mindegy volt már, hogy meddig élek

- sorsom a messzi csillagokban, -

harcoltam, írtam? árva lélek,

egy elvadult embervadonban.

Hány év repült el így fölöttem,

lehetne száz, vagy ezer év is,

volt úgy, hogy majdnem összetörtem,

aztán szívem föléledt mégis.

Élek, mint ősi tölgy az erdőn,

évgyűrűimmel megjelölve,

s lombkoronás, magas fejemmel

zúgom a dalt, - tán' mindörökre!

Boldog Apák Napját! ❤

Aranyosi Ervin: Apának lenni

"Hogyan is kellene apának lenni,

néhány kis “porontyot” felnevelni?

Megtanítani szépre és jóra,

becsületre és szép, igaz szóra.

Fiúnak mutatni a példaképet,

és erőt adni, mit elvár az élet.

S a lánynak apát, hogy Őbenne lássa,

milyen legyen majd az Ő választása,

hogy később, a méltó párjára leljen,

s benne milyen értékekre figyeljen.

Hogyan is kellene apának lenni?

Anyát szépen és hűen szeretni.

Tenyéren hordani a kis családot,

megadva nekik az egész világot.

Biztatni azt, aki már belefáradt,

– együtt építeni a homokvárat.

Szépséges terveket, álmokat szőni,

s látni a gyermeket lassan felnőni.

S bármi is történik mellette állni,

s ha eljön a napja nagypapává válni.

Hogyan is kellene apának lenni?

Igazi receptet még nem írt senki.

Egyetlen módon igazol az élet:

az kiknek apja vagy mind szeret téged."

Bodnár Éva - A Fáradt szív panaszai

Halkan, most halkan beszélj!

Csak az őrület szül vad hangokat...

Finoman érlelt, lágy szavakkal

öleljen át a pillanat!

Ne mondj semmit, csak nézz rám!

Talán szemed beszédesebb,

és mindent jobban megértek,

ha lelked tükrébe nézhetek.

Túl sok a zaj - belefáradtam.

Simogasd hát a lelkemet!

Most ez a túlhajszolt szív fáj úgy,

ahogy az égett, lüktető sebek.

Gyógyírt keresek, vigasztalást,

szépen ívelt dallamot, lágy muzsikát...

Valamit, amitől újra vonzó lesz

ez a forrongó, vadvilág.

Horváth M. Zsuzsanna: Múltam része

Emlék szirmok, csodás álmok,

szív-szőtte lélekvirágok.

Kopott, gyűrött füzetlapok,

közte préselt fehér szirmok.

Lelkemnek oly kedves virág,

nekem szedte édesanyám.

Havasi gyopár, múlt része,

magas hegyek büszkesége.

Megfakult, elhalt színvarázs,

álmokba szőttem, visszavár.

Mohás kövek, ódon falak,

léptem zaja, csengő dallam.

Megsárgult lap, préselt virág,

fűzött gyöngyszem lelkem húrján.

Szeretetfény nem fakulhat,

szívemben őrzöm a múltat.

TANÉVZÁRÓRA, BALLAGÁSRA!

Legyetek jók, ha tudtok!

Végre elmúlt, ennek is vége,

Az iskola udvara üresen áll.

Vége az évnek, pont ez a lényeg,

A csomagom kész van, a küszöbön áll.

Oly nehéz most jónak lenni,

El se tudnád képzelni,

Annyi mindent meg kell tenni,

De nem ígérem, hogy jó leszek.

Semmi jóból most ki ne hagyjál,

Nem tart soká a hetedik nyár.

Ha néha durva volt is a játék,

Nem mutattam, de nekem is fájt.

Ugye tényleg nem fog fájni,

Ha majd végre nagy leszek,

Ugye másképp fogom gondolni,

Azt, hogy milyenek a felnőttek.

Az az egy fontos: legyetek jók most,

Már nem kell túl sok a holnaphoz;

Legyen szent most nekünk a játék,

Legalább egyszer még!

Az az egy fontos: legyetek jók most,

Már nem kell túl sok a holnaphoz;

Legyetek jók, ha tudtok,

A többi nem számít.

Horváth Piroska.

Jó volna.

De jó volna futni vadvirágos réten,

elfeküdni lustán, szenderülni mélyen.

Vörös pipacsmezőn édes álmot szőni,

pöttyös katicának kedvesen köszönni.

Apró bogárkáknak lefülelni nászát,

élvezni a nyárnak langyos áramlását.

Üdítő harmatból nagyokat kortyolni,

világnak bajára kicsit se gondolni.

Jó volna tücsöknek elhúzni nótáját,

hallani csermelynek lassú sodródását.

Kis póknak hálóját szőni aranyszállal,

felhők közé szállni tarka lepkeszárnnyal.

De jó volna szállni, fel a magas égbe,

horizonton ülni csodás messzeségben.

Pillangószárnyakkal virágra repülni,

illatos nektártól, vágytól szenderülni.

...úsztam a tengerbe, repültem kék égbe,

vágyódtam cifra rét titkos rejtekébe.

Gyorsan visszatértem, nem élhetek máshol,

otthon lágy melege, mindíg elvarázsol!

TÁNCZOS KATALIN: SZÍVEM UJJONGÁSA

Fejem jótevőm keblére lehajtom,

Hogy halljam e szívtenger moraját.

Gyönyörbe merengek az ős csoda parton:

Hol az Isteni szó szelíd emberi jajba

Lágyan suhan át.

Szívem liliom kelyhét sosem rágja

Szomjas szívű vágy, bíborajkú szipoly.

Nem kínoz a vénség tűzdala, vádja.

Dalolásom nem veszi vércsesikoly.

Nyisd meg Jótevőm mélyét keblednek,

Érezze szívem hangod gyönyörét,

Mit mézel a földön sajgó lelkemnek,

Isten szerelemtől telt szívű ég.

Már hallom léptei kopogását.

Belőle zenél nekem a szeretet,

Isteni dal! Sosem hallja a mását,

Kinek útja önzéseken át vezetett.

Hallom: e dalban mint zokog Ádám,

Mint zeng bele Isten égi vigaszt;

Hogy hördül bűn gyönyörében a sátán,

Pokoli himnusza jajra riaszt.

Hallom egy vad orgiadal

Mint veri fel szelíd éjszaka csendjét;

Kén-fáklya mezőben üszök ravatal:

Jajgat a vér, a fájdalom, a veszteség,

Nincs mentség!

Hallok halk epedést, sóhajba fúló

Prófétakiáltást, sok jajt,

A messiási jövő sosem múló Lelki uralmát,

amely e büszke világot

Szelíd Isten igába kényszeríti majd.

Egyszer csak halkul a múlt, jövő szava szólal,

Hitvallók hite, lágy liliomdal,

Mennyre mosolygó vértanú-sóhaj

Borul e szívre szelíd hatalommal.

Hallom Jótevőm szíve verését,

Nincsen erőm elvenni fejem,

Nem csalogathat semmi dicsőség,

Sem tudomány, sem szűz szerelem,

Ha ez Isteni szív szelíd gyönyörét

Örökre-örökre dalolja nekem.

Aranyosi Ervin: Elmondom, mit hiszek

Hiszek önmagamban,és a teremtésben,

szeretet igéjéta szívembe véstem.

Saját utam járom,figyelem a lelkem,

csendben elmerülve,mutat utat bennem.

Gondolatok szárnyán,szavakkal teremtek,

próbálom követni az isteni rendet.

Hiszek a világban,mesés természetben,

hiszem, hogy az ember élhet jobban, szebben.

Hisz mind egyek vagyunk,részei egésznek,

s akik ezt átlátják,tudatosan élnek.

Soha nem bántok mást,hogy engem se bántson,

a világom bennem örömöt találjon!

Úgy teszem a dolgom,hogy jó legyen másnak,

szeretetem küldöm szerte a világnak.

Ugyanakkor másnak nem kell megfelelnem,

önálló utamra kell inkább ráleljek.

Nem játszom szerepet,inkább magam adom,

életem kormányát magamhoz ragadom.

Amivel dolgom van,azt úgyis megélem,

véletlenül semminem történik vélem.

Mindennek oka van, magam is ok vagyok,

a teremtő lélekbelőlem kiragyog.

Hiszek holnapomban,itt élek a mában,

lelkemet fürösztöma lét áramában.

Pablo Neruda: Lassan haldokolni kezdesz...

Lassan haldokolni kezdesz

ha nem utazol

ha nem olvasol

ha nem hallgatod az élet hangjait

ha nem értékeled magad.

Lassan haldokolni kezdesz

ha megölöd önbecsülésed

ha nem hagyod, hogy mások segítsenek rajtad.

Lassan haldokolni kezdesz

ha szokásaid rabja leszel, minden nap ugyanazt az utat járod...ha nem változtatsz a rutinodon,

ha nem viselsz különböző színeket, vagy ha nem beszélsz ismeretlenekkel.

Lassan haldokolni kezdesz

ha nem érzed a szenvedélyt és a velejáró viharos érzelmeket, melyek megcsillogtatják szemeidet és szíved dobbanásait meggyorsítják.

Lassan haldokolni kezdesz

ha nem változtatod meg életed, mikor munkád, vagy a szerelmi életed, vagy a környezeted nem ad kielégülést.

ha nem kockáztatod a biztosat az bizonytalanért

ha nem hajszolsz egy álmot

ha legalább egyszer az életben nem engeded meg magadnak, hogy elrohanj az értelmes tanácsok elöl.

Pablo Neruda (1904-1973), eredetileg: Neftalí Ricardo Reyes Basoalto Nobel-díjas chilei költő.

Bródy János : A magány

Amikor egyedül vacsorázol

És magaddal bújócskát játszol

És otthonról hazamennél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

Mikor a tükörben idegen az arcod

És eluntad végleg a harcot

Mert tudod, hogy sohase nyertél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak

Hogy nem vagy egyedül

Hogy más is ugyanúgy magányos

És másnak sem sikerül

Nem vigasztal, hogy sokan vagyunk

Hogy sokan vagyunk egyedül

A magány, az nem az, ami körülvesz

Hanem az, ami hiányzik - itt belül

Mikor az évek már összefolynak

És nem jelent semmit a holnap

És magadtól fel se kelnél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

Amikor semmi sincs, ami fontos

És nincs már kedved a szóhoz

És mindegy, hogy kit szerettél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak...

Aranyosi Ervin: Mi lenne?

Mi lenne, ha élnél, mielőtt meghalnál?

Ha nem csak úgy félnél, s élőn haldokolnál?

Ha nem csak kényszerből hagynád el az ágyad,

hanem tudatosan hajtana a vágyad!

Mi lenne, ha célt is magad elé tűznél?

Ha átmelegednél, s nem fáznál a tűznél?

Ha mások lelkébe reményt gyújtogatnál,

jó példát mutatva álmot, hitet adnál.

Mi lenne, ha látnád, miről szól az élet,

hogy nem azért jöttél, mert elbántak véled!

Hanem azért lettél, s születtél e Földre,

örülj és tapasztalj földi testet öltve.

Mi lenne, ha vágyad, szárnyad is lehetne?

Minden gondolatod boldoggá tehetne!

Szíved tágra nyitva néznéd a világot,

s mindannak örülnél, amit szemed látott.

Falu Tamás: Út vége.....

Mikor az utunk véget ér,

fáradt bennünk a vér, az ér,

már nem érdekel a jelen,

csak az örök, a végtelen.

Lelkünk a múltba menekül,

folyton beljebb, szüntelenül

és egyszer olyan messze jár,

hogy nem tud visszajönni már.