Szavak, amitől feláll a szőr a hátadon!! (beszélgetés)
A"besavanyodott" kifejezést szinte mindenki ismeri, tudja mit jelent.
A beszáradt is ismert: beszáradt a a festék, a lekvár..stb.
Tudom: ahány ház, annyi szokás. Szeretem a kifejezetten tájjellegű szavakat, semmi gond nincs vele, sőt, jó, hogy még nem ment mindegyik a feledés homályába!
Beszáradt, aztán bevasalják. Ez is egy változat, én is hallottam. Ha az összes ruha megszáradt, és nem simán mert vizes lett, hanem mert kimosták. Akkor beszáradt.
Aztán Nagymama nekiállt és bevasalt. Azaz, a teljes kosárnyi ruhát kivasalta.
Megvasalni akkor szokott valamit, ha a ruhán csak kis szépészeti vasalást kellett ejteni. Ha ki volt egyébként vasalva, de pl. vízfolt esett rajta, azt a részt megvasalta.
...minden ruha "beszáradt".
Talán megszáradt, nem? :D
Életem egyik legkínosabb szituációjában tanultam meg, hogy mit jelent :DDDD
Debrecenben vendégeskedtünk, a házigazda büszkélkedett a gyerekével, ugye milyen furi? Én csodálkozó szemekkel néztem rá, és mondtam, hogy ugyan már, egyáltalán nem furi. Nem volt túl őszinte a mosolya.
További ajánlott fórumok:
- Ha felállsz a gép mellől mit fogsz csinálni?
- Összetett szavak szólánca
- Van olyan szó, amit ha meghallasz, a szőr feláll a hátadon?:D
- Személyek, akiktől feláll a szőr a hátadon...
- Ki az a híres vagy hírhedt ember, Celeb, akitől feláll a szőr a hátadon és miért?
- Van olyan szó, amit ha meghallasz, a szőr feláll a hátadon? - de jó értelemben!