Segítség a férjem válni akar! (beszélgetős fórum)
odabújással nem próbálkoztam. Csak ilyen reggeli piszkálódással. Tudod, reggel úgy felkelni, hogy rádobod a másikra a takarót, bökdösni a hasát, hogy keljen fel. Ugyanúgy reagál rá mint máskor. Ő is elkezd piszkálni.
A múltkor voltunk fodrásznál és most teljesen más a hajam. azt mondta úgy nézek ki mint egy 8 éves, én meg kihisztiztem a kakaópénzt. Ő meg elzavart iskolába. Adtam az arcára puszi, elvégre a lányok szoktak az apjuknak. De semmi reakció.
Én is ezt gondolom. Többször írtam már, hogy nem gondolja komolyan a válást, ha úgy lenne, már elment volna.
Közös hónapot tervez - nem hiszem, hogy aki el készül, az egy hóra előre gondolkodik.
már olvasni sem tudok..
konkrétan nem beszélt kettőtökről, de akkor is különös, hogy lerakja a fizetését még most is
amúgy csak azért kérdeztem, hogy város-e vagy nem.
Ott könnyebb új életet kezdeni, újabb emberekkel ismerkedni, még ha egyelőre erre nem is gondolsz, de remélem nem is lesz rá szükség.
Én biztos rákérdeztem volna, hogy hogy miért lesz szűk hónapunk, ha válni akar, mikor akar költözni?
Szerintem mindenképpen kellene beszélni. Nem értem őt, ha valaki válni akar, már egy hónapot sem tervez a másikkal...
SZiasztok!!
Nagyon kiváncsi vagyok a végkifejletre. Szorítok neked, bárhogy döntesz is,de most légy kicsit önző, koncentrálj magadra, és kezdj el azon agyalni, mihez kezdesz a jövőben...
amúgy merre élsz?
(remélem nem gond, hogy megkérdeztem)
Eddig más volt minden, mostantól megváltozik a helyzet.
Azzal ne törődj, hogy mit fog szólni. Ő sem gondolt bele, hogy Te kiakadsz-e, vagy nem, amikor elment a barátaival.
Igen ez már nekem is megfordult a fejembe. Azt hiszem a legjobb lesz, ha a nyelvtanulásra koncentrálok, hogy meglegyen az előléptetésem.
Vajon mennyire fog kiakadni ha keresek egy angoltanárt és az házhoz jön tanítani?:) Eddig ő tanított.
Nyugodtan panaszkodj, könnyebb, ha elmondod, hogy mi bánt.
Véleményem szerint ez a kapcsolat menthetetlen, de vigasztaljon, hogy fiatal vagy, megtalálod a számodra igazi társat. Elsőre tévedtél, de azt hiszem ezzel nem vagy egyedül, sokan jártunk már így.
Tudom, hogy nehéz, de még mindig jobb, ha időben lépsz, mintha vársz a csodára és közben elmúlnak feletted az évek.
az összepakolás jó ötlet. a zárcsere se rossz. már ha lehetséges. mire hazaér összepakolsz neki,és mehet a mamához. vagy te mész. attól függ kié a lakás. de ha közös,akkor ő menjen mindenképp,mert h neki nem jó ő akar válni..
szomorú h ideáig jut a dolog,azért remélem happy end lesz mégis...
most mennem kell de este benézek írj ha bármi van!!
Lehet mással keverem :) Bocs
Én nem unlak még :) Szurkolok amúgy neked.
Mond meg neki, hogy pakoljon akkor ha válni akar.
A költségekkel én sem vagyok tisztában, hogy hogy is van ez.
ezt most találtam: aki beadja annak kell az illetékbélyeget kifizetni rá-12e ft
az ügyvédes dolog az stimmel
szia!
miért fizetnéd te a válást? jó ebben nem vagyok otthon,de asszem úgy van h mind2 félnek kell ügyvéd és mindenki fizeti a magáét.
ha ő adja be akkor is kell neked ügyvéd,főleg ha van miről megeygezni-pénz,lakás
de nézz utána sztem
Nem erőltetek semmit. Múlt csütörtökön beszéltünk erről, akkor mondtam neki, hogy én szeretném megmenteni a kapcsolatunkat, de ennyi. Én azóta nem mondtam neki ilyet. Nem alázom meg magam és legfőképp nem fogok könyörögni.
Az igazság az, hogy felváltva vagyok dühös és kétségbeesett.
De azon kívül, hogy itt panaszkodok (gondolom már nagyon untok, ezért bocsánat)kívülről nem látszik rajtam semmi. Pár embernek elmondtam, mert ki kellett beszélnem magamból párszor, hogy felfogjam, de ennyi.
Én nem beszéltem anyósommal, nem tőlem tudja anyós, hanem anyukámtól. Ők beszéltek. És nem mondta, hogy én mondom meg, hogy mit csináljon.
És eszem ágában sincs fizetni a válást az ő hülyesége miatt.
Ha annyira válni akar, mi a francot keres még itt? Miért nem költözött már el? Most már kezdek én is arra a pontra jutni, hogy ki fogom dobálni a cuccait és menjen ahova akar. A hócipőm tele van ezzel a játékkal. 29 éves vagyok még találhatok magamnak valakit. Csak olyan nehéz.
nem azt mondta, hogy te mindig megmondod mit csináljon?
Szerinted az jobb, hogy az anyósoddal mondatod meg? Tisztában van ő vele, hogy tőled tudja, 7 év alatt megismert már annyira. Ha valaki válni akar annak beszélhet bárki.
Viszont azt én is jónak találom, hogy tedd elé a válási papírokat. Ha tényleg válni akar, akkor ez előbb-utóbb úgy is bekövetkezik, legalább te is előbb tudsz új életet kezdeni. Ha meg mégsem akar válni, akkor üljetek le megbeszélni a továbbiakat.