Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Önkritika! cikk

Önkritika!


Önkritika: az önkritikus ember képes saját hatáskörben a gondolatairól, cselekedeteiről olyan értelmezhető leírást készíteni papíron vagy gondolatban, ami rávilágít az adott dolog jó és rossz oldalára.

A megnyilvánulásainkról alkotott véleményünk fontosságáról szól az írásom.

Önkritika!
pixabay

A meghatározás szerintem azt jelenti, hogy az önkritikus ember képes saját hatáskörben a gondolatairól, cselekedeteiről olyan értelmezhető leírást készíteni papíron vagy gondolatban, ami rávilágít az adott dolog jó és rossz oldalára. Mintegy mellőzve a szubjektivitást, külső szemlélőként. A lehető legtágabb ismeretanyag felhasználásával, amivel rendelkezik. Felismerve a jövőben követendő helyest és tudva a kijavításra szoruló helytelent. Megvalósítva a személyisége fejlődését.


Az életünk folyamán (természetesen ha az önismeret részünk) ez egy igen próbára tevő feladat, mert nem csak elítélni kell tudni magunkat, sokkal inkább a hangsúly az építő jellegen van. Mikor azt gondoltam, hogy visszahúzódom a világtól és a lehető legegyszerűbb életet élem, ami a napi munka elvégzéséből és a tanulásból áll, azért döntöttem így, mert kezdtem nem látni a hasonlóságot az emberek és én közöttem, ami nem jelenti azt, hogy különbnek tartottam magam. Egyszerűen csak a panaszt és a másokra mutogatást láttam-hallottam, és én már nem voltam olyan.


Minden igyekezetem arra irányul, hogy az ok-okozat törvényét szem előtt tartva, végiggondoljam és értékeljem az életem részleteit. Mint azt Marcus Aurelius mondta (nem pontosan): „Nincs véletlen, mert minden a természetből fakad”. Mikor tulajdonságaink az oda nem figyelés miatt elburjánzanak, mint a vadszőlő indái, és a kiismerhetetlenség látszata homályosítja el rálátásunkat magunkra, akkor veheti kezdetét a kifelé fordulás reményt adó és a figyelmet lekötő folyamata. Mivel mind gyarló és halandó emberek vagyunk (én is), ezt a részünket a vágyak és a világ felé való megnyilvánulásaink mutatják.

Vannak akiknek anyagi vágyaik leküzdhetetlen erővel markolják elméjét, vannak akiknek a szellemi fejlődés, kiteljesülés okoz hasonló szenvedést. Van olyan is, aki a maga önismeretének szándéka által fenntartott figyelmet természetesnek érzi és mástól is azt várja, hogy figyeljen magára.


Szerintem a valóság ennél sokkal egyszerűbb. Minden ember rendelkezik minden tulajdonsággal, és az határozza meg melyik prezentálódik, hogy a stimuláció múltunk mely részét érinti. A témát könyv terjedelméig lehetne írni, a lényeg a felismerés, ami az érdeklődés vagy változás szándékából keletkezik. Mindig figyelmesnek kell lenni magunkkal, hogy másra is figyelhessünk, különben csak elvárjuk a figyelmet. A megismerés folyamata egyszerűen segít a fejlődésben, ha készek vagyunk rá, hogy befogadjuk. Amikor az emberek fejlődéséről beszélünk, szerintem pont annak kellene a célnak lenni, hogy eltávolodjanak az agymosott műmaszlagtól a kultúra felé. Amit csak értelmes, kedves és közvetlen módon lehet, mert mindenki a saját életében érzékeny, a saját szűrőin keresztül dolgozódik fel az élmény. A félelem, kisebbrendűség, szorongás stb. ott matat mindenkiben, jobban vagy kevésbé. Végül szerintem az önkritika gyakorlása a magunkhoz való őszinteséget is elősegíti, mivel egyaránt tárjuk fel a jót és a rosszat. Majd levonva a lehetséges tanulságot, már egy más szemszögből láthatjuk a világot (amit mi teremtünk) és magunkat, amit mi alakítunk!




Írta: kvazir, 2018. november 20. 09:11
Fórumozz a témáról: Önkritika! fórum (eddig 36 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2018, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook