Mesélj magadról! (beszélgetős fórum)

:)))) nem, nálam is pont ez van!

Csak már olyan edzett vagyok, hogy meguntam állandóan megijedni, így lassan tudok reálisan látni. Azért a búcsúleveleket írogatom, de a szívem mélyén érzem, hogy erősen eltúlzom - csak a biztonság kedvéért. (Nagyikám pont 34 évesen kapott agyvérzést, és hát egy esetleges érfal-gyengeség akár örökletes is lehet).

De amióta az eszemet tudom, én is diagnosztizáltam már magamon mindent. :)

Igen...

Ilyenkor oszlott meg a vélemény. Merthogy 1-2 hónap munka után (ha van egyáltalán munka) félre lehet tenni annyit, hogy egy pici szobát kivegyen valaki.

Vagy vannak templomok, szervezetek, akik segítenek.

Ha valaki akar, akkor tud tenni valamit.

Viszont mi van, ha már annyira belefásult, hogy nem is akar? Mi van, ha nem tud hol megfürödni, hogy elmenjen egy állásinterjúra? Hol írja meg, nyomtassa ki az önéletrajzát, mikor örül, ha nem marja a gyomrát az éhség. Hol lakjon addig a két hónapig, amíg összeszedi a pénzt lakásra?

És hát már én is voltam reményvesztett...

Olyankor az embert már semmi sem érdekli.

Akkor kell egy kinyújtott kéz.

Igazából a terveimhez, amit el szeretnék még érni.

Az orvos(ok) szerint, akik láttak nem nagy a baj, csupán mozgásszervi gondok (háziorvos, ránézésre, vérvétel alapján). Tehát itt meg is nyugodtam. :) Csak mindig jön 1-1 újabb tünet, és bár az általános állapotom jó, ezek a tünetek lehetnek akár a stroke előjelei is például. Időpont egy részletesebb kivizsgálásra (neurológia) csak februárban, ezért szoktam néha elkeseredni. Jó lenne tudni, hogy nagy-e a baj (például egy agyér-rendellenességnek nagyon nem örülnék) de ha 'csak' gerincsérv, vagy másféle kórság :) azzal simán elvagyok.

Aranyos vagy, hogy együtt érzel! :) Köszönöm!

:(

Erről egyébként már annyi eszmecsere folyt baráti körben. Hogy mi lehet az a pont, ahonnan az ember tényleg feladja. Hogy elítélhető-e valaki a gyengeségéért, mert olyan nincs, hogy nincs mit tenni, vagy igenis vannak gyengébb emberek, akiken segíteni kell?

Hogy vissza lehet-e adni valakinek az önmagába vetett hitet? Ilyen esetben.

Jesszusom, egyre megrázóbb leírást vagy képes felvázolni... Remélem nem nagy a gond... bár ilyen esetben mit lehet mondani ami jó is, vagy használ valamit? Ha elhiteted magaddal, hogy nincs gond az sem jó, ha eszed magad rajta, az sem jó. Én az ilyenekhez úgy szoktam hozzá állni, hogy ez van, változtatni nem tudok, és próbálom lazán kezelni amíg ki nem derülnek a tények.

Időre betegség szempontjából, vagy elfogadás, megnyugvás szempontjából van szükséged?

Kőrösné Anna

Hajléktalanok

Egyre több a hajléktalan ember,

Rója az utcákat ebben a hidegben.

Lábán lyukas cipő, már biztosan vizes,

Kabátban is oly vékony, hálni jár beléje a lélek.

Gyengén, rosszul öltözött emberke,

Hajléktalan, dermedt szegényke.

Néha megáll, s a járókelőktől kéreget,

Egy kis pénz kellene neki, venne élelmet.

Úgy elmegyünk mellettük,

Hogy Rá sem nézünk,

Sőt, lehajtjuk fejünk.

Magunk igazolására meg is beszéljük,

Hát miből adjunk, nekünk is nehéz életünk.

Akinek lenne miből, az sem ad,

Attól fél, neki kevesebb marad.

Zsugori szegény magával is szemben,

DE meglásd, Aki még nem járt, járhat ebben a cipőben.

Hogyan tudna kilábalni ebből szegény,

Nincs munkája, lakása, miből-, és hogyan él?

Már rég elfogyott az a segély, elköltötte,

Gyógyszert vett, és egyszer jóllakott belőle.

S kezdődik elölről, indul útjára,

Fagyott kezét újra Feléd nyújtja.

Szánd meg élelemmel, vagy adj ruhát,

A tudat, hogy segítettél, szívedet járja át.

Egy ember, ki nem ezt az életet válaszotta,

Az élet válaszotta őt, Neki ez a sorsa.

Mi Segíthetjük, kik Velük együtt élünk a mába,

Ne hagyjuk Sorsára, s szemében ott az örök hála!

:) Az nagyon jó, ha sikerül így hozzáállni!

Biztosan rossz, az ünnepek alatt pláne. De lesz majd, ami kárpótol Titeket! Talán jövőre sikerül együtt lennetek!

Hm, mi lehet az? Gondolom valami olyasmi, amivel nem akarsz megbántani embereket, ugye?

Velem talán annyi, hogy hónapok óta nem találják a probléma forrását, és hát néha kétségbe tudok esni.

Mert bár úgy néz ki, hogy gyógyulok, azért 1-2 tünet utalhat necces dolgokra is. És hát, még szükségem van időre! Összességében jól vagyok, sokkal jobban, mint 3-4 hónapja, de jó lenne meg is győződni róla, hogy nincs nagy baj. :)

Hát igen... :(

E korban mit írjak?

Mikor a csendek szava szól,

Halálos nyugalommal

Dicső himnuszt dalol?

E korban mit írjak?

Hogy éhes a gyermek?

Mocskos, csont-bőr honfitársak

alamizsnát követelnek?

Hogy anyáink ráncos keze

remegve verejtéket töröl,

gyermekének jobb jövője

csak álmában tündököl?

De ébren csak sír, zokog,

mert látja:

reményvesztett unokája

örvény mélyébe vész,

ünnepre eltett kalácsra

rátelepült a penész?

Nem, én azt hazudom:

minden jól alakul,

de szép hazánknak

szép jövője

ismét a porba hull.

És ti Hősök,

kik vérrel fizettetek,

kiket bearanyoz a múlt,

felhőkről sírva néztek alá,

mert a lobogónk megfakult.

És én most mit írjak?

Hogy magasztos a siker?

De amíg az eljön

Hősként viseljük el?

Hát nem írok semmit,

Mert úgysincs olvasó!

Nem éhes a gyermek,

És minden bíztatató...

Mi baj? Mi az a kis gond? Ha nem vagyok túl kíváncsi...

Én jól, vagyok, próbálom az élet nehézségeit félvállról venni:) Pl. 24.-én a vőlegényem dolgozott, és holnap éjjel is fog. Kicsit sz@r, de lefoglalom magam, és nem gondolok rá, így meg eltelik.

Az a legfőbb probléma, hogy sosem tudtam befogni a számat, és most be kell.

Persze, lehet, hogy nem jól fogalmaztam ezek szerint.

Nem mélyen szántó gondolatokra, titkokra gondoltam, hanem csak 1-1 mondatra, ami éppen kikívánkozik valakiből.

A napló sokat segít egyébként, ha nem akarsz nyilvánosat, akkor titkosat is lehet. De jó kiírni magadból, magadnak.

Sosem tudni, mikor fordul a kocka, és hát csodák is vannak! :)

Hál' Istennek nagyjából minden rendben. :)

És Te hogy vagy ezzel?

Egyedül az egészségemmel van egy kis gond, de optimista vagyok, és úgy tűnik nem nagy a baj.

Nem kell ahhoz sztárnak lenni. :)

Én kérdeztem, mert érdekel, aki nyitott, és megoszt valamit, szívesen olvasom.

Ha nem, szíve joga, végülis magánügy.

Bármit...

Mi az erősséged, gyengeséged mik a félelmeid? Rohansz, vagy van időd megélni a pillanatot? Miben hiszel, miben csalódtál? Miről álmodsz a buszon hazafelé zötykölődve? Bármit, ami a betűkön át mutat valamit a lelkedből. Hogy lássuk, mi emberek mennyire hasonlítunk egymásra. Ugyanúgy érzünk, félünk, szeretünk. És bízunk abban, hogy minden rendbejön.