Mennyi szomorú lélek:-( (beszélgetős fórum)
Hm. Pedig itt kellene valahol sertepertélni azoknak is, mert akkor hogy vigasztalgassuk, támogatgassuk őket... :-)
De örülök, hogy te sem vagy szomorú. :-)
És ez még nem is a régmúlt. Megnéztem, eszméletlen. Jogfosztottság, kegyetlenkedés, a vallás nevében. A katolikus vallás nevében. Szerencsétlen apácák, az a "bűn" nem is volt bűn, amiért nekik a lelküket is kidolgoztatták és ezer más módon gyötörték őket, többek között némasággal. Még beszélni sem lehetett...
Tényleg túl szigorú, merev a katolikus vallás. Azok a zárdavezető apácák szinte kápók voltak. Nem tudtam, hogy nemrégiben is volt még ilyen. Nem láttam az erről szóló filmet.
Olvastam egy könyvet: Diderot: Az apáca.
Az is ilyen szitu, bár az a nő nem paráznaság miatt, egyszerűen csak családi érdekből lett útjában valamelyik hozzátartozójának, de egy családi haláleset miatt majdnem örökre ott is ragadt, és vagy az emberi méltósága elvesztését kellett volna elszenvednie, vagy ahelyett a változatos testi és lelki gyötrelmeket, rettenetes. De az legalább középkori történet volt, és a legvégén sikerült is kiszabadulnia.
Szuper!
Gyere beszélgetni vidám lélek:-)
Sertéstelepi berendezés. Keverőművek, adagolók, csővezetékek, adagolószelepek - mindez sokféleképpen, mert gyakorlatilag prospektus.
A folyékony kajában még a moslék sem darabos, legfeljebb sűrűn folyós. Mert már az is kerül a sertéskajába, de esetleg az adalékokat is oldják ebben a táplötyiben.
Milyen igazad van! Örülök, hogy te sem vagy szomorú.
Gyógyulást mindenkinek, vidámodást a lelkeknek!
No, ilyen egy igazi idilli ébredezés és Otthon :)
Az enyém mondjuk cica és melegedő nélkül :))
Itt is süt a Nap, mindjárt végig megyek a szőlősorokon és leszedem az elkornyult, madarak által már ott hagyott fürtöket, bele a biozsákba.
Az ebéd 2 db fahéjas muffin lesz :) Nyámi :)
Idilli képet festettél! Elképzeltem:-)
Én, ha később megyek ki a hétvégén, akkora máút kapok a kutyámtól!Ásít és közben tetszik neki, hogy hangot ad ki nagyon hangosan és így egy máú lesz belőle!
Én is. Nemrég ébredtem, aminek két ebzetem nagyon örült, ezt újabban kis vakkantgatásokkal fejezik ki, habár idebent általában nem szabad ugatni. De hát én is azzal jelzem, hogy tényleg felébredtem, hogy beszélni kezdek, hát őnekik is szabad végre a csendet megtörni.
Cica egy van bent, a kandalló tetején nosztalgiázott. Ott három rossz lábas van, az aljukban kövekkel, karton béléssel, nagyon forró azért ne legyen, de azok a belegömbölyödős helyecskék a télre.
Az állatbejárón fúj a szél befele, de legalább sütikél a Napocska, nem úgy mint reggel, amikor még az eső is csapkodott. Gyermekem a szuperdzsekijében indult munkába.
A katolikus vallás szerintem túl szigorú. Én is katolikus vagyok, de nem számít, nem vagyok hívő.
De elvileg "veszélytelen". Még nem néztem meg, majd mindjárt. :-) Csak előbb főzök valamit.
Én a macska életképpel azt szándékoztam kifejezni, hogy jól vagyok. Csak büdi az alom, mindjárt leviszem. Még azzal együtt is jól vagyok. :-)
Valamikor a nap során lefotózom a Beigli kutyát. :-)
Némelyik szektában nem tudják a hívek, hogy a halálba menetelnek. Pedig az a saját helyi megváltójuk célja.
Némelyikben meg tudják, de át vannak dobva. Hogy majd ez és ez történik, ha elszenderedtek. Ami pedig nem hinném, hogy megtörténne. De hogy meghalnak az biztos.
Én itthon dolgozom:)
Nézd pozitívan! Mennyivel jobb, mint a döglesztő meleg! :)
Remekül:-)
Kutyás képet várom!
Te,hogy vagy ezen a csodálatos napon?
Én is visszafeküdnék,ha nem dolgoznék!
Na,de legalább van munkám:-)
Nem szeretem idő van!
Te ma nem dolgozol?
Sziamiau. :-) Ma már kétszer ébresztettek fel a kiscicák, de a pótalvácocskám alatt rajtam aludtak, soha rosszabbat... :-)
Te, jól vagy?
Szia, Lelkecske! :)
Jó kis álmosító semmittevés van, visszafekvésen gondolkodom :D
Te hogy vagy?
Bizony igencsak ráfér. :-)
A kávédat egészségedre. :-)
Jó reggelt!
Hogy vagytok lelkecskék?