Hogyan legyek nyitottabb az emberek felé? (beszélgetős fórum)

Nem tudom, nekem soha nem volt probléma az, hogy én miért vagyok olyan, amilyen. Ez sosem aggasztott. :D

Ellenben vannak kellemetlen szituk... Pl. ma búcsúztatunk egy kollégámat, akinek 40 fős éttermes búcsúztató balhéja lesz, és valahogy nem tudom, hogyan húzzam ki magamat az egész alól!

És nem azért, mert nem kedvelem őt, vagy a többieket, hanem azért, mert egyszerűen akarok menni haza a vackomba, meg csinálni a dolgaimat, a napi rutint! Csak ugye ilyenkor mindig gyártja a kifogásokat az ember, mert jön a sértődés stb. Nos, ez az, ami sokszor zavar. Hogy nem mondhatom el őszintén, hogy kedvellek titeket, de nekem ez most nem... Hanem magyarázkodni kell, nagyon sok esetben! :S

Oké, várjuk meg a kérdezőt is.

Én azt érzem ki a soraiból, ami engem is sokáig bántott: hogy miért vagyok én más, miért nem vagyok olyan,mint x vagy y?

Közben az a megfejtés, hogy nincs semmi hiba, csak én introvertált vagyok. Az emberek másik része pedig extrovertált, és mivel őket könnyebb észrevenni, úgy is érezheti az ember, hogy ők vannak elsöprő többségben.

Jaj, abszolút nem probléma ez! Én is ezt az elvet vallom, hogy mindenki csinálja azt és úgy, ahogy ő boldog tőle.

Én érzem igényét, igen! Szeretnék egy barátnőt, akivel megtudom a beszélgetni a lányos témákat is. Szeretek beszélgetni sok témában, van véleményem, érdeklődök másé iránt is. Szeretek eszmét cserélni.

A problémám a kapcsolatteremtéssel van. :)

"Nem hiszem, hogy bárki, legyen az a leginkább-extrovertált személyiség, csak úgy besétál a pl: edzőterembe és bratyizik mindenkivel."

Hát de, simán :D

Szerintem ez nem minőségi kérdés. Azaz nem jó vagy nem jó.

Aki nem ilyen, annak miért is kellene erőszakot tennie magán, ráadásul hiába? Mert senki nem tud kifordulni magából teljesen az ellenkező irányba.

Ahogy Te is gyorsan, sommásan ítélő maradsz, pedig látom, hogy igyekszel visszavenni. :D

Az írásából az nem derül ki, hogy szeretne-e vagy sem. Én pl. fantasztikus módon tudok kapcsolatot teremteni, ellenben az estek nagyobb részében: NEM SZERETNÉK. :D

A kötelező köröket leszámítva én is magányos farkas vagyok, és napokat képes lennék otthon, egyedül tölteni. Amikor a "párom" hétvégén dolgozik, akkor se kersek extra programot, sőt, bezárkózom, és nem akarok kimozdulni. :)

Na de várjál... Az alap kérdés, hogy Te hogyan érzed magadat? Mert ha ebben a formában neked így jó, te így jól elvagy, boldog vagy, akkor mégis miért kellene neked változtatni, vagy ismerkedni? Ha nincsen rá igényed, vágyad, akkor minek is? Nem értem!

Nekem sincsenek komoly kapcsolataim, csak a család, párkapcsolat, meg 1 gyerekkori, és 1 10 éves barátságom van... Nem is tudom elképzelni hogy tudnék barátságot kialakítani tudatosan. Ez nekem is egy nagyon nehéz folyamat.... Miért is baj ez?

Viszont ezzel a felfogással marad egyedül..vagy a szokásos "párommal" már a szótól is kiráz a hideg.

Miért jó ez? En egyik táborba sem tartozom, De tudok kapcsolatot teremteni ha szeretnék

Egyetértek veled. Annyira különbözőek az emberek!

Egyikkel sincs baj, amíg nem akarják a másik torkán legyömöszölni nézeteiket. Ha valaki visszahúzódóbb, fogadjuk el. Tapasztalat szerint általában az történik, hogy ilyeneket kibeszélnek a háta mögött: te, az xy milyen magának való, biztosan lenéz bennünket, hát csak punnyadjon otthon, ha az jó neki stb. stb. Nagyon egyirányú a baxogatás, az introvertáltak nem piszkálódnak. Felőlük azt csinálnak, amit csak akarnak. Aki menni akar, hadd menjen. Bulizni? Hajrá. Bármit tehet, csak rám ne erőltesse.

Az introvertált, azaz a befelé forduló nem citromba harapott. Kívülről és messziről nem látszik rajta semmi.

Az extro-kkal szembeni legnagyobb különbség az én megfigyelésem szerint, hogy az extro egy új közösségben (kiváló alkalom pl. egy új iskola kezdése, ahol az egész osztály új abban az iskolában) vannak, akik pár napon belül tudják, a többi osztályban kik a népszerűek, név szerint!!! Nagyjából tudják, ki kivel jár, sőt pár tanárnak is tudják a nünükéit.

Az intro meg örül, ha az osztálytársait nagyjából megismeri.

Én mint intro el se tudom képzelni, hogy egy újonnan megismert emberrel milyen beszélgetést kellene folytatnom, hogy a főbb paramétereit megtudjam. Egy extro meg néz rám hülyén, hogy miért nem tudom a boltos néni hobbiját 10 percen belül?

Passzív féléves voltam/vagyok most, egy időre.

Itthonról melózom jelenleg egy saját projekten, tehát a suli/munkahely se játszik. :(

Először is látszódjon rajtad, hogy nem vagy befeléforduló. Mert senki sem akar olyannal szóbaállni, akire ránézésből látszik, hogy citrombaharapott. :(

Dolgozol, ugye? Vagy suliba jársz? Először ott kéne ismerkedni. Nem hiszem, hogy bárki, legyen az a leginkább-extrovertált személyiség, csak úgy besétál a pl: edzőterembe és bratyizik mindenkivel.

Elsősorban ott lehet ismerkedni, ahol van min. 1 közös téma: munka, suli, edzés..stb.

[link]

Itt már vannak gyakorlati tanácsok is.

Nekem az a szerencsém, hogy itthonról dolgozom. Akkor megyek emberek közé, amikor akarok, nem amikor muszáj.

Egyszerűen nem csinálok ügyet a dologból. Amióta az előbb linket megtaláltam és tudom küldözgetni, azóta nyugodtabb vagyok - nem mintha az ember belső beállítottsága miatt mentegetőzni kellene, de én is éreztem úgy régebben, hogy valami fura hibám van. Pedig hát nem! :D

Igencsak magamra ismerek a soraidban!

Annyi a különbség, hogy én 60 éves vagyok, és már megözvegyültem, a felnőtt fiammal élek egy fedél alatt.

Mindig ügyetlen voltam a kapcsolatépítésben. Ugyanakkor vannak barátaim, de szerencsére a neten megismert távolabb élő barátok, mert nagyjából megőrülnék, ha valakivel össze kellene járnom. Az időnkénti talikra, ha csak tudok, elmegyek, olyankor boldogan beszélgetünk, de azok x-től y-ig tartanak, előre tudom, mikor leszek otthon.

Vagy két éve ere bukkantam a neten, és elbámultam, mennyire egyszerű a megoldás.

[link]

Igen, valóban meglehet, hogy itt bukik el a dolog.

Köszönöm a tanácsot! :)

Nem is tudom hol kezdjem, igazából nem szokásom fórumot indítani személyes témákban, de bízom benne hogy sok sok okos gondolatot olvashatok majd.

Évek óta azt vettem észre magamon, hogy elzárkózok az emberektől. Eleinte csak gimnáziumban volt kevés barátom, nem szerettem az értelmetlen ivós bulikat és azt a mértékű köpönyegforgatást, amit az osztálytársnők tagjai egymás között folytattak. Nem éreztem kirekesztettnek magam, volt pár nagyon jó barátnőm. Miután elballagtunk új városba költöztem, távol a régitől, így velük megszakadt a kapcsolat.

A páromon kívül nem ismerek itt senkit, és sokszor ő is megemlíti, hogy nagyon begubózok, és jó lenne ha sikerülne itt is barátokat és ismerősöket találni. Természetesen sok közös programunk van, meg együtt is élünk, így időnk nagy részét együtt töltjük. Ő késő estig dolgozik, így nekem több szabadidőm marad, amit egyedül tengethetek. De zavar, hogy valamiért kényszert se érzek, hogy kimozduljak, és úgy is érzem, hogy nincs olyan hely, ahová csak úgy beállíthatnék a városba, hogy no, akkor jöttem ismerkedni. Lehet csak az én rigolyám, de sokszor úgy tűnik hogy az emberek nem akarnak nyitni felém, illetve hát nem látok rá hajlandóságot, pedig nem vagyok faragatlan, furcsa külsejű, feltűnő, akármi, ami első látásra "taszító" lehet valakinek.

Ezzel kapcsolatban várok véleményeket, gondolatokat, vagy tapasztalatokat. Aki volt hasonló helyzetben, az hogy kezelte ezt, hogy sikerült nyitottabbá, szociálisabbá válnia? Köszönöm előre is :)