Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Hogyan engedjem el? fórum

Hogyan engedjem el? (beszélgetős fórum)


1 2
2019. jún. 2. 21:27

Előfordult már, hogy máskor is ehhez az oldalhoz fordultam némi tanácsért ha elakadtam. Voltak trollokodók és voltak nagyon megértő segítségnyújtó tagok is. Utóbbiakat szeretném majd most kérdezni inkább, illetve tapasztalatot cserélni. :)

Igazság szerint klasszikus probléma amivel érkeztem, szerintem majdnem mindannyian tapasztaltuk már.

Volt egy majdnem 3 éves kapcsolatom , ami lassan 1 éve is lesz hogy megszakadt. A szakítás ok : az elmúlás, a kémia kihűlése volt s bár nagyon szerettük egymást , ez a másik félnek betette a kaput bármivel is próbálkoztam. De oda lyukadtunk ki , hogy semmit nem rontottal el, hanem ő ilyen, ő szerelmes a lángoló szerelem gondolatába és neki kell az újdonság , az új ember , nem bír a kísértéssel. Nem csalt meg , ebben teljesen biztos vagyok (bárki írná hogy ja persze :D tényleg nem ) , mert egy őszinte ember , mindent elmondott ha fáj ha nem, inkább minthogy utólag legyen gond belőle. pár hónapig még igyekeztünk a kapcsolatot feléleszteni , de aztán úgy döntöttem, hogy ha megint feljön a téma , én ráadom a kabátot,ha mindenáron menni akar. Persze volt sírás, rívás , ölelelkezés, hiszen semmi tragikusat nem tettünk , egyszerűen ő menni akart és én engedtem. Persze én szerelmes voltam és kívántam , de pont amiért ennyire szerettem , ezért engedtem útjára ha ő ettől lesz boldog. Jóban maradtunk, sokszor keresett utána, bejött a munkahelyemre hozott ezt azt. Többen mondták, hogy szerintük talán újra össze akar jönni velem. Én nem mertem kérdezni erről , meg néha mondta is hogy mint embert szeret nagyon. Néha együtt ebédeltünk, jókat beszélgettünk, 2-3 hónap elteltével még egy két éjszakára is összejöttünk ami meglepően jó volt mindkettőnknek de aztán egyikőnk sem beszélt erről , én józan eszemnél vezérelve nem akartam vele újra együtt lenni, hiszen ha valaki egyszer lemondott rólam , azt nehezen engedem vissza vagy inkább sehogy. Ő pedig mivel nem hozta fel , hogy most mit is akar , így nem faggattam. Továbbra is néha találkoztunk de csak beszélgetni, lógni együtt, továbbra is heti párszor megkeresett a munkahelyemen , napi szinten online . Én időközben párra leltem, ő élte a kis életét, páromat beavattam abba, hogy én bizony jóban maradtam az exemmel, nem annyira zavarta mivel neki is volt egy hasonló szakítása ded nyilván tiszteletben tartottam az ő érzéseit is. A volt kedvesem továbbra is keresett, érdekelte hogy vagyunk , aztán az utóbbi 1-2 hónapban ő is párra lelt. ÉN pedig, amit nem annyira értek , hiszen azt hittem túl tettem magam szépen az egészen most szomorú vagyok emiatt, mint akit elhagytak egy másik nőért, össze vagyok törve. Tudom totális marhaság ez, mert én kapcsolatban vagyok . A partnerem szinte a tenyerén hordoz , mégis nagyon a zavar az exem új kedvese. Nem vagyok gonosz , vgy kívánnék nekik rosszat, de úgy érzem ebbe valamiért összeroppantam. Azóta , hogy nyilvánossá tettem a párkapcsolatom valami nagyon megváltozott. Szerethetett-e engem az exem, vagy csak érzelmi pótlék voltam még nem jött az új ? Régen mondogatott olyat , hogy idővel vissza fog térni hozzám. Ha rájött hogyan kezelje, tegye helyre magában ezeket a dolgokat hogy idővel minden kapcsolata idejut. Tudom hogy most is fontos vagyok neki, de az új lány miatt nyilván ritkábban keres. De még keres.. Ezért vagyok összezavarodva. Tapasztalat valaki hasonlót ? Mit kéne tegyek, azontúl hogy szakítsak meg minen kapcsolatot, mert arra képtelen vagyok .

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook