Éjjel nappal Budapest. Dumcsizzunk róla! (beszélgetés)
Egyik férfikollem erre azt mondta.
Látot egy olyan pornófilmet, amelynek Nők a pult alatt volt a címe :-))))
jav:sosem
A Kórház a várost néztem és szerettem annak idején:)
Hát nekem nem tűnik most gagyinak a Nők a pult mögött.
Lehet, kissé idejétmúlt, de nem gagyi
A sorozat párja pedig: Kórház a város szélén!!!
A különbség csak annyi, hogy akkoriban megvettük a kész gagyit, most pedig legyártjuk őket, ennyivel is kevesebb kishazánkban a munkanélküli!
a tegnapi rész volt a legalja...
És az is belejátszott, hogy nem lehetett érteni amit az a szőke masszőr bige makogott.
Így nem is tudom, mi volt a gond. Most Dáviddal lefeküdtek korábban, és tőle terhes???
Legalább olyanokat alkalmazzanak szereplőnek, akik képesek emberi érthető módon beszélni.
Kezd irtó gáz lenni a sorozat.
Ma délelőtt jöttem rá, hogy ez a "Lalipop" dallama az ovodás-korunkban énekelt "Zsip-zsup kenderzsup, ha meguntuk, kidobjuk!" dallamára lett átírva!
Micsoda szinvonal!!!!
Most írták Dorináról, azaz Emerenciáról, hogy pánikbeteg. Nem irigylem érte, pedig az ember hajlamos azt hinni, hogy a szép nőknek fenékig tejfel az élete.
Érdekes egyébként, hogy sokan a sorozat utálói közül szidják az alakításokat, miközben a szereplők sokkal természetesebben alakítanak, mint más sorozatokban. nemrégen ismételték például a Kisvárost. Régen szerettem és mindig néztem, most meg olyan kiábrándító volt megnézni! Az a rengeteg iszonyatosan túljátszott karakter és jelenet...Szörnyű! És főleg ahhoz képest, hogy abban a sorozatban igazi színészek játszanak!