A Valentin nap


Napjaink talán egyik legvitatottabb ünnepe a Valentin nap, hiszen ahányan szeretik és várják, legalább ugyanannyian feleslegesnek és a kereskedők által kreált ünnepnek tekintik. Pedig nem így van, ennek az ünnepnek is múltja van.
A Valentin nap

Valentin neve az évek során egybefonódott a szerelemmel, az önzetlen szeretettel, szeretteink megajándékozásával.

Az ünnep főként az angolszász terülteken népszerű, és bár Amerika szerte ugyanúgy a szeretet ünnepe is, hazánkban inkább a szerelemesek tartják.

A legenda szerint Szent Bálint összeadott katonákat is kedvesükkel, pedig ez akkor császári tiltás alatt álló cselekedet volt. Mielőtt kivégezték volna a császár parancsára, a börtönben várta végítéletét, ahol börtönőre vak lányának visszaadta látását. Egy levelet küldött neki, melyben az aláírás a „Te Valentinod” volt.

Más feljegyzések szerint az Ünnep a pogány időkre eredeztethető, bár ezek inkább legendák, mint tények. Elgondolkodtató viszont, hogy Valentin napra rengeteg babona származik a pogány időkből.

Bárhonnan is eredjen, az ünnep közeledtével felélénkülnek a szerelmesek és apró titkokon, meglepetéseken gondolkodnak, hogyan is ajándékozhatják meg azt, akit a legjobban szeretnek.

Ilyenkor teljesen elfogadott, ha a férfiak is apró csecsebecséket kapnak, vagy egy szép idézettel ellátott képeslapot találnak reggel az asztalukon.

De az igazi főszereplői ennek a napnak mégiscsak a hölgyek, akik egy újabb napon kaphatnak ajándékot, virágot, vagy egyszerűen kiemelkedő figyelmet.

Talán az egyik legromantikusabb dolog, ha valakit Valentin napon jegyeznek el, esetleg ezen a napon megy férjhez.

Vannak kultúrák, ahol megengedett az is, hogy ezen a napon a hölgyek megkérjék kiválasztottjuk kezét, így megszabadítva őket ettől a tehertől.

És hogy mi az, amit mi tehetünk, hogy igazán feledhetetlen legyen az idei Valentin napunk?

Reggel egy frissen főzött kávéval vagy teával, meglephetjük kedvesünket, az igazán vállalkozó kedvűek, a korábbi kelést bevállalva még reggelit is szervírozhatnak. Napközben levelek és sms-ek tucatjaival biztosíthatjuk szerelmünket, hogy gondolunk rá és felkészítjük az estére, amikor egy kellemes, könnyű vacsorával várjuk otthonunkba, esetleg moziba szervezünk közös programot.

A lényeg azon van, hogy kiemelt figyelmet szenteljünk társunkra, hiszen a hétköznapi szürkeségek mellett, a Valentin nap ragyogó, szerelmes színe hosszú időre bearanyozhatja kapcsolatunkat.

És ha végképp nem tudjuk mivel színessé tenni a napot egy papírra vetett idézet is melegséget hoz erre a napra:

Minden percedet csókolom,

Nem múlik ízed az ajkamon,

csókolom a földet, ahol jársz,

csókolom a percet, mikor vársz,

messziről kutatlak, kereslek,

szeretlek, szeretlek, szeretlek.

(Szabó Lőrinc)




Írta: pi, 2011. február 14. 16:08
Fórumozz a témáról: A Valentin nap fórum (eddig 14 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook