Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » A beszédészlelés és beszédmegértés fórum

A beszédészlelés és beszédmegértés (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: A beszédészlelés és beszédmegértés

1 2 3 4 5 6
2010. márc. 9. 14:35
elég tipikusak a tünetek, én felkeresném az iskola logopédusát, kérnék tőle vizsgálatot, főleg beszédhallás-, beszédészlelés- és beszédmegértés-vizsgálatot és diszlexiatesztet
72. norakrisztina (válaszként erre: 71. - Bige)
2010. márc. 9. 08:45
Nagyon rossz a helyesírása, néha betűket hagy ki. Ha elmesél valamit, sokszor zavaros, amit elmond, külön kérdéseket kell neki feltennem, hogy megértsem, mit akart elmondani. Mintha nem tudná kiemelni a lényeget. Van, hogy szavakat, illetve ragokat nem a jelentésüknek megfelelően használ, és hiába mondom el neki többször, nem jegyzi meg a helyeset. Angolt harmadik vagy negyedik óta tanul, de nagyon rosszul megy neki. Ha próbálok olvastatni vele egy angol szöveget, sokszor a legegyszerűbb szavakat sem tudja. Ezenkívül elképesztően rendetlen, de annyira, hogy már azt is gondoltam, hogy a rend egyszerűen nem létezik a számára.
71. bige (válaszként erre: 70. - Norakrisztina)
2010. márc. 8. 21:22
pontosan mire gondolsz? Mit veszel észre, ami furcsa, vagy ami kétségeket ébreszt Benned?
70. norakrisztina (válaszként erre: 35. - Bige)
2010. márc. 7. 18:42
Szia! Azt írtad, hogy nyelv és beszédfejlesztő szakpedagógus vagy. Hogy lehet felismerni, ha egy (nagyobb, 15 éves) gyereknek ilyen téren segítségre van szüksége?
69. bige (válaszként erre: 68. - Szoszilvi81)
2010. márc. 5. 10:04

szia!

Nem vagyok szakavatott benne. egyes tüneteket felismerek, de ennyi. Viszont van egy fórum. A címe: Autizmus - Naná, hogy Esőember!

ott rengeteg a hozzászólás.

szerintem ott többen tudnak segíteni

2010. márc. 4. 10:41

Mesélnétek az autisztikus tünetekről?

A nagy fiam születésekor oxigénhiányos lett. Úgy tűnik nincs komolyabb problémája, de mégis. Még a koraszülöttosztályon volt (nem volt koraszülött, de elkapott egy fertőzést és nem sírt fel) hogy ne várjuk tőle hogy jó tanuló lesz.

Az oviban az első hét után javasolták hogy menjünk nevelési tanácsadóba. El is mentünk, csak aztán, hogy neki még van ideje címszóval, mert még csak 3,5 éves húzták halasztották (az iskolaelőtt állók a fontosabbak), egy tanévvel később elkezdték fejleszteni, csak a túlterheltség miatt keveset foglalkoztak vele, majd közbe jött a költözés.

Nyelvtudás híján itt nem tudom hova fordulhatnék és mit tudnának tenni vele.

Ő is kerüli a szemkontaktust. Van amit azonnal megtanul, amit nem akar, azt nem.

Számtalan pedagóguson kifogott már. Van amikor sok mindent tanul, van hogy semmire nem haladnak vele. Csak azt lehet tanítani aki akar, vagy legalábbis nyitott. Sajna az én fiamat nem nagyon érdekli.

Van egy "álom világa" olyankor az ágyon ugrál körbe(dínósat vagy éppen harcosat).

Nem szeret legózni, építőkockával játszani, nem szeret biciklizni, rajzolni, szinezni.

Ha olvasok neki azt szereti, csak a tévé meg a számítógép érdekli.

Most 7 éves. Két éve kiköltöztünk Ausztriába, a nyelvet nem akarja tanulni, emiatt nehezen boldogul az iskolába, azt mondja csúfolják, hogy buta stb.

Nem nagyon vannak barátai- Magyarországon se nagyon voltak.

Szeretnék segíteni neki, de tanácstalan vagyok.

67. 7130b15964 (válaszként erre: 65. - Gabima)
2010. márc. 4. 08:55

Kívánom, hogy találjátok meg a megfelelő fejlesztési lehetőségeket! Ilyen képességekkel lehetne belőle akár mérnök is, mondjuk inkább kutatási területen tudom elképzelni.


Itt végig az lesz a kérdés, hogy mennyire tudtok érvényt szerezni magatoknak, hogy szóban kérjék számon (sajnos a tömeg miatt az írásbeli számonkérés felé ment el a közoktatás). De nyilván egy ilyen esetben lehet kivételt tenni és kell is! Dislexiásoknak se szokták lehúzni a jegyeiket a helyesírási hibák miatt, normális helyen...


Matekkal, hogy áll?

66. bige (válaszként erre: 65. - Gabima)
2010. márc. 3. 22:58

ne add fel!

lehet, hogy szerencsétek lesz, és találtok olyan helyet, ahol jól érzi magát.


a szakértőinél lehet, hogy kaptok tanácsot is.

65. gabima
2010. márc. 3. 22:37
Másik nagy problémánk, hogy hol tud majd továbbtanulni. Jó képességei vannak, nagyon jó a hosszútávú memóriája, évekkel ezelőtt hallott dolgokra szóról szóra emlékszik. Ezenkívül pici korától kezdve imád mindent, ami árammal működik, és a legtöbb ilyen dolgot meg is javítja, ha rossz. Ebben szerintem átlagon felüli. Öt éves volt, mikor kapott egy játék turmixgépet, ami elég hamar elromlott. Kisfiam szétszedte, nézegette benne az áramköröket egy ideig (addig sose látott ilyet),majd kihozta nekem a konyhába és azt mondta: "Anya ,ezt ide, ezt ide, azt meg oda forraszd, és akkor majd működni fog." Én csak néztem, de megcsináltam neki. Persze működött. Ebben az volt a szép, hogy úgy jött rá, hogy csak nézte, kipróbálni csak a forrasztás után lehetett. És mindezt öt évesen. Azóta is ezek a dolgok foglalkoztatják . Szabad idejében járja a várost, és a kitett elromlott rádiókat, magnókat hazahozza megjavítja, átalakítja. Ilyen irányban szeretném ,ha továbbtanulna, de nem hiszem, hogy van olyan középiskola, ahol elfogadják a másságát, és a többi területen való hiányosságait.
64. bige (válaszként erre: 62. - Gabima)
2010. márc. 3. 21:54

miért nem engedték? ki nem engedte?


...és ha szólsz a tanárnak, hogy írásban fogod jelezni az igazgatónak, szakfelügyelőnek, ha nem hagyja békén a gyereket?



szegény kissrác:(((

63. 7130b15964 (válaszként erre: 62. - Gabima)
2010. márc. 3. 16:51

Szerintem próbáld meg még egyszer. Talán írásban is jelezhetnéd feléjük, esetleg az komolyabban veszik.


Ez a viselkedés minősíti a tanárt, de szégyen az iskolára nézve is. Persze, ez valószínűleg kicsit sem érdekli azt a szánalmas tanárt...

62. gabima (válaszként erre: 61. - Bige)
2010. márc. 3. 16:39
Igazgató kedvence, úgyis neki hisz. Megpróbáltam áttetetni a másik angolos csoportba, de nem engedték.
61. bige (válaszként erre: 60. - Gabima)
2010. márc. 3. 16:19

szegény!:((((

...és ha megmondanád neki, hogy beszélsz az igazgatóval?

persze, tudom, hogy aki ilyen szemét, azzal nem könnyű, de hallottam már olyanról, hogy ilyen esetben a gyerekeket is kikérdezték ( persze nem az a tanár, akiről szó volt )

nem taposhatja bele szegény gyereket még jobban a sárba!

..és milyen érdekes! a gyerekek az igazságérzetükkel mennyivel intelligensebbek némely pedagógusnál. ( ide tulajdonképpen mosoly és szomorú fej is elkélne )

60. gabima (válaszként erre: 59. - Bige)
2010. márc. 3. 16:12
7. osztálkyos. Osztálytársai elfogadják, de sokat nem foglalkoznak vele. Barátja nincs. Inkább némelyik tanárral van probléma. Az angol tanárnő rendszeresen nevetségessé teszi órán, és minden héten közli vele, hogy a kisegítő iskolába való. Már többször beszéltem vele, mindent letagad, és úgy állítja be magát, hogy ő milyen rendes a gyerekkel. Közben meg más szülők mondják nekem, hogy otthon a gyerekük mesélte, hogy szényeníti meg a tanár a fiamat, és hogy sajnálják. A gyerekek emberségesebbek, mint a tanár.
59. bige (válaszként erre: 56. - Gabima)
2010. márc. 3. 15:04

hányadik osztályos? Osztálytársai hogy állnak hozzá?

osztályfőnök beszélt velük, hogy a fiad kicsit más?

58. bige (válaszként erre: 54. - Molyka)
2010. márc. 3. 15:02

sajnos nagyon attól függ kihez kerül a gyerek.

a szemem láttára minősített egy szakértői bizottság gyereket úgy középsúlyosnak, hogy a bizottság ( aki 1, azaz egy főből állt!!! ) elmondta a gyereknek a feladatot, majd míg ő dolgozott - az ember írogatott, nem figyelt. A gyerek megcsinálta hibátlanul, majd össze is söpörte a megoldását. emberünk felnézett - konstatálta, hogy nincs meg - O pont.

fellebbeztünk, és kiderült, hogy messze van az értelmileg akadályozottságtól.

A vadaskertben jókat mondtak, csak nem számít hivatalosnak.

57. 7130b15964 (válaszként erre: 52. - Gabima)
2010. márc. 3. 14:09

Jól tetted, hogy nem nyugodtál bele. Hajlamosak azt mondani, hogy a fiúk 3 éves korukig fel vannak mentve a beszéd alól, de azért jobb résen lenni, mint ahogy a példád is mutatja.


Az a tanár sajnos ritka kivétel a pozitív hozzáállásával, sajnos még mindig uralkodik az a nézet, hogy keressük meg a gyenge pontját a gyereknek (amivel nem lenne baj, ha nem megtorolnák, hanem segítenék, ha megtalálták).

56. gabima (válaszként erre: 55. - Molyka)
2010. márc. 3. 12:21
Alsóban az én fiam is jó tanuló volt. Felsőben változott meg a helyzet. Őt az is nagyon megviseli, hogy minden tárgyat más tanít. Nehezen alkalmazkodik ennyi emberhez. A két alsós tanító nénit nagyon szerette, és ők tudtak is bánni vele. Felsőben semmire nincs idő, rohannak a tananyaggal.
55. Molyka
2010. márc. 3. 11:30

Basszus, végigolvastam ami ezzel a gyerekkel történik. Nem semmi, hogy ennyire dobálják ide-oda a gyerekeket. :(

Ami tényleg gyanús az autizmus, de ezt már elmondták előttem is páran, én pedig nem is az avgyok, aki leginkább autistára "specializálódott" sőt, egyáltalán nem.


Van egy hasonló "gyerekem", mint gabima fiacskája. Jól tanul, okos gyerek, és képes mindent szó szerint venni. Igaz, ezt ő úgy reagálja le, hogy "ha azt mondta, talán elnézést, akkor nekem kellett volna intéznie, nem pedig rébuszokban beszélni, legyen konkrétabb"

Vagy amikor elsőben még nem tudott cipőt kötni, és mondtam, hogy lassan ideje lenne megtanulni, mert egy ilyen nagy és ügyes fiú már tud, akkor ezt mondta: "ha nem tudod elfogadni, hogy különböző gyerekek járnak ide és vesznek körül, akkor keress másik munkahelyet magadnak"


Ő masszívan autista, de szinte minden évben évfolyamelső volt alsó tagozatban.

54. Molyka (válaszként erre: 44. - Zebracsikó)
2010. márc. 3. 11:18

A vadaskert a lehető legrosszabb megoldás bármire is. Nagyon ellene vagyok.

Vittem anno "gyerekemet" de sok jó nem sült ki belőle.

Kezdetnek a fő-fő-fő leült velünk szembe, és megkérdezte az akkor 6 éves gyerektől, hogy mi a problémája. Mondta a kisfiú, hogy neki ugyan semmi, jól van... erre az okos nő: hát akkor miért vagy itt, biztos van gondod.

53. Molyka (válaszként erre: 46. - Bige)
2010. márc. 3. 11:16
Oda bejutni nem egyszerű... :( Több hónap a várakozás, csak tudnám mi a manót csinálnak. :)
52. gabima (válaszként erre: 50. - 7130b15964)
2010. márc. 3. 09:57

Tavaly természetismeretet, most biológiát tanít. Kisebbik fiamat is tanítja (vele nincs aemmilyen probléma), és ő is azt mondja, hogy ez a tanár néni a legrendesebb. Szigorú, sokat kér, de mindig azt keresi, mit tudnak a gyerekek, és nem azt, hogy mit nem. Ilyenből kellene több az egész országban.

Fejlesztésről: megkésett a beszédfejlődése, erre kapott fejlesztést, ill. otthon napi egy órát tornáztattuk egy éven át. Erre kaptunk spec. gyakorlatsort. Más fejlesztés nem volt. Ez is csak azért, mert 2,5 éves korában még egy szótagot sem tudott kimondani,(még olyat se, hogy pl. baba, bebe, stb.), csak artikulálatlan torokhangon kommunikált. Én kértem a vizsgálatát. A gyerekorvos azt mondta, hogy csak lusta, majd beszél később. Nem nyugodtam bele, és vittem a Nev. Tan.-ba, ahol viszont komolyan vették.

51. 7130b15964 (válaszként erre: 49. - Gabima)
2010. márc. 3. 09:19

Valószínűleg a határmezsgyén mozog és a vizsgálatok alapján "nem merik ráfogni". Remélem, semmi speciális fejlesztés lehetőségétől nem estek el emiatt.


De úgyis az a lényeg, hogy ti mit tudtok megteremteni, hogy minél jobban fejlődjön, szocializálódjon.

50. 7130b15964 (válaszként erre: 47. - Gabima)
2010. márc. 3. 09:16

Csak kíváncsiságból hadd kérdezzem meg, hogy melyik tantárgyat tanítja az a tanár, amelyik magától rájött?


Mondjuk nem is a szak a lényeg, hanem, hogy mennyire alkalmas valaki a pályára...

49. gabima (válaszként erre: 48. - Bige)
2010. márc. 2. 22:56

Az osztályfőnök nagyon rendes vele, gondolom, az is közrejátszik ebben, hogy újszülött kora óta ismeri a fiamat. Több tanár úgy áll hozzá, hogy inkább szabadulna tőle, nekem mondogatják, hogy miért nem veszem ki magántanulónak. Mondjuk ez lenne a legrosszabb, amit tehetnék, mert nagy szüksége van a közösségre, különben teljesen magába zárkózna.

Azt viszont nem értem, hogy kiskora óta annyi szakember látta, mégsem mondják ki róla, hogy autisztikus.

48. bige (válaszként erre: 47. - Gabima)
2010. márc. 2. 21:55

az a baj, ha a tanárok nem tudják elfogadni, akkor a társaival sem tudják elfogadtatni, hogy ő más, de semmivel sem rosszabb.

pedig, ha meglenne a szakértőije -lehet némi kedvezményt kapna - mint pl. szóban feleltetés, illetve megfelelő foglalkozást, fejlesztést előírhatnának neki.

Az osztályfőnök hogy áll hozzá? Az igazgatóval nem próbáltál beszélni? Ő nem partner, hogy hasson a kollégákra, hogy legyenek kicsit toleránsabbak vele?

47. gabima (válaszként erre: 46. - Bige)
2010. márc. 2. 21:43

A szakértői bizottsághoz ősszel kértem időpontot, február közepére kaptunk is, de egy nappal előbb telefonáltak, hogy betegség miatt nem fogadják, de küldik postán az új időpontot. Épp ma telefonáltam rájuk, hogy mi van, megint a lista végére kerültünk? Azt mondták, hogy á, dehogy és adtak egy áprilisi dátumot. Nekik nem sürgős.

Az iskolába bevittem a Vadaskert szakvéleményét. Van olyan tanár, aki próbál aszerint bánni vele, van amelyik meg nem. Sót, van egy, aki már tavaly magától rájött, hogy jobb, ha szóban felelteti. Az a baj, hogy a vadaskerti papírt nem kell elfogadniuk hivatalosan, csak a szakértőit.

Gyógyszert nem szed, csak orbáncfűcsepet a pszichiáter javaslatára. Azóta nyugodtabb, ritkább a dühkitörés.

46. bige (válaszként erre: 43. - Gabima)
2010. márc. 2. 21:28

A Vadaskerti Autista Alapítványt akartam javasolni vagy az Autista Kutató Csoportot a Delej utcában.


Nagyon gondos szülei vagytok, odafigyeltek rá, biztos, hogy megkapja Tőletek a legtöbbet, amit lehet. Sajnos a bürokráciának, meg a különféle tanácsadóknak ki vagyunk szolgáltatva, sokat kell várni egy-egy vizsgálatra. Az sem biztos, hogy a gyerek pont azt produkálja éppen akkor.


Mikor mentek szakértőire? Az iskolában tudomásul vették, hogy szóban feleltessék? vagy erről még nincs papírotok? A közvetlen tanárai tolerálják? tudják kezelni? Nem kell gyógyszert szednie? Nem lehet könnyű Nektek, na, de neki meg pláne nem:(

45. gabima (válaszként erre: 44. - Zebracsikó)
2010. márc. 2. 20:58

Könnyen kontaktusba vonható, viselkedése szorongó, szemkontaktust kerüli. Rugalmatlan gondolkodás, átlagtól eltérő megoldási mechanizmusok.Feladatmegoldásoknál és a mindennapi szituációkban is konkretizál.Figyelmi teljesítménye mennyiségileg átlag alatti, minőségileg átlag feletti.

Ők javasolták a szakértői bizottságot, és azt, hogy az iskolában lehetőleg szóban kérjék számon

44. zebracsikó (válaszként erre: 43. - Gabima)
2010. márc. 2. 20:46
és ősszel mit mondtak a Vadaskertben?
1 2 3 4 5 6

Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook