40-70 év közötti nagyik gyertek, beszélgessünk. (beszélgetés)
Szép napot kívánok mindenkinek!
Itt 18 fok van, de a napocska bújócskázik!
Tettem fel képeket a naplómba a mesemondóról.
Szép napot Mindenkinek!
Az idő borús, eső egy csepp se,lehangoló az idő, a kedvem a bányászbéka hátsója alatt.Az állandó frontváltozás igencsak megvisel.
Holnap munkaügyi bíróság szoc, járadék miatt. Szorítsatok nekem, remélem nyerek.
Az ebéd majdnem kész, székelykáposzta lesz, jó étvágyat az ebédhez, és további szép napot.
Jó napot!
Köszi a kávét!
106 évvel ezelőtt született József Attila.
Ezt következő verset élete utolsó évében írta, amelyben benne van - rövid életének - minden küzdelme és fájdalam.
/1937. április 11. / József Attila. Születésnapomra.
Harminckét éves lettem én,
meglepetés e költemény,
csecse, becse, ajándék,
Mellyel, meglepem, e kávéházi szegleten
magam- magam.
Harminckét évem elszelelt,
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám- Hazám!
Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtollkoptató, szegény- legény.
De nem lettem, mert Szegeden,
eltanácsolt az egyetem, fura- ura.
Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
a hont- kivont szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem, hevét- s nevét.
"Ön, amíg szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén",
Gagyog - s ragyog.
Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély-e kéj.
Én egész népemet fogom,
nem középiskolás fokon, taní - tani!
Sziasztok!
Kellemes új hetet kívánok.
Ma van a Költészet Napja - már tegnap Ilcsi Mama szép verseivel megemlékeztünk, - most
"mást hoztam" néhány bölcsességet:
Ha valaki félrebeszél, annak két oka lehet. Vagy gőze sincs, hogy miről van szó, vagy pontosan tudja.
Sokkal jobb feketének lenni, mint homokosnak. Ha fekete vagy, azt nem kell közölnöd az anyáddal
Ne aggódj az egészséged miatt. Elmúlik. Az én apukámnak két kukija van. A kicsivel pisil, a naggyal anyu mos fogat.
Jövőben 2012....Jön a Világvége......Aki túl akarja élni jöjjön Romániába....mi 50 évvel le vagyunk maradva!!
Az alkohol nem oldja meg a problémákat- bár a tej sem.
Az ember dupla annyit hallgasson, mint amennyit beszél. Ezért is adott az Isten két fület, de csak egy szájat.
Nem szégyen a kopaszság, egy szép arcnak kell a hely.
Soha ne tartsd vissza a szellentést, mert végigfut a gerinceden, be az agyadba, és innen jönnek a szar ötletek!
Az életben két dolog után kell szaladni: az egyik a nő, a másik a beöntés.
Ma divatosak a kis autók és a kis mobiltelefonok is. Eljön az idő, amikor divat lesz a kis farok is, és akkor Te is nagy vagány leszel!
...és minden olyan férfinak, aki azt mondja: "Miért vegyek meg egy egész tehenet, amikor csak tejet akarok inni", üzenem, hogy változnak az idők. Manapság a nők 80%-a ellenzi a házasságot. Miért? Mert a nők rájöttek, hogy nem érdemes megvenni egy egész disznót azért a kis kolbászért......"
Vidám hét kezdést kívánok mindenkinek.
Naplómba feltettem egy videót a "Vidék Futó fővárosáról"!
Jó reggelt!
Remélem nem kezdi újból..:( A koleszosok úton kicsi pihi és indulhat a takarítás..:(
Jó reggelt szép napot kellemes hetet kívánok mindenkinek!
Köszönjük a szép verseket.
És a holnapi nap előtt még egy utolsó: Jó éjt kívánok mindenkinek a dolgos kerti munka után.
/1925/ József Attila. Szép csöndesen aludj.
Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküznek már,
Az utcakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a kő.
Meg a kalapács
Meg az utca,
S most csönd van.
Régen volt, amikor láttalak.
Dolgos két karod is oly hűs
Mint ez a nagy csöndű folyó.
Nem is csobog, csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak a csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.
Fáradt vagyok sokat is, dolgoztam,
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.
Bizonyosan te is szomorú vagy
Azért vagyok én is szomorú.
Csönd van a virágok, most megbocsátanak.
Vagy még ez is.
József Attila. Várlak /1922/
Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend, volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
a szívünk muzsikálna ajkainkon,
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve,
a végtelenségbe.
Bizonyosan lesz megemlékezés ott is. Én nagyon szeretem a verseit, főleg azokat, amelyek nem annyira fájóan szomorúak, mint az egész rövid tagikus élete.
Mint ez a következő is.
/1932/ József Attila Medvetánc.
Fürtös, láncos, táncos, nyalka,
aj de szép a kerek talpa!
Hova vánszorogsz vele?
Fordulj a széplány fele!
Brumma, brumma, brummadza.
Híres, drága bunda rajtam,
húsz körömmel magam varrtam.
Nyusztból, nyestből, mókusból,
Kutyából meg farkasból.
Brumma, brumma, brummadza.
Gyöngyöt őszig válogattam,
fogaimra úgy akadtam.
Kéne ott a derekam,
Ahol kilenc gyerek van.
Brumma, brumma, brummadza.
Azért járom ilyen lassún,
aki festő, pingálhasson.
A feje a néninek,
Éppen jó lesz pemzlinek.
Brumma, brumma, brummadza.
Kinek kincse van fazékkal,
mér a markosnak marékkal.
Ha nem azzal, körömmel,
a körmösnek örömmel.
Brumma, brumma, brummadza.
Szép a réz kerek virága,
ha kihajt a napvilágra!
Egy kasznárnak öt hete,
zsebbe nőtt a két keze.
Brumma, brumma, brummadza.
Állatnak van ingyen kedve,
aki nem ad, az a medve.
Ha megfázik a lába,
takarózzék deszkába.
Brumma, brumma, brummadza.
Babikám, igen és ez mennyire igaz, kilehet próbálni. A vers Bakos Ferenc Mátészalkai Paraszt orvos 50-es években írott verse.
Sokszor a népi gyógymódok többet érnek
- és nincsennek mellékhatásaik -, mint a drága, szatyornyi, beszedett gyógyszerek.
Ez is egy ilyen jó dolog. Érdemes megszívelni.
Aszalt szilva és az immunrendszer.
Az utóbbi években, egyre többet hallani a sejtkárosító szabad gyökökről, illetve az antioxidáns hatású, gyümölcsökről.
Táplálkozástudománnyal foglalkozó professzorok ez idáig, úgy vélték, hogy az erdei
gyümölcsök rendelkeznek a legnagyobb szabadgyök-semlegesítő hatással.
A legfrissebb kutatásokból kiderült, hogy az aszalt szilva jóval
nagyobb antioxidáns dózissal rendelkezik, mint azt eddig hitték.
Ezért immunrendszerünk erősítése érdekében a téli és a tavaszi időszakban, különösen ajánlott aszalt szilvát fogyasztani.
Egyetlen aszalt szilva több ásványi anyagot és vitamint tartalmaz, mint
például egy maréknyi áfonya.
Amely úgyszintén gazdag, vas, kalcium, szelén, A , B-, és C-vitaminokban.
Ezek tartalmának köszönhetően óvják a sejteket, védelmet nyújtanak a daganatos, a szív- és érrendszeri megbetegedések ellen. Ezen kívül az idegrendszert is erősítik
Változó korba lépő nőknek is ajánlott, az aszalt szilva és az áfonya is.
Fogyasztása segít visszafordítani a menopauza miatt kialakult csontritkulás folyamatát.
Táplálkozáskutatók szerint az aszalt szilva kiváló immunrendszer erősítő. Ráadásul az áfonyával ellentétben könnyebben is beszerezhető.
Szakértők szerint az egészség védelme és az immunrendszer erősítése érdekében naponta,
Legalább három aszalt szilvát fogyasszunk el.
További pozitívumai:
- hashajtó,
- vizelethajtó,
- szabályozza az emésztést, ugyanakkor rostban is rendkívül gazdag.
Fogyasztásával egyedül a cukorbetegeknek kell óvatosabban bánni, mivel magas
cukortartalommal rendelkezik. 100 g aszalt szilva, 300 kalóriát tartalmaz.
Igen, holnap 11-e.
Remélem az iskolákban méltóan fognak ünnepelni,mint mi is tettük annak idején.
Nagyon szép.
Közeleg az Anyák napja, nekem már sajnos nem él édesanyám.
Részben kapom,részben valahol tényleg "csak úgy találom" - válasz a kérdésedre.
Világéletemben segítni volt vágyam,
Beteget nem látni sem ülve, sem ágyban,
Nem jó a szegénység s mégis annyi kába,
Kevés garasát is vivé patikába.
Bojtorján, útifű, cirok, csalán, forgó.
Olyikra ha nem is, más betegségre jó.
Mennyi nyavalyája akad az embernek,
Gyógyszert az orvosok arra ritkán lelnek.
Elviszik párnádat, földed, marhád, házad,
S ha szemére veted, bizony még ő lázad.
Azt mondja: nem isten, mit sem tud már tenni,
Ezt persze csak akkor, ha nincsen már mit venni.
Bármily koldus legyél, kiszívja a véred,
Nyögsz még egy darabig, hullaház a véged.
Bocskoros gulyások, juhászok, vén nénik,
Ezer baj gyógyszerét tarisznyával mérik.
1. Epéd hogyha beteg, egyél bőven retket,
Sót ám ne tégy rája, attól kínok lesznek.
Szálkán kórház is van, kérj ott epekövet,
Reszelj retket és azt e reszelékbe lökjed.
Meglátod, azt reggel, sohasem találod,
Föloldó hatását szájtátva csodálod.
2. Ugyan e baj ellen ott van a bojtorján,
Theaként iszogasd, pisiled momentán.
3. Vészes vérszegénység, idegbaj forrása,
Tízezer közül sincs kettő gyógyulása.
Rendelnek sok arzént, ferrumot és másat,
Csak csalángyökér az, amit ki nem ásnak.
Theaként használják, piros borban főzve,
Négy ujjod közt mit fogsz egy literre töve.
Ha ágyban feküdtél, bizton felkelsz tőle,
Öt-hat hétig használd, megmondom előre.
4. Ó, hányan szenvednek savtúltengésben,
Küszködnek, vinnyognak, mint kutya a présben.
Gumicsövet nyelnek, kapnak pezsgőt bőven,
A krumpli gyógyítja, sülve a sütőben.
Használd szivacs gyanánt, beled tiszta tőle,
"Krumplipüre" nem jó, vízben van az főzve.
Amit magyarázok, jól eszedbe vegyed,
Mert a savtól sebes a gyomrod és a beled.
Gyomrodat felmarja, fekély lesz a neve,
Nem emészthet attól senkinek a bele.
Beleknek bolyhait vakolattal vonja,
Ehetsz bár táplálót, ki lesz veled tolva.
Annyira elgyengülsz, lesüllyed a gyomrod,
Napról napra gyengülsz, koporsó a gondod.
5. Ha sebek martak fel, fekélyes lett gyomrod,
Sültkrumplin olajjal lehet csak gyógyulnod.
Hentes kézre kerülsz, ha elhanyagolod,
Öt-hat sült krumpliból, ha a bélt kinyomod.
Ennyit fogyasztván, a többit olajozd.
Sebed a sült krumpli mentesíti savtól,
Szigetelő fedőt kap az az olajtól.
Bajod így ápolva, meggyógyul majd sebed,
Ez sivár életben még örömed lehet.
6. Biz az élet sokszor úgy jár, mint a kártya,
Megesik, hogy meghűl olykor a mellhártya.
Kaphatod szárazon, esetleg vizesen,
Szaladsz az orvoshoz, csapolni vitessen.
Cirokseprő magját kifőzni teának,
Egészséget szerez hamar az magának.
Tetős evőkanál kerül egy literre,
Kaphatsz cirokmagot pénzért vagy hitelre.
Ne öntsd ki az ágyát, csináld nyakra-főre,
Egy főzéssel a mag nincsen még kifőzve.
Vért is kapsz biz ettől, meg is hízol tőle,
Öt-hat hét alatt már piros arcod bőre.
Idd reggel mint teát, egész nap mint vizet,
Ha ezt mind betartod, élted soká viszed.
7. Betyár ez az élet, sokszor idegre megy,
Ó, mennyi embernek épp a gyomrára megy.
Egyszerű tünete : rebeg gyomra szája,
Hinnéd, hogy egy lepke húzódott alája.
Mindenre dühödt vagy, szemed mint a vadnak,
Szikráznak, ha nézel, gubóid dagadnak.
Félni lehet tőled, bármi szelíd voltál,
Azt is marod mostmár, kinek udvaroltál.
Pokol ez az élet, családodé sem más,
Testvér, az élet cseppet sem pompás.
Szaladsz tudósokhoz, vizsgálgatnak egyre,
Próbareggeliznek, kérdnek tőről hegyre.
Egy sem leli bajod, dúlnak a tünetek,
Fizethetsz százasból akár egy türetet.
Bajod egyre mélyül, Kalló felé sietsz,
Már előbb megírtam, gyomoridegbaj ez.
Főzess csak puliszkát, szárazon, tengeriből,
Vondd ki gyakran magad szokott környezetedből.
Környezetváltozás csillapítja dühöd,
A puliszka gyógyít, ha este-reggel gyűröd.
Sok az arzén benne, szaporítja véred,
Hízni fogsz hetenként, jó ha magad méred.
8. Életed ha megnyúlt tisztes öreg korban,
Bár fiatalon is bekerülsz a sorba.
Gyakran szédül fejed, bizonytalan lépted,
Panaszolja ajkad : "oly gyakran szédülök,
Ingadozó léptem, jó, ha székre ülök."
Sűrű lett a véred, gyönge a folyása,
Egyensúly idegnek nincsen locsolása.
Kenetlen szekérnek nyikorog kerekje,
Száraz az agyad is, így jutsz szédületre,
Öreg ereidben vérkavicsok lesznek,
Itt az orvossága, attól széjjel esnek.
Egyél körtét, aszaltat vagy nyerset,
Biztos egyensúlyod hamar visszanyerted,
Hegyek szelíd alján termett elég "dicske"
Aszalva megkapod, forrázd kicsi vízben.
Vagy vagdald apróra, ha nem lenne fogad,
Ne búsulj öregem, csak szómat megfogadd.
Nem számít, hogy ősz vagy, csak fekszel az ágyon
Vidám ifjon mégy még ezen a nyáron.
Szerencsés lennél ám, ha téli körtéd lenne,
Mert így betegséged a pokolba menne.
Bár mindent ő szedne nem néznek az égre,
Receptet ír a doktor, tégelyből vagy hármat,
Találgatva szépen, hátha ez használhat.
Ha ez nem használna, van még recept bőven,
Ha meghalt, van paraszt, szed az a jövőben.
9. Nincs szív a mellkasban, más van a böndőben,
Levél végeztével ötlött az eszembe,
Hány szegény embernek fájdalmas élete,
Sosem volt zarándok, nem vágyott Rómába,
Eltorzul a képe, szenved reumában.
Küldik az orvosok Pöstyén, Szoboszlóra,
Bár tarisznyájában nincsen aranyóra.
Aki okos fickó, agyalágya benő,
Tudja, hogy gyógyszer bármifajta fenyő...
Kínok ellen adok jó tanácsot,
Faragj a fenyőből sok apró forgácsot.
Most járt erre Jézus fenyőfa ünnepén,
Találsz fenyőt bőven udvarok szemetjén.
Főzd azt levelestől, szikánccsal keverve,
Fürödj a levében, bajod le van verve.
Főzetét ki ne öntsd, adj hozzá forgácsot,
Új főzetet bővítsd, eljárod a Dájcsot.
Ám tíz percen túl már vízzel mosd arcod,
Oly erős, e főzet szüli ájulásod.
Ha fán mankón jártál, eldobod azt tőle,
Ne félj, nincs reumád, szabadultál tőle,
10. Új szer jut eszembe, gyulladás a neve.
Nyelés kínos tőle, mandulád van tele,
Fulladás környékez, hangod csak suttogás,
Forró bugát forrázz, csitul a gyulladás.
Nyomd ki azt egy fedőn, szabj szennyes kendőre,
Forrón váltogatva torkodra jön tőle.
Ha kezdetén teszed, egy nap szabadultál,
Ha dagadtan teszed, ne félj, meg nem fojt ám.
Egy kettő kifakad, áldod istenedet,
Hogy hyperol helyett bugát juttat neked.
Kitűnő hatású idült állapotban,
Forró céklalével mint állód gurgulgatva.
11. Szörnyű betegség még s örök az Isiász.
Ellene, testvér, tudod mit csinálsz ?
Savanyú káposztát melegíts magadra,
Huszonnégy órán át feküdj jól dunsztolva.
Elhagyod az ágyat, nem szenvedsz a sírig,
Áldod Istent, s kapod ami éppen illik.
1937./ Édesanyám! /töredékekből/
Édesanyám, egyetlen, drága,
te szüzesség kinyílt virága,
önnön fájdalmad boldogsága.
Istent alkotok (szívem szenved)
hogy élhess, hogy teremtsen mennyet,
hogy jó legyek s utánad menjek!
Még egy nap a 11-i születés napig.
1937. József Attila. Én nem tudom.
Én nem tudom, mi fenyeget
az estek csipkés árnyain,
mint romló halról a legyek,
szétszállnak tőle álmaim.
És nem tudom, mily dajkahang
cseng a szívembe csendesen,
nyugodj, hiszen csak este van,
s mitől is félnél, kedvesem?
nálunk már repedezettre száradt a talaj szóval jol be kellett öntöznöm..korán reggel ,főként hogy a virágokat szeretném ha kibújnának..a szél elállt..
kávé réges régen kész
jó reggelt...
ilyenkor Anyák napi rózsa szál
Nyílik a tavasz .Nyílik az ég. Nyílnak a rózsák és nyilnal a szívek .Anyáknapja van ma.A köszöntök már elhangosztak.Felszáradtak a meghatotság könnyei. A szivemben még vissza hangzanak , Mécs versének gyönyörű sorai :,,Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna s ezer hálamalom csak zsoltárt mormolna az én köszönetem úgy is kevés volna Hogy ha a föl minden szinmézét átadom az ő kedvességét meg nem hálálhatom,ez az én bánatom harmadik bánatom.
Ünnepi ebéd. Kint madárdal, bent kanál csörgés , halk beszélgetés . Az asztalon a párolgó étel , égő gyertya , és egyetlen szár piros rózsa .A kis kert legszebb rózsaszála . Rajta gyöngyszemek. A
köszöntö,, kisember" és a megköszöntött édesanya ,
könnyei. Olyan szép minden .Együtt a család . Együtt az asztalnál , együt szivben lélekben .Ott leng közöttük a béke angyalok . de ott rettenkedik az ördög is .Bele bújik a " kisemberbe
aki , ki tudja milyért megrángatja Ágika cofját.
A gyertya tovább ég, de a mécses el törik. Ágika nem sír , visit mint akit nyúznak. Nagyi vígasztalná kedves " rózsaszálát " . Így becészte unokáját , de az még hangosabban zokog . Nagymama
villámló szemekkel fordul Lackó felé: " legalább
anyák napján hagynátok bákát egymást ! " A kis bűnösnek nem tetszik a feddö szó .Összeránytya szemöldökét és hangosan sziszegi : Meddig tart még ez az anyák napja? Soha nem lesz vége? A vázából kirántja a rózsát és dühötten kivágja az ablakon. Döbbent csend.Egy nagy csattanás. Egy rettenetes atyai pofon. Az első . Apa soha nem ütötte meg egyetlen gyermekét sem, de most elragadta az indulat. Atya és nagyi egyszerre sírja apa felé: Ne bántsd , ne bántsd ! ( Az atyai szív már ilyen ) Az apa ki megy az udvarra fölveszi a letörött fejü rózsát be hozza. Megcsokolja. Megcsokolja felesége kezét is ( Milyen szép: közel 20 év után) Át adja a virágot.
Fiad helyet én kérek bocsánatot... A bünös magába roskadtan de dacosan ül.Tizen évesen talán legnehezebb beismerni, hogy hibáztunk .Sötét lesz a szobában. Felhö vonul a nap elé az arcokról lehervad a mosoly . Elhallgat a madár dal is .A futó felhöből néhány szem eső hull a kerti vírágokra. Mintha valaki sírna az égből Az ebédnek és a jó hangultnak vége. Az asszonyok rendet teremtenek.Valamiféle rend teremtödik a kisember lelkében is ,aki most már nem annyira dacosa inkább valami bünbánat félét érezve ül az asztal mellett. Apa megérinti a vállát. GYere ki a kertbe ! A rózsák között kis pad. A szülök kedvenc tartoszkodási helye. Már amikor ráérnek,
és amikor nyílnak a rózsák. A szoba ablakán át éppen arra a rózsára látni .Lackó elforditja a fejét. Hosszú , hosszú csend után apa szólal meg:
Látod mit tettél?
A kis embert elfutja a könny. Most oldodik benne minden .-Sajnálom apuka, bocsánetot kérek! Apa magához öleli a kis bünöst. Én is sajnálom azt a pofont. De ne feledd anyák napja addig tart amíg él az édesanyád . Fujd ki magad, és menyj be anyádhoz . Vigyél neki egy másik szál rózsát. De ne pirosat , fehéret! Igen fehéret ,mert ez a békének és a szelidségnek a színe...
Sok- sok tavsz múlt el az óta. sok rózsa hullatta el szirmait . Az a rózs tő már régen ki veszett, de él utodaikban az új hajtásokban oltásokban . Apukából dédapa lett aki unokának és rózsának szenteli életét. Anyuka el ment . Sírjáról soha nem hiányoznak a rózsák. Az egykori kisember nagy ember lett . Fő mérnök . Ritkán tud hazamenni, de évente legalább kétszer ki megy az édesdanya sírához. Mindenszentekkor és anyák napján. Most is anyák napja van.A fő mérnök úr volvoját a temetön kivül hagya . Oda sétál a sírhoz. Egyedül . (csak az emlékek kisérik . Annak a régi , fájó anyák napjának az emléke. A kezében egyetlen piros rózsa . A sírnál csendben ímádkozik. Valahol madár dalol. Az égen felhők szállnak . Szállnak mint az évek, színte észrevétlenül. Éppen 40 éve volt az az anyák napja . a deresedö hajó férfi megcsokolja a rózsát , megsimogatja a keresztet , amelyen egyetlen szó áll . Édes anyánk . Egyszer majd oda kerül a másik szó is . Édes apánk.Megcsokolja az arany betüket is . Ezek a csokok persze édes annyjának szolnak , mint ahogy az a néhány forro köny csepp is ami a rózsára perdülve gyémántként ragyog az égö szirmokon . El helyezi a rózsa szálat. Még egyszer megsimogatja a síremléket . Körül néz. Egyedül van. Szinte csak maga eklé suttogja :
Anyuka! Apuka tévedett , amokr azt mondta akkor , hogy az anyák napja addig tart amig édesanyánk él . Tovább tart. Addig amig mi gyerekek élünk .
A fuó felhőből néhány szem eső hullt a virágokra. Vagy talán az égből hulltak le a boldogság könny csepjei édesanyja szeméből? Ki tudja.
Vannak még , lehetnek még csodák.
Csépány László
folyt.
Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a régi
szerelem emlékén.....és meg is teszem.
Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a
testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és
nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal.Ők is
lesznek öregek.
Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha
mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.
Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört
volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek
szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad
és megértést és részvétet kelt. Egy olyan szív, mely sosem szenvedett,
érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség
felett.
Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek,
hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak,
akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik
legyenek.
Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni. Egyre kevesebbet
kell törődni azzal, mit gondolnak mások. . .Én nem teszek fel magamnak se
kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.
Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy
öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké
élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi
lett volna ha... vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És minden áldott nap
eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/.
További ajánlott fórumok:
- 2010 decemberre babát várók, gyertek beszélgessünk!
- 2010. november - ha ti is babát terveztek, gyertek! Beszélgessünk!!
- 2011. júliusi, augusztusi babát várók, gyertek beszélgessünk!
- 2010. január 1-től fogyózók, gyertek beszélgessünk!
- Akik szeretnének babát ovu tesztek meg görcsölések nélkül gyertek beszélgessünk...
- Angliában élő diétázók, fogyni akarók gyertek, beszélgessünk :)