2011 novemberi babavárók (beszélgetés)
Bár nekem nem első baba, de semmit nem merek venni. Nemhogy a babának nem, magamnak sem! Tegnap láttam, hogy a lidlben akciózzák a szopis melltartót, meg egy csomó kismamás dolgot, úgy vettem volna, de inkább várok ezekkel a dolgokkal.
Írisz, majd írj, hogy mi volt UH-on, nagyon kíváncsi vagyok. Remélem minden oké, és teljesen felszívódott a hematómád, a babád pedig szépen növöget.
Mi azt beszéltük,hogy augusztus vége, szeptember elején kezdünk el majd csak vásárolni.
Igen, ugyanezt érzem. Már a múlt heti UH óta azért határozottan megkönnyebbültem kicsit, de most úgy látom, hogy majd ha már túl leszek a 12. hetes kombinált teszten, aminek nagyon bízom benne, hogy jó eredménye lesz, és minden rendben lesz, akkor már talán el merek kezdeni gondolkodni ezeken is.
A tüneteim nekem is nagyon enyhültem, a fogkrémtől van hányingerem igazán, és a fáradékonyság van meg, a cicifájás és a hányinger szinte teljesen elmúlt. Ettől függetlenül a nagyobb cicik megmaradtak, amik már nem férnek bele a melltartóimba.
Oké, mindenképp megírom.
Közben ennek is utánanéztem, a vértesztek eredményét ugyanaz az intézet elemzi, tehát még ebben sincs különbség, a kombinált tesztnél pedig csak 2D-és ultrahangot használnak, úgyhogy ebben sincs. Így csak egy dologban lehet különbség sztem: mivel az UH-ot a kórházban csinálják, ezt a TB terhére számolhatják el, a vérvétel is ott történik, így csak az elemzésért kell fizetni. Az Istenhegyiben pedig gondolom ezek mind fizetősek, ezért ennyivel drágább. Úgyhogy most már végképp nem értem a dokimat....
én is, nem is tudom, mikor kezdek el merni készülődni...majd meglátjuk, hogy ahogy halad az idő, egyre nyugodtabbak leszünk...remélem! :)
Én nem igazán még,mert nem merem beleélni magam.Biztos a régi rossz dolgok miatt.Inkább azt képzelem el rengetegszer,mikor hazahozzuk a Picúrt.
sziasztok!
első babások,nincs bennetek olyan érzés hogy jajj de jó lenne már ezt megvenni,azt megvenni:)én teljesen zsongok már,de tudom hogy nem ajánlatos,bár a babonákban nem hiszek:)
Akkor este élménybeszámolot tartunk.Mert remélem kellemes élményekkel térünk haza.
Jaj de jo kiváncsi vagyok mit látunk a 10 hetesen.Várom a beszámolod.hányra mész holnap?
Én holnap leszek 10 hetes.Alig várom,hogy leteljen ez a kritikus időszak.Holnap uh nekem is.Remélem az hematómám már olyan kicsi,hogy nem is mérhető.
Ha hozzám kijönne, akkor a leendő gyerekszobába be sem tudna lépni. Mi most lomosnak használjuk, így el lehet képzelni, mi minden van ott!!! Majd nyáron kipakoljuk és megcsináljuk!
Olyan hihetelen, hogy már itt tartunk! Ma 10+4!!!!
Dina! Ezt biztosan meg fogja érteni, és azt is, hogy a 4 szobában tuti lesz hely a kis jövevénynek:)
Ne izgulj,holnap már 10 hetes vagy.Lassan a mellfájás is elmúlik.Nekem is éjjel fáj,nappal nem.És kevesebbet émelygek.Nyugi,mindjárt itt a második trimeszter!
Sziasztok! Nekem sincs több tünetem, ezért is rohantam el hétfőn dokihoz, de minden rendben volt, úgyhogy megnyugodtam. Ezek szerint szerencsések vagyunk, a hányinger nagyon nem hiányzik:)
de, gondolkodni szoktam róla, csak a pénz...itt is csak az áll az utamban..:(
Hát a párom a nyugodt, magabiztos stílusával meggyőzött ugyanarról, amiről itt ti is, hogy minden rendben, és nem lesz semmi, ha egy héttel később látjuk meg a totál egészséges fürtösünket :)
azért persze ideges vagyok, de kibírom. Viszont ha kedden is közbejön valami, akkor már nem próbálok kitartani emellett a doki mellett, hanem megyek addig, míg valaki meg nem néz minket.
Na ebbe jól belekeveredtem :D A lényeg, hogy utáljuk a fogkefeszőrt! :D
Látom, nem vagyok egyedül a problémámmal! :):)
Bocsi, nem Andinak szólt, hanem PDORKÁNAK! Nincs rajtam a szemüvegem :)
Szia! Akkor majdnem egyszerre megyünk, én 16.30-ra:)
Szorítok, és várom a beszámolót!!!!
Andi12345! A fogmosástól én is kész vagyok, főleg a fogkefe szőrtől :D Pfujjj! :D
Nekem sem egyszerű ügy a fogmosás. Egyébként szinte alig van hányingerem, de fogmosáskor nagyon öklendezem...Nekem végig nagyon gyenge tüneteim vannak, de szerintem ez nem baj, legalábbis én nem érzem annak. Én is ma megyek vissza uh-ra, kicsit izgulok, de érzem, hogy minden rendben lesz...:)
Ezzel én is így voltam, ráadásul a kislányomnál nem volt fogadott dokim. Ahhoz mentem az sztk-ba aki éppen volt. De ezt nem akartam így még egyszer végigcsinálni, elég idegőrlő volt. Így tehát (mivel már én is ismertem minden dokit) kinéztem egy szimpatikusat, és elmentem hozzá magánrendelésre. Itt jó, mert időpontot kapok, amit tart is, így a várakozási idő nulla! Tőlem nem kérdezte meg, hogy miért jártam mindenkinél. :)
Sziasztok!
Már nekem sincs szinte semmi tünetem. Egyetlen maradt meg, az pedig a fogmosástól való öklendezés...nagyon durva, nem tudok vele mit csinálni. Én már most a közeljövőbwn nem megyek dokihoz és védőnőhöz sem, leghamarabb csak június elején. 26án lesz a 12 hetes uh (kombi teszt is), ez a leghamarabbi időpontom, utána ácsi van. Ma voltam az ÁNTSZ-ben, megcsináltattam a tenyésztést, de két órámba tellett míg végeztem... Lassan őrölnek a malmok....
De jó neked, hogy ma már mehetsz. Majd írj, ha végeztél, hátha én is megnyugodok kicsit :)
További ajánlott fórumok: