2008 őszi babák (beszélgetés)
szerencsere csak egyszer szoktam felkelni pipilni,viszont nem tudom magam rendesen kipihenni,nagyon sokat forgolodom.regebben meg ahogy lefekudtem ugy is ebredtem.
De jó neked irigy vagyok.Mondtam már apának biztos nuncis lesz,mert teljesen más ez a terhességem.Hátha pénteken kiderül,jó lenne már tudni.
Én az elején szenvedtem ezzel, pedig akkor még nem is nyomott úgy, mint most. Szerintem nekem beállhatott a szervezetem, mert egyszer sem kelek fel éjjel. Reggelre mondjuk feszül is a hólyagom rendesen.
Az éjszakai pisilésel hogy álltok.Én 3-szor de van hogy 4-szer is ki kell mennem.Napközben nem szoktam ilyen sokat járni,de éjszaka alig birok aludni és arra ébredek hogy minjárt bepisilek.Az első terheségemnél nem volt ilyen problémám,tényleg igaz hogy minden terhesség más.
Nekem szerencsére inkább napközben aktív. Reggel, miután pisiltem és este lefekvés előtt a legkomolyabb, de napközben is sűrűn kapom a dózist. Olyan érzés, mintha a hasamba dobbanna meg a szívem. Nekem kicsit fura...
nekem az nagyon jo lenne ha ejszaka vegig aludna,ugy tudom en is ilyen voltam.
pont tegnap mondta a baratnom hogy az ove is olyan mint a tied.ejszaka nagyon beindul,van hogy nem tud tole aludni.o mar 29 hetes es kicsit ersebbek a rugasi a bebikenek.
Én ugyan igy vagyok vele.Mióta terhes vagyok nem bírom ki reggeli nélkül,rosszul vagyok ha nem ehetek.Nálunk sem lehet enni a közte lévő 2órában csak egy kis vízet inni.Ráadásul ezt 2-szer kell majd megcsinálni.
Az hogy éjszaka nem rugdós nem biztos hogy rossz dolog,az ilyen babák jobban alszanak majd éjszaka.Nekem viki a hasamban szinte csak este rugdosott,és mikor kibújt olyan volt itthon is.Nappal aludt szépen éjszaka meg nem akart.Nagyon nehezen szokott át az éjszakai alvásra.
a mi babank ahogy a dokino is mondta utolag nagyon lusta.minden nap jelez,de nem aktiv.egy-kettot rug es kesz.ejszaka meg semmi.
nalunk is csak cukrostrutyi van.igazabol az nem is lenne olyan nagy baj,mert az ember azt meg valahogy legyuri.csak en megszoktam mar,ahogy felebredek rogton eszem a reggelit,mert ha nem akkor rosszul vagyok az ehsegtol.es ezt meg ehgyomorra kell.elotte ket oraval nem szabad enni es utanna sem.na ez a negy ora lesz a nehez.
sziasztok csajok!
Nálunk nincs választási lehetőség,csak a löttyi.Az én babám nagyon aktívan nyomja,de olyan mint viki volt este 22 után indul be.Ez is éjszakai gyerköc lesz,viki sem szeretett aludni kiskorában.
Hello mindenkinek! Ma rákérdeztem a védőnőnél és zsemle+tej verziót mondott, úgyhogy valószínűleg csak ez a kettő féle van. Azt mondta, ő így tudja, aztán lehet, hogy a kezembe nyomnak egy pohár trutyit... na mindegy, majd hónap végén megyek erre.
jovo heten megyek en is ujra dokihoz uh-ra.na akkor mar te is izgulsz biztos hogy megtudd a nemet.
mezeszserbo neked is gratula a jo eredmenyekhez.es ugy latom megint vezetnek a fiuk:D
Mindenkinek jo reggelt!
Ne haragudj gabibus en voltam felreertheto.Az angol dolgokra gondoltam,amiket itt lehet igenyelni.Egyenlore meg nem igenyeltunk semmit,de nem tunik bonyolultnak.Hat igen sajnos eleg sokat kell varni idopontra,valoban akar 1 honapot is.De remelem azert sikerul idoben kapnod.Elvileg a 18-20 het kozott van a masodik uh.Aztan a 24 heten a szulesznohoz kell menni es ezt kovetoen minden 4 hetente.Irorszagban is ugyanugy van ha jol tudom.
én úgy tudom, hogy csinálják, nekem a dokim mondta.
Bezike, gratulálok a jó eredményekhez!
Azt hittem mindenhol van cukorterhelés! Azt tudtam, hogy nem mindenhol csinálják automatikusan a cukroslötyist, hanem előtte próbareggelizőset tejjel meg zsömivel. Ezek szerint van harmadik verzió is. Itt nálunk viszont cukroslötty van.
Sziasztok!
Ma voltam ultrahangon, de aki csinálta, egyáltalán nem volt közlékeny. Senkinek nem mondott semmit, csak a végén megkaptuk a leletet és csókolom. De legalább be volt kapcsolva a falon lévő monitor is, így én is láttam mindent. Nekünk nem szégyenlős a babánk, széttárta a lábait. Nekem fiúnak tűnt, de tekintve hogy nem a sasszememről vagyok híres és amúgy se vagyok jártas ezügyben, az se kizárt, hogy mégis kiscsaj. Nekem mindegy, a lényeg, hogy minden rendben vele. És tutira tele van energiával, mert hatalmasakat és sokat rugkapál:).
Afp is teljesen jó azt hiszem.
Az uh nem az én orvosom végzi,így hozzá csak jövöhéten megyek.Akkor tudok majd többet mondani.Ez az orvos csak elvégzi az uh-t,és az erdményekkel megyek.De azt éppen lehet,hogy megtudja majd mondani,hopgy fiú vagy lány.
A nemére koncentráltam... a fő dolgokat meg elfelejtettem. :( Na puszi, megyek kozmetikushoz, kinyomatom a ragyáimat... holnap jelentkezem.
tok jo hallani hogy minden oke neked is.jol elfelejtetted:D
Ja, tényleg, azt elfelejtettem mondani, hogy az AFP-m tökéletes lett, a toxoplazma negatív, a vérképem kicsit romlott, így vasat kell szednem és a Hepatitis B eredményéért ma este kell telefonálnom...
akkor mar a heten neked is kiderul hogy minden okes:D
Én sem tudom pontosan, de reménykedem, hogy jól tudja a védőnő. Nem tom miért nem lehet inkább megenni egy nagy tábla csocsit...
Akkor nálatok hogy nézik meg a cukorterhelést?Ezt nem értem!Jó lenne ha nem kéne meginni azt a borzalmat,de sajnos nálunk kell!A lányomnál is nehezen tudtam legyürni,már most félek tőle előre!
Nekem azt mondta a védőnő, hogy nem kell cukrosvizet innom a terhelésesnél, csak a 2 vérvétel között kell enni meg inni, de a cukros vízre egyértelműen rázta a fejét. Ezek szerint nem mindenhol van így, úgy látszik Fehérváron sem.
Sziasztok lányok!
A terheléses cukorvizsgálattól már előre kiráz a hideg,mikor vikivel kellett innom akkor is majdnem visszjött.Tömény cukor 2dl langyos vízben lehúzni,nem valami finom.Én pénteken megyek az uh-ra,az AFP eredményemmel.
Szia!
Nekem azt mondta a védőnő, hogy itt Fehérváron nem csinálják a terheléses cukorvizsgálatot...Átvert?
akkor ram is ugyanez var.a vervetel meg ugyahogy kibirhato,de a cukros viz:(
baratnom most volt es o azt mondta ugy kivolt szomjazva hogy egyre megitta,es utanna kezdett nagyon rosszul lenni.valahogy csak kibirjuk.
További ajánlott fórumok: