Végtörlesztés rögzített árfolyamon?! (beszélgetős fórum)
Bocs...volt önerőm nem fél millió több...ja és a lakást vettem nem palotát és nem is 90nm-est hanme 50, egy abszolút nem jó környéken...tehát árban talán a legolcsóbb volt..
Ha az álmaimra vettem volna fel hitelt akkor most 150 m2 házzal lennék adós...
hát, igen. eléggé úgy tűnt, mivel egy szóval sem szidtam a bankokat, nem mondtam, hogy ők jötte oda hozzám, egyszerűen azt írtam, hogy hagytam magam rábeszélni. nem mondtam, hogy ki által, Te vontál le rögtön következtetést.
Baromira szomorú vagyok a történések miatt, és a helyzetem miatt, de eszembe se jutott bárkit hibáztatni. ennyi.
Hű. Ezért adok hálát az égnek, hogy forint alapon vettem föl annak idején a hitelt, két számmal kisebb házra, mint amit tudtam fizetni és három számmal kisebbre a vágyaimhoz képest.
A kis házat azóta kibővítettük, a hitelemet tudom fizetni és hamarosan le is tudom a hitelt.
Azért írtam csak le, mert amikor ilyen fórumokat olvasok, mindig elmormogok egy imát, amiért elhajtottam annak idején a bankot a devizahiteljével együtt a fenébe. Igaz, én szocpolt sem vettem föl, sem semmilyen kedvezményt nem vettem igénybe. Lehet, hogy butaság volt, de csak azt érzem, hogy saját erőből nem vagyok bajban és ez jó érzés.
SZerintem szabaduljon mindenki mihamarabb a devizahiteltől, bármi áron, hosszú távon csak az éri meg!
(mondjuk, fel nem foghatom, hogy sokan úgy vettek fel hitelt, sok milliót, hogy életükben nem spóroltak még össze félmilliót sem, az önerejük a szocpol volt és egy fizetésre alapoztak huszonévre)
Eyg szó mint száz!
Van aki élni akar a lehetőséggel,ha valóban lehet?
Én ezt értem, de ha a kormánynak meg nekem is úgy kell élnem hogy a pénzügyek a világnak is jóklegyenek ne omoljon össze a gazdaság akkor a bank is tegye meg.
Ugyan is a jelenlegi helyzetben nyomorba döntik az országot.
"Kedvezően fogadták az országvédelmi akciótervet Londonban!"
Király!!!!!
Ha neked van egy céged,akkor mit akarsz,kompromisszum árán veszteséget,vagy tiszta nyereséget???
A bank ugyanolyan mint bármely más válllat.
Üdv a kapitalizmusban:)
Dolgoztam bankszektorban,beleláttam egy külföldi tulajdonú magyar székhelyű bank helyzetébe.
"szerinted egy nagy külföldi bankot hol érdekli hogy a kis MO-i cégénél van egy kis "veszteség"?
Nagyon nem így működik.Minden kihelyezett bankkal szemben megvannak a konkrét elvárások,számszerűsítve is,hogy mit kell hozni az adott félévben,évben.Ha meg nem jön be annyi,amennyi kellene,akkor nem "ejnye-bejnye" van,hanem emeljük a kamatot,nő a számlavezetés díja,egyéb kezelési költségek.
Nincs extraprofit,csak profit.Csak éppen a bankigazgató szép új autója az extraprofitból lesz...
Naiv az,aki azt hiszi,lenyelik a bankok a veszteséget.Így vagy úgy,de mi fogjuk megfizetni.
Én a manipulátortól nagyon messze állok sajnos!Sima hitelfelvevő PESSZIMISTA beállítottságú ember vagyok,tehát féltem hogy bizony lesz ennyi a CHF!És moat nem lepődök meg,hanem tartalékoltam,gyűjtöttem és talán beválthatom a pesszimizmusomat.
Szerintem aki aláírta a szerződést anno,az tudta hogy mi az az árfolyamkockzát.Ne haragudj,ilyet mondani,hoyg "Nem gondoltam,hogy ennyi lesz a CHF!"????Én sem gondoltam,de számítottam rá.
Lehete nem hiszed el,de én bizony gondoltam mikor felvettem a hitelt 160Ft-on!!!Ez a különbség ember és ember között.Én még akkor sem lepődnék meg ha pár hónap múlva 500Ft-on tartana a CHF.Ja,hogy Svájc nem akarja???!!!Az csak egy dolog.Akkor majd azt mondja,hogy"Hát nem sikerült az euró alatt tartani a kis frankunkat."
De nekünk akkor is fizetni kell majd a hitelt!
Ne így legyen!!!!
További ajánlott fórumok:
- Akinek nem sikerült végtörlesztenie :(
- Kérhető csak úgy az otp-nél, hogy nézzenek meg egy pénzlevételt, amit kamera rögzített?
- Nem birom bediktálni a gázfogyasztásomat, mert az írja ki a rögzített érték túl nagy, mit tegyek?
- Felszívtam magam és rögzítettem a mozgó lépcsőfokot. Lassan...
- Véleményeteket szeretném kérni meglévő K&H lakáshitelünkkel kapcsolatban, végtörleszteni szeretnénk...megéri?
- Kinek mennyire volt hatásos a sok évvel (pl.: 10-15 évvel) ezelőtti rögzített fogszabályozás?