Szeretőnek lenni JÓ!! (beszélgetős fórum)
én voltam benne,és tudom,hogy van olyan amikor hiába sikítozik a másik és mondja a magáét,akkor sem hallod a fától az erdőt,csak mikor már nincs erdő.:)
én sajnos nem figyeltem mert ezer bajom volt,és így jártam,már csak a szerető tényére tudtam reagálni.úgyhogy soha nem mondom hogy egy szerető beújítása ,csak az egyik fél kíváncsiságának a hozománya.
Szerintem egy épeszű normálisan gondolkodó EMBER nem fog elítélni.
Aki meg elítél annak meg kell nézni a stílusát.
Ha ez a segéderő ráébreszti a feleket, hogy mit is jelentenek akkor fontos a szerepe.
Mondjuk otthagyni egyből az első gondnál sokkal könnyebb. Nem befektetni valamit egy kapcsolatba, illetve csak annyit amennyi jól esik megint csak könnyebb.
És ha igazán egymásnak való ez a két ember akkor a katalizátor után sokkal de sokkal jobb lesz a kapcsolat. Olyan mint amikor megtaláljuk még egyszer az elveszett paradicsomot.
Mert szeretjük egymást, s közös gyermeket szeretnénk! Küzdünk a meddőség ellen, amíg csak az erőnk bírja! Kapcsolatunk csak egy időre laposodott el!
De ezt úgysem érti meg egy olyan ember, aki nem volt ilyen helyzetben! S kívánom, hogy soha ne is legyetek ebben a cipőben! Nehéz ezt megfogalmaznom, arra kérlek ne ítéljetek el emiatt!
Mert a végén már annyira kimerültünk, hogy egyszerűen nem volt türelmünk egymáshoz! Meg mind a ketten magunkat hibáztattuk, s hidd el, hogy nem olyan könnyű ezekről a dolgokról beszélgetni!
De mostanra talán sikerült, most túl vagyok a negyedik műtétemen, kezeléseket kapok hat hónapig,s utána újra belevágunk! De addig is ki kell zökkennem egy kicsit! Ráadásul itthon vagyok egyedül, s mindig a babán jár az eszem, a párom dolgozik! Nagyon nehéz, nem kívánom senkinek! Ezért van szükségem a másikra!
nem csak a lombiknál van ez így
mi nem voltunk lombikon
de attól függetlenül mi is heti 2 alkalommal dokinál dekkolunk
szóval a sikertelenség az oka
és a várakozás, a tehetetlenség, és kétségek közt élni valóság
szóval szörnyű
értem
sok kitartást kívánok neked, és azt, hogy minnél hamarabb teljesüljön a kívánságotok:-)
Nem te vagy az első és nem az utolsó nő aki így járt a baba project alatt.
Egyszerűen nem készítik fel a párokat erre mondjuk a lombiknál.
Köszönöm!
A lényeg az, hogy szeretem a férjemet és tőle szeretnék gyereket, de ahhoz, hogy átvészeljem ezt a nehéz időszakot szükségem van a harmadikra! S nem elsősorban a testi dolgokra gondolok! Kicsit kizökkent a hétköznapokból, ahol mindig a babán jár az eszem!
A neten bolyongva sok sok ilyen kijelentést láttam és olvastam ... aztán az idő múlásával éppen az ehhez hasonló "értékrenddel" rendelkező emberkék lettek a lehető legnagyobb "kurvák".
Gyk.: figyeljetek az idézőjelekre!
megértelek
sajnálom, hogy ezt mind átélted
Az, amit te és a többi képvisel ez a maximális kultúrált forma.
A női nem szégyenei vagytok.
Hoxa!
Tilts ki, ha számodra ez elfogadható!
Pá mindenkinek!
Jól látjátok!
A "megcsalt" fél is hozzájárul(hat) ahhoz, hogy a párja másutt keres valami mást.
Nem figyel úgy, nem ad meg mindent. Lehet önzőség, de lehet az, hogy nem jól választották ki egymást, egymás mellé sodródtak és lusták lépni, és egyáltalán megérteni a másikat. Vagy az is lehet, hogy a szürke hétköznapok jól rárakodtak a kapcsolatra és elborítják azt. A szerető tartás egy kicsit menekülés ... mert ez könnyebb, mint leülni a párral, és megbeszélni, hogy ez és ez nem jó ezt kérném ..stb stb.
Mint ahogy az előbb is irtam csak sajnálni tudom azokat a nagy valószínűséggel egyszer már sérült emberkéket akik lekurvázzák a szeretőt. Ahelyett, hogy sárt dobálnának egy kicsit magukba néznének, hogy nincs e baj bent!
Hidd el, hogy engem sem úgy neveltek!
Elmondanám, hogy túl vagyunk négy sikertelen lombik programon, s sajnos erre egy kicsit ráment a kapcsolatunk! Csináld utánam, s majd megtudod, hogy mekkora lelki teher ez! Eltávolodtunk egymástól, mert minden másnap orvosokhoz jártunk, s nem szólt másról az életünk mint arról, hogy gyerekünk legyen! Már csak veszekedtünk, mert annyira kimerültünk! Nekem szükségem volt erre a másik férfira, hogy egy kicsit kikapcsoljon az agyam, s hogy újra bele tudjak szeretni a férjembe!