Szeretem, tisztelem a feleségem, mégis megcsaltam. (beszélgetős fórum)
Bogica, jó ilyesmiról hallani, komolyan mondom!
Vannak még csodák, látjátok, csak a hozzáállás kérdése. Igy is lehet.
Szeretem az ilyen "hepyendes" történeteket. : )))
- nem voltam angol szakos ;)
Én pont ma jártam egy ismerősömnél.Édesanyám barátnője. Mikor kislány voltam mindig ő és a családja volt a példakép előttem ahogy élnek,olyan családot akartam én is. Persze amikor felnőtté váltam és felnőtt dolgokról lehetett velem is beszélni elmesélte nekem ,hogy őt a férje nem is egyszer megcsalta a házaséletük alatt. Több komolyabb viszony is volt a férjének. Általában mindig kiderültek ezek,ennek ellenére mindig megbocsájtotta,és ezt tényleg nem csak mondja. Mindig azt mondta ennek egy titka van,igazán mélyen szeretni a másikat. Ha látnátok ezt a nőt,most 50 éves,és 40-nek néz ki,a férje is jól tartja nagyon magát és kézenfogva járkálnak minden évben töbsször elutaznak síelni,nyaralni... és intenzív a szexuális életük is. A gyerekeik felnőttek már vannak unokáik is.És valóban boldognak látom őt ezt nem lehet megjátszani...ismerem őket gyerekkorom óta!
Így is lehet élni....
Mikor kérdem hogy tudta ezt végig csinálni azt mondta,ehhez a férje is kellett aki mindig a tenyerén hordozta akár milyen női voltak.
Na erre varjatok gombot....
Nézd én nem tudom neked milyen tapasztalataid lehettek, de attól még, hogy megprobálom a férfiakat is megérteni, attól még nem döl össze a világ!
Ès, ha érdekel, nem csak a nagy világba dumálok, mert volt már ilyen megtapasztalásom és miután tul lettünk a dolgon,(mert én adtam a páromnak még egy esélyt) még meg is köszöntem neki, hogy egy ilyen tükröt állitott velemszemben.
Ès akár hiszed, akár nem, de azota sincs kontrollálva, mert 100%-an megbizom benne. : )
Valóban nem csak a férfi a hibás egy kapcsolat megromlásáért. De azért ne mentegesd a tettét! Mert a problémákat nem úgy kell megoldani, hogy egy harmadikat keres! Az csak újabb problémákat szül...
Álljon meg a menet! Ne legyen már természetes, hogy a férfiaknak ilyen a természete, hát bocsássunk meg nekik! Nekem a te véleményed olybá tűnik, mintha még lovat adnál alá!
Szerintem evvel sokan tisztában vannak. Mégis sok a megcsalás.Megint mitha magamát hallanám pár éve...:)
Egyébként igazad van.
A nem megbocsàjtàs àltalàban hiùsàg kèrdèse is. Sokan a megbocsàjtàst megalàzkodàsnak is èrzik, hiszen megtiporva èrzik onmagukat. Termèszetes valahol, hogy a megcsalt fèl duhos ès bosszùra szomjazik. Ahhoz, hogy felemelt fejjel meg tudj bocsàjtani rengeteg onismeretre ès pozitivitàsra van szuksèg. Ez az onbecsulès. Aki bosszùt akar az nem biztos onmagàban sem, ìgy a fàjdalmàt mindenkèppen vissza akarja szolgàltatni az okozòjànak. Màs kèrdès, hogy vannak helyzetek, amikor a megbocsàjtàs az ùjrakezdès remènyèben egyszeruen lehetetlen.
Ez legalàbb is az èn tapasztalatom. Bosszùra soha nem szomjaztam, hiszen az ido mindig meghozta a nyeresèget szàmomra. A vègèn csak jòt szòrakoztam a nagykèpu csalò megalàzkodàsain, hogy vissza fogadjam kegyeimbe, minek utàna o màr kiszòrakozta magàt màsokkal. Szerintem, aki elkovet valamit,az vàllalja tettènek kovetkezmènyeit is felelossègteljesen.
Szerintem, ha megromlik egy kapcsolat, azért mind a két fél felelös, nem kell egyböl csak a férfiakat hibáztatni. Talán, ha mi is öszintébbek lennénk velük, és elmernénk mondani a problémáinkat, akkor talán ök is jobban odafigyelnének ránk.
"néma gyereknek, anya sem érti a szavát" és ha öszinteséget adsz elöbb-utobb azt is kapod vissza, mi nök nagyon könnyen elbizzuk magunkat azt hiszuk, ha egy férfit megszereztünk, szerelmessé tettünk, gyereket szültünk neki és gondoskodunkról, akkor ez elég lesz arra, hogy örökre magunk mellet tudhassuk. (nem hiszem ezt!)
- nem lehet az embert rabszolgávvá tenni.
A férfi hoditásra születet, benne van az ösztöneikben ezt el kell fogadni máskép gondolkoznak éreznek, mint mi nök, - ez van
Èn azért, még mindig ugy látom, hogy ha egy kapcsolat eddig fajul ott a megcsalt félnek is át kellene értékelnie az ö hozzáállását a kapcsolattal szemben, és nem egyböl hibáztatni, kritizálni.
Valaki megtudja bocsájtani, valaki nem, én azt mondom, mindenki megérdemel még egy lehetöséget és nem biztos, hogy ez a negativum késöbb nem lehet egy pozitiv hajtó erö az ujra kezdéshez.
Csak hozzáállás kérdése és akiben van annyi erö, hogy megtudjon bocsájtani, abban lesz annyi erö is, hogy az elöidézö problémákat ki tudja javitani.
Csak ugy megkérdezném:
- aki nem tud megbocsájtani az valojában szeretie a másikat?
Igaz, ez a rózsaszín szemüveges dolog. De azért manapság már nem úgy van, hogy két embert, akik még soha nem látták egymást, akik nem ismerik a másikat, összeadnak a szülők... manapság azért már a legtöbben együtt élnek/hálnak házasság előtt is a párjukkal, tehát van idejük megismerni az együttélés előnyeit/hátrányait. S ezután közösen döntenek a házasság mellett, szabad akaratukból, boldogságukban akarnak a házasság szent kötelékébe lépni.
A "Szeretem a feleségem, mégis megcsaltam" - témára rátérve viszont tök mindegy, hogy valaki férj-feleség, vagy csak együtt él, egy pár, élettárs valakivel, ha valamelyikük megcsalja a másikat, az épp olyan megbocsáthatatlan minden helyzetben! Én legalábbis nem tudnék megbocsátani! Elvégre előtte is mindent meg lehet és meg is kell beszélni, hiszen jóban-rosszban együtt van a pár. Egy megcsalás után már szerintem nincs miről beszélni, az már sosem lesz ugyanolyan, mint előtte...
Sosem szerette igazán az a párját, aki képes arra, hogy megcsalja! Ezt érezned kell belül, önmagadban... és igenis van ilyen! Ebben a torz világban még létezik az igaz szerelem érzése!
Ezt az érzést csak azok mondják elcsépeltnek, akik még nem szeretnek teljes szívvel és lélekkel!
Sziasztok, a téma amit, éppen boncsolgatunk, eléggé összetet, de ezt már egypáran elmondták és ki is fejtették.
Èn ott látom a probléma okát, hogy az elsö idökben amikor a szerelem "rózsaszin szemüvegén" keresztül látjuk a kapcsolatunkat és a partnerünket, akkor mintha rugalmasabbak lennénk és a probléma megoldó képességünk is, erösebbnek mutatkozna. Vagyis jobban elfogadjuk a másikat a hibáival együtt, igy hát: - alkalmazkodobbak, figyelmesebbek, megértöbbek vagyunk a másik félel szemben. Ha pl. a sex nem müködik, akkor is megértöbben állunk, ezzel a dologgal szembe is, reménykedünk abban is talán, hogy a másik valamikor olyanná válik, mint ahogyan az mi szeretnénk, bár ez utobbit nem tudatossan teszük, és folytathatnám........
De, akkor mi az, ami idövel megváltozik?
Hiszen ugyan, ugy szeretjük a másikat, gondoljuk, - de érezzük is?
- vagy csak ezzel akarjuk önmagunkat áltatni és megnyugtatni.
- vagy a másiknak nem szeretnénk fájdalmat okozni
Szóval eltünik az a bizonyos "rózsaszin szemüveg" a szemünk elöl,(kinek elöbb, kinek késöbb, ha a kapcsolat valamilyen szinten harmonikus volt és kevesebb szer vivtuk meg egymással a hatalmi drámáinkat) ekkor elkezdjuk a partnerünket és a kapcsolatunkat realisztikusabban látni, és lám..... az a rengeteg dolog, ami bennünket ezidáig nem zavat, egyik pillanatról a másikra elkezd iszonyatosan idegesiteni.
Mi történ velünk??? - már nem vagyunk olyan szerelmesek, mint elött? (iszonyatosan félünk ezekkel a kérdésekkel szembe nézni)
A másik probléma: az elvárosokban rejlik, tul sokat várunk idövel a kapcsoalattól,(ami persze idövel meg is mérgezi a kapcsolatot).
Valahol nagy érzékünk van ahhoz, hogy elöször épitünk aztán meg rombolunk, mert valahol az épitésre születtünk, de ha már nincs mit épiteni, akkor le kell rombolni mind azt, amit eddig sikerült alkotnunk, aztán lehet épiteni és igy tovább..... - csak az a bibi ebben, hogy a kapcsolatok többsége nem bir ki egy ilyen épitö rombolo mechanizmust, mert az ember alapjában a harmonia után vágyakozik és nem ellenkezöleg.
Azt mondanám az elsö pillanatól kezdve, mikor még az a bizonyos "szemüveg" a szemünk elött van, vagyis amikor még szerelmessek vagyunk, tudatosabban kellene magunkat felkésziteni azokra az idökre amikor ez már nem lesz ott, vagy már nem lesz olyan erös.
Belátni, hogy semmi nem örök,(akár mennyire is fájdalmas ez) elfogadni a dolgokat ugy, ha magamon változtatok akkor a kapcsolatom is jobá válik ezáltal. A legnagyobb hiba, amit ilyenkor elkövetünk az, ha partnerünket hibáztatjuk folyton a saját hibáink és a tönkrement kapcsolatunk miatt. Ès ha eljön az idö legyünk elég bátrak ahhoz, hogy változtatni merjünk a "rombolás" helyett.
Egy kapcsolaton belül is lehet ujra kezdeni, nem kell várni addig, ameddig a dolgok ilyen meszire mennek. Merjünk váltani!!! - nem minden esetben a partner váltás a megfelelö megoldás, mert, ha az ember saját magában nem mer változtatni, akkor a következö kapcsolatában ugyan azok a problémák, hibák felszinre kerülnek elöbb vagy utobb.
Bogi!! Pont te ne ertened?! Ezt nem hiszem am el :) tudod, olyan tudatalatti, hozott anyagbol dolgozas..
S aki nem akar vele dolgozni, az nyugodtan kopje szembe sajat magat. Majdnem tudnek errol konyvmeretben is pofazni, de tok felesleges
Pörszö!
fejet a homokba dugni és önámítani rövid távon sokkal könnyebb ... de hosszú távon ...
És sokszor azért sem őszínték szerintem az emberek,mert saját magukhoz sem azok,akkor hogy tudna az lenni máshoz?
Jó,hogy erősíted a férfi nemet és írtál ide:-DD
Nagyon jó, hogy ezt így leírtad, tanulságos.
Csak azt támasztja alá, amit eddig is gondoltam, és tettem:
őszinteség mindenek felett!