Sugárkezelés kalandokkal (beszélgetős fórum)

hát csak a fejemet rázom..

Lehet, hogy nem vagyok hülye, de igy lehetetlenség normálisan élni. Már sokszor gondoltam rá, nem érdekel, kizárok minden ilyen információt, de aztán mégis csak ott ültem a tv előtt vasárnap délelőtönként, mikor volt az Auschwitc ről sorozat. És akkor vasárnap délutánként nemlehetett hozzám szólni, szinte sokkot kaptam a rettenetről. Aztán hiába akarom a napi problémákról olvasgatni a fórumokat, valahogy nem bír lekötni. Ritkán, de találok olyat, ami érdekel. De mért ez érdekel?? Azért én ettől kitudok borulni.

Hány kezelésed lesz? És milyen időnként?

Én már attól is rosszul lennék, ha látnám a korházat, és a rengeteg tehetetlen embert, aki ki van szolgáltatva. Lehet, hogy én sem honném el, hogy ez velem történik. Szerintem igy védekezik az agyunk , ne kattanjunk be.

Én nembírtam még megbékélni a halákkal, nem megy. Egy vigasztal, amikor 17 évesen volt egy elég komyol autóbaelesetünk, és míg pörgött az auutó, amit én a végtelenségnmek éreztem, az járt a fejembe, hogy most fogunk meghalni, pont most??? De ez akkora nyugalommal tört fel belőlem, hogy meg sem rémültem, míg meg nem álltunk.

Nem könnyű az élet, nagyon nem. Én igy érzem, és sajnos hiába van körülöttem rendben minden, mégis igy érzem:-(

Kedves Zsanett, szívemből szóltál...

"Képtelen vagyok feldolgozni a háborúkat, a koncentrációs táborokat, hogy tehet egy ember egy másikkal ilyeneket??? Egyszerüen nembírom felfogni.

És néha nagyon úgy érzem, hülye vagyok. Rajtam kívül mindenki más elvan a napi teendőivel, megtalálja benne az örömet, és mintha ebbe belezárkózna, és nem tekintene ki a világra. De mégis nekik adok igazat, megválltoztani semmit se tudnék, így egyedül."

Egy biztos, dehogy vagy te egyedül ezzel. Nem gondolod, hogy vannak, akik így éreznek még, nem is kevesen, ám pontosan úgy gondolják, hogy egyedül vannak? Amúgy én is irigylem azokat, akik vakok tudnak maradni a világ problémáira. Én is mindig megváltani akarok, persze hogy sikertelenül.

A halállal gyermekkoromban "barátkoztam meg": egy máig azonosítatlan eredetű betegség kis híján megölt. Valahogy onnak kezdve egyszerűen számomra nincs halál, csak átlépés van. A betegségektől már régen nem félek, csak a tehetetlenségtől. Amíg az ember ura önmagának, bármit le tud győzni, hidd el...

A kezelést sajnos nem lehet megcsinálni egy helyen, mert az onkológián nem raknak fel keretet, az idegsebészeten pedig nincs besugárzó készülék. Nem tudom, változott-e az emúlt öt évben valami, cak annyi biztos, hogy az idegseb már egy nagyon modern, új épületben van. Bár legutóbb még hallottam, hogy majd jön a mentő a keretesekért, szóval valószínűleg minden változatlan. De most már legalább tudom, hol nem szabad kapaszkodni, illetve a barátom tudni fogja hova jöjjön. Ja, a mobilt magamra fogom szíjazni:-)))

A keret mindig kell, viszont azért nincsenek lyukak a fejemen, csak a koponyacsonton, a bőrön egy kis fehér heg van a homlokomon, a másik kettőt eltakarja a hajam. A keret azért kell mindig, mert azzal rögzítenek hozzá a gépben, ami a besugárzást végzi. Ezredmilliméternyi elmozdulás is "végzetes" lehet: a sugár egészséges sejteket roncsolhat. Így viszont a legkisebb mozgás is ki van küszöbölve.

És még egy: nem vagy hülye... Nagyon nem...

Hát épp ez!!

Már a cím is: "Sugárkezelés KALANDOKKAL". Nekem a kaland szóról valami egészen más jutna eszembe, de az, hogy a sugárkezelés kalandos lehet, azthiszem soha.

Ez nem kritika, inkább kis irigység, Hogy valaki, aki ebbe van, igy tud szembenézni vele.

Nemtudom miért, de mióta gondolkozni tudok, rettegek a halál gondolatától is, a betegségektől. Én vagyok a családba, akinek nem lehet elmondani, ha valakit valami baj ér, mert én nembírnám elviselni. Egyszerüen képtelen vagyok együtt létezni a gondolattal, hogy valamikor meg kell hallni, bármikor bárkinél előfordulhat bármien betegég, baleset.

Képtelen vagyok feldolgozni a háborúkat, a koncentrációs táborokat, hogy tehet egy ember egy másikkal ilyeneket??? Egyszerüen nembírom felfogni.

És néha nagyon úgy érzem, hülye vagyok. Rajtam kívül mindenki más elvan a napi teendőivel, megtalálja benne az örömet, és mintha ebbe belezárkózna, és nem tekintene ki a világra. De mégis nekik adok igazat, megválltoztani semmit se tudnék, így egyedül.

És akkor van egy ilyen cikk, és írónikusan van benne mindaz megjelenítve, amitől én rettegek. Nem mondom, hogy könnyebb lett ettől,sőtt..

Egyszerüen el sem hittem volna, hogy egy ilyen betegség ezzel jár. Mi az, hogy a város egyik felén kapsz a fejedre egy keretet, amivel átutazod a várost???? Ezt egy helyen nem lehet megoldani?? És ez amíg tart a kezelés igy lesz? Mert írod az idősebb hölgy nem először volt. Mindíg kell a keret? De mért?

És kezelés után, most is ott a fejeden a rés?

................

Szia!

Hát a cikk elolvasása után kellett egy két óra, míg összeszedtem magamat. Nem, nem szedtem össze magamat, ez az igazság:-)) Mert nekiálltam olyan fórumokat olvasgatni, ahol daganatos betegségekről, betegekről, maguktól a betegektől olvastam írásokat. Aztán néztem a többi írásodat is, és akkor már nemtudtam hová tenni, ez tényleg Veled történik?

Sok volt a reakcióm erre az írásra. Sztinte minden részletnél merültek fel kérdések!

De valahogy ahogy itt ülök a gép előtt, mégis a mélységes döbbenet, és a csend vesz körül, és egyszerüen nembírom megfogalmazni azt a rengeteg dolgot, ami végigsuhan az agyamon.