Óvónénik és tanárok a kiskirályok?! (beszélgetős fórum)

A tükröt kihagyta...ehhh...memória :DDDDDDDDDDD

[link]

Itt kezdődik a baj, ha már nem tud senkihez fordulni...és ő mint gyerek, ha nem elég erős nem tud megbirkózni az élet dolgaival...ha nincs példa, nincs cél, nincs remény akkor...

[link]

Oda kell figyelni egy kutya éberségével, ismerni minden egyes kis rezdülésüket...ez csak így működik másképp nem...ja és persze tükör

:(((((((((((

Erre többet nem tudok mást mondani...

[link]

Hogy mit tehet meg egy pedagógus?...hmm...amit vele is tettek :DDDDDDDDDDDDDDDD

[link]

Csak egyszer énekelje ezt tiszta torokból és rájönne ő is volt gyerek...annyira egyszerű :DDDDDDDDDDDDD

Ha tényleg olyan rossz a tanár, hogy 25 szülő panaszkodik rá, akkor nem értem, miért nem tesznek valamit. 1-2 elégedetlen szülő mindig van, de 25...? 1-2 gyereket még lehet szivatni, de egy egész osztályt is? Én azt mondom, meg kell tanulni azt is, hogyan adhatunk hangot a véleményünknek. Nekem ez 10 évembe tellett és közben sokmindent elbuktam amiatt, hogy nem tudtam jól kifejezni magam, úgy, hogy kommentáljam a véleményemet és az a másik fél számára is emészthető legyen. Az a szülők felelőssége, hogy esetleg látnak egy ilyen szituációt, élethelyzetet, amiben a gyermekeiknek nap nap után része van és nem tesznek semmit, mert könnyebb csendben sugdolózni.

Az én fiam beteg, fiatalkori reumája van. Teljesen felmentett testnevelésből és a mindennapi mozgásában is korlátokat kell állítani neki, mert most például hónapok óta be vannak gyulladva a bokaizületei. Nekem az, hogy ezt az új helyzetet "megtanítsam" a tanárokkal, rengeteg energiámba tellett. Volt, hogy ők feledkeztek meg róla és gyalogolni vitték, itthon meg csak feküdt, mint a sár én pedig olyan ideges voltam, hogy majdnem felrobbantam. Mégis úgy kellett megfognom a telefont és elmondanom, hogy bánt (enyhén szólva), ami történt, hogy azzal ne bántsak meg senkit, de mégis felhívjam rá a figyelmet, hogy nem jártak el kellő vigyázattal a fiamat illetően. Néhány hete délelőtt felhívott az igazgatónő, hogy lerobbant a busz az iskola előtt 2 megállóval, de leküldetett Balázsért egy kocsit, hogy ne kelljen gyalogolnia, ne aggódjak. Nem volt rosszindulatú, nem volt cinikus, segítőkész volt.

Én nem tudom, látod e a mai gyerekeket, vagy csak arra emlékszel, mi milyenek voltunk. Egész mások. Szerintem vadászkutyával kell keresni azt a gyereket, aki a tanár vagy a szülő kedvéért szívesen tanul, esetleg azért, hogy tudást szerezzen, főleg a kisiskolások között ez nem jellemző. A mai világ más értékeket hordoz a gyermekek számára, a szülő és a pedagógus felelőssége, hogy ezeket az értékeket valódiakkal egészítse ki.

Én nem vagyok tanár, de számomra a pedagógus sem lehet elsőszámú közellenség. Hogyan lehetne az? Arra bízom rá a legféltettebb kincsem, akiről rosszat gondolok, akiben nem bízom, akiről "megvan a véleményem"?

Mira, meg kell teremtened magadban a békét, az egyensúlyt és újra meg kell tanulnod bízni a tanárokban. És pozitívan hozzáállni ehhez a témához, mert ha nem így lesz, nem történik majd veletek semmi pozitív a másik iskolában sem.

Kedves Melabogia!Nagyon örültem a hozzászólásának és vissza adta egyben a hitemet hogy van még jó és lelkiismeretes tanár ma Magyarországon!Kiváncsi voltam hogy a többi tanár mennyire fog hiteles hozzászólást produkálni és a szülőt mint első számú közellenséget jellemezni.

Nekem annak idején jutott nagyon jó,jó és kevésbé jó tanár is tanulmányaim során.Volt olyan tantárgy amit csak a tanár kedvéért megtanultunk mert éreztük hogy érdemes!Kaptunk vissza rengeteg pozitív visszajelzést és korrektséget is!Ha valaki mégis sötét volt mint az éjszaka az osztályban akkor ez a tanár akit Göndöcz Ágnesnek hívnak /és az Isten áldja meg/megszervezett a kevésbé fogékony diák számára egy tanuló csoportot, így akart segíteni a gyengébbeknek!Tyúkanyós tanárnőnk is volt Boda Zsuzsanna szintén nagy szeretettel és türelemmel tanított minket.Ha jól belegondolunk egy tanáron is állhat vagy bukhat az hogy egy gyerek élete sínre kerül-e vagy kisiklik!Senkinek nem kívánom ezt a szituációt de egyre több ilyeneket hallok akár óvodából és iskolából is!A jó hír a mi esetünkben az hogy elköltözünk és iskolát váltunk/ahogy az egyik hozzászóló is ajánlotta/ de a szomorú az hogy marad még ebben az osztályban 25 másik gyerek akiknek az anyukái panaszkodnak egymást közt de összefogni és fellépni egyik sem mer.Félnek a megtorlástól ami megint a gyerekeken csattan!Nagyon irigylem azokat a népeket akik képesek a saját érdekeiken felülkerekedve segíteni a másiknak mert ők már rájöttek hogy egy fecske nem csinál nyarat és az összefogásban van az erő nem a széthúzásban!

Szerencsés vagy, ha megteheted. Én itt, egy zalai kis faluban nem tehetem meg. Egy fantasztikusan gyönyörű, nyugodt helyen lakunk az erdő szélén, rendezett anyagi és családi körülmények között, vigyázunk, hogy minden így maradjon, de van, amit nem választhatok meg, például az iskolát. Több falunak van egy iskolája, oda is busszal kell utazni. A fiam 6-kor kel, hogy 3/4 7-kor a buszon lehessen. Hiába vagyok itthon gyeden, nem tud megjönni tanítás után, 4-ig ott kell lennie, mert nincsen közlekedés és lehetőség a hazautazására. Sok-sok gyerek jár együtt, sokszor elkeserítő, amit lát az ember az iskolában. Nem is lennék nyugodtan egy percig sem,ha nem lennénk ilyen együttműködőek, az iskola és én is.

Majd írok Neked privit, nem felejtettelek el, de elhavaztam, elutaztam a hétvégén egy kis időre és felborult itthon minden.

Én azt gondolom, hogy a varázsszó, amit figyelmen kívül hagyunk nagyon sokszor, az az "együtt". A szülők egymással és a tanárral összefogva érhetnek el csak eredményt, olyant legalábbis, ami mindenkinek "tetszik".

Itt arra gondolok először is, hogy a szülők gyakran egymással sem beszélik meg a gyerkőcök dolgait. Számtalan kolléganőmről tudom, mert elmeséli, hogy falaz a gyermekének a férje előtt, eltitkolja a negatív történéseket, hogy "ne legyen veszekedés" amiatt otthon, a gyerek ne kapjon apukától. Ez jó nagy hülyeség, azért is, mert anyuka egyedül viseli a felelősséget, amit viselhetnének együtt, ketten is, a másik dolog pedig az, hogy a gyereknek biztosan tetszik, hogy cinkosra talált anyuka személyében. Mondjuk a cinkosság nem jelent plussz szeretetet és plussz tiszteletet sem. Az én férjemnek is nagyobb a tekintélye a nagyfiam előtt, mint nekem. Én elmondok neki mindent és ez fordítva is működik. Én csak abban segítem a fiamat, hogy esetleg tompítsam a férjem reakcióját, ami nem agressziót vagy verést jelent, de egy megemelkedett hangerőt mindenképpen :D

A másik pedig az iskola és a szülők viszonya. Az ismerőseim nagy része azt mondja, a tanár hagyja békén a gyerekét, foglalkozzon a tanítással és ne ártsa bele magát a viselkedésébe. Mert ugye egy gyereket el lehet e szerint különíteni, hogy viselkedés és tanulás... Én nem tudom, de mindegy. Ugyancsak egyik kolléganőm (sok van, nővér vagyok!) mesélte, hogy az osztályfőnök szólt neki az 5.osztályos lánya miatt. A kislány az iskola folyosóján csókolózik minden szünetben, eljár otthonról fiúzni, nem öltözködik az évszaknak megfelelően, hogy ki tudja tenni, amilye van... Osztályfőnök észrevételére anyuka azt felelte felháborodottan, hogy hagyják a lányát, "olyan fajta, mint ő volt". Ilyenkor nem tudom, röhögni vagy sírni kellene... :'( vagy :D

Nincsen köztünk összhang, tisztelet (egy szemernyi sem), nincsen jóindulat. Tudnám még fokozni.

Valóban nincsenek a gyermekeknek kötelességei, határokat pedig lehetetlen szabni nekik. A fiam azt mondja, hogy vannak gyerekek az osztályban, akik kinevetik a tanárt és akkor sem fogadnak szót neki, ha az már látszik, hogy nagyon mérges és rendet akar. Családlátogatáson azt mondta az osztályfőnök (aki egyébként már kitüntetést is kapott pár éve a munkásságáért), hogy egyszerűen nem bírni el a gyerekekkel és a szülőknek nem lehet őszintén megmondani, hogy milyenek, mert megsértődik. Az első szülőin szeptember végén próbált rámutatni a magatartási problémákra, a 12 szülőből a következő szülőin már csak 3 jelent meg...

Pedig együtt sokminden elérhető. Utoljára van egy kis történetem, igaz, ovis. Az én fiam 5 éves korában elhatározta, hogy nem köszön senkinek. Kérhettem szépen, határozottan, beszélgettem vele sokat, de hajthatatlanul nem köszönt senkinek. Egy reggel felhívtam az óvónőt és kértem, hogy segítsen. Beszéljen vele vagy bármi, csak legyen eredménye. Körülbelül két hét után már újra mindenkit köszöntött Balázs... :D

" A tanítás az optimizmus legnemesebb megnyilvánulása"

Nekem ez a kedvencem. :)

Köszi!

:D

Kezedbe teszem a Könyvet,

hogy vezessen a sűrű ködben.

Kezedbe teszem az átlátszó kristályt,

hogy lásd a szépet, keresd a tisztát.

Kezedbe teszem a gyertyalángot,

világíts annak, aki bántott!

Kezedbe teszem a szőtt takarót,

takard be az árván fázót!

Kezedbe teszem a fénylő kulcsot,

hogy meleg legyen, és várjon az otthon.

Indulj hát, s hívd magaddal a gyerekeket,

hogy kezükbe tehesd a szeretetet.

Pedagógusnapon szeretettel köszöntöm a fórum tanárait, tanítóit! Kívánok sok türelmet és sok-sok sikerélményt a gyerekekkel kapcsolatban nekik!