OSHO a megvilágosodott mester idézetei: (beszélgetős fórum)

"Amikor megszülettünk, megkezdtük utunkat a temető felé. Minden pillanat lenyisszant egy kicsit az életből, s így az mindig rövidebb és rövidebb lesz. Ez okozza a feszültséget, a gyötrődést, az aggodalmat. Minden kényelem, minden fényűzés, minden gazdagság értelmetlenné válik, mert nem viheted őket magaddal. Egyedül kell menned a halálba…

Élj olyan intenzíven, amennyire csak lehet, és akkor maga az élet íze mutatja meg, hogy miért nem kell félni a haláltól. Ha egyszer megismered az életed, és annak tüzét, akkor tudni fogod, hogy nincs halál…"

"A zen azt kéri tőled,hogy gyere ki a fejedből és találd meg az eredendő forrást...Ezzel nem azt mondja,hogy a fejedben nincs szükség az energiára,de ha minden energiádat a fejedben használod fel,akkor soha nem ismered meg az örökkévalóságodat...

Soha nem leszel képes megtapasztalni,hogy mit jelent az,amikor eggyé válsz a mindenséggel.Amikor az energia épp a középpontban lüktet,amikor nem mozdul onnan semerre-se a fejhez,se a szívhez,hanem ott marad a forrásban,ahonnan a szív is és a fej is meríti-,amikor a forrásban lüktet:ez az zazen igazi jelentése.

A zazen azt jelenti,hogy a legbenső forrásnál ülsz mozdulatlanul...és egyszerre valami hatalmas erő emelkedik elő:az energia fénnyé és szeretetté alakul,egy hatalmasabb életté,együttérzéssé és kreativitássá teljesedik ki.Rengeteg formát ölthet magára.De legelőször azt kell megtanulnod,hogyan juss el a forráshoz.Akkor a forrás majd megmutatja a lehetőségeidet.Te csak megpihensz a forrásnál,s az majd beteljesíti legmagasabb lehetőségeidet."

"Amint látni kezded,hogy az élet nem komoly,hanem egyfajta játék,szíved minden terhétől egyszeriben megszabadulsz.Többé nem félsz az élettől,a haláltól,a szerelemtől-minden félelmed eltűnik.Az ember ilyenkor nagyon könnyűvé,szinte súlytalanná válik.Annyira,hogy felemelkedhetsz a végtelen égbe.

A zen óriási értéke,hogy alternatívát kínál a "komoly ember" ideáljával szemben.A komoly ember csinálta a világot,a komoly ember alkotta az összes vallást.Ő hozta létre az összes filozófiát,az összes kultúrát,az összes erkölcsi tantételt-minden,amit magad körül látsz,a komoly ember műve.

A zen kilépett ebből a komoly világból.Megteremtett magának egy saját világot,tele nevetéssel,játékossággal,ahol még a legnagyobb mesterek is úgy viselkednek,mint a gyerekek."

"A zen azt mondja:úgy gondolj a szent szavakra és a nagy tanításokra,mint halálos ellenségeidre.kerüld őket,mert neked a saját forrásodat kell felkutatnod.Nem kell,hogy másokat kövess vagy utánozz.Neked egy eredeti,önálló egyéniségnek kell lenned-magadnak kell megtalálnod saját legbenső lényedet,minden kalauz és útmutató szentírás nélkül.Sötét éjjel indulsz útnak,de kutatásod intenzív tüzével biztosan megtalálod a napfelkeltét.Eddig mindenki megtalálta a napfelkeltét,aki az intenzív keresés lángjában izzott.

Ha hiányzik ez az intenzitás,akkor csak hiszel.Azok,akik hisznek,nem vallásosak:ők azzal,hogy hisznek benne,egyszerűen elkerülik a vallás óriási kalandját."

"Ahogy eléred a 4.központodat-a szívedet-,egész létedből áradni fog a szeretet.A 3.központ létrehozta benned a túláradó szeretetet.Amint elérted a 3.központot a meditációban,annyira megtelsz szeretettel és együttérzéssel,hogy meg akarod osztani másokkal.A 4.központhoz-a szívhez-érve pedig meg is osztod.

Ezért van az,hogy méh a hétköznapi életben is úgy tartják az emberek,hogy a szeretet a szívünkből jön.Ők ezt csak hírből tudják,csak hallottak róla,ez nem az ő tapasztalatuk,hiszen ők még sosem értek el a szívükig.Aki meditál,előbb-utóbb elér a szívhez.Amint eléri lénye középpontját-a 3.központot-,a szeretet,a könyörület,az öröm és a boldogság hirtelen olyan erővel robban fel benned,hogy elér a szívhez,és meg is nyitja azt.A szív a 7 csakra közül pont a középső,három van alatta és fölötte is.Akkor pont középen vagy."

"Hacsak nem találjuk meg a valódi otthonunkat, folytatnunk kell az utazást, tovább és tovább kell utaznunk. És a legmeglepőbb az, hogy a valódi otthon nincs is messze.

Sok-sok otthont építünk, és sosem keressük fel a valódi otthont. Az általunk készített otthonok mesterségesek; homokpaloták vagy kártyavárak: játékok, melyekkel játszhatunk. Nem valódi otthonok, mert a halál elpusztítja őket.

A valódi otthon meghatározó jellemzője, hogy örök. Csupán az Isten örök; minden más ideiglenes. A test ideiglenes, az elme ideiglenes; a pénz, a hatalom, a presztízs - mind ideiglenes. Ne ezekre a dolgokra építsd az otthonodat. Én nem ellenzem ezeket a dolgokat. Használd őket, de ne feledd, hogy csupán karavánszerájok: egy éjszakát el lehet bennük tölteni, de reggel tovább kell állnod.

Szüntelenül elszalasztjuk valódi otthonunkat, mert nagyon közel van; sőt nem csupán közel van, bennünk rejtőzik. A bensődben keresd. Azok, akik elindulnák befelé, mindig rátalálnak."

"Aggódsz, hogy ha elfogadod magadat, egoista leszel? Felejtsd el az egót!

Fogadd el önmagadat. Az egóval majd később foglalkozunk; először fogadd el magadat egészen. Engedd, hogy jöjjön az ego; az ego nem olyan nagy gond, és minél nagyobb, annál könnyebben szétdurran. Olyan, mint egy lufi: egyre nagyobb lesz, azután egy pukkanás, és nincs többé! Hagyd, hogy ott legyen az ego, az megengedhető, de fogadd el magadat, és a dolgok megváltoznak. A teljes elfogadás valójában az ego elfogadását jelenti. Kezdd az elfogadással.

A világnak szüksége van néhány egoistára is. Mindenféle emberekre szükségünk van!"

"Az elme nagyon számító; sosem egyszerű. A szív sosem számító; mindig egyszerű. Egyszerűnek lenni azt jelenti, hogy átváltasz a fejről a szívre.

A fejen keresztül élünk. Ezért válik az életünk egyre bonyolultabbá és bonyolultabbá, egyre hasonlatosabbá egy kirakójátékhoz: semmi sem illik össze. És minél jobban igyekszünk okosak lenni, annál nagyobb zűrzavarba kerülünk. Ez a történelmünk: egyre eszelősebbek és eszelősebbek vagyunk. Ma már az egész Föld egy őrültekházára hasonlít. Eljött az idő, ha fennmarad egyáltalán az emberiség, hogy bekövetkezzen a nagy váltás: át kell lépnünk a fejtől a szívhez. Máskülönben a fej öngyilkosságot fog elkövetni. Olyan nagy boldogtalanságot, annyi unalmat és annyi problémát teremtett, hogy az öngyilkosság tűnik az egyetlen kiútnak. Az egész Föld öngyilkosságra készülődik. Globális öngyilkosság következik, hacsak nem történik valami csoda.

És ez csoda lesz - ha bekövetkezik, az csoda -, nagy átváltás történik majd, radikális változás már a külsőnkben is: elkezdünk majd a szívünkből élni. Meg fogunk szabadulni az elme egész univerzumától, és újrakezdjük frissen, mint egy kisgyermek.

Élj a szívedből. Érezz többet, gondolkodj kevesebbet, légy érzékenyebb és kevésbé logikus. Helyezd a hangsúlyt egyre inkább a szívedre, és az életed tiszta örömmé változik."

"Szerte a világon ezerféle téveszme él a meditációval kapcsolatban. Pedig a meditáció nagyon egyszerű: nem más, mint tudatosság. Nem kántálás, nem mantra vagy a rózsafüzér használata. Ezek hipnotikus módszerek, melyek csupán egyfajta megpihenést tudnak biztosítani, és nincs semmi rossz abba a megpihenésben; ha valaki csak ellazulni igyekszik, akkor éppenséggel tökéletesek. Bármelyik hipnotikus módszer hasznos segítség lehet, de ha az igazságot akarod megismerni, akkor ez nem elég. A meditáció azt jelenti, hogy a tudattalanságodat tudatossággá alakítod át. Normálisan az elménknek mindössze egytizede tudatos, kilenctizede tudattalan. Az elmének csupán egy kis része, egy vékony rétege világos; azon kívül az egész ház sötétségbe borul. A feladat pedig abból áll, hogy ezt a kis fényt akkorára növeljük, hogy az egész ház fényárban ússzon, hogy egyetlen zug vagy sarok se maradjon sötétben.

Amikor az egész ház tele van fénnyel, akkor az élet csoda; akkor az élet varázslat; megvan benne a varázslat minősége. Akkor nem hétköznapi többé - minden különleges lesz. A profán szentté válik, és az élet apró dolgai olyan hatalmas jelentőségre tesznek szert, amit sosem képzeltünk volna. A közönséges kövek olyan gyönyörűnek tűnnek, mint a gyémántok. A létezés egésze megvilágosodik. Abban a pillanatban, hogy megvilágosodsz, a létezés egésze megvilágosodik. Ha sötét vagy, a létezés egésze sötét. Minden tőled függ."

"Soha ne kérdezd senkitől, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az élet egy kísérlet, magadnak kell felfedezned.

Minden egyénnek tudatosnak, ébernek és figyelmesnek kell lennie, kísérleteznie kell az élettel, hogy rájöjjön, mi a jó neki. Minden, ami békét, nyugalmat, üdvöt ad, közelebb visz a létezéshez és annak végtelen harmóniájához - az jó. És minden, ami konfliktust, boldogtalanságot, fájdalmat okoz - az rossz. Ebben senki sem dönthet helyetted, mert minden egyénnek megvan a saját világa, a saját érzékenysége. Egyediek vagyunk. Ezrét a formulák nem fognak működni. Az egész világ ezt bizonyítja.

Soha ne kérdezd senkitől, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az élet egy kísérlet, magadnak kell felfedezned, mi a helyes és mi a helytelen. Megeshet, hogy helytelenül cselekszel, de szert teszel a tapasztalatra, ami tudatosítja benned, mit kell kerülnöd. Megeshet, hogy valami jót teszel, és azonnal kiélvezheted az áldásait. A jutalom nem ezen az életen túl, nem a mennyországban és a pokolban vár. Hanem itt és most.

Minden tett azonnali eredményt hoz. Csak légy éber, és figyelj. Az érett emberek azok, akik megfigyelték és felfedezték maguknak, mi helyes és mi helytelen, mi jó és mi rossz. És azáltal, hogy ezt felfedezték a maguk számára, mérhetetlen belső tartásra tettek szert. Ha az egész világ mást gondolna, számukra az is közömbös. Megvan a saját tapasztalatuk, ami vezeti őket, és ez elég."

"A szeretet egy kapcsolat, amelynek a két tagja: te és valaki más. A meditáció egy kapcsolat, amelynek mindkét tagja te vagy. A szeretet kifelé irányul, a meditáció befelé. A szeretet megosztás. De hogyan oszthatod meg valakivel a szeretetedet, ha neked egyáltalán nincsen? Mit fogsz megosztani?

Az emberekben harag van, féltékenység van, gyűlölet van, tehát a szeretet neve alatt ezeket osztják meg másokkal, hiszen ez van bennük. Amint vége a mézesheteknek, és leveszed a maszkodat, felszínre bukkan a valóság, és akkor mit fogsz megosztani? Azt osztod meg, amid van. Ha harag, akkor haragot, ha birtoklási vágy, akkor a birtoklási vágyat. Az pedig harcot, konfliktust és küzdelmet eredményez, mindenki megpróbál a másik fölé magasodni.

A meditáció olyasvalamit ad, amit meg tudsz osztani másokkal. A meditáció megadja a minőséget, az energiát, amely szeretetté válhat, ha kapcsolódsz valakivel. Egyébként nincs meg benned ez a minőség. Senkiben sincs meg. Neked kell megteremtened. A szeretet nem olyasvalami, ami veled születik. Olyasvalami, amit létre kell hoznod; valami, amivé válnod kell. Küzdelem, erőfeszítés és nagyszerű művészet.

Ha túláradó szeretet van benned, azt már nem tudod osztani. De ez csak akkor történhet meg, ha kapcsolatba tudsz lépni önmagaddal. És a meditáció nem más, mint annak elsajátítása, hogyan léphetsz kapcsolatba önmagaddal."

"Legelőször is önmagunkkal kell barátságban lennünk, de nagyon ritkán találsz olyan embert, aki barátságos önmagával. Önmagunk ellenségei vagyunk, miközben hiába reménykedünk abban, hogy a barátja lehetünk valaki másnak.

Azt tanították nekünk, hogy ítéljük el önmagunkat. Az önszeretet bűnnek számít. Pedig nem az. Az önszeretet minden más szeretet alapja. Csupán az önszereteten keresztül lehetséges az emberbaráti szeretet. Minthogy az önszeretetet elítélik, a szeretet minden egyéb lehetősége is eltűnt a Földről. Ügyesen kiszámított stratégia ez a szeretet elpusztítására.

Olyan, mintha azt mondanád egy fának: "Ne tápláld magad a földből; az bűn. Ne tápláld magad a holdból és a napból és a csillagokból; az önzés. Légy önzetlen - szolgáld a többi fát." Logikusnak látszik, ezért veszélyes. Logikusnak látszik: ha másokat akarsz szolgálni, hozz áldozatot; a szolgálat egyenlő az áldozattal. De ha egy fa feláldozza magát, akkor meghal, nem lesz képes más fákat szolgálni; egyáltalán nem lesz képes létezni.

Azt tanították neked: "Ne szeresd magadat." Szinte ez lett az úgynevezett szervezett vallások egyetemes üzenete. Nem Jézusé, de a kereszténységé mindenképpen; nem Buddháé, de a buddhizmusé - minden szervezett vallásnak ez lett a tanítása: "Ítéld el önmagadat, bűnös vagy, értéktelen vagy."

És ennek az elítélésnek a következtében az emberi lények fája összezsugorodott, elveszítette a fényét, képtelen a megújulásra. Az emberek csak vonszolják magukat valahogyan. Nincsenek gyökereik a létezésben, gyökértelenek. Próbálnak mások szolgálatára lenni, de képtelenek rá, mert még önmagukkal sem barátságosak."

"A haragtól szenvedő emberek mintegy fele attól szenved, hogy túl sok benne a kreatív energia, amelyet nem tud hasznosítani. Az ő problémájuk nem a harag, mégis egész életükben azt gondolják, hogy az. Amint egyszer helyesen diagnosztizálják a problémát, már félig meg is oldották.

Fektesd az energiáidat kreativitásba. Ne tekintsd többé problémának a haragot; ne vegyél tudomást róla. Tereld az energiáidat a nagyobb kreativitás felé. Vesd bele magad valami olyasmibe, amit szeretsz."

"Amit meditációval csak lassan,nagyon lassan érsz el,azt a mester egy jól időzített,váratlan üvöltéssel...mondjuk egy olyan helyzetben,amikor a tanítvány épp kérdez valamit,és erre a mester hirtelen felugrik és üvölt egyet,vagy megüti,vagy kidobja az ajtón a kérdezőt,vagy ráugrik...Ezt a módszert nem ismerték azelőtt.Ez kizárólag Ma Cu kreatív zsenialitásának köszönhető,és Ma Cu segítségével sokan megvilágosodtak.A látvány néha igazán nevetségesnek tűnik:Ma Cu kihajít egy embert az ablakon a 2.emeletről,pedig szerencsétlen csak azt kérdezte,hogy min meditáljon.És Ma Cu nem csak hogy kidobja,de még utána is ugrik,egyenesn a mellkasára,és onnan kérdezi:

-Érted már?

-Igen!-feleli szegény fickó,hiszen ha azt mondja "nem",talán még jól fel is pofozza,vagy tudja az ég,mi történik még.Ez is épp elég-több hordója összetört,és Ma Cu mellkasán ülve azt kérdezi:"Érted már?!"

És minden bizonnyal megértette,mert annyira hirtelen,annyira váratlanul jött,mint derült égből a villámcsapás-egyébként sosem értette volna meg."

Ne! :o)))

"Amikor te egyedül vagy, akkor nem egyszerűen egyedül vagy - te magányos vagy. A magány és az egyedüllét között pedig óriási különbség van. Amikor magányos vagy, akkor a másikra gondolsz, hiányolod a másikat. A magányosság egy negatív állapot. Úgy érzed, jobb lenne, ha a másik - a barátod, a feleséged, az anyád, a szerelmed, a férjed - ott lenne. Jobb lenne, ha a másik ott lenne veled... de nincs ott. A magány a másik hiánya. Az egyedüllét viszont önmagunk jelenléte. Az egyedüllét nagyon pozitív; egy jelenlét, egy túlcsorduló jelenlét. Annyira szétárad a jelenléted, hogy betöltheted vele az egész világegyetemet, és senki másra nincs szükséged."

"Minden gyermek önmaga iránti hatalmas szeretettel születik. A társadalom pusztítja el ezt a szeretetet – elvégre, ha egy gyerek úgy nő fel, hogy önmagát szereti, ki fogja szeretni Jézus Krisztust? Ki fogja szeretni az elnököt? Ki fogja szeretni a szülőket? El kell téríteni a gyermek önmaga iránti szeretetét. Úgy kell nevelni, hogy szeretete mindig egy rajta kívül eső dologra irányuljon. Ez nagyon szerencsétlenné teszi az embert, mert amikor önmagadon kívül álló lényt szeretsz, legyen az az Isten, a pápa, az apád, a feleséged, a férjed, vagy a gyerekeid – akárki is a szeretet tárgya – függeni fogsz ettől a tárgytól. Saját szemedben másodrendűvé válsz, koldus leszel.

Te császárként születtél, és mélységesen elégedett voltál önmagaddal. Az apád azonban azt akarja, hogy őt szeresd, az anyád azt kívánja, hogy őt szeresd. Mindenki körülötted szereteted tárgyává akar válni. Senki sem törődik azzal, hogy aki önmagát nem szereti, nem képes senki mást sem szeretni. Így egy őrült társadalom jön létre, ahol mindenki megpróbál valakit szeretni – és senki semmit nem tud a másiknak adni. A másiknak sincs mit adnia. Miért veszekednek, zsörtölődnek egyfolytában a szerelmesek? Egyszerűen azért, mert nem azt kapják, amit elvártak. Mindketten koldusok, mindketten üresek.

A helyesen felnevelt gyermek számára lehetővé teszik, hogy önmaga iránti szeretetben nőjön fel, hogy olyannyira feltöltődjön szeretettel, hogy a megosztás végül szükségletként jelentkezzen. Olyannyira nyomja a szeretet súlya, hogy már vágyik valakire, akivel megoszthatná. Ráadásul a szeretet soha nem tesz függővé. Te vagy az, aki ad, s aki ad, soha nem koldus. Sőt, a másik fél is ad. Amikor két császár – akik uraik saját szívüknek – találkozik, akkor óriási a boldogság. Senki sem függ senkitől, mindenki független és egyéni, saját magában összpontosul, önmagában gyökerezik. Gyökerei mélyre nyúlnak önnön lényében, oda, ahonnan a szeretetnek nevezett nektár a felszínre tör, és ezer meg ezer rózsában kivirágzik."