Nem tudnám elveszíteni... (beszélgetős fórum)

Hát én nem akarlak elkeseríteni, de ez nem úgy néz ki, mint ami hosszútávú lesz már ezután.

Tudom, hogy nagyon nehéz..., de muszáj tovább lépni.

Talán most hihetetlen, de leszel te még boldog! :)

Köszönöm mindenkinek a választ.De nem párkapcsolat függő vagyok,csak apukám 5 hónapja ment el,és igen,nem tudtam feldolgozni.A család szétszakadt,én egyedül maradtam.Egy ember tartja bennem még a lelket,és az a párom.Ezért félek olyan nagyon.És igaz,ha szeretne magával tudna vinni,hiszem havi 5000 ezret fog keresni,és csak a kaját kell megvennie magának. Itt a kérdés,hogy akar e,ezt tudom.De én itthon szeretném tartani,akármilyen önző dolog is.Mert csak ő van nekem. A társam a barátom a mindenem.Ő az akiért még tudok mosolyogni.Végignéztem ahogy meghalt az apukám,de azt nem tudom végignézni,ahogy elhagy a szerelmem.

Az előző hozzászólásokra is tudok válaszolni.Idegösszeroppanás,mikor a szervezet aktívan reagál egy sokkos lelki tarumára.google-ban meglehet nézni.elmúlik,hiszen csak roham.A pánikroham az,mikor görcsbe áll az egész test,és nem kapsz levegőt,és fuldokolsz mint egy asztmás.Dokihoz azért nem megyek,mert egyszer még kapcsulatunk elején külön kellett volna menünk a pénz miatt.Akkor még nagyon szerelmesek voltunk.Mind a ketten zokogtunk,akkor is kaptam egy pánik rohamot,elmentem dokihoz,teleakart nyomni gyógyszerekkel,hogy aludjak egész nap,és beakartak zárni. Ez nem segítség.2 ember hallgatott meg az életem ben,és segített.A mamám,és apukám.Apukám már nem tud segíteni,a mamám szívbeteg.Nem tudnám elviselni ha az én gondom miatt őt is elveszteném.

Várom még szívesen a hozzászólásokat,mert ezektől függetlenül rettegek,hogy egyedül maradok.:(

Teljesen egyetértek az előttem szólók azon részével, akik arra biztatják a fórumindítót, hogy engedje elmenni a fiút..sőt, én magam küldeném el a helyében.

De!

Egészen pontosan a segítség kérése erre vonatkozott : ".De mit tegyek,hogy maradjon?Hogy megtudjam akadályozni?"

Kedves Christin_ !

Tényleg komolyan gondolod, hogy akinek ilyen súlyú tervei vannak nélküled (mert azért egy külföldi út nem egy ruccanjunklevidékre dolog), érdemes feltartóztatni, továbbra magadhoz láncolni? Ejnye :(

Én megértem a gyászt, értem a ragaszkodásodat is, de könyörgöm ! ne mindenáron és ne ahhoz, aki kívülálló szemével nézve egyáltalán meg sem érdemel Téged.

Szóval véleményem az van, de azzal kapcsolatban, hogy hogyan tartsd őt magad mellett, nem tudok és nem is szeretnék ötletet adni :(

Nemcsak pszichológus, meg pszichiáter létezik (különben is ilyen esetekben általában a pszichiátert megelőzi a pszichológus - pszichiáterhez akkor kerülsz, ha már komoly bajod van és gyógyszert kell rá felírni), hanem például kineziológus is, illetve amennyire én tudom a természetgyógyászatnak is vannak erre szakosodott vállfajai (pl. Bach-virágterápia). A terapeuta pedig soha sem arra hivatott, hogy megoldja helyette a problémát, hanem hogy utat mutasson, tanácsot adjon.

A problémát továbbra is neki kell megoldania.

Igen, a pszichiáter ír fel gyógyszert, aztán újabbat, aztán újabbat, aztán így tovább.

Pontosan mit is jelent a pánikroham?

Azért, mert ha valaki nem tud egy érzelmet feldolgozni, annak ez a NORMÁLIS módja. Ugyanis az egy orvos, aki SEGÍT megélni, HELYESEN megélni az ilyen érzelmeket.

Ugyanis aki azért kap pánikrohamot, mert két évvel az apja halála után a pasija el akar utazni, az az egyedül nem megy-kategória. Fogproblémával fogorvoshoz megy az ember, az ilyennel pedig pszi-hez.

Miért kell mindjárt pszichiáterhez küldeni?

Ebben a helyzetben ezek teljesen normális emberi érzések. Az a baj, hogy manapság "nem divat" megélni az érzelmeinket, mert ciki, mert nem érünk rá, mert öntudatosak vagyunk, stb.

Ha nem foglalkozunk magunkkal, ha nem merjük átélni/megélni a negatív történéseket is, az baj.

Én - teljesen jó szándékúan - azt javaslom, hogy keress egy orvost vagy terapeutát. Nem akarlak megbántani, de szerintem édesapád halálát se dolgoztad még fel teljesen, kavarog benned rengeteg dolog, amit nem tettél helyre és könnyen előfordulhat, hogy egy olyan emberhez ragaszkodsz, akihez nem feltétlenül kéne. Megértem, hogy félsz, ezen nincs semmi szégyellnivaló, ahogy azon se hogy segítséget kérsz. :)

Vannak dolgok, amiket az ember egymaga nem tud megoldani, nem azért mert gyenge vagy buta, egyszerűen csak nem találkozott még olyannal. Szerintem kérdezz körbe a baráti körödben, de biztos itt a Hoxán is akad olyan, aki tud ajánlani neked egy jó szakembert. És ezt azért javaslom, mert ha magadban nem rendezed a dolgokat, ha nem tudsz a saját lábadon egyedül megállni, akkor mindig ki leszel szolgáltatva másoknak és még rengeteg fájdalmon és csalódáson fogsz keresztül menni. Persze ez így most biztos félelmetesnek hangzik, de egy jó szakember egy jól összeállított terápiával nemcsak a tragédiád feldolgozását fogja tudni elősegíteni, de megismerteti veled önmagadat, a képességeidet és azt, hogy egyedül is tudsz boldogulni ebben a világban. :)

Idegösszeroppanás nem olyan, hogy másnapra meg elmúlik.

Menj el pszichiáterhez, ez nem normális, amit leírsz!

szerintem pedig jobb ha hagyod elmenni, és megpróbálod önmagadban megtalálni a középpontot. nincs rosszabb annál, ha engedjük, hogy ennyire kiszolgáltatottá váljunk.

lehet kezdetben nehéz lesz, de aztán valószínűleg jön a nagy levegő, és a megkönnyebbülés, hogy már nem használnak ki. elég szomorú, hogy pont amikor a legnagyobb szükséged lett volna rá, akart elhagyni.szerintem nem sok értelme van ragaszkodni, mert csak időhúzás lesz, hogy mikor fog elhagyni. illetve ahogy olvasom soraid bizalom nem igazán van meg köztetek, pedig a kapcsolat alapja nem más mint a bizalom.

Hagyd elmenni. A kapcsolatfüggőségeddel megfojtod őt.

Építsd fel a saját életed, ami csak a tiéd és amiben boldog vagy, másoktól függetlenül és éld azt. Ne az övét..

Ha lesz közös életetek, akkor az úgyis kiderül.