Mit lehet tenni, ha az ember nagyon fél a gyerekvállalástól? (beszélgetős fórum)

Pedig,ha jól belegondolsz ez a problémád alapja!

Szerinted mi kéne ahhoz ,hogy eljuss a megoldáshoz?

Addíg amíg nem tusz elfogulatlanul gondolkodni a problémákról,addíg a megoldást sem fogod megtalálni.Ehhez viszont fel kell nőni!

Nem jó félelmekkel élni!Szerinted mi lenne,az anyukád véleménye erről a dologról,hogy esne neki ha olvasná a szavaidat?Mit válaszolna? Bár valószinüleg sosem tudjuk meg,de kiváncsi lennék rá!Ő biztos máshogy látja.Talán érdemes lenne ezen is elgondolkodni egy kicsit!

Nem veszem sértésnek, megértem, amit írsz. De ezeket én már lezártam, nem foglalkozom vele jó ideje. Csak azért írtam le, mert éppen aktuális volt. Anyámmal már 5 éve nem beszélünk, semmit nem tudunk egymásról. Így nem is foglalkozom a témával, minek.

Majd egyszer, ha valaha még találkozunk, lehet elbeszélgetünk és megbeszéljük a problémákat, de addig én nem vagyok hajlandó foglalkozni ezzel a témával. Nem keresem a társaságát, ahogy ő sem az enyémet. Talán jobb így.

De köszönöm a véleményed, építő kritikaként fogadom!!

Csak segíteni szeretnék Neked!Majd egyszer rájössz,hogy amíg harag dúl a lelkedben nincs harmómia benned.Ezzel magadnak ártasz a leginkább!

Külömböző életeink vannak ,de célunk mégis egy:szeretetben,harmóniában élni!

Mindenk hibázik az élete során,ki nagyobbat,sokszor úgy érezzük megbocsájthatatlant.

De egyet ne feldj,van amikor már késő megbocsájtani.Én az anyám sírjánál éreztem,hogy mennyire hiányzik az ölelése..

Neked még nagyon sok mindent meg kell értened az életben,hogy megérj arra,hogy felül tudj emelkedni a valós,vagy vélt sérelmeiden és ne csak az önsajnálat beszéljen belőled!

Ne vedd sértésnek!Építő kritika.

Egy kutya más,mint egymber,az őszinte és nem tud manipulálni.

De ha tudod,hogy megvezetnek akkor teljesen más érzések törnek fel benned!Bennem először szomorúség ,aztán megvetés és düh,hogy hülyének néznek!Megértem már az anyám ,hogy kaptam tőle!Nem őt hibáztatom...én voltam az oka.

Büszke is vagyok rá, és nagyon szeretem!!!! A baj csak az, hogy nagyon sokat van távol.

De a világ legjobb apukája!!!:-)

Nagyon kevés férfi teszi meg ezt, hogy nála marad mind a két gyerek, általában az anyáknál szoktak maradni a gyerekek. De ő kitartott mellettünk, mert szeret minket!!!

De ittik, ha nem vagy agressziv és úgy érzed mindent meg akarsz tenni a gyermekedért, szerintem jó anya leszel. De egy életen át tudatosan kell küzdj.

Nekem az anyukámnak egy hibája van, amivel nem árt túl sokat bár néha idegesített. Mindig aggódott: hogy elüt az autó, hogy megfázom, hogy éhenhalok ha nem eszek naponta 5 ször, ha fára másztam hogy leesek ha fa alá álltam hogy rámesik. Szóval mindig aggódott. Pár éve észrevettem hogy én is pont így viszonyulok a szeretett személyekhez.

A szerelmemnek motorja van. Addig is féltettem, de azóta még inkább. De, tudom hogy milyen rossz mikor az ember nem csinálhat semmit mert mindig féltik ezért uralkodom magamon. Mikor motorozni indul mindig kitalálok valamit hogy elfoglaljam magam hogy ne gondoljak arra hogy mi van ha meghal, vagy csak elesik...stb

Ha tudatosítod mit nem akarsz csinálni mint szülő akkor tudsz küzdeni ellene. Biztos fog kelleni küzdeni neked is, mert vannak dolgok amik öröklődnek.

A kérdés hogy mióta vagy a pároddal? Egy hosszantartó kapcsolat néha a legtörelmesebb embereket is próbára teszi. Te hogy viseled a párod? Gondolom nálatok sem ahogy nélunk, nem mindig fenékig tejföl az élet. Ezt csak azért kérdem hogy megtudjam te rajtakaptad már magad hasonló viselkedésen mint az anyád, mármint szoktál-e agressziv lenni?

Teljesen normális hogy ilyen körülmények között félsz a babától.

Sárának meg azt üzenem hogy az én anyám is nagyon sokat élt szükségben, nem beszélve arról hogy minden gond az ő vállára szakadt. Én sem segítettem neki túl sokat, eléggé el is kényeztetett. Mégis agyondolgozta magát hogy kijárjam az egyetemet is, hogy nekem már ne kelljen agyondolgozzam magam mint ő, mindent megtett értem, és nálam rosszabb gyerek nem kellett mégis mindig megőrizte a hidegvérét. Amikor nem tudta megőrízni akkor kaptam egy pofont. Sírva szaladtam a szobámba. Egy óra múlva besompfordált, megpuszilt és elmagyarázta hogy azért tette mert ideges lett, mert szeretné ha rendes embert nevelne belőlem.

Nem hiszem hogy bárki is kevesebbet érdemel meg a szüleitől. Senki sem kérte hogy megszülessen, de ha akarták akkor igenis adjanak meg lelkileg mindent. Nekem sem volt, csak minden szezonra egy pár cipőm, de szeretetet annyit kaptam hogy sohasem hiányoltam, sem nem követelőztem.

Dehát apád melletted van,nem?Ő biztos mindenben segít neked,megbeszélheted vele a gondjaidat!Neki akkor is csak ti vagytok az elsők a testvéreddel együtt,gondolom.ahogy beszélsz róla Ö nagyon jó apa lehet és mindent megtesz értetek!

Jó,hogy van valaki ,aki szívvel,lélekkel melletetek áll,hiszen csk ti maradtatok neki és neki kell összefogni benneteket,a családját! Ez szép és örömteli dolog! Büszke lehetsz rá.

Lehet, hogy ismersz pár kamionos feleséget. És elismerem, hogy nem jó dolog. De volt,hogy apám abbahagyta a kamionozást pont ezért, erre anyám visszaküldte, mondván, hogy kevés a pénz. Ja kérdés kinek mi számít. A család vagy a pénz.

Amikor anyám elment 16 éves voltam. Amint befejeztem az iskolát elkezdtem dolgozni. Annak semmi értelme, hogy abbahagyom a sulit és 8 általánossal szenvedek egész életemben. Így is csak az érettségiig jutottam, de az legalább megvan.

Amikor (nem az első) barátomhoz költöztem 18 évese voltam. De miért fontos ez?

Tesóm régen sokat járt fel hozzá, de mivel ő is rájött arra, hogy annyi a törődése, hogy a kezébe nyomja a pénzt, így már nem megy fel. Csak nagyon ritkán. Most meg már főleg, hogy kiment külföldre dolgozni.

Ennek én is nagyon örülök, hogy megállok a saját lábamon és nem kell senki segítsége. Na nem mondom, jó lenne, ha lenne mellettem valaki (szülő) aki azért támogat, NEM ANYAGILAG!!! Ezt azért kihangsúlyoznám, hanem az élet nehézségeinél mellettem lenne és adna tanácsokat, elvégre tapasztaltabbak, mint én. De sajnos nincs így magamnak kell megoldanom mindent. Hát eddig ment, már amennyire. Azért szeretnék ennél többet elérni az életben, de nem panaszkodom. Van fedél a fejem felett, letettem a jogsit (abba apu segített anyagilag), van autóm, van egy párom, aki szeret.

Úgy látom,Önmagadtól félsz leginkább!Csupa számonkérések a szavaid és sokszor ellent mondásosak.Vajon miért ment el az anyád,gondolom nem lehetett fenékig tejföl az élete,ha az apád kamion sofőr!Gondolom minden gond,probléma az Ő nyakába hárult.Te mennyire voltál partner a nehézségekben!Ismerem a kamionos feleségek életét van barátnőn ki szintén ebben a cipőben jár.Hát nem irigylem..

Miért nem keztél el dolgozni,ha ilyen rossz volt az életed otthon?És mond csak hány éves is voltál amikor az első barátodhoz költöztél?

Te nem tudtad ellátni magatokat? Ha jól vettem ki az írásaidból valóban nem voltál már kicsi gyerek!

A tesód is vete?Az Ö viszonyuk milyen?

De az a lényeg,hogy megállod a helyed önállóan is és nem szorulsz rá senkire!

Sajnos úgy vagyok vele, hogy már nem akarok újra pofára esni vele kapcsolatban. Annyiszor próbálkoztam már, és félek tőle, hogy újra és újra csak csalódást okozna.

Nekem az bőven elég volt, hogy mikor apuval elváltak(amivel semmi gondom nincs a világon, mert ha két ember már nem tud együtt élni, hát ne éljen, mindenki legyen boldog, ahogy tud, ahogy akar, annak semmi értelme, hogy együttmaradnak és folyton csak marják egymást.)akkor anyám úgy hagyott ott minket(mind a ketten a tesómmal apuval maradtunk, pedig ő folyton úton volt/van, érdekes), hogy kirámolta az egész lakást, úgy hogy mi az ő gyerekei nem tudtunk leülni még csak ebédelni sem, mert nem tudtunk mire:-) Mert elvitt mindent. Ja és ez az egész sulikezdés előtt volt és még csak meg sem kérdezte, hogy van-e esetleg tiszta ünneplő ruhánk, amibe el tudnánk menni, mamámnak kellett megnéznie. Nem mintha kicsik lettünk volna hozzá, de azért szerintem ez fura. Nem éppen anyára valló viselkedés. Szóval ottmaradtunk hárman(apu, tesóm, én) egy teljesen üres, kipakolt lakásban.

De biztos egy idő után én is követtem el hibákat. Pl. mikor már azt mondtam, hogy elegem van a sok verésből és mondtam neki, hogy - mi van te csak verni tudsz?. Vagy amikor direkt olyan hangosan mondtam tesómnak, hogy anyám is hallja, hogy - nem érdekel ha mégegyszer megüt visszaütök. De ezek már mind csak azért jöttek ki belőlem, mert már annyira elegem volt. Persze odáig sosem jutottunk el, hogy visszaüssek, mert érdekes módon, miután ezt meghallotta, nem ütött meg többet.

A tesómmal nagyon jó volt a kapcsolatom, mindaddig, amig én el nem költöztem otthonról az akkori barátomhoz. Valamint amig a tesóm ki nem ment külföldre dolgozni. De azért így is hívjuk egymást, vagy írunk egymásnak.

De nagyon jót tett azzal, hogy csak akkor tudta mondani, hogy szeretlek kislányom, vagy de jó, hogy vagy nekem, miután kitakarítottam meglepetésből a lakást:-) Ezzel teljesen elfeledtetett mindent:-)

Biztos vagy benne ,hogy Te nem bántottad meg semmivel és mindent jól csináltál?

Én először mundíg magamban keresem a hibát!

Lehet,hogy nem is gondolsz már rá,hogy tettél vagy mondtál olyasmit amivel mély sebet ejtettél.

Lehet,hogy ő is ugyan úgy érez mint Te,hogy ő megtett mindent,csak a te viszonyulsz hozzá úgy ahogy ...

És mi lenne ha találkoznátok?

Annyi benned a sértettség,vajon tudnál úgy hozzá állni a találkozkor ahogy kéne?

Van testvéred?ha van vele milyen a kapcsolatod?

Az embernek sokszor érdemes a másik szemszögéből is megvizsgálni a dolgokat,az ok okozati tényezők miatt!

Nekem is kemény dolog volt,de szerencsére megjött az eszem,vagy talán felnötté értem és egészen més szeszögből közelítem meg a dolgokat!

Egy jó tanács:ne hallgass a környezetedben senkire,mert nagyon elfogult rossz véleményeket kaphatsz,melyek sajnos nagyon rossz irányba visznek visznek és nem a te érdekekedet veszik alapul!Gondold végig alaposan ezeket a dolgokat!Az édesanyád is ember bizosan ö is hibázott,de lehet,hogy neki is voltak életében nehéz szakaszok,amire te nem is gondolsz!Soha semmi jót nem tett?

Igen,sajnos van ez így,én már átéltem!valóban nagyon sokat túlozhat a sértrttsége miatt az ember és el is tudja hinni ,hogy igaza van!

Én akkor is azt mondom mindenféle kapcsolathoz kell egy egészséges önkritika is.

vajon miért fajulnak idáig a dolgok?Ki,kik vagy mi a hibás e miatt?Érdemes mindkét szemszögből nézni a dogokat.

szia !

Neha , nem jön be a szulö-gyerek-kapcsolat ! Nem kell olyan szigorunak lenni , szerintem.

A megbocsajtashoz viszont sokszor evek/evtizedek kellenek ! Mert , nem eleg az hogy aztmondja az ember hogy ; megbocsajtok ,/barmiröl/barkiröl is legyen szo!/ ezt szivvel, lelekkel erezni is kell !

"távolban békében,mint közel haragban",azt mondják az okosok ,hogy ez a gyávák mentegetőzése,mert aki közelben nem tudja a békét megélni az távolban sem tudja,mindennek az alapja a megbocsájtás!

Ha beszélgetni akarsz valkivel én itt leszek.

Nem hárítok anyámra semmit. Csak félek az egésztől. Miért hárítanék rá bármit??

Már túlvagyok a dolgokon. Ezeket csak elmeséltem, de már nem gondolok rá. Mindenki éli a maga életét és boldogul ahogy tud. Anyámmal már 5 éve nem láttuk egymást. Nem is tudunk egymásról semmit. Jobb ez így szerintem. Azt mondják inkább távolban békében, mint közel haragban.:-)

Egyszerűen csak nem vagyok rá felkészülve. De mivel mint kiderült nincs senki olyan személy, akivel ezeket megbeszélhetném, kérdezhetnék, tanácsot kérhetnék, ezért írtam ide.

mindannyiunknak vannak elszenvedett sérelmeink gyermekkorunkban,véltek vagy valósak,de ezek alapján kell meghoznunk fontos döntéseinket.

Ha fontos dolgokon tudok gondolkodni,pl anyaság akkor még nem vagyok rá felkészülve,mert az érzéseket meg kell élni és nem gondolkodni róla. Amíg nem tudom elengedni a mult sérelmeit,megbocsájtani,addig a mult határozza meg a jelenemet is.Úgy érzem te kifogásokat keresel,hogy miért nem akarsz szülni és az anyádra hárítod a felelősséget a te döntésedért.

A legszörnyűbb érzést élted át,az anyád nem hitt neked.Azt gondolom,hogy evvel ártott a legtöbbet és nem avval,hogy ilyen brutális is tudott lenni.Ez szörnyű amit veled művelt,de lehet ez kis történet megnyugtat az én apukám egy igen szegény családban nőtt fel.Az apja nagyon brutális volt vele,többször megütötte.Az apukám nagyon tehetséges volt rajzból,így a rajztanár felajánlotta neki,hogy járjon szakkörre,és apukám járt,de titokba mert faterja nem engedte őt el mondván abból nem lehet majd megélni.Sajnos lebukott apukám és a faterja nagyon megverte ezért:( Korán 14 évesen elmenekült otthonról.Így esélye sem volt tanulni hisz el kellett magát tartania. De nekem a legszuperebb apukám lett,és SOHA nem ütött meg.Egyetlen egyszer fordult elő egy pofon kamaszkoromban,de az jogos volt.

Egyébként gyönyörű festményei vannak,és vásárolni is szoktak tőle.

Biztosan szörnyű gyerekkorod lehetett! Nagyon gyűlölheted az anyád ahogy a szavaidból kitűnik.

De tudod ,bár engem is járattak volna korrepelásra...De az én anyám nem tehette meg.Pedig dolgozott értünk eleget.

azért félsz a gyerekvállalástól mert félsz ,hogy téged is utálni fog a gyereked?

Amit mások is írtak, egy gyerek miről tehet? Kezdjük itt.

Csak egy példa aztán talán máshogy látod a helyzetet. Nem túl jó felidézni.

Matekkorrepetálásra jártam. Felcsengettem a tanárnőhöz, hogy beengedjen, de nem vette fel senki. Ott voltam negyed órát vártam. Aztán hazamentem, mert minek álljak ott, ha nincs otthon. Mire mentem haza anyám már várt, hogy telefonált a tanárnő, hogy kicsit ugyan késett, de nem mentem. Hiába mondtam anyámnak, hogy nem voltak otthon. Egyből megfogott a hajamnál fogva, lecseszett a földre és elkezdett rúgni. Ahogy kifért. Nem hitt nekem.

De lehet tényleg én vagyok a hibás, miért nem vártam többet. :-)

És anyámnak lenne igaza, hogy ezt érdemli egy kisgyerek??? Hát nem tudom.