Mit lehet tenni, ha az ember nagyon fél a gyerekvállalástól? (beszélgetős fórum)

szia!

tulajdonképpen nem értem, miért baj ennyire ahogy ő az emlékeiről beszél?nem az a megdöbbentő ahogy beszél hanem az hogy ilyen szülők léteznek.

nézd mások vagyunk. a sérelmeken ki könnyebben ki nehezebben jut túl. lehet neki az kell hogy néha kibeszélje magából. ha elfojtja azzal nem tesz jót. ha most még nincs megérve rá hogy a szép emlékeket is meglássak akkor kár erőltetni hogy gondoljon a szépre. hidd el anyám nekem sem volt a szivem csücske ha olvastad a korábbi hsz-eim.csinált ő is egyet mást. ezért az életbe többet nem is akartam látni.

az egy dolog hogy azért rossz volt hogy meghalt,de akkor is rettenetesen haragudtam és haragszom rá a mai napig. lenne mit mesélni,hányszor volt lehetősége segiteni,és mindössze annyi volt a válasz hogy kit érdekel?

csak azért mert neki személyes sértés volt hogy 18 évesen a magam utját szerettem volna járni, és csak azt várta mikor kérék segitséget már állta is a bosszút.

nézd nem tudom hogy neked milyen volt a viszony anyáddal de mindenki más. ki könnyebben ki nehezebben dolgozza fel a rossz emlékeket.

ez még nem baj. persze azért gyereknek jó volt. de ehhez anyám nem járult hozzá sok mindenben.

igy van

ugyanis ez nagyon visszaüt

Ilyeneken én is sokszor gondolkoztam, hogy mi lesz, ha férjhez megyek, vagy mi lesz, ha gyerekem lesz. Szóljak-e neki egyáltalán? Megérdemli-e hogy tudja? Vagy egyáltalán érdekelni fogja-e?

De ezt már régebben eldöntöttem magamban, hogy ha férjhez megyek(amit nem nagyon akarok, jól vagyok én így is:-)) nem hívnám meg, ha meg gyerekem lesz akkor is csak annyit mondanék neki, hogy annyira öreg vagy már, hogy gondoltam nagymamát kellene csinálnom belőled:-DDD

Mindig azzal van elfoglalva, hogy milyen idős. A hülye.

és ami még hozzáfűzni való lenne hogy soha semmit nem kaptam tőle csak azt hogy világ életében dolgozott.csak közben elfelejtett törődni velünk és amikor az unokáját vártuk,akár a hid alatt is lakhattunk volna. magasról ejtette.

mondanom sem kell, mikor megtudtam hogy meghalt, persze azért szarul esett de nem mentem el a temetésére

sorry

Szia!

Ahogy olvasom eléggé hasonló az életünk.

Szerintem ha én is bajban lennék, hiába mennék anyámhoz, pedig nem én hagytam ott őt, hanem ő engem.

Az biztos, hogy ha egyszer elszánom magam a gyerekre akkor igyekezni fogok a lehető legjobb anya lenni és elkerülni, hogy olyan fájdalmakat okozzak neki, mint ő nekem!!!

Hiába mondta azt sokszor anyám, hogy belőlem nem lesz más csak egy útszéli kurva, van rendes munkám(egy hivatalban dolgozom), rendes életem, párkapcsolatom. Ezzel már valamennyit bizonyítottam, neki, bár ő mit sem tud rólam, az életemről.

Ha lesz gyerek valószínűleg nem is neki fogok bizonyítani, hanem magamnak, hogy sikerült gyökeres ellentéte lenni neki:-))Remélem tényleg sikerül!!!

Engem is edzett az élet rendesen. Többet megértem ennyi idősen,mint bárki egész élete alatt. A mamám egyszer még viccelődött is vele, hogy könyvet kellene írnom az életemről, annyi cifraság van benne:-)

Köszönöm, hogy elmesélted, és hogy együttérzel velem:-))

Igyekezni fogok. Bár a félelem azért bennem van.

szia itt is:)))

elmesélek valamit. anyám nagyon sokat dolgozott egész életébe ránk a két gyerekre.persze apámmal együtt de ez most mellékes.

alig volt velünk mi jóformán a napköziben, és az edzőtáborban nőttünk fel.

igazából sosem volt olyan a kapcsolatunk a szüleimmel mailynenek kellett volna lenni.inkább kimért.

persze azért kellő időben mindent meg lehetett vele beszélni, tabuk nélkül, tehát erre nem mondhatok semmit.

szóval:

teltek az évek, és alig vártam hogy kirepüljek,és amint 18 lettem hipp hopp már el is költöztem. ennyire nem akartam a szülőket.szabadságot akartam és mindent. na nem mintha nagyon meg lettem volna kötve, mert sokszor semmit sem tudott rólunk. aztán éltem szingliént. 29 évesen megismertem a mostani párom összeköltözés , egyebek, gyerek.

persze ez mind albérletben ahol természetesen le lett fixálva hogy jöhet a gyerek. persze amint terhes lettem kiadta az utunk egy hónap türelmi idővel.....

szóval megkérdeztem anyám hogy nem mehetnénk oda mig találunk másik helyet?az a válasz volt hogy tőle akár fel is fordulhatunk, meg különben is én költöztem el,tehát hagyjam békén. nem érdekli.

meg aztán ott van a másik hogy a párom utálta mert félig roma.és mindig szét akart minket ugrasztani, amit oersze egy ajtó rácsapással el is intéztünk.na. szóval ez van.persze azóta lett mégegy gyerek anyámmal megszakitottam a kapcsolatot, és apámmal is.stb....

szóval van mit mesélni.de egy a lényeg, ha én is féltem volna attól hogy olyan leszek, mint ő akkor nem lenne gyerek. hidd el nem csak te szenvedsz anyád butaságaitól. mondjuk engem az élet megedzett.de igenis bizonyitsd be hogy te különb vagy

Hát őszintén megmondom, ha van is nem sok, és nem nagyon emlékszem rájuk.

Sosem volt jó a kapcsolatunk anyámmal.

Meg igazából nagyon keveset voltunk együtt. Folyton eljárt otthonról, fitnesterem, szauna, uszoda, torna ez az amaz. Napközben dolgozott, legalább is lent volt az üzletben, estefele meg elment. Nagyon sokat voltunk egyedül tesómmal, de ez tesóm is alá tudná támasztani.

én megpróbálnék a szép emlékekre koncetrálni és azt erősíteni!Eddíg csak rosszat hallottam Tőled ,ezzel a negatív érzéseket erősíted!Mérgezed a lelked,erősíted a haragod.

Most ébrszd fel a szép emlékeket is ,mert biztosan van ,ugye?

Nem hallgatok én senkire. Nem is ad senki olyan tanácsot, hogy tartsam a haragot. Sőt mamám(apum anyuja) mondta is, mikor még az elején feljártam hozzá, hogy menjek csak, ne legyen harag.

Csak egyszerűen azt láttam, hogy ezért a kapcsolatért csak én teszek, hogy legyen valami, ő nem. És belefáradtam.

Igazából egyszer írtam neki egy levelet, amiben megkérdeztem, hogy miért ilyen velem. Nem jött rá válasz.

Egyszerűen nem tudom már mit tegyek, hogy jobb legyen ez a kapcsolat. Már nem jut eszembe semmi. Már annyi mindent megpróbáltam, igazából próbáltam mindig is a kedvében járni, meglepni ezzel-azzal, de sosem segített semmi.

akkor haragudj ,ha így jó neked!ebben nagyon sok partnert találsz magadnak a primitív emberek körében,sőt még rá is fognak tenni egy lapáttal!De nem ez kéne ,hogy a cél legyen,ők nem látnak tovább az orruknál és nem a TE érdekedet tartják szem előtt!Biztos,hogy igazán szeretnek,vagy csak jól esik nekik Veled haragudni?Én idegenként másként látom .Próbálok Neked segíteni,de nem úgy ,hogy szítom a konfliktust,mert azzal csak Neked ártanék!Ha igazán szertek valakit és fontos nekem az élete akkor soha nem tennék vele ilyet,mert tudom,hogy mennyire ártok ezzel a viselkedéssel és a Te éltedet mérgezném meg .

Tudod mennyi sérelem fog még érni az életben...hajaj..

Haragudni fogsz az egész világra?

Én a dolgok mögé is néznék,de Te úgy érzem erre még nem értél meg!Nem bántani akarlak!

Nem gyűlölet, csak nagyon nagy harag. Nagyon sokszor, hidd el nagyon, nagyon sokszor elgondolkodtam már azon, hogy mit vétettem, hogy ezt érdemlem, hogy így kell bánnia velem. Teljesen tönkretette volna az életem, ha nincsenek mellettem olyan emberek akik szeretnek. A mai napig hatással vannak rám az akkor történtek. Ha látok egy filmben valami családi jelenetet, anya és lánya között a sírás kerülget. Sosem értettem, hogy miért lehet, hogy a barátnőmnek baráti kapcsolata van az anyukájával, megbeszélhet vele mindent. Nekem saját magamnak kellett "rájönnöm" mindenre, a menstruáció, az első csók, a szex, a védekezés.

Egyszer mikor fent volt nálam egy srác anyám csak annyit mondott, hogy csak védekezz. Akkor még csak meg sem fordult a fejemben a szex. De azt nem mondta el, hogy hogyan védekezzem. A barátnőm anyukája mondta el, hogy létezik fogamzásgátló.

Mikor először menstruáltam nem volt otthon más anyámnak csak tangabetét. Hát fogtam és vagy négyet egymásra forgatva raktam be:-)))) Nem tudtam hogy kell. Kicsit már vicces.

Mindig az volt/van bennem, hogy mit vétettem?

Nem gyűlölet, csak nagyon nagy harag. Nagyon sokszor, hidd el nagyon, nagyon sokszor elgondolkodtam már azon, hogy mit vétettem, hogy ezt érdemlem, hogy így kell bánnia velem. Teljesen tönkretette volna az életem, ha nincsenek mellettem olyan emberek akik szeretnek. A mai napig hatással vannak rám az akkor történtek. Ha látok egy filmben valami családi jelenetet, anya és lánya között a sírás kerülget. Sosem értettem, hogy miért lehet, hogy a barátnőmnek baráti kapcsolata van az anyukájával, megbeszélhet vele mindent. Nekem saját magamnak kellett "rájönnöm" mindenre, a menstruáció, az első csók, a szex, a védekezés.

Egyszer mikor fent volt nálam egy srác anyám csak annyit mondott, hogy csak védekezz. Akkor még csak meg sem fordult a fejemben a szex. De azt nem mondta el, hogy hogyan védekezzem. A barátnőm anyukája mondta el, hogy létezik fogamzásgátló.

Mikor először menstruáltam nem volt otthon más anyámnak csak tangabetét. Hát fogtam és vagy négyet egymásra forgatva raktam be:-)))) Nem tudtam hogy kell. Kicsit már vicces.

Mindig az volt/van bennem, hogy mit vétettem?

Ja és még annyit, hogy hogy lehet olyan egy anya, hogy volt egy alkalom, hogy mondtam neki, anyu elfogyott a vaj, adj pénzt elmegyek venni. Erre azt mondta nincs pénz. (nem voltunk szegények soha, anyám kozmetikus, apám kamionozik, családi házunk volt, két autónk, jól éltünk) Másnap hozta magának a farmercuccokat, gatyát, kabátot.

Ha nekem kellett valami ruha, akkor a saját kis zsebpénzemből(amit mamáktól, dédimamáktól kaptam, szülinapra, karácsonyra, névnapra és félretettem) kellett megvennem.

Nem tudom miért csinálta ezt velem, soha nem értettem meg.

Mivel kozmetikus volt, sokan ismerték, de itt a városban a mai napig ha összefutok valakivel, aki ismert minket, mindenki mesélte, hogy mennyire észre lehetett venni, hogy hogy bánik velem. És senki nem értette soha, mert aki ismert tudta, hogy nem voltam egy rossz gyerek.

Nézd én nem akarok megoldást találni már. Semmi értelme.

Akkor elmesélek még egy-két dolgot, aztán talán megérted miért vagyok ilyen ezzel a témával kapcsolatban.

Egyik évben, mikor anyám már felköltözött Pestre felmentünk a volt barátommal, hogy meglepjem a születésnapján. Vettem neki ajándékot, meg vittem neki tortát is. Vonattal mentünk fel. Anyám felhívott miközben a vonaton voltunk, hogy azt mondta tesóm, hogy megyünk fel hozzá. Á mondom dehogy nem megyünk fel, ja és akkor mondta hogy hol vagyok, álljak már meg egy pillanatra, mert tök szar a vonal. Mondom jó megálltam, most jobb?(miközbe zötyögtünk a vonaton) Vicces szitu volt. Na a lényeg, hogy feljutottunk úgy, hogy nem tudta, hogy felmegyünk, teljesen meglepi volt neki az egész. Ja és akkor még azt is meg kellett valahogy oldani, hogy megtudjam akkor éppen a munkahelyén van már,vagy még otthon, hogy hova menjünk. Úgyhogy felhívtam, hogy otthon van-e még, mert küldtem neki egy képeslapot a szülinapjára, nézze meg a postaládát. Mondta, hogy már elment dolgozni. Szóval trükkösen kikalkuláltam, hogy már dolgozik. Aztán odamentünk a munkahelyére(kozmetikus).

Na szóval aztán bekopogtam, mintha valami vendég lennék. Kinn még az ajtó előtt meggyújtottam a tortán a gyertyát. Annyira meghatódott, hogy még el is bőgte magát. Teljesen el volt ájulva.

Erre eljött az én szülinapom. Jött értünk a vonathoz a kocsival. Útközben megszólal a kocsiban:- Ja neked meg szülinapod van, boldog szülinapot. Erre odanyomott a kezembe 5 ezer forintot. Na hát úgy elfutott a méreg. Én ott mindent megteszek, meglepem, meg mit tudom én. Erre ő meg így. Nem kellett a pénz, nem vette szerintem észre, de fogtam és a kocsiban hagytam. Hát na ne má. Hidd el sokkal jobban esett volna, ha süt valami kis sütit vagy csinál egy ebédet és nem ad semmi ajándékot, vagy pénzt. Kell a fenének. Nem azért mentem, hogy pénzt adjon.

Kedves nem?

Hihetetlen,hogy semmi jót nem tett az anyukád! Nagyon negativ vagy vele kapcsolatban.

És nem is akarsz semmit sem a javára írni...azért ez elgondolkodtató.....

Ezek után nagyon szívesen hallanám az Ő véleményét is.

Ne érts félre,de a sérült lélek néha eltorzítja a realitás érzéket és sokkal rosszabbnak látjuk a dolgokat mint amilyenek valójában.

Van egy barátnőm Őt állami gondozásba kellett helyezni,mert kékre-zöldre verték otthon a szülei gyerekként.

Ennek ellenére nagyon,szinte kórosan ragaszkodik a szüleihez felnőtt korában.Kiszámíthatatlan a lélek reakciója!

Valami megoldást azért mégis csak jó lenne találni!

Tudja jól, hogy mi a véleményem ezzel kapcsolatban. Volt sokszor,hogy ő is hozzávágta a fejemhez a dolgokat, erre én is. Az egész nem megbeszéljük a dolgokat beszélgetés volt, csak egymáshoz vágtuk a bajunkat. Nem tudtuk soha megbeszélni ezeket.

Egyszer volt, hogy tesóm miatt fejbevágott és akkor mondtam neki, hogy mi van te csak ütni tudsz. Akkor meglepődött, de igazából azzal volt elfoglalva, hogy esetleg mások meghallották, mert pont akkor mondtam mikor nyitva volt a kozmetika ajtaja és voltak vendégek.

Vagy volt, hogy egyszer megvádolta azzal, hogy elloptam a parfümjét(soha semmit nem vettem el tőle, de még csak nem is kértem). Nem találta meg a táskájába és egyből az volt,hogy biztos én voltam. Aztán hopp mégis a táskában volt, csak éppen nem vette észre. Erre apu mondta neki(ezt úgy hallottam, mert a nappaliban voltam, ők meg a konyhában, nem tudták, hogy hallom), hogy most menj oda a lányodhoz és kérj tőle bocsánatot, hogy ilyen csúnyán megvádoltad és nem is igaz. Szerinted odajött?? Dehogy is!!!

Ezzel csak igazából azt akartam elmondani, hogy nem tudtunk soha megbeszélni semmit.

Hiába volt, hogy nem láttuk egymást nem tudom hány évig, akkor is mikor találkoztunk nem is beszélgettünk. Én kérdeztem, hogy hogy van, mi újság vele, de ő nem volt kíváncsi rám.

Lezárni letudtam ezt az egészet magamban, mert tudom, hogy ha megszakadok akkor sem lesz köztünk soha jobb ez a kapcsolat. Az meg hogy ezek bennem vannak, hát az emlékeket az ember nem tudja kitörölni. Sajnos. Így persze, hogy ez a probléma alapja.