Mit lehet kezdeni egy önző férjjel? (beszélgetős fórum)

Így van. És mint leírtad, annyiféle és még többféle szeretet létezik. A "háború" pedig nem nevezhető szerintem sem normálisnak... és is "csak a jóra vágyom", így nem fogadom el normális dolognak a "rosszat", de a létezése sajnos tagadhatatlan (ennyiben - a létezésében -"normális" csupán, mert hogy VAN).

A válással kapcsolatban is pont úgy vélekedsz, mint én. Most kerültem csak a közelébe ennek a dolognak, és pont így érzek, teszek szinte mindent.

Értelek, de ebben a polaritásban is van egy alap szeretet.... = nem bántom, nem alázom meg a másikat szándékosan, nem akarok rosszat neki stb.

Pl. Amikor elváltam... persze már nem szerettem a férjemet bizonyos módon, de szerettem mint embert, azzal a bizonyos "alapszeretettel), nem akartam bántani, csupán tudtam, hogy a mi közös életünknek ott vége (nem miattam),... nem rúgtam bele néhányat (ahogy ő tette), hanem szóltam az édesanyjának, az előző házasságból levő felnőtt lányának, hogy figyeljenek rá, mert hülyeséget csinálhat, és ugyan nagyon-nagyon sajnálom, de nem segíthetek, mert én végig fogom csinálni, elválok. Érted? Nem akartam őt, nem szerettem, amiket tett, az alapján akár gyűlölhettem is volna, de nem... csupán elszakadni akartam.

Nem olyan régen voltam úgy, hogy az illető megalázott azzal, ahogy viszonyult hozzám... amikor rájöttem, abban a pillanatban gyűlöltem, aztán kisimultam pár perc után, és már csak azt tudtam, hogy el kell szakadnom tőle, de nincsenek bennem negatív gondolatok felé, csupán elszakadtam... az alap szeretet, hogy tisztelem és becsülöm, ami jó benn, az nem változott.

... szóval, ez a háború, hogy gyűlöllek-szeretlek, ez - szerintem - nem normális egy kapcsolatban... de ismétlem, szerintem.

Ja, és ami a legfontosabb, hogy miben...

Hát a szeretetben kell bíznom és ezen keresztül magamban, hogy a szeretet jegyében mindig le tudom győzni magamban a rosszat, a negatívabb énem meg tudom zabolázni mindig, amikor szükség van rá.

Nem vagyok Müller Péter... Bár pont így gondolom ezt, másként fejezem ki.

Érzed az ő szavaiban is a polaritást, az egymást kiegészítő "ellentétes" energiák létét?

"Én szeretlek - de te engem nem szeretsz.

Vagy fordítva: szeretsz, de nem tudom viszonozni." - írja. Ugyanabban a pillanatban, percben a szeretet sugárzását-nemsugárzását tezsi elénk példaként. Bár "nemszeretni" tán még nem azonos a gyűlölettel, de már átlép az szemben lévő oldalra(?)... síkra(?)... dimenzióba(?) és ez valós létező dolog, hiszen mindenknek joga van "nemszeretni", mint ahogy szeretni. Itt pedig már megjelenik az "ellentét". Erről próbáltam szólni korábban, de M.P-t nehéz még utolérni is, nem hogy felülmúlni a gondolatok zseniális továbbítása terén. A lényeg, hogy az általa leírtakat értjük.

Tudom... én is végigcsináltam anyuék mellett 18 évig, öcsi csak 15 éves koráig bírta, és akkor lépett....

Szerintem ez inkább a felelősség... hozzákötöttem az életem, felelős vagyok érte... valami ilyesmi lehet....

"A szeretet nem édes dolog.

Nem kellemes, és nem is mindig boldogító.

Lehet fájdalmas, tragikus és megrendítő.

Ha nem így lenne, mindannyian szeretnénk:

nem lenne a világon magány, önzés és gyűlölet.

A valódi szeretet két ember között a létező legnagyobb dráma.

Ahhoz, hogy szeresselek, valakit föl kell áldoznom, de legalábbis el kell némítanom magamban az ellenállását.

El kell jutnom odáig, hogy "elengedjem a fát".

És ahhoz, hogy szeressél, le kell, hogy győzzek benned valakit,

aki nem akar szeretni.

Mindketten "fogjuk a fát".

Két görcsös "önmagam".

És most jön egy "véres" kérdés.

Szeretetnek lehet- e nevezni azt, ami nem kölcsönös?

Én szeretlek - de te engem nem szeretsz.

Vagy fordítva: szeretsz, de nem tudom viszonozni.

Ez szeretet?

Sokáig úgy véltem, hogy igen. Osho azt mondta, a szeretet olyan, mint a virág illata: akkor is árad belőle, amikor nem jár arra senki. Ha én szeretek, s ez árad belőlem, mint a virágillat, az már elég,

a többi mások ügye.

A szeretet: adás, sugárzás, benső állapot…

Nem hiszem!

Ha két ember között, egy családban, egy népben, vagy bárhol a szeretet nem kölcsönös, ott nincs is.

Hiába szeret az egyik, akár olyan intenzitással is, mint Jézus Krisztus, ott a szeretet nem tud létrejönni,

csakis az üldözés, a gyűlölet és a Golgota.

Hiába szeretlek - ha te nem szeretsz.

Hiába engedem el a fát - ha te nem engeded el.

És hiába leszek önzetlen, hiába jutok el az eszmélés akár isteni szintjére, ahol már átélem, amit te még nem élsz át, hogy

"én benned vagyok, s te énbennem" - hiába szeretlek -, ha nem engeded el a fádat, nem történik semmi.

A szeretetben az a legfájdalmasabb, hogy egyedül nem megy."

Müller Péter

A "hadakozás" két fél között zajlik és nehezen meghatározható, hogy egymás vagy valami másért, vagy ellen zajlik. Sőt egy hosszabb folyamatban mindez váltakozva történik iszonyú bonyolultságában meghatározhatatlanul.

A lényeg mindig a végeredmény...

Tudod, ha nem bírnám hinni, hogy a legvadabb gesztusok mögött is ott rejlik benne is a szeretet, már rég feladtam volna.

A harcunk csak úgy lehet eredményes, ha mindvégig magunkat próbáljuk meg mindenek előtt legyőzni és ez segít meggyőzni a velünk szemben állót, hogy nincs értelme a hadakozásnak.

Ez van.

Játszma vitustánccal az érdekekért... bár a tisztességért volna, tán még élvezném is, mert azért szívesebben szállok ringbe, mint magamért, de most itt ez a kettő egybevág.