Mirena hormontartalmú spirál tapasztalatok (beszélgetős fórum)
Ma beszélgettem a mirenás kolléganőmmel. Ő nem ide, hanem Debrecenbe jár dokihoz és állítja, hogy az ottani dokik nagyon mirena pártiak. Sok-sok mirenás nőt ismer és senkinek nem volt és nincs semmi gondja vele. Tud olyat is, aki a két terhessége között használt mirenát. A dokijának a felesége, sógornője és összes nő családtagja is mirenás. A kolléganőmnek egyébként szülés után (3.baba) a hathetes kontrollon tették fel, már 6. éve. Azóta nem is mensizett egy percig sem. Az mondjuk érdekes, hogy a doki azt mondta neki, hogy amíg nem kezd el pecsételni, addig nem kell levenni és cserélni, merthogy addig van még benne hormon. A terhesség pedig a spirál, mint mechanikus eszköz miatt is kizárt - a doki szerint.
Minden esetre megnyugtatott, mert olyanokról ő is hallott, hogy az elején 2-3-4 hónapig még pecsételtek, vérezgettek.
Szia, az a helyzet hogy bármennyire is szomorú, sokszor pont a nőgyógyász véleményétől nem lehetünk nyugodtabbak , vagy mert nem mondanak semmi konkrétumot, vagy ha igen, azt olyan nyakatekerten, hogy lehetőleg semmit se lehessen belőle érteni. :(
Vagy semmit se mondanak, de azt szépen díszcsomagolásban.
Nagyon szívesen segítek, ez--hogy válaszolok-- nem igazán az, sokkal jobban esne nekem ha többet tehetnék Érted, vagy Értetek, de sajnos nem tudok.
Sziasztok!
Én is szokatás alatt vagyok még... Október 1-én, a mensim 4. napján tették fel a mirena-t. Utána még 4 napig véreztem, aztán két napig barnáztam...aztán volt egy jó hetem. Majd egy nap barnázás - egy nap semmi - három nap pecsételés...és most már 8. napja vérzek. Gondolom, ez a mensim.
Ami jó, hogy a mennyisége teljesen lecsökkent: napi 2 mini tampon elég. Viszont korábban sosem tartott tovább 6-7 napnál.
Az ötödik-hatodik napig szinte állandóan éreztem a hasam. Semmi görcs, de folytonos sajgás. Időnként bele-bele szúrt, szerintem a petefészkem. Ami érdekes, hogy nem napközben, hanem leginkább este, tv-nézés közben. Már gondoltam arra is, hogy talán a testtartás miatt. (kétszemélyes kanapén, félfekvő helyzetben, feltett lábnál)
Most már harmadik napja nem is érzem a hasam, de még ugyanúgy vérzek. Nem erősen, de kitartóan. Abbamaradhatna már...Bár még mindig jobb ez, mint amikor kétóránként szaladgáltam a mosdóba, vagy el sem mertem mozdulni a 10 méteres körzetéből.
Mamanyúl!
Köszi az infókat!
Ami tudok, hogy előtte, utána fél órával enni inni nem szabad, valamint a mentolos dolgokat kerülni kell.
Megpróbálom az arnicát, mert azonkívül,hogy vérzek, görcs az nincsen, hátha segít valamit.
Jó lenne, ha beállna a dolog,mert egyébként tényleg kényelmes megoldás lenne.
Én azért mertem belevágni,mert a barátnőm előttem egy éve már feltetette, és neki semmi problémája nincsen, szinte mensije sincs, gondoltam nekem is bejön majd.
Voszi
:-) kilökődött 1 hónapja
nehéz ha kezd elfogyni a türelem az összeszokásnál, tudom. Kitartás ha még 1 éven belül vagy
Megszökött?
Levetetted?
Én nagyon gondolkodom, de a mérleg mindig egy kicsit ellene billen.
Mamanyúl!
Pontosan mennyit kell ezekből a homeos szerekből szedni?
Voszi
Mamanyúl!
Nem semmi akkor a Te mirenás pályafutásod sem.
Őszintén már én is unom az egészet, ha ez a hormonos dolog nem jön be, szerintem le fogja venni a dokim, nincs értelme a kísérletezgetésnek.
Nem olvastam vissza a hozzászólásaidat, a dokid mit mondott,hogy belefér még a vérezgetés?
A homeos bogyókat lehet szedni emellet a hormonpótlás mellett is? Talán még megpróbálom!
Katus?derékba sugárzó fájdalmam nem volt, úgy-hogy erre nincs ötletem.
Üdv
Voszi
Sziasztok!
Kb egy hónapja írtam nektek a problémámról a mirenával kapcsolatban.
A vérezgetés ugyanúgy megmaradt, elmentem egy másik dokihoz is, aki szerint méhnyak gyulladásom van, felírt két antibiotikumot, vett le kenete, és menjek vissza egy hónap múlva.
Persze semmi változás nem volt, elegem lett az egészből és elmentem a dokihoz, akinél a gyerekeimet szültem, és tudom, hogy rendes alapos, csak elég húzós ára van, és csak magánrendelése van.
Megvizsgált, levette a rákszűréshez a kenetet, meg a baktérium tenyésztéshez is. ő nem látott semmi elváltozást, vagy gyulladást a méhnyakon, uh-al is megnézett, helyén a spirál.Szerinte ez menstruációs jellegű vérzés, azt mondta, hogy még nem javasolná,hogy levegyük a mirenát, de ő amúgy nem szereti, és nem javasolja, de ugye nem egy olcsó dolog, és hátha még beválik,bár én ebben már nem hiszek.Azt javasolta,hogy próbáljunk meg egy minimális hormonrásegítést, hátha azzal van gond, felírt egy provera 5 mg-os tablettát, ebben ugyanaz a hormon van,mint a mirenában, ezt kell szednem két hétig.
Ma szedtem be a3. bogyót, de tegnap megjött normálisan, kb egy hónapja volt meg akkor is erősebb volt abból gondolom, hogy ez a menstruáció, szóval én nem az vagyok,akinél egyáltalán nem lesz vérzés.
Bár azt sem értem, ha most elvileg több hormont kapok,akkor hogy-hogy megjött.
Most kivárok, mert nem görcsölök, nem is ömlik a vér,olyan mint egy normál mensi.
Azért írtam le,mert ilyen hormonpótlásos dologról még nem hallottam, olvastam.
Az is furcsa,hogy az egyik doki tök gyulladtnak látja a méhnyakat, a másik meg nem,de azért annyira ismerem a dokimat,akinél szültem, hogy nem egy kontár, bár igaza lenne, és segítene ez a hormon pótlás.
Üdv
Voszi
Szia, lehet hogy hátrahajló méhed, és akkor sugározhat a derékba a fájdalom....
Emellett minimum ezer oka lehet ilyen sugárzó fájdalmaknak, sajnos ez is egy olyan dolog amit nehéz kideríteni-
Kéne hogy lásson nőgyógyász meg reumatológus is, és még akkor se biztos hogy pontosan kiderülne, mi okozza a derékba kisugárzó fájdalmat.
Üdvözöllek: Eszter
Szia, a ciklusaid már visszatértek, azaz rendszeres időközökben és normális mennyiségben vérzel?
Ha igen, akkor kéne csináltatnod teljes hormonvizsgálatot a ciklusod harmadik illetve 21. napján, megnézetni az FSH, LH, prolactin, progeszteron, ösztrogén, tesztoszteron és DHEA szintedet.
Ebből a 2 időpontban végzett mérésből egyértelműen meg lehet állapítani hogy adott ciklusban volt-e tüszőérésed, ha volt akkor az nagyon jó hír.
A másik vizsgálat ami nagyon sok infóval tudna szolgálni egy hüvelyi UH lenne úgy a középidő felé, ilyenkor ugyanis elvileg látható kéne legyen a domináns tüsző ( ha van) és az is hogy a méhnyálkahártya vastagsága hány mm .
10 mm alatti érték nem nagyon jó,mert nem tud megtapadni benne a megtermékenyült petesejt.
A Mirena levétele után átlagban 3-4 hónap a regenerálódási idő, de ez van akinél több is lehet....az előbb felsorolt vizsgálatok birtokában kideríthető lenne, hogy Nálad éppen mi a helyzet.
Fontos mindehhez hozzátennem: NEM vagyok sem orvos sem szülész-nőgyógyász szakember, amit írtam, az szigorúan csak egy magán-jótanács.
Még valami: ne izgulj, mert ha görcsösen szeretnél mihamarabb teherbe esni, az is hátráltathat, tudom hogy könnyű ezt mondani, de az emberi psziché képes így működni.
Szia, sajnos nagyon sokat kínlódtam én is, úgyhogy megértelek, és sajnállak.:(
Ha a vérzésed darabossá válna, vagy a görcsök nagyon intenzívvé, akkor egy tanácsot fogadj meg: azonnal menj orvoshoz, mert az eszköz elmozdulhat, bejuthat a nyakcsatornába, vagy ami még rosszabb és nem is szívesen ijesztgetlek vele, átfúrhatja a méhfalat és kijuthat a hasüregbe.
Reméljük ilyenben sose lesz részed, nem azért írtam.....de azért figyeld Magadat, a saját érdekedben, ezt ígérd meg!
Minden jót kívánok: Eszter
További ajánlott fórumok:
- Mirena spirál
- Használhat a hormonális spirál (pl. Mirena) az erős vérzésre?
- Van valakinek Mirena márkájú spirálja? Mennyire megbízható? Milyen a menses? Milyen tapasztalatok vannak?
- Két hete vetettem le a Mirena spirálomat. Mikor számíthatok az első vérzésre?
- Mirena spirál mellett lehet Mastodynont szedni?
- Mirena spirál használata után, ki mennyi idő alatt esett teherbe?