Milyen az élet gyerek nélkül? (beszélgetős fórum)
Nem verseny kell, hanem a gyermekek házasságának megakadályozása. 12 évesen már adják/veszik a lánykákat.
A felnőttkort kitolnám 21 évre, és csak ezt követően tudnám elképzelni azt, hogy valaki tud is dönteni az életéről.
A családi pótlékot a gyermek számára elkülönített számlán gyűjteném, míg az jogosult rá.
Rögtön elfogynának a megélhetési szülések. Mert sokan a támogatások miatt vállalnak (ez nem is jó szó rá), szülnek.
Lehet arról is beszélgetni, ha elkanyarodunk arra témára. Itt nem erről volt szó.
Hogyan lehet mindig egy esetleges hátrányt felhozni és az előnyt mellőzni?
Itt, ebben a témában nem 6-8-ról, hanem csak egyetlenről, a gyermek bevállalásáról beszéltünk. :)
Bizonyára nem könnyű egy nagy család élete, de nemcsak nehézségek vannak.
Az jön le. A fejlettebb társadalmakban, annyi gyerek születik, amennyit a szülők el tudnak normálisan látni. És igen, annyi, amennyinek örülni tudnak.
Na de itt sem. A minap is becsengetett egy kissé barna leányzó, nagyjából féléves gyereket tartott a karjában, 2 éves körülinek fogta a kezét, a harmadik a hasában volt.
Hogy aszongya: adjak neki pénzt, mert éheznek a gyerekei.
Nem is összetett, hanem egyszerű.
Ott születik kevés gyerek, ahol a nő eldöntheti, hogy szül-e gyereket, és ha igen, hányat. Vagyis a világ fejlettebb részén. Csak valahogy nem sikerül levonni a konzekvenciát. Hogy a nők többsége nem attól boldog, hogy évente teherbe esik és szül.
Nagyanyám sem azért szült 8 gyereket, mert az volt neki a világok legjobbika, hanem mert nem volt más választása.
Nem is olyan régen, még mifelénk is a gyermekáldás elleni védekezés bűnnek számított.
A világ sok részén még a mai napig.
Lassan az jön le, hogy annál civilizáltabbak vagyunk, minél kevesebb gyerekünk születik, vagy egy sem, hiszen az csak felesleges "szaporodás".
Még jó, hogy van olyan is, aki örül a gyermekének és a három évnek is.
A véleményemet vállalom, azért írom le. Végül is itt mindannyian a nagyvilágba írjuk a véleményünket. Azoknak is, akik a jövőben erre tévednek.
Itt nyilván nem azok lelki problémáira hivatkozok, akik pl.egy baleset kapcsán nem mernek újra autót vezetni. :)
Miért ne írhatnád le?
Rengeteg lelki sérült férfi és nő van, a gyerekesek és a gyerektelenek közt is. Te csak a gyerektelenekhez kapcsoltad ezt.
Hol csattantam fel? Tudomásul veszem a véleményedet, és ennek alapján korlátoltnak tartalak. Ez nem unszimpátia.
"Személy szerint senkire nem vonatkoztattam, így nem is értelek, hogy mi a gondod.
" Tehát szokás szerint csak irkáltál a nagyvilágba, senkire sem godolva... Legalább vállald fel a véleményed ténylegesen.
Hogy miért nem születnek gyerekek, az elég összetett probléma az egész nyugati világban.
Itt a nőknek van választásuk, ha nem mennek férjhez, és nem szülnek gyereket akkor sincsenek kiközösítve, sokuk egyesül is jól megél. Szerencsére nincsenek kényszerhelyzetben.
Ráadásul ha egy nő gyereket szül hátrányba kerül a munkában, nálunk erre a 3 év otthonlét még rá is tesz.
Ott születik sok gyerek, ahol nincs fogamzásgátlás, és egy feleség-anya magasabb társadalmi pozícióba kerül, mint egy egyedülálló nő, tehát neki előnyt biztosít, ha szül.
Világszerte rengeteg könyvet írtak erről, sokan kutatják a témát.
"A virtuális unszimpátia, megmosolyogtató kategória számomra. :)"
Akkor most mégis létezik?
Azokkal kötsz barátságot, akivel egyetértesz. A virtuális szimpátia is csalóka lehet a valósághoz képest.
Sokan még szerelembe is esnek virtuálisan. :D
Nekem is vannak netes barátnőim. Jó elbeszélgetni az üres percekben.
Ez is létező probléma a párt kereső nőknél.
De vannak olyanok is, akik még a társat is nyűgnek tekintik.
Éppen ma olvastam más oldalon egy ilyen hozzászólást:
„10 dkg kolbászért nem fogok egy egész "disznót" tartani.”
Lehet egy ilyen felfogású nővel vita nélkül arról beszélgetni, hogy nem csak erről szól a házasság? Nyilván nem.
Talán megengeded, hogy véleményem legyen és le is írjam! Ha ennyire nem tudod más véleményét elolvasni bosszankodás nélkül, akkor ne tedd.
Én is tudom, hogy vannak másképp gondolkodók és nem feltétlenül mindenki lelki sérült, aki nem vállal gyereket, de vannak, akik arról számolnak be, hogy milyen rettenetes gyerekkoruk volt, ami befolyásolja döntésüket.
A lelki sérültség nem egy szítok szó, aminek veszed és felcsattansz, hanem létező és feldolgozandó probléma. Még akkor is, ha nem vállal gyereket. Személy szerint senkire nem vonatkoztattam, így nem is értelek, hogy mi a gondod.
"A virtuális unszimpátia, megmosolyogtató kategória számomra. :)"
Mosolyoghatsz, de van ilyen. Én már barátságokat is kötöttem így virtuálisan. Van egy netes barátnőm, akit sosem láttam élőben, de fél éjszakákat elbeszélgetünk a skype-on.
Hidd el, ha antipatikusak lennénk egymásnak, nem tennénk.
A te dolgod, hogy családpárti vagy.
Az a bosszasntó, hogy aki másképp gondolkodik, mint te, szerinted rögtön lelki sérült. Képtelen vagy felfogni, hogy más embernek más jó, mint neked.
Ez a korlátoltság, nem az, hogy családpárti vagy.
A papíron nem biztos, hogy mindent úgy értünk, ami a másik szándéka.
A vélemény ugye sajátunk. Azt nem kell elfogadnia senkinek. Van akivel egyet tudunk érteni, van akivel nem. A viták természetesek, mert más-más emberek vagyunk, más-más nézőpontot vetünk fel.
Sokszor még egy étel elkészítéséről is lehetnek viták és vannak is. :)
A virtuális unszimpátia, megmosolyogtató kategória számomra. :)
További ajánlott fórumok:
- Házasság és gyerek nélkül miért tekintik céltalannak a kapcsolatot?
- Van/volt-e gyerekeiteknek valamilyen tárgy(pl.maci, takaró), ami nélkül nem tud/tudott elaludni?
- Nőként teljes életet élni család (férj, gyerek) nélkül?
- Van valamilyen magyarázat a rossz alvó pici gyerekekre, hogy mitől nem tudnak ébredés nélkül végigaludni egy fél éjszakát?
- Aki munkaviszony nélkül szül gyereket (tehát a gyerek születése előtt nem volt semmilyen munkaviszonya) jogosult bármilyen támogatásra?
- Milyen magnézium készítmények vannak recept nélkül gyerekek számára?