Miért vállal babát, aki anyagilag mélyponton van? (beszélgetős fórum)
Azért gondolom azt tudta, hogy nincs bejelentve... és hogy a fekete munkával töltött évek után nem jár gyed... meg persze gondolom, hogy amikor nem kellett adózni az azért nem esett annyira rosszul...
A betegség nyilván nem látható előre, de azért van ami igen :(
Akkor most kérdezek én is egyet, dr.no! Úgy tudom, te sok-sok évet vártál egy babára, és nagyon-nagyon szerettél volna már anyuka lenni.
Tegyük fel, hogy nem vagytok valami pénzesek, be kell osztani, ami van, te már túl vagy a harmincon, de tovébbra is ott a vágy benned, hogy anya légy. Most őszintén: lemondtál volna erről az álmodról csak azért, mert szűkebb a keret?
Ez nem az a kategória, amit felelőtlenségnek lehet hívni. Náluk más a szitu.
akikről beszélünk azok, akik már eleve kilátástalan helyzetben vannak, mégis.
Akiknek létformájuk a megélhetési gyerekszülés.
Az emberek egy része nem gondolkozik előre egy nappal sem, nemhogy évekkel. Nyilván biztosítéka senkinek nincsen, de nem mindegy, honnét indul egy család élete...
Gondolom a nők egy része azért szül bármi áron bármilyen körülmények közé, mert leküzdhetetlen vágyat érez a gyerek után és úgy gondolja, majdcsak lesz valahogy. Egy másik része nem is gondolkozik, csak szül ha úgy adódik.
Manapság nagyon sokan napról napra élnek, most még elvannak de fogalmuk sincs, hogyan miből fogják fölnevelni a gyereket akit vállalnak... és végülis így-úgy a legtöbb gyerek felnő.
Az egy más kérdés, hogy Te vagy én akarjuk-e ilyen körülmények között látni a gyerekünket. Mi egyet vállaltunk, és persze sok minden történhet még addig amíg felnő, de úgy gondolom, őt biztonságban fel tudjuk nevelni. Másodikat már nem vállalnék, mert kettőnek már nem tudnám ugyanezt előteremteni.
Persze szép a "szeretet a legfontosabb" meg hogy "nem baj ha szegények vagyunk, de szeretjük egymást" szlogen, csak hát egészen más kilátásai vannak a gyerekeknek szegénységben, akár sok tesóval, mint mondjuk átlagos vagy jó anyagi körülmények között. Vannak sokan olyanok is akik nem szülnek addig amíg nem tudják tisztességesen felnevelni. Egyet kell tudni, mindenkinek a maga döntése, de a következményeket csakis ő és a gyerek viseli.
Szerintem sokan elgondolkodtak most...:)))
Én tudatosan és ésszerűen terveztem a gyerekeimet, mind a hármat! Csak sajnos nem láttam bele a jövőbe:(
Én is így csináltam, de akkor még volt rajta támogatás. A múltkor mondta valaki, hogy már nincs, mert rá akarják venni az anyukákat a szoptatásra. Igaz, nekem már nyolc éves a kisebbik, az én történetem elavult.
De emlékszem még, milyen "jó" volt megvenni egy hónapra elég pelenkát, persze csak a drága pelustól nem pirosodott a popója, napi négy kaki, meg a sok pisi, kitűnő étvágy...
Ó, hogy vártam, hogy lehessen mást is adni tápszer mellé, hogy az a pénz is megmaradjon! Persze könnyű volt, mert falun azért megtermeltem magunknak, és mindig volt frissen szedett szezonális gyümölcs, zöldség, és télire a befőttek, fagyasztott cuccok. Csak nem mindenki ilyen szerencsés, hogy csak a vetőmagot kell megvenni, a zöldségek, gyümölcsök ára az egekben van, és az akkori átlagjövedelemhez képest volt.
Nem tudom! Szerencsére nekünk még van:) Kevés, de van.
Az állam túl sokat adott. Elkényelmesedtek az emberek, legalábbis egy rétegük.
Persze, hogy nem minden a pénz, de amikor a legalapvetőbb dolgokat nem tudja megvenni, az annyira elszomorító!!
Mi sem Gucci-táskában hordjuk a gyereket, de bizony megérezzük az anyagi oldalát is az etetésnek, öltöztetésnek, ezért el tudom képzelni, micsoda nehézségeket okozhat egy anyukának, akinek mondjuk nincsen teje, megvenni a tápszert pl., ami baromi drága, még akkor is, ha felírja az orvos receptre.
Hát ezekből a támogatásokból nem lehet messzire menni...
Bár tény! Sokan vannak, akik csak a pénz miatt szülnek, szültek és nem azért, mert szeretnék a gyereket.
Nekem nem:)))
Van 3 gyerekünk. A férjem dolgozik csak, sajnos! Én is szeretnék dolgozni, de nincs munka, vagy 12-14 órás, több műszakos, amit a három kicsi mellett lehetetlen elvállalni. Segítségünk nincs :( De nem panaszkodom! Nehéz, bitang nehéz! De a gyerekeknek van meleg ruha, meleg lakásban vannak, van étel, gyümölcs, minden nap főzök. És NEM! kértem az ingyen étkezést nekik, ami a községünkben csak az ebédet takarja. A kicsinek fizetem a tízórait, uzsonnát, havi 4000. A nagyoknak csomagolom a tízórait. Nem kell mindjárt felelőtlennek kikiáltani a hozzám hasonlóan gondolkodó anyukákat.
Nem tudom, hogy törlik-e, szerintem ha kulturáltan beszélgetünk a témáról, talán nem.
Szerintem írd le az ellenvéleményt, és kíváncsi vagyok:)) Sajnos csak most tudtam a géphez visszajönni.
Én úgy érzem, jó téma, vannak ettől intimebb témák is itt az oldalon... tényleg mégegyszer ezer bocs, ha valakinek a lelkébe gázoltam vele.
További ajánlott fórumok:
- 40 körül babát vállalók
- Sziasztok!Ti vállalnátok 5.babát ha véletlen becsúszna?1sima szülés és 2 császár után??
- Babát vállalni ebben a világban?
- Mikor érdemes babát vállalni?
- Ki vállalt 3. gyereket ebben a vírus helyzetben? Akinek van 3 gyerkőce hogy bírja anyagilag lelkileg stb
- Félállású vállalkozóit szeretnék...mennyire kockázatos anyagilag?