Leszbikusságom története (beszélgetős fórum)

Már sokadszorra fel lett hozva a felvonulás. Először is nem kellene egy-két viszketeg figurát összemosni az összes felvonulóval. Érdemes megnézni pár videót a youtobe-on, aztán össze lehet veni, hogy mit adtak le a médiában. Nem tudom, hogy kinek mit ártanak a jókedvűen sétáló emberek, mert a tömeg nagy része ebből áll.

A heterok nem vonulnakról meg annyit, hogy amíg annak a sok deviáns baromnak joga van tülkölő autósorral végigvonulni a városon bejelentés nélkül bármikor, bárhol, forgalmat megakasztva, a KRESZ szabályait megszegve (igen, ők a "diszkéten" házasodó, társadalmi normáknak megfelelő párok), addig fogja be szépen mindenki, akinek nem tetszik, hogy a melegek egy évben egyszer felvonulnak.

Köszönöm a bókokat, és a hozzászólásodat. Teljesen igazad van mindenben. :)

Valóban, amit egy kapcsolattól várok, azt benne megtaláltam. Megtaláltam benne mindent, ami nekem fontos, ami számít. És amikor erre rájöttem, ott volt a lehetőségem arra, hogy ezt elfogadjam, vagy eldobjam magamtól, és várjam azt a férfit, aki mindezeket megadja.

Ezen sokat hezitáltam, majd arra jutottam, hogy nem fogok a boldogság mellett elmenni, csak azért mert mások szerint ez nem lehet valódi, vagy elfogadott.

Igen, tudom, hogy eljön majd az az idő, amikor az anyaság fontossá fog válni. De ha valóban zsák a foltját vagyunk, és valóban szeretjük, és megbecsüljük egymást, akkor ezen túl fogunk jutni, és így, vagy úgy, de megoldást fogunk találni a dologra. Ketten, együtt. :) Ez lehet, hogy nagy akadály lesz, de ha elég erős a kapcsolatunk, akkor ezt az akadályt ketten fogjuk bevenni. De természetesen ez még a jövő zenéje, mert egyenlőre nem állunk úgy anyagilag, hogy egy gyerek egyáltalán szóba jöhetne (se ketten, se külön-külön). Tudom, és érzem is, hogy 23 évesen még eléggé alkalmatlan lennék arra, hogy egy másik életért felelős legyek. Ez nem kérdés.

egy (Magyarországon széleskörűen elismert) pszichológus azt mondta, hogy ami ellen nagyon hadakozunk, tiltakozunk és tagadjuk, azzal valamilyen kapcsolatunk van belül a múltban.

ne értsd félre, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy te mélyen belül meleg vagy :)

ha belegondolsz, talán jutsz valamire, ezzel is fejlődik az önismereted.

Utrechtöl nem tudom medig , egyetem lektorusa en meg olyanal nem jöttem össze....

Talan a keleti orszagokban meg a regi neveles nyoma...

Szerencsés és jó dolog a természet és általános normák szerint boldognak lenni, de mindenkinek joga van a normákon, sőt akár a természet rendjével ellentétben is keresni a maga kiteljesedését, ahogy írta az egyik hszóló, amíg az élni és élni hagyni elv érvényesül, vagyis amíg a saját boldogságunk másnak kárára nem válik. Az általánosan elfogadott társadalmi normáktól eltérni, azt felvállalni és úgy boldognak lenni-belső bátorság, intelligencia kérdése, elsősorban magunkat elfogadni és elfogadtattni a környezettel, kik vagyunk, mit érzünk valójában, valamint azt is elfogadni, ha más nem fogad el. Kedves market, 23 éves létedre úgy érzem, megvan benned ez a bátorság és intelligencia! A természet rendje ellenében élni már keményebb dió, valóban sokan írják, talán nálad még nem olyan központi kérdés, de eljön az idő, amikor az anyaság megélése fontos lesz Számodra és ez sok belső kérdést vethet fel benned,és párodban, ha ez a kapcsolatod még akkor is tartós lesz. Azért is írok erről, mert jómagam boldog anyuka vagyok, 5 hónapos gyerkőcömmel és csodálatos dolognak élem meg, hogy anya lehetek, és a párom mosolyát, vonásait látom viszont a gyermekemben nap, mint nap.

Cikkedet olvasva nekem is az a benyomásom, nem vagy "igazi" leszbikus, találtál egy nagyon jó lelki társat és az a kihívás ért az életben, hogy amit a párkapcsolattól vársz, azt nőként nem egy férfiban találtad meg. Feltételezem, ez a kapcsolat azért is váltott egy jó barátságból párkapcsolatra, mert párod tényleg leszbikus hajlamú. Szívesen buzdítanálak arra, hogy keresd a természetes férfi-nő kapcsolatot, de cikkedből süt, hogy itt és most Te elégedett és boldog vagy, nem divatból-hóbortból-fellángolásból, hanem átgondoltan, dacolva az előítéletekkel. Önmagunkkal, saját érzéseinkkel összhangban lenni, úgy hogy másnak nincs kárára, a legfontosabb sztem és Te ezt most, gyanítom, megvalósítod.

Szerencsésebb az élethelyzetem, mint a Tiéd, mert úgy vagyok nagyon boldog, hogy nem kell a természettel ellenkeznem, általános normákon átlépnem, de szerencsésebbek vagyunk mindketten sokaknál, akik lehet, hogy tökéletesen illeszkednek az emberi elvárásokhoz a világban, de boldogtalanok.

Csak buszke tudnak lenni ha fiam vagy a lanyom homosexualis lenne .

Ket egynemu par nagyon is jol sot jobban tud gyereket nevelni mind valami bunko - maradi heterosexualis .

Több intelektualis megnyilvanyulasban vesznek reszt amiröl egy " normal " csaladbol szarmazo gyerek csak almodhat .

Nincs jogaban senkinek sem itelkezni a masikrol , sokan sajnos nemi primitiv irigysegböl tamadnak egyreszt az irigysegböl ( mivel ilyen szabasagrol meg almodni sem merne ) egyreszt keptelen a megertesre .

Tehat csak ki az utcakba es nyugodtan manifesztaljatok a vilagot mely sokal humanab es nyiltab.

Igenis inkab ket egynemu szulöt mind ket bunko tudatlan ostoba ami csak eleten at arra koncentral hogy a maradi primitiv hagyomanyokat oltsa a gyerekebe.

"Ha mondjuk meg kell szerelni a mosógépet,melyikük teszi?"

Nálatok az teszi a különbséget, hogy ki szereli a mosógépet? :DDDDDDDD Nálunk konkrétan a mosógépszerelő. Szerencse, hogy nincs gyerekünk, mert még azt hinné, megcsaltam az apját a szerelő bácsival :DDD

Amúgy múltkor a lefolyót szereltem meg miközben együtt filmeztünk a férjemmel. Ha lenne gyerekünk, biztos összezavarodott volna, hogy én vagyok az apja.

Honnan tudod mennyi élettapasztalattal rendelkezem? Igen, tanulnom kéne, és egyetemre járni.

De mivel anyu meg apu elváltak, mikor 16 voltam, és széthullott a család, így az érettségi és egy laza 5. év után nem tudtam elmenni főiskolára. Dolgoznom kellett, mert nem éltünk meg, mindkettőt segíteni kellett olykor-olykor, rám voltak szorulva. Ezáltal nem volt pénz arra, hogy továbbtanulásra gyűjtsek.

Sajnos még most is adnom kell anyunak, mert olyan szinten rám van szorulva, de ezzel nincsen gond, mert ha arról van szó, tudok adni apának is, és még magamat is fenntartom. Szerencsére nem árufeltöltő vagyok, hanem fiatal korom ellenére TA referensként dolgozom, és azért nem keresek szarul. Én vagyok a legfiatalabb a munkahelyemen, de azért az akadályokat ott is vettem.

Mint ahogy vettem akkor is az akadályokat, amikor a begyógyszerezett részeg apámat kellett felszedni a földről, összekaparni, és embert varázsolni belőle! Vagy amikor megkérni, hogy ne verje anyut. Vagy anyu részeges, alkoholista pasiját úgy elzavarni otthonról, hogy lehetőleg ne törje szét a fél házat.

A mai napig én vagyok a szüleim párkapcsolati terapeutája. Engem hívnak fel, hogy megkérdezzék, kit válasszanak, és kivel legyenek. Sajnos elég hamar felnőttem, mert valamilyen oknál fogva úgy viselkedtek velem mindig is, mintha én lennék az ő anyjuk.

Hogy én mennyit tapasztaltam, azt te ne ítéld meg, addig amíg nem ismersz. :) És örülök, hogy el lettem csábítva. :)

kezdjük a számokkal, amikkel magadat igazolod. én 20 évesen találtam meg életem párját. lehet, hogy valamit jobban csinálok, mert neked még 14 évbe került ugyanezt megtenni :) tegyük fel, én emiatt ügyesebb, okosabb vagyok. gondolom nem tetszik a feltételezés.

nekem sem a te feltételezésed, miszerint 40 éves ember többet tud, mint a 20 éves. pl. egy 40 éves alkoholista szerinted több élettapasztalattal rendelkezik, mint egy 20 éves, aki nehéz gyerekkor után mégis talpra állt. abban egyetértek, hogy ugyanaz az ember 20 és 40 évesen nyilván idősebben tapasztaltabb, de ez előbbi egyszerűen csak egy kevésbé tapasztaltabb 40 éves szájából hangozhat el :) amellett, hogy tisztelem, becsülöm az életedet és amit megéltél!

de amire igazán reagálni szerettem volna: hogyismondjam, talán kerekperec a legjobb :) égbekiáltó ostobaság azt mondani más kapcsolatára (akármilyen is), hogy zsákutca, nem vezet sehová, csalódott és csak azért van vele, gyenge, hogy felálljon és csak azt hiszi, szerelme a barátnője. úristenkém, olvasd már vissza magad, te honnan tudod, mit hoz az ő jövője? hogy lehetsz (te!) ennyire átgondolatlan a nagy élettapasztalatoddal? :) most komolyan, ehhez gratulálnom kell! és ha visszaveszek a cinikusságomból, inkább csak annyit írok, hogy az önismeret foka a kulcsa mindennek. még annak is, hogyan neveled a gyermeked, ezért sok sikert kívánok a fejlődéshez

Ha a kapcsolatomban hibát akarsz észre venni, akkor találkozzál velünk, ismerj meg minket, tekints bele a hétköznapjainkba! És akkor a valódi hibákat mutassad meg, amiket a két szemeddel észre veszel, és tapasztalsz.

Őszintén szólva, nem fogok azért változtatni az életemen, és elhagyni a szerelmemet, mert az emberek többsége ezt látná jónak.

Hogy hogy mi lesz a szüleimmel? Köszönik, jól vannak. Szerintem nekik nincsen közük az én magánéletemhez. Az életet tőlük kaptam, viszont azt nekem kell élnem, és nem értük, hanem magamért. Szerintem hülyeség azon gondolkodnom, hogy mi lesz velem öregkoromra... lehet, hogy el sem jön, mert elüt egy autó. Nem szabad túl sokat a jövőn rágódni, mert lemaradhatsz a jelenről. :)

Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy jelenlegi kapcsolatom életre szóló, lehet, hogy pár éven belül vége lesz. Akkor még mindig kereshetek magamnak férfit, ha úgy gondolom, hogy nekem mégis az a jó. Ha viszont netán egy életet leélünk együtt, akkor szerinted érdekel az öregkorom? A fontos az lesz, hogy boldog és tartalmas életet éltem le azzal, akit szeretek.

Akkor mi a l..... keresel ott ?

csak kiszivni a javat es aztan ? .....

De ezek az apró dolgok nálunk ugyan úgy megvannak. Ugyan úgy kapok figyelmességeket, ugyan úgy van, hogy virággal jön hozzám haza, hogy ő fizet, hogy bevisz a munkahelyemre, vagy éppen elém jön. És ugyan úgy, fordítva, ő is megszokta ezeket kapni tőlem, és én is körül szoktam őt zsongani.

Szerintem fölösleges azon versenyezni, hogy kinek tud a párja többet. Mindketten sokat tudnak, és mindketten másban erősek. :)

Hány éves is vagy te pontosan? Mert ha a férfiak udvariasságát nézzük, én nem tudok túl sok példát az előre engedésre, autó ajtajának kinyitására mondani... Elég szomorú, de a mai fiatal pasik nagy része elég kevés dologra képes, és sajnos igen ritka az ilyen tevékeny férfi.

Mindenhol vannak problémák... nincs olyan család, ahol nincs, hidd el, még komolyabbak is, meg lightesebbek... gyereknek szerintem nagyon nagy lelki torzulás két azonos nemű között felnőni, ki az apa, anya? Kire milyen szerep jut? Hidd el,mert még nem vagy benne, de az apai és anyai szerepek is megvannak egy gyermek életében, gondold el-később- újjal mutogatnak majd rá, "itt van az a gyerek, akinek b.zi szülei vannak" (bocsi, de sok ember ilyen) mekkora lelki törés? főleg a gyermekek az iskolában, nagyon gonoszak...

Felvonulás: Miért jön vele? Mert azok is egyforma nemű párok, egyértelmű, hogy ez a konzekvencia.

Tisztában vagyok a fogalmak közötti

különbségekkel. Amelyeket emlegettem,azok közül a "legelfogadhatóbb" a homoszexualitás. Azért kerültek egy hsz-be,mert egy témakörhöz tartoznak. Nekem akkor is az a véleményem,hogy persze,éljenek boldogan az akár homo-vagy transzszexuális vagy akármilyen emberek,de lehetőleg csendben. Csendben lehet a legteljesebb életet élni. Nem muszáj felvonulni,harsogni,stb...

Egyébként is konzervatív vagyok. Nekem már az sem jön be,hogy ha nem vagy boldog a pároddal,akkor lépj le,keresd a boldogságot,mert a gyerekeknek is az a jó,ha a szülő boldog. Mert mi is a garancia arra,hogy a következő kapcsolat a rózsaszín köd elmúltával nem romlik-e meg ugyanúgy? És akkor megint lelépünk? Meg megint? És így fogunk vándorolni a boldogságot keresve?Persze az extrém helyzetek (pl: családon belüli erőszak) nem tartoznak ide. Onnan lépni kell. Szerintem a kölcsönös szeretet,tisztelet és megbecsülés ami meg kell maradjon.

Zárván soraimat kívánom mindenkinek,hogy a lehető legtermészetesebb keretek között legyen boldog-szépen,csendben.

Értem, de ezt egy férfitől is megkaphatod... akitől gyermeked is lehet, mert ugye két különböző neműnek lehet saját gyermeke, ami az igazi.

A nőiességről máshogy értelmezed, amit mondani akarok, vagy nem tudtam megfelelően átadni az infót...apró dolgok, ami egy nő hiúságának jól esik, amikor fizet a férfi, vagy kinyítja az ajtót, vagy mikor 2 zsugor vizet, nem neked vagy a társadnak, mint nő kell kipakolni, vagy amikor vesztek egy szekrényt, azt nem a nő dolga becigőlni az autóból... én csináltam, átéltem és szőrnyű érzés :S nem tudtam, hogy most a fréfi vagy a nő szerep az enyém... a párommal mindent megcsinálunk, ki mit ér, de vannak olyan dolgok, ami csak az ő feladata, pl kb 1 hónapja szerelte be a házba a kamerarendszert, ezzel rengeteg maradt a zsebünkbe, ő szerelte a klímát, riasztót... nos, egy nő szerintem erre nem képes, ha meg hív szakembert, vagyonok...

Ezt én sem értem. Szerintem semmi köze ehhez.

Bár igen, egy gyerekkorában szexuálisan bántalmazott lányban maradhatnak olyan lelki nyomok, amik miatt egy másik nő mellett inkább jól tudja magát érezni. Ismerek olyat...

A homoszexualitás nem pedofília, csak sajnos ezt sokan összekeverik.

Az én barátnőm baráti körében is volt egy házaspár. Férfi tagja nagyon jóképű, férfias, minden nő oda volt érte.

X év után az ember úgy döntött, hogy nem bírja tovább, és megvalósítja az álmait, és a vágyait, így elhagyta az asszonyt, és 3 pici gyereküket. Lelépett egy másik pasival!

Ez szörnyű dolog, mert tönkre tette egy másik nő életét, aki rá alapozott, és aki benne hitt. Felelőtlenség volt, amit tett. Viszont csak azt tette, amit a társadalom javasolt... Próbált normális életet élni, és elnyomni magát. Nem ment neki. Rossz dolog másokon kísérletezni, akkor inkább fogadjuk el azt az embert, aki vagyunk.

Sajnos a mai társadalom még mindig képmutató.

Azért kap nagy nyilvánosságot a téma, mert valós emberek valós problemáiról szól.

Hosszú-hosszú ideig a családok élete zárt ajtók mögött zajlott, nem illett észrevenni a sokszor tragédiába torkolló problemákat, és ha valami mégis kiszivárgott, az emberek zavartan félrenéztek, és igyekeztek másról beszélni. Mennyivel jobb a képmutatás?

Nagyapám elhagyta nagyapámat egy másik nőért, de soha nem váltak el, mert az ő köreikben társadalmi csőd lett volna a válás. Csak éppen az életük utolsó 40 évében nem is látták egymást.

Nagynénémet egy életen keresztül csalta a férje, de saját anyja magyarázta el neki, hogy ez már a nő sorsa, otthona van, gyerekei, mit akar még? A férje különben is szereti, csak ilyen a természete. "Nem kell erről beszélni." A külvilág számára tökéletes család voltak.

És igen, mindkét eset ÍGY megfelelt a társadalmi normáknak.

Mint ahogy az is elfogadott volt, hogy két "vénkisasszony" összeköltözött, mert szegények nem tudtak férjhez menni, így meg segítik egymást, és legalább nincsenek egyedül. Ja, hogy mindenki tudta --kisváros volt-- hogy miért élnek együtt? Az nem volt baj, csak ne beszéljünk róla.

Miért volt jobb, hogy a barátnőm édesanyja szülői nyomásra férjhezment, gyerekeket szült, jó feleség volt, aztán mikor a gyerekek felnőttek, közölte, hogy most már ő is szeretne boldog lenni, elvált és összeköltözött a barátnőjével. Miért kellett negyvenvalahányéves koráig várnia, hogy felvállalhassa önmagát? Mert ugye, ezekről a dolgokról nem illett beszélni, pedig voltak akkor is.

Én gyűlölöm a képmutatást. Az egyik legrombolóbb emberi praktikának tartom. Elég sokáig utasítottunk zárt ajtók mögé mindent, ami a többi embernek kényelmetlen volt. Én örülök neki, hogy lassan megnyílnak ezek az ajtók.

Szerintem teljesen jó dolog, hogy vannak meleg bárok. Oda mehetsz a pároddal, és szórakozhatsz, jól érezheted gátlások nélkül magadat, úgy, hogy ez senkit nem zavar. Szerintem ez a helyes, ez a normális, nem a kocsmás sztori, amit meséltél. Épp azért jöttek létre ilyen helyek, hogy az olyan emberek mint én jól érezhessék magukat, de úgy, hogy téged ne zavarjanak, és ne idegesítsenek. :)

A pedofília azért elég durva hasonlat. Mi felnőtt emberek vagyunk, akik kölcsönösen szeretik egymást, és akarják egymást. Nem molesztálunk, nem bántalmazunk senkit, főleg nem gyerekeket.

Igen, jól beszélsz. :)

Egyébként érdekes, mert édes apám szerint nem az a baj, hogy én ebben a kapcsolatban boldog vagyok, hanem az, hogy nem a társadalmi elvárásoknak való megfelelést tekintem életem fő céljaként.

Elmondta nekem, hogy számára az első dolog volt megnősülni és családot alapítani, utódokat létre hozni - és a boldogsága csak az után jöhetett - Volna, mert azt a boldogságot még az óta is várja szegény! Hogy pontosan számára mi jelentene vagy jelentett volna boldogságot, azt nem árulta el. :)

Minden esetre meglehet nézni, hogy a nagy társadalmi normáival együtt hová jutott Ő, és hová jutott az általa kialakított tökéletes család. Nem túl messzire...

Ő mégis vakon hiszi, hogy jól csinálta, és várja, hogy én is így csináljam. Szerintem biztos, hogy valamit a felszínre emelhettem nála a nagy önmegvalósítással, és ezért lökött el magától ennyire.

De természetesen azért, hogy ő boldogtalan, nem ő maga a hibás, hanem az egész élet egy vödör kaki, és várni kell a halált (tanuld meg kislányom, a halál az, ami felszabadít). :) Persze, ha megpróbálunk mindenkinek megfelelni, és a saját örömünk az utolsó, akkor a halál biztos felszabadító...