Kezdő főbérlő. Mire kell vigyázni? (beszélgetős fórum)
Viszont a bérlőnek is úgy kell viselkednie, hogy az ne keltsen ellenszenvet a többi lakóban.
Pl. nem bulitanyának használni az albérletet, hangoskodni, csikket eldobálni.
Oké, nem fogalmaztam elég pontosan, a társasházat érintő bármely kérdésben ő is éppúgy csak a bejegyzett tulajdonos meghatalmazásával vehet részt, sőt szavazhat, mint a haszonélvező.
Konkrétan arra gondoltam, hogy a a kedves szomszédok nem kezelhetik úgy, hogy "kuss legyen, csak egy bérlő vagy".
És választhatja az amortizációt mint adóalapcökkentőt. A tételes költségelszámolásnál ez nagyobb összeg, asszem a lakás értékének 2%-a
Adószámot kiváltani? Egy halom munkát venne magára
Szerződésnél figyelembe venni az 1993.LXXVIII. trv-t
a használati jogot bérbeadod, ennél fogva a házban ugyanolyan jogosultságai vannak, mint bármelyik tulajdonosnak."
Nincs olyan jogosultsága, jellemzően kötelessége van csak
Közgyűlésen nem vehet részt
Ami még eszembe jutott, hogy inkább bútorozatlanul add ki a lakást, mint olyan bútorokkal, amit innen-onnal leszanálsz, mert nektek már nem, de a bérlőnek majd jó lesz.
Igényes bérlőnek csak igényesen berendezett lakást lehet kiadni, vagy üreset.
Az osztrák hatás közelsége jó hírt sejtet ;)
Ez a másik oldala a bérbeadásnak. Természetesen ezt is (hogy melyik adózási formát választja,) át kell gondolnia a bérbeadónak.
De a kezdő kérdés arra vonatkozott, hogy a leendő bérlővel kapcsolatosan mire kell odafigyelni.
OK, akkor beszéhetünk arról is, hogy idén az adóhivatal kiemelten figyel a lakást kiadókra.
Van tételes költségelszámolás utáni adózásra, vagy általány költségelszámolásra is lehetőség, ami után SZJA-t kell fizetni. De évi 1 mFt bevétel felett eü-i járulékot is kell fizetni.
Lehet külön adószámot kiváltani, vagy SZJA adóbevallásban csak egyszerűen bevallani.
Ezen felül pedig az alkalmi lakáskiadásra idegenforgalmi adót is kell fizetni, illetve be kell jelenteni az ilyen jellegű tevékenységet az önkormányzatnál is.
Sok lényeges dolog van még a "jövedelemigazoláson" kívül... :)
Persze, hogy van kockázat - mint minden üzleti döntésnek. Itt most ezeket a kockázatokat próbáljuk összeszedni, segítségként a topik indítójának.
Van tapasztalatom, nem légből szedem ezeket.
Bárki, bármikor elveszítheti a munkáját, vagy felmondhatja a munkaviszonyát. Vagy ha akar, simán produkálhat hamis munkáltatói igazolást is.
A lakáskiadásban van kockázat, nem lehet kizárni.
Te adsz ki lakást?
A bérlő kvázi, a lakhatást veszi meg részletre, és ha megfigyelted, az üzleti életben ilyen esetekben mindig meggyőződnek arról, hogy lesz-e fedezet arra, hogy a szerződött időszak alatt teljesíteni is tudja a kötelezettségeit.
Pl. én nem adnám ki hosszabb távra egy munkanélkülinek, vagy aki felmondás, próbaidő alatt van.
Nem mindegy, mit dobálnak a postaládába? :)
Te hogyan tudtad töröltetni más cégét?
..és a nemi identitás is megkérdeznéd?:-)
Itt nem az a lényeg, hanem pölö az, hogy céget ne tudjon bejegyezni erre címre ( ezt saját tapasztalatból mondom, mivel eltűnt a bérlő, jöttek hozzám a felszólító levelek, és kénytelen voltam töröltetni a céget a Cégbíróságon, hogy ne zaklassanak ), tartósan csak bejelentett emberek tartózkodhatnak, nem adhatja tovább bérbe ...stb!
Külföldön ez abszolút bevett szokás. Sőt, ajánlólevelet is kér(het)nek.
Nagyon nem mindegy, hogy kire bízod rá az ingatlanodat.
Közjegyzői okirat nem azért fontos, hogy legyen, hanem probléma esetén igen nagy jelentősége van. Szerződés esetén pölö, ami megtörtént az én ismeretségemben, a bérlő nem fizetett semmit! Hiába volt szerződés, azt csak jogi úton lehet érvényesíteni magyarán egy bírósági perben, amit megnyersz és után kérheted a végrehajtást. Ez kb 2-3 év! ..és addig sem fizet semmit, és utána egy külön perben szintén érvényesíteni kell a követelésedet!
AZONBAN, ha neked közjegyzői okiratod van, és szerződést szegett a bérlő, pölö nem fizet, akkor két héten belül ki tudod tenni az utcára, mivel rögtön kérhetsz végrehajtást! Ez kb. 20-30eFt többletköltség, de szerintem megéri. ..csak ennyit szerettem volna hozzáfűzni!:-)
Szerinted:-D
Persze.
A szerveiket, életüket és vérüket meg felajánlják a bérbeadónak.
Én sem értem, miért van még mindig közszájon ez a főbérlő-albérlő szöveg. Ez valamikor a II világháború után alakult ki, akkor lehetett a bérlakást tovább bérbe adni "alberlőnek".
Manapság a szerződésekben kizárják a bérlakás albérletbe adását.
Idős, egyedülállót célszerű választani.
Több havi kaució, szerződéssel.
Fogyasztásmérők és egyenlegek online ellenőrzési lehetőség.
További ajánlott fórumok:
- Utazunk! Véleményeket kérek különböző városokról. Mit érdemes megnézni, mire kell vigyázni? Akármit amit tudtok róla.
- Vérzékenység /hemofilia/ esetén hogyan csökkenthető a vérzés és mire kell vigyázni? /foghúzásra gondolok/
- Férjemnek magas koleszterinszintet állapítottak meg. Mire kell vigyázni és mit kell kerülnie a táplálkozás terén?
- Kb. 5-6 hetes terhessegnel cukor a vizeletben. Mire kell vigyazni?
- Van valaki akinek a gyerköce allergiás a háziporatkára?Mire kell vigyázni, vagy mi ilyenkor a teendő hogy gó legyen a gyereknek?
- Csipőprotézissel mit szabad és mit nem csinálni, mire kell vigyázni?