Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Gyöngy a csillag, úgy ragyog,
gyöngyszilánkokként potyog,
mint a szőllő, fürtösen,
s mint a vízcsepp, hűvösen.
Halovány bár a göröngy,
ő is csámpás barna gyöngy;
a barázdák fölfüzik
a bús földet díszitik.
Kezed csillag énnekem
gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem,
ott porlad a sziveden.
Göröngy, göröngy, elporlik,
gyenge csillag lehullik,
s egy gyöngy lesz az ég megint,
összefogva sziveink.
József Attila
Babay József : A szív
Az anyai szívnek sehol sincsen párja,
Mindennap elönti a szeretet árja...
Az anyai szívet Isten teremtette,
Pirosra festette. Szép selyembe tette.
Nagyon kell szeretni Nagyon kell becézni,
Sosem szabad reá haragosan nézni...
Százszor kell áldani. Százszor simogatni,
Õ tud csak hûseges szeretetet adni...
Az anyai szívet nagyon kell szeretni,
Szívünkbe kell neki tiszta ágyat vetni...
Édes melegénél elolvad a hó is,
Édesanyánk szíve álom is, való is.
Wass Albert : A bujdosó imája
Uram, ki fönt az égben
lakozol a fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében.
Az emberek agyára
áraszd el bölcsességed.
Értsék meg valahára
mi végből van az élet.
Arasznyi kis idő csak,
mely ajtódig vezet.
De előre csak a jó visz,
a gonosz vissza vet.
Legyen megint az ember
képedre alkotott!
Utálja meg már egyszer
mit maga alkotott.
Romlandó kincsekért
ne törje magát senki.
Igyekezzék helyettök
jobb kincseket szerezni.
Jó tettek nyugalmát.
Derűt és békességet.
Mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget.
Gőgből és gyűlöletből
mindent, mit föltalált:
vedd ki Uram kezéből
a keserű pohárt.
Rémségek éjszakáját
váltsad föl virradatra.
Az emberi világot
szebbre és igazabbra.
Hogy törvények közt az első
a szeretet legyen.
Üljön jóindulat
a kormányszékeken.
Az igazság előtt
hajoljon meg a fegyver
s élhessen szabadon
e földön minden ember.
És legyen egy akol.
És egy legyen a pásztor.
Növelj pásztorbotot
virágzó rózsafából.
S ha mindeneket szépen
elrendeztél ekképpen:
a népek közt, Uram
nekem is van egy népem.
Ha érdemét kegyednek
a szenvedéssel méred,
úgy egynek sincsen annyi
szent jussa, mint e népnek.
Mások bűnéért is
őt verte ostorod.
Sok súlyos nagy keresztet
szó nélkül hordozott.
Legjobb fiait vitte
mindég a Golgotára
s jótettének soha,
csak bűnének volt ára.
Uram, adj békességet
a Kárpátok között!
Sehol még földet annyi
könny s vér nem öntözött.
Sehol még annyi színes
nagy álom nem fakadt
s árvábbak prófétáid
sehol sem voltanak.
Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Bár megtagadta tőlem
a békét s kenyeret:
engem sújtasz, Uram,
amikor őt vered.
Mert népem. Fajtám. Vérem!
Fájdalma bennem ég!
Szánd meg Uram Isten
Attila nemzetét.
Adj békés aratást
sok vérvetés nyomán.
Nyugodjék meg kezed
gondverte otthonán.
S ha áldásod e földön
elért kicsinyt, nagyot:
jussak eszedbe én is,
ki bujdosó vagyok.
A Kárpátok alatt,
ahol apáim éltek,
rendelj ki nekem is
egy csöndes menedéket.
Csak akkora legyen, hogy
elférjek én s a béke.
Nézzen az ablakom
patakra, fára, rétre.
Kenyér mellé naponta
jusson egy szál virág
s láthassam, amint Téged
dicsér egy új világ...
Uram, ki fönt az égben
lakozol fényességben,
hallgasd meg kegyesen,
hallgasd meg könyörgésem.
Egy koldus az utcán a kezemhez ért,
A könnyező szemével valamit kért.
Láttam, hogy csalódott, boldogtalan,
Nem volt egy fillérem, szégyelltem magam.
Csak álltam és néztem a könnyes szemét,
És megfogtam remegő öreg kezét:
Bácsikám, én is majd ide jutok,
Szívemben én is egy koldus vagyok.
Nemrég még együtt jártunk holdas éjszakán.
Megcsókolt, hogyha didergett, fázott a szám.
Egyetlen csókomért jönne csak el,
Aztán már elmehet akárkivel.
A szerelmünk záloga volt ez a gyűrű,
Úgy ragyog, mint csillag és oly gyönyörű!
Ez engem többé már nem boldogít,
Odaadom magának, vegyen valamit".
Imádom ezt a verset. De jó, hogy felraktad.
Nagyon szép napot mindenkinek aki itt jár.
.Ide teszem a virágról az illatot,
a Dunáról a fényt,
a lányról a mosolyt,
a fiúról a dacot,
ebből csinálok költeményt
hogy gazdagodjatok."
Látjátok milyen felelőtlen vagyok! Ha tetszik valami, akkor elmentem, de valahogy az író és a cim lemarad. Ezért aztán csak ilyen töredékeket tudok felrakni.
Anyám... szerelmem ...
jaj a gyerekek...!
Valakiért én
mindig remegek.
Aztán ... majd aztán,
akkor én jövök !
Kibomlok és
az égig felnövök.
Csillag leszek...
szikrázó, hófehér...
Hajamra lassan
hullik már a dér.
Fazekas Anna
Öreg néne őzikéje
Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.
Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.
Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.
Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.
Cili cica, Bodri kutya
mellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.
Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.
Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.
Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
"Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza, gida pajtás!"
Könnybe lábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!
Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.
Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.
Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.
Öreg néne megsiratja,
vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.
Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
"Élj boldogul, őzgidácska!"
Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kisgidája visszanéz-e.
Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,
fenn terem a mohos sziklán.
De a tetőn, hegygerincen
megfordul, hogy búcsút intsen:
"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -
s mint a szél, eliramodik.
Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.
Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.
Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.
Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:
őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,
hogy szemével kérve kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,
ne szepegjen fiacskája.
S köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.
Meg is gyógyul egykettőre,
felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk,
a kicsi bak hazaballag.
Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.
Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.
Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta
így nevezik: Őzanyóka.
Piros pipacs, szegfű, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban
szivárványszín száz csokor van.
Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.
Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is Őzanyóka.
Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.
Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!
Carnegie D.: Mosoly értéke
Semmibe se kerül, de sokat teremt.
Gazdaggá teszi azokat, akik kapják
és nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak,
de emléke néha örökké megmarad.
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle
és senki sem oly szegény,
hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Táplálja a jóakaratot az üzleti életben,
boldogságot teremt az otthonban
és mindenütt a barátság biztos jele.
Pihenés az elfáradt embernek,
napfény a csüggedőnek,
világosság a szomorkodónak és a természet
legnagyszerűbb ellenszere a bajokkal szemben.
Nem jelent földi javakat senki számára:
nem lehet megvenni, elkérni, kölcsön adni vagy ellopni
- csak önként lehet odaadni.
Ha valaki már túl fáradt ahhoz,
hogy mosolyogni tudjon,
akkor legalább te nézz rá derülten.
Senkinek nincs annyira szüksége a mosolyra,
mint annak,
aki maga már nem tud mosolyogni!
Mosolyogj
József Attila
Születésnapomra
Harminckét éves letttem én-
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék,mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.
Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!
Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll-koptató
szegény
legény.
De nem lettem,mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.
Intelme gyorsan,nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
a hont
kivont
szablyával óvta ellenem.
Ide idézi szellemem
hevét
s nevét:
"Ön ,amíg szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén"
gagyog
s ragyog.
Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kély-
Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!
Egyik kevencem... Szabó Irén verse (és Szeitz Zita énekli)/Itt van a gépen, ha valaki vágyik rá! :o))/
Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
Megcsodálni a fényt, s a naplementét?
Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
Átélni két ember valós nászát?
Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
Hogy megsimogathassam a lelkedet?
Mondj IGEN-t, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!
Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?
Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát ha kell, elfogadni,
Tárgyat, s pénzt eszköznek tekinteni,
S a Földet ajkaddal érinteni?
Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
Beteg állatot megsimogatni?
Mondj IGEN-t, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!
Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárványsugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
Átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?
Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
Nem sírni akkor, ha elfelednek,
Köszönni, ha nem köszönnek,
Tanulni abból ha megköveznek?
Tudnál e sötétben fényt keresni,
Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
Legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni engem, Istent, s bárki mást?
Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!
Lennék...
Lennék Napod, ha nappal lenne,
fényessé tenném hajnalod,
bíborral festeném este a felhőt,
hogy gyönyörködj, ha akarod.
Felhő lennék, ha őszidő lenne,
langy esőt sírnék, mert messze vagy,
aztán esőcsepp lennék, rád esnék,
s gördülve csókolnám arcodat.
Köd lennék, ha hűvös lenne,
fehér, vidám, mi nem ragad,
ködkarjaimmal ölelném tested
s megnyitnám előtted utadat.
Hópihe lennék, ha tél hava lenne,
mit egyetlen céllal repít a szél,
elolvadni gyönge kezedben,
s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.
Szél lennék, ha új tavasz lenne,
elfújnám messze a tél hidegét,
hajadba bújnék tincseiddel játszva,
míg nevetve mondanád: most már elég.
S mi lennék, ha itt lennél velem?
Mindenség lennék, hol nincsenek napok,
égbolt lennék éjfekete éggel,
hol nem ragyog más, csak a Te csillagod!
Laren Dorr)
Kamarás Klára
Valaki volt...
Valaki volt... aki ma nincsen...
Mint kézfogas rozsdás kilincsen,
elmúlt, leporlott mindörökre.
Valaki volt,... ma nincs semerre.
Az éjszaka a szél leverte
az ágakat, miket beoltott.
Valaki volt... s őt én szerettem.
Minden szavát rajongva lestem,
de nincs postás, ki tőle jönne.
Valaki volt... valaki elment...
Ahogy rovom e hosszú termet,
tudom, többé már nem jön vissza.
Próbáltam rákeresni, sajnos nem találtam a szerzőt, de azért....
„Kicsit több békesség, jóság, szelídség,
Kevesebb viszály, irigység…
Kicsit több igazság úton-útfélen,
Kicsit több segítség bajban, veszélyben.
Kicsit több „mi” és kevesebb „én”,
Kicsit több erő és remény…
és sokkal több virág az élet útjára!
- mert a sírokon már hiába.”
Most a rónán, nyár tüzében ring a délibáb,
Tüzek gyúlnak, vakít a fény, ragyog a világ.
Dombok ormain érik már a bor, s valamennyi vén akácfa menyasszonycsokor.
Zöld arany a pázsit selyme, kék ezüst a tó,
Csendes éjben halkan felsír a tárogató.
Ott, ahol zúg az a négy folyó, ott, ahol szenvedni jó,
Ott, ahol kiomlott annyi drága vér, zeng a dal, Kolozsvár visszatér.
Zúg a szél az ősi vár fokán, Honvéd áll a Hargitán.
Erdély szent bércére zúgva száll, visszaszáll a magyar turulmadár.
Magyar földről székely földre szállnak fellegek,
Kigyúlnak a magyar tüzek, lobogó szemek.
Már az égen is hadak útja jár, a legendák hős vezére paripára száll.
Szebb lesz a nyár, szebb az ősz és szebben hull a hó,
Kolozsváron piros fehér zöld a lobogó.
Ott, ahol zúg az a négy folyó, ott, ahol szenvedni jó,
Ott, ahol tündéri tón kacag, s nézi benn' magát a nap.
Hol regék születnek, száll a dal, zúg a kürt az a szilaj.
Erdély szent bércére zúgva száll, visszaszáll a magyar turulmadár.
Ezt a verset meg is zenésítették
ha valaki kéri nagyon szivesen fölteszem,..köszönöm a versedet, nagyon szép és békés, egyre több kellene, ebben a rohanó egymást bántó világban.
Ismeretlen, szerintem nagyon szép. Lehet, hogy csak én nem ismerem az íróját?
Kívánok én hitet, kedvet,
szép szerelmet, hű türelmet,
utakhoz fényt, csodát, álmot,
békességes boldogságot,
magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget,
verseket, célt, igazságot,
daltól derűs jobb világot,
bokrok mellé társnak fákat,
napfényt, amely el nem fárad,
tekintetet szembe nézve,
éjt meg nappalt soha félve,
kézfogásos tiszta csöndet,
és mosolyból minél többet!
Weöres Sándor
Száncsengő
Éj mélyből fölzengő
Csing-ling-ling száncsengő
Száncsengő csing-ling-ling
Tél öblén halkan ring.
Földobban két nagy ló,
kopp-kopp-kopp nyolc patkó,
Nyolc patkó kopp-kopp-kopp,
Csönd zsákból hangot lop.
Szétmálló hang erdő
Csing-ling-ling száncsengő,
Száncsengő csing-ling-ling
Tél öblén távol ring.
Illyés Gyula
Feleség
"
Veled jó, veled jó a mező a folyó,
meg a szél, meg az éj,meg minden ami él
Ha a fele nem tiéd, ízetlen az ebéd,
A nap a letűnő,a harag, a jövő.
Amihez csak érek, válik ketté rögtön,
Két részre a földön :Egybefűzni véled
Ha fele nem tiéd, kevés a föld az ég,
Meg a nyár meg a tél,meg a dél meg az éj
A múlt a kikelet, a kisgyerek"
Ha egy kicsit utánaolvasnál, nem a vers, hanem az..
Utána beírt második hozzászólásra mondtam a gúnyolódást,....
.
és jobban tennéd ha egy szép verset írnál, hiszen olvastam,szépet tudsz. Nem értem mire fel ez a támadás!
Ember!!feltett egy verset Te mondtad hogy gunybol!!
És tényleg szép,magyar vers....nem is mondanám hogy csak gyerekvers szimplán hisz sok felnőttnek is tettszik....
Tévedésben vagytok, én is szeretem Weöres sándort, csak a gunyolódás nem tetszik, csak azt nem értem miért kell ez.
Weöres Sándor
Valaki hí
"
Valaki hí engem, valaki hí,
Látom a távolban amint hívogató halovány keze int
Valaki hí enge, valaki hí,
Érzem szemének mágnes sugarátmaga felé húz, vonz a ködön át.
Valaki hí engem,valaki hí,
Értem küldi,_ de ez sem elég,illatos bódító leheletét
Valaki hí engem, valaki hí,
Hangja csábító varázsfuvola...S nem mehetek hozzá soha ,...soha."