Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Órák Áprily Lajos

Szívem felett a zsebben,

nagyon sok éve már,

szívemnél vérmesebben

egy régi óra jár.

Alatta, lomha inga,

szívem lustán dobog,

zihálva néha, mint a

kifáradt vándorok.

Feleselő nővérek,

két furcsa gépezet,

itt versenyezve mérnek

időt és életet.

S midőn az óra tik-ja

nagynéha nem zenél,

a szív megállapítja:

az óra most nem él.

S ha majd - nem is sokára -

a szív nem muzsikál,

az óra konstatálja:

A szív rugója áll.

Weöres Sándor: A MESÉRŐL

A meséhez mennyi unalom kell,

hogy a boszorkányos madarak

röppenjenek izgatott seregben

s aprót-nagyot mulattassanak.

A meséhez mennyi szánalom kell,

mennyi gyűlölet és sérelem,

hogy a gonosz mind pokolba vesszék,

a jó végül győzelmes legyen.

A meséhez mennyi bizalom kell,

hogy kavics-mód sok legyen a kincs,

és a mondott rózsa illatozzék,

és nyisson az álmodott kilincs.

A meséhez mennyi félelem kell,

kályha mellett, hol semmi veszély,

minden zugból manó leskelődjék,

torkot tátson odakinn az éj.

Jatzkó Béla: Ha...

Ha meg tudnálak szelídíteni,

s lefaraghatnám vadságaidat,

sokkal egyszerűbb volna az, ami

ma csupa dráma, görcs és indulat;

ha bölcs szavakkal megfékezhetők

volnának új s új robbanásaid,

mennyi semmibe porladó erőt

halmozhatnánk fel, amíg rácsait

elveszti imánk és szabad holnapi

életünkben a két utunkból egy lesz.

Bolond kívánság és reménytelen,

s nem is kívánom azt, hogy így legyen:

ha meg tudnálak szelídíteni,

már nem te volnál. És nekem te kellesz.

Fekete vince

Hol vagytok, ó, ti drága holnapi asszonyok,

és hol van fénytelen szemetek,

melyben, mint napnyugvásban izzón

még felragyog tegnapi tüzetek?

Még csak harminc, még csak

negyvenévesek, sejtelmesek, puhák,

kedvesek, hol van meggyötört

arcotok, szarkalábas szemetek?

Elnézem még izmos, ruganyos lábatok,

A még-még elfogadható feneket,

A szülés után kicsit

meglöttyedt melleket,

nézem egyre fakuló fényetek,

ó, ti drága harminc- vagy

negyvenévesek.

Ó, ti drága holnapi asszonyok,

ti majdani zsémbesek,

majdani hervatagok,

Lillák, Annák, Júliák,

Flórák, Ginák, Erzsébetek,

ti, hűek, és ti hűtlenek,

ragaszkodók, ellenségesek,

szeretők, és szeretni képtelenek,

Ma még harminc, holnap negyven,

aztán már lassan ötvenévesek,

fáradtak, fásultak, viseltesek.

Benne vagytok

minden vasalónyomban,

minden kimosott ingben,

zokniban, és minden ízben,

minden falatunkban,

hajunk hosszában, stuccolt

barkónkban, bajuszunkban.

Ó, ti drága holnapi asszonyok,

csontjaink mellé kerülnek majd

a csontjaitok, s boldogok

lesztek velünk, mint mikor

nyugodtak voltunk és fiatalok,

és szerelmesek.

AZ ASSZONYOKHOZ

Anakreóni dal

A természet bikáknak

szarvat, lónak patákat,

futást adott a nyúlnak;

oroszlánnak fogas nagy

szájat, halaknak úszást,

madárnak szárnyalást és

a férfiaknak elmét.

Nőknek mi sem maradt már.

Mi hát, mit ád? A szépség:

minden paizs helyében,

minden gerely helyében.

A tűz, a vas hatalmát

a nő, ha szép, legyőzi.

(Devecseri Gábor)

Baja Mihály:

Karácsony

Te most is az vagy, áldott szent Karácsony,

Mi Betlehemben legelőször voltál:

Újjászülője a kerek világnak,

Hitünk napfénye, a szívünkben oltár.

Az angyaloknak ajkán a hozsánna

Ma is elhat a pásztorok füléhez,

s koldust, királyt vezet ma is a csillag

Az idvezítő jászol-bölcsőjéhez.

Te most is az vagy, csak mi változánk meg,

Csak nekünk ócska minden ami régi.

Nem hallgatunk az angyalok szavára,

Nem kell nekünk a csillag se, ha égi.

Mennek, mennek a pásztorok seregben,

de nem a Jézus jászol-bölcsőjéhez.

Mennek, mennek a bölcsek és királyok,

De nem az élet örök kútfejéhez.

Ó, szent karácsonyéj csillagvilága…

Ragyogj, ragyogj csak változatlan újra.

Az én lelkem csak téged vár, s tetőled

száz lidérc fény közt el nem tántorodna.

A gyermekhitnek hófehér palástját

Borítsd reám csak egy éjszakára,

És én megáldlak, síromig követlek

Ó, szent Karácsonyéj csillagvilága.

Advent 1. vasárnapja:

Léleknyílásnak ünnepe van ma!

Az emberiség nyissa meg szívét!

A Messiás jő. Ki ne akarná

Levetni kínzó sok bűnét?

Adventi idő ez, tisztulási idő.

Glóriásan jó a menny Királya.

A Messiás jő, készülj hívő!

Vágyad tüzének lobogjon lángja!

(a következőt majd jövő héten!) :o)

Szép, békés adventi időszakot kívánok Nektek! :o)

Ady Endre: Karácsony

Harang csendül,

Ének zendül,

Messze zsong a hálaének,

Az én kedves kis falumban

Karácsonykor

Magába száll minden lélek.

Minden ember

Szeretettel

Borul földre imádkozni,

Az én kedves kis falumba

A Messiás

Boldogságot szokott hozni.

A templomba

Hosszú sorba

Indulnak el ifjak, vének,

Az én kedves kis falumban

Hálát adnak

A magasság Istenének.

Mintha itt lenn

A nagy Isten

Szent kegyelme súgna, szállna,

Az én kedves kis falumban

Minden szívben

Csak szeretet lakik máma.

Bántja lelkem a nagyváros

Durva zaja,

De jó volna ünnepelni

Odahaza.

De jó volna tiszta szívbõl

- Úgy, mint régen -

Fohászkodni,

De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent

Elfeledni,

De jó volna játszadozó

Gyermek lenni.

Igaz hittel, gyermekszívvel

A világgal

Kibékülni,

Szeretetben üdvözülni.

Ha ez a szép rege

Igaz hitté válna,

Óh, de nagy boldogság

Szállna a világra.

És a gyarló ember

Ember lenne újra,

Talizmánja lenne

A szomorú útra.

Golgota nem volna

Ez a földi élet,

Egy erõ hatná át

A nagy mindenséget,

Nem volna más vallás,

Nem volna csak ennyi:

Imádni az Istent

És egymást szeretni…

Karácsonyi rege

Ha valóra válna,

Igazi boldogság

Szállna a világra…

:-)))

Werbánszky Rudolf

Álmodsz

kopogtatnod sem kell

bármikor bejöhetsz

a kert végiben

tárva vár a kapu

mikor hozzám jössz

tenyeredhez simulnak virágaim

és mámorosan

csókolják imáikat mélyibe’

nézz ide:

apró margaréta virágoknak fényibe’

tükröződik a világ –

szirmok múlását nézem:

szemhéjad lágyan hull alá

álmodni lát az éj

s a földnek száz rögén

lustán moccannak a percek

lassan elernyed a kar a láb

s az ezüstszínű Holdsugár

átfesti a falakat

Osvát Erzsébet:

Mennyi apró télapó

Hull a hó,

hull a hó,

mennyi apró télapó!

Igaziak, elevenek,

Izgő-mozgó hóemberek.

Nagykabátjuk csupa hó.

Honnan e sok télapó?

Kik ezek,

Mik ezek

az apróka

Télapóka - emberek?

Óvodások mennek

sorba,

záporozó, habos

hóban.

Ezt a verset mindenki ismeri, de attól még nagyon kedves és időszerü.

Hát lányok olyan gyönyörű,és ismeretlen verseket írtok, hogy csak kapkodom a fejem.

Én köszönöm nektek, hogy vagytok,és ismeretlenül megajándékozzuk egymást, szebbnél szebb versekkel.

Mindig szerettem volna összegyűjteni a legszebb verseket, nekem nagyon sok van, de ti írtok olyat, amit még sosem hallottam.

Mégegyszer köszönöm nektek.

Nagyálmos Ildikó

A papírmadár halála

Papírmadaraid, ha szárnyra kapnak,

ott maradsz magadban magnak.

Ne gondozd lelkedben a szörnyet,

akard, hogy vagyok és légy enyém,

mert úgysem maradok örökké.

(Meszesedik a véredény.)

Ha elindulsz, fordulj csak vissza,

add nekem, mit markod takar,

örülhessek én is a kevésnek,

legyél a csend, a zűrzavar.

Hogy megvédjelek, nincs sok időm,

nem ülhetek, csak keveset,

ha elmész, megmaradok benned,

ha én megyek el, elveszek.

ÉRINTS MEG

Ha kisbabád vagyok – érints meg.

Szükségem van az érintésedre, úgy, ahogyan talán sosem képzeled.

Ne csak mosdass, pelenkázz és etess.

Ringass el. Puszild meg az arcomat és simogass.

Nyugtató, lágy érintésed biztonságot és szeretetet ad.

Ha gyermeked vagyok – érints meg.

Akkor is, ha dacos vagyok és elutasítalak.

Ne add fel, keress új utakat, hogy közel kerülj hozzám.

Jóéjtpuszid édes álmokat hoz.

Mindennapi érintésed elmeséli, mit érzel.

Ha kamasz fiad vagyok – érints meg.

Ne hidd, hogy nem kell éreznem, hogy törődsz velem

Csak azért, mert már majdnem felnőttem.

Szükségem van szerető karjaidra, szükségem van lágy hangodra.

Az élet viharában a bennem élő gyermek érted kiált.

Ha barátod vagyok – érints meg.

Semmi sem mutatja jobban szeretetedet, mint egy meleg ölelés.

Mikor szomorú vagyok, egy gyógyító érintés mondja el, hogy szeretsz.

Azt mondja el, hogy nem vagyok egyedül.

Lehet, hogy az érintésed minden, amit kapok.

Ha életed párja vagyok – érints meg.

Talán azt hiszed, hogy szenvedélyed elég nekem.

De csak karjaid tartják távol a félelmet.

Szükségem van lágy, vigasztaló érintésedre

Mely emlékeztet, hogy olyannak szeretsz, amilyen vagyok.

Ha felnőtt gyermeked vagyok – érints meg.

Ha van is saját családom, akiket megölelhetek,

Mégis szükségem van anyám vagy apám karjára, mikor gyenge vagyok.

Szülőként máshogy látlak.

Már jobban tudlak becsülni.

Ha idős szülőd vagyok – érints meg.

Ahogy én érintettelek, mikor kicsi voltál.

Fogd a kezem, ülj közelebb, adj erőt.

Melegítsd megfáradt tagjaimat közelségeddel.

Bár a bőröm ráncos, érintésre vágyik.

Ne félj. Érints meg!

Kántor Péter

MINDEN IDőBEN

. . . . . . . . . . .

És ne vedd komolyan, amit dühömbe mondok,

hiszen nem gondolom komolyan, tudod jól!

De sose hagyd szó nélkül, ha olyat tennék,

ami rám nézve szégyen – s közvetve rád is!

Bár mindenki csak magáért felel:

te nem tehetsz rólam, én se rólad.

Mégis! Valahogy tükrözzük egymást,

ha nem is vagyunk egyformák, nem!

Te – te vagy, én pedig kezdettől – én.

Kérlek, ezt soha ne felejtsd el!

De a győzelmem a te győzelmed is,

és a bukásom, az is részed.

Ahogy minden elfáradásom,

részed minden feltámadásom.

De ne szólj bele a dolgaimba!

Ne írj nekem elő soha semmit!

És ne kérdezgess fölöslegesen,

de közömbös se légy, látszólag se!

Legyen egy mérleg a kezedben,

de ne tégy mérlegre mindig mindent!

Tudd néha behunyni a szemed,

de ne úgy, mintha a cinkosom volnál!

Mindazonáltal ne felejts el törődni velem,

ne felejts el aggódni értem!

Sírj, mert nincs gyógyszer a világra,

s ne vond meg tőlem a bizalmadat!

Mit tehetnél még értem, anyám?

Viselj el minden időben!

És égjen a villany az ablakodban,

mert néha éjszaka fölnézek.

Édesanyám

A Tisza partján él egy özvegyasszony;

Szeméből könnyet egyet se fakasszon

A nyomorúság, a gond és a bánat:

Ó áldd meg Isten, édes jó anyámat!

A Tisza partján él egy özvegyasszony...

Tudom, hogy bút hoz néki minden alkony,

Mert ő a jóság, szenvedés, a bánat:

Holtig siratja édes jó apámat!

/Juhász Gyula/

HERVADÁSKOR

Hervadáskor, pusztuláskor,

Novemberi dérhulláskor

Tinálatok, lent a kertben

Ránk hullott a falevél.

Az öreg fa hervadt lombja

Mintha nékünk szólott volna,

Mintha minket intett volna:

Vigyázzatok, jön a tél!

Hervadáskor, pusztuláskor,

Novemberi dérhulláskor,

Visszasír a lelkem hozzád,

Szép szerelmem, kedvesem.

Mintha ott a kertben lennék.

Száll a levél, száll az emlék,

Szálló levél, szálló emlék

Körülrepdes csendesen...

Hervadáskor, pusztuláskor,

Novemberi dérhulláskor,

Tinálatok, lent a kertben

Most is hull a falevél.

Most is hervadt a fa lombja,

De most mintha sírva szólna:

Úgy-e, úgy-e nem hittétek,

Rövid a nyár, itt a tél...

/Ady Endre/

Ez bizony már több mint száz, de nem baj, itt minden vers gyönyörü, csak nyertünk ezzel a topikkal.

Köszönjük Gyula!

ÉNEKEK ÉNEKE

Salamon király

Szép vagy, ó, szerelmesem, szép! Lábadat sarú diszíti, ritka drága gyöngyű;

tomporodnak kerülete, mint a mesterek kezéből kikerült kösöntyű.

Lábadszára, mint aranyszín fundamentumon szökellő karcsú oszlop, márvány;

a te két emlőd nyugalma, mint a liliommezőkön legelő két bárány.

Köldököd mint illatozó olajok nyomától síkos szép kerekded csésze,

hasad mint a zafirokkal rakott elefánttetemnek drága tündöklése.

Hasad mint a liliommal köröskörül megkerített dús gabonaasztag;

karod ámbraszín pereccel, két kezed nehéz gyürűkkel aranyosan gazdag.

Balkezed a fejem alatt, jobbkezeddel megölelgetsz, megcirógatsz, édes;

nyakad mint a karcsú torony kimagaslik hasonlóan Libanon hegyéhez.

Nyakad mint a Dávid tornya; méz csepeg nyelved hegyéről; ínyed édességes;

fogaid mint most fürösztött tiszta hófehér juhocskák; ajakad tömjénes.

Halántékod mint a sűrű selyem lomb közül kitetsző darab pomagránát;

szemed mint a kék halastó: arcod ékességeinek ki mondhatja számát?

Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre, mint egy bélyeget karodra,

mert kemény a szerelem mint a koporsó és erős mint nagy vizeknek sodra.

No, szerelmem, gyere menjünk a mezőre, illatoznak künn a mandragórák;

már a szőlő is virágzik, s kifakadtak ajtónk előtt a gyümölcshozó fák.

(Babits Mihály)

A grófi szérűn

Nyár-éjszakán a grófi szérün

Reccsen a deszka-palánk

S asztag-városban pirosan

Mordul az égre a láng.

Éjféli hajnal, szörnyű fény ez,

Nincs párja, napja, neve.

Fut, reszket a riadt mezőn

Az égő élet heve.

Koldus, rossz álmú zsellér ébred,

Lompos, bús kutya csahol.

Az egész táj vad fájdalom

S a gróf mulat valahol.

Szenes kalászok énekelnek

Gonosz, csúfos éneket:

»Korgó gyomrú magyar paraszt,

Hát mi vagyok én neked?«

»Mért fáj neked az égő élet?

Nincs benne részed soha.

Ne sírj, grófodnak lesz azért

Leánya, pénze, bora.«

»Ne félj, a tél meg fog gyötörni,

Mint máskor, hogyha akar.

Élethez, szemhez nincs közöd,

Grófi föld ez és magyar.«

S mégis, amikor jön a reggel

S pernyét fújnak a szelek,

A grófi szérün ott zokog

Egy egész koldus-sereg.

Siratják a semmit, a másét,

- A gróf tán épp agarász -

Érzik titkon, hogy az övék

E bús élet s a kalász.

Ady Endre

1877. november 22. — 1919. január 27.

Ezt nem ismertem, nagyon szép

köszi

... ezt a Victor Hugo verst(szintén nagylyányka koromban) esküvőkön szoktam szavalni (többek közt ezt is). Szerettem! :o)

... és ezt is...

Simon István : Virágzó cseresznyefa

Mandula utcán az éjjel láttam egy nyíló kicsi fát.

Épp rásütött a hold. Fehér lett rajta a virág,

Azt hittem, hogy mandulafa, pedig cseresznye volt.

Magasba nyúló házfalak között, fényes ablak alatt

Lebegtette a szél. Megálltam, Néztem egy kicsit,

Még elsuhant a gépkocsi az utca véginél.

Jólesett látni ezt a fát, millió zsibongó virág

Tündöklő seregét. S egyszerre lassú, halk kopaj,

Susogó hullámaival jött, kúszott közelébb.

Két holdfénybe burkolt alak épp a cseresznyefa alatt

Áll meg és összebujt. S a csillagos fehér szirom ott

Pettyegett a vállukon, ahogy lihegve hullt.

Gyönyörű kép! A költő ha a boldogság hü piktora,

Álljon meg fesse le: két önfeledt szép, fiatal,

Kiket virággal betakart a tavasz éjjele.

A ringó fát, a fa alatt testen a karnyi kapcsokat,

Míg egymást ölelik. Virágzó cseresznyefa

Ő ringatja majd a tavasz első gyümölcseit.

Holdfényben ballagtam tovább, s a szívemből a számon át

Hullt ki pár tiszta szó: Hogy szorosan így álljanak

Negyven év múlva is, ha majd fejükre hull a hó.

Igen az eregeti címe megváltozott,mert sokkal több gyönyörű vers jött már.Remélem te is írsz még, olyan jó, mikor olyanok is írnak, akik még nem tették.

Köszönöm az észrevételedet.

Victor Hugo: Mert minden földi lélek

Mert minden földi lélek

valakibe

átszáll, mint illat, ének,

láng vagy zene;

mert minden élet annak,

amit szeret,

rózsákat mindig ad, vagy

töviseket;

mert április a lombnak

víg zajokat

s az alvó éj a gondnak

nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak

az ébredő

hajnal, cinkét a fáknak

levegő,

s mert a keserű hullám

ha partra hág;

a földnek, rásimulván,

csókokat ád;

és; csüggve karjaidban

az ajkadon,

a legjobbat amim van,

neked adom!

Gondolatom fogadd hát -

csak sírni tud,

ha nincs veled s tehozzád

zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak

Mindig feléd!

Fogadd minden napomnak

árnyát, tüzét!

Üdvöm gyanútlanul és

Mámorosan

Hizelgő dalra gyúl és

Hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül

Száll tétova,

S csak te vagy végül

a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma

házadba visz

s ki sírni kezd, ha látja,

hogy sírsz te is!

S vedd - égi szent varázskincs! -

vedd a szívem,

amelyben semmi más nincs,

csak szerelem!

- Szabó Lőrinc fordítása -