Kényszeresség és pánik (beszélgetős fórum)

Naná! :-)

Végtelenül emberi minden megnyilatkozása...

Popper leginkább arra tanít meg, hogy legyen valakiből jó megfigyelő és kétkedő, inkább többször átvizsgáló majd végső soron megbizonyosodó! Ezek az önismeret alapjai, amivel el lehet jutni a filozófikus természetig. Popper munkássága az önismeret alapjairól szól, amivel azért elég nagyot lehet dobbantani. Köszönjük neki ezeket az erős alapokat! Nála azért vannak komolyabb tanítók is természetesen. De ez egy nagyon fontos szint, amit ő képvisel(t).

POPPER PÉTER MUNKÁSSÁGA:

1. MEGFIGYELÉS

2. ÉRTÉKELÉS

3. INTEGRÁLÁS

Összességében talán a "Filozófiai szkepticizmus" illik leginkább rá.

Parancsolj!

[link]

:)

Jó kérdés! Az önismeret egy tágabb fogalom. Abban benne foglaltatik az önkritika, mint a "megfigyelés" és az "értékelés" összessége. Ettől lesz valaki önkritikus.

De ha az önismeretet írom, akkor is igazam van, csak tágabb értelemben. Az önismeret az a legnagyobb halmaz, amiben minden benne foglaltatik.

Sokan még az első pontig sem jutnak el, a "megfigyeléshez". Vagy nem figyelnek vagy rosszul figyelnek.

Az "értékelésnél" pedig pontatlanok és engedékenyek (a tényekkel szemben).

Egy őszinte és szigorú (a tényekhez) ÉRTÉKELÉS hatalmas tanár, mert az önismeret rendíthetetlen alapjait rakja le.

Példa: Egy általános papír zsebkendő. Általában fehér színű, papírból van és nincs illata. Ahhoz hogy ezt megállapítsam, szemügyre kell vennem, meg kell tapintanom, meg kell szagolnom, stb.

Ezekből az érzékszervi benyomásokból létrehozok egy ÉRTÉKELÉST, amit ha jól csinálok, hű a tényekhez, tehát IGAZ! Ekkor jó az értékelés és ebből születik a helyes véleményformálás, azaz a KRITIKA!

Már gyerekkoromban tudtam hogy nagy ember. Túlzottan szkeptikus volt, de legalább őszinte!!!

[link]

Nagyon bonyolult az emberi lélek, mégis mélységesen egyszerű annak, aki átlátja, ismeri és érti. Ez lehet egy teljesen profán ember is, ha van hozzá képessége.

A baj az a pszichológiával, mint tudománnyal, hogy szétboncolja a tényeket és elveszik a részletekben.

Ugyanakkor egyfajta holisztikus világnézettől függetlenül nem igazán beszélhetünk normális önismeretről, csak címkékről, bélyegekről, találgatásokról és nem tisztázott dolgokról.

Ha egy pszichológus nem rugalmas és túlzottan földhözragadt, az nagyon veszélyes tud lenni, mert akkor mint ember, magában a tanult tudományban hisz, és nem haladja meg azt. Pedig vannak ezen felül más dolgok is, amik tágítják az ismereteit.

Szerencsére elég sok pszichológus/pszichiáter "képzi" magát ezen felül, és komolyabb tapasztalatai is vannak páciensekkel.

Valahol talán ők is érzik, ami "köztudottan" tényszerű:

A PSZICHOLÓGIA EGY BEFEJEZETLEN TUDOMÁNY!

Ilyesmiket mond P. P. is.

Mivel az ő előadása, amelyben erről beszél, fiatal kollégák okítását célozza, az elhangzottakat én, a laikus, nem biztos, hogy helyesen értelmezem.

A példából, amelyet a saját praxisából előhoz, én azt a tanulságot vontam le, hogy még a tapasztalt pszichológus se tud "ránézésre" különbséget tenni a kétféle "gyökerű" kényszeresség között. S míg az olyan kényszerességet, amely mögött fóbia rejtőzik, könnyű "legyőzni", az a másik típus, ha "megpiszkálják", katasztrofikus következményekhez vezethet.

Hallottam erre két nagyon jó szót: ÖNKUTATÁS/ÖNÁSÁS

Tehát a lelki "ásásra" az egyén önmagától is vállalkozhat, ha érez magában annyi erőt, elszántságot, bátorságot, őszinteséget. Önmagát is vizsgálhatja, faggathatja. Átveszi a terapeuta szerepét, csak belső párbeszédet folytat önmagával.

A kíméletlen őszinteség a legfontosabb!

Nem feltétlenül kell hozzá lélekgyógyász, csak ha nagyon elakad a munkában.

Azért "ásás", mert minden kis dolgot átvizsgál, értékel és integrál.