Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)

Várlak, hogy itt légy,

hogy eljöjj és megörvendeztess.

Várom a lombzajt.

Várom a harmatcseppek

piciny csengetését.

Várom az apró füvek suttogását.

Várlak Téged!...

Bartalis János

"Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked.

(…)

Egy napon felébredtem... és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden.

(…)

Hogy miért sírtam el magam az elébb, mikor megláttam? Ha egyszer nincs igazi, és mindennek vége, és teljesen meggyógyul az ember, miért kezdtem púderezni az orrom, mikor meghallottam, hogy még mindig őrzi azt a barna krokodilbőr tárcát? Várj csak, gondolkozom. Azt hiszem, tudok felelni. Azért kezdtem zavaromban púderezni az orrom, mert igazi nincs, mert a téveszmék elmúlnak, de én őt szeretem, és ez más. Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja. Tudniillik, azt hiszem, minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el."

(Márai Sándor: Az igazi)

Arra vágyom, hogy vállamra borulva sírj.

Nem a vigasztalásért,

Csak, hogy közünk legyen egymáshoz.

Arra vágyom, hogy megoszd örömöd.

Nem a boldogságért,

Csak, hogy lássam: gazdagabb lettél.

Arra vágyom, hogy megfogd a kezem.

Nem az érintésért,

Csak, hogy megértsük: fontosak vagyunk

egymásnak.

Lefestenélek, de nincs olyan szín

Kifaragnálak, de eltörne a vésőm

Eltáncolnálak, de vérezne a lábam

Elmondanálak, de hazudnának a szavak

Ködbe, márványba, hangforrásba rejtőztél

S engem csak lépteim kopogása

kísér koporsómba

Így üres a vásznam, durva köveim

Megkonduló némaságom félretaszítva

Egyetlen esélyem maradt: megérinthetlek.

Szerelmed többé tett,

mint valaha voltam.

Felemelt fájdalmamból

s a Menybe jutottam.

Szavakba csordul belőlem a hála.

Nem mert jó és szép vagy,

nem mert fáradt álmok szólnak rólad,

nem mert kezem kezedbe fogadod,

nem mert csendes félhomály ül mosolyod szegélyén,

nem mert átjár sötétkék hiányod,

nem mert novemberi zarándok szelek fújnak;

hanem mert remegő sóhajjal tudom: vagy.

:DDDDDDDDD

Azt hiszem még ma keresek én is egy ilyen pszihológust:)))))))Csak jóképű legyen:DDDDDDDDDD

Sok férfinak tetszene ez az ötlet!

15 éves házasság után egy pár a pszichológusnál.

Miután a pszichológus megkérdezte őket, hogy mi a gond, a nő egy

hosszadalmas, szenvedélyes és szívtépő listát zokogott el a

szakembernek az elmúlt 15 év

összes létező problémájáról. Csak mondta, mondta: elhanyagolás,

bensőségesség hiánya, üresség,

magányérzet, szeretet hiány, s egy egész lista a soha ki nem elégített

érzelmi igényeiről, melyeket ki

kellett bírnia házasságának eddigi szakaszában.

A szakember miután végig hallgatta a listát, felállt, körbejárta az íróasztalát,

majd egy hatalmas szenvedélyes csókkal magához ölelte az asszonyt.

A nő elhallgatott, s mint akit elkábítottak, szótlanul leült.

A pszichológus a férjhez fordult és így szólt: "Látja, erre van szüksége a

feleségének, hetente legalább háromszor!! .... Meg tudja tenni?"

A férj gondolkodott egy kicsit, majd válaszolt: "Nos, el tudom hozni

önhöz hétfőnként és szerdánként, de péntekenként horgászok"

S mondá a férfi: Érted ... bármire képes vagyok szívem!

Van egy nagy kérdés

mindnyájunk szívében...

Tán nem is kérdés,

inkább kiáltás...

Válaszra várva

visszhangzik bennem:

ki szeret engem?!

"Ne mondj le még a vágyaidról!

Még ha rossz, még ha fáj és bántja a lelkedet.

Mert ha hiteddel reméled,

feléd hajlik a mennyből, lassan majd eléred."

Elfelejtem magam,

láss olyannak, amilyennek szeretnél,

amilyennek a felfedező izgalom

sejtjeidbe égeti megtört alakomat.

Nem leszek más, csak az,

akinek megláttak szemeid,

s akinek a várakozás napjaiban

magadnak szeretnél.

Minden leszek, ha akarod,

csak nyugtasd rajtam szemed,

s érints meg minden pillanatban,

hogy megéljem a holnapot.

,,Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor

álljak félre, ha én nem szeretek, vagy ha engem nem szeretnek.

Megtanított arra is, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom hogy

döntsek jól. Azt is megmutatta, hogy sok embert elveszítek, és sok

embert el kell majd engednem akiket szeretek, de erősnek kell lennem,

és arra kell gondolnom, hogy mások számítanak rám. Idővel begyógyulnak

a sebek, mert aki elment, az nem jön vissza. Persze ebből természetesen

sok minden nem igaz. Az élet csak remélni tanított meg. Remélni azt

hogy tudjam, mikor kell harcolni, s félre állni. Remélni, hogy jó

döntést hozok mikor döntést kell hoznom. Remélni, hogy akit elveszítek

annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni hogy tovább lépjek, és

csak a jó emlékeket őrizzem meg. Remélni, hogy begyógyulnak a sebek, a

legmélyebbek is. Begyógyuljanak, de ne tűnjenek el.

Minden egyes sebet szeretek a szívemen, minden én vagyok, és a múltam, ott kell lenniük...Gyönyörű hegek...Nélkülük üres lennék.

:DDDDDDDDDDD

Van egy könyv, abban csak annyit mond mindig a férj a feleségének, hogy "azt akarom mondani, hogy nem akarok mondani semmit"... (Talán Efy Briest - elnézést, ha nem jól írtam le emlékezetből vagy 20 év után...)

Az a macska, aki jó családba kerül, megszokja, hogy beszélnek hozzá.

L. Cooper

Nem igaz, hogy nem szeretem a háznépét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésű állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerű szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bebizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tűnődés szépségét, annak sohasem lesz hű macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet.

Bálint György - A macska naplójából