Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)
Almási Gábor:Lelkesedés
Vágyom leírni az egész világot,
Mindent, mit a fülem hallott,
Szemem látott,
És kiáltani,
Hogy helyettem ne a kövek szóljanak.
Csak volna rá merszem,
És időm...
Bogdán András: Álmodj
Álmodj boldogot, álmodj szépet
Álmodj igazra váló meséket
Álmodj barátot, melletted állót
Álmodj hu társat, el sose válót
Álmodj magadnak igazi otthont
Álmodj bele, kivel megosztod
Álmodj táncot, mi magasba emel
Álmodj táncost, ki szívednek felel
Álmodj tüzet, lánggal égetőt
Álmodj csókkal perzselő szeretőt
Álmodj utakat, messzi világot
Álmodj szívedben nyíló virágot
Álmodj szerelmet, tiszta vágyat
Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad
Álmodj szabadot, láncot megtörve
Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve
Álmodj hát jövőt, álmodj szépet
Álmodj igazzá váló meséket.
Váci Mihály :Nem keresek menedéket
Mint bolyhos nagy levél, lebbenve hull az éj:
fonák-ezüstje fel-felvillan.
Az utca két oldalán lámpák esdekelnek,
sóvárognak, mint kínálkozó lányok.
Oly csend van, hogy hallom a csillagok
csöpp lepke-zizegését, s a leszállt emlékek
szénája reszket talpam alatt, ha lépek.
Megállok lépésenként
a bársonyvirágú éjben,
hogy részegedjem a csendtől és súlyosan hallgassak,
mint a döngve bezárult zord kapuk.
- Ó, hold szelíd vidéke! Szelek sörénye - felhők!
s az ég sikolya elé emelt könyörgő ujjú ágak,
s mind, ti kis földi dolgaim, mikbe még megkapaszkodhatom!
Ne hagyjatok magamra! Ti vagytok tanúim,
hogy mint tiszta virág a virágzást,
madár a szárnyalást: - betöltöm én is a sorsom:
ember vagyok, - élek!
És nem keresek menedéket!
Lajtai Gábor :Kevés
Kevés az út
de járni kell
Kevés a fény
de látni kell
Kevés a hang
de szólni kell
Kevés a perc
de várni kell
Kevés a szent
de hinni kell
Kevés a könny
de sírni kell
Kevés a cél
de menni kell
Kevés a sok
de ennyi kell.
Tornay András
Karnevál van
Mindenki igyekszik jelmezbe rejteni szorongásait
Színes maszkok sodródnak a tömegben
S én védtelen botladozom a kijárat felé
Miközben zokogva tépem le arcomról
Saját magamat ábrázoló álarcomat.
Ágai Ágnes : A kor gyermeke
Merő tévedésből jöttem erre a világra.
Már itt se vagyok. Rossz ajtót nyitottam,
eltévedtem, bocsánat. Nekem azt mondták:
erre tessék, de hát eltájoltak, sajnálom.
Ez nem az én világom. Ez valaki másé.
Ha egyáltalán valakié.
Hogy pár évtizedet itt is kibírok?
Nem, sajnos, nem lehet. Van még más világ is.
Valahol lennie kell. Majd csak megtalálom.
Nem is zavarok tovább. Minden jót!
Dsida Jenő: Csak egy..
Csak egy van, aki lelkemet megérti,
Aki felfogja sóhajtásimat,
Csak egy van, aki örökre a régi,
Csak egy van, aki titkon megsirat;
Ki csókot adott, mikor nem is kértem,
És hozzám szól csak egyre, hangtalan,
Csak egy van, aki imádkozik értem -
És az is olyan nagyon messze van!
Szilágyi Domonkos :Tedd, hogy szeressem
Tedd, hogy szeressem magamat.
Tedd, hogy az agyam, hogy a testem
Ne csupán percekig szeressen, mint eddig.
Mert csak így lehet Téged is, jaj szeretnem,
Szívem,
Ne szélsőségesen, de híven.
Ne ily szeszélyesen, de hűen.
Én csúnyácskám, én gyönyörűm,
Én ósdi-keserédesem,
Kencétlenül is ékesen,
Hogy a világ minden éke sem ér föl vele.
Tedd, hogy a tested gyönyörködvén magad
szeresse,
Tedd értem, magadért,
Te tedd kibírhatóvá ezt az életet.
Erdős Olga :Kopogtatás nélkül
Tudom, a tűzzel játszom,
hisz kopogtatás nélkül jöttem.
De már késő, bent vagyok -
az életedben.
Féltve őrzött múltad
kongva
üvöltik utánam
az elhagyott termek.
Lépteim visszhangja áruló jel,
a kulcs maga.
De még nem tudom,
mit rejt a hetedik szoba.
Ujjam végigfut a porlepte asztalon:
sorokat írok, talán egy verset.
A jelenben hagyott üzenet.
Még egy fahasáb a parázsra,
aztán megyek, és újra álmodom,
ami volt, és ami lesz – veled.
Mert nélküled nincs varázsa
se a mának, se semminek.
Kamarás Klára:Egy szürke vers
Ez a reggel is olyan mint a többi.
Kinézek, hátha kisütött a nap.
Benn szürke falak, kinn a szürke ég .
Szürke közel és szürke messzeség...
Szürke szivárvány, szürke táj fölött?
Hát nincs remény, a tavasz megszökött?
Csak hiány van, mely egyre jobban éget,
S én bámulom e tenger szürkeséget.
Sonkoly Éva:Miért
Néha úgy simogat szavad,
mint a bársony.
Aztán szúr oly fájón,
talán ilyen vagy,
tán olyan.
Mindkettő együtt
a minden
- nekem.
Kun Magdolna :Holdkönnyek
Megtörölte szemét a hold,
és vele könnyeztek a csillagok,
lélekharang zúgta lenn a földön,
most már ne sírjatok,
jól vagyok…
Arany-Tóth Katalin : Falak mögött
És elfáradtál…
és ott maradt egy nagy lyuk,
ami folyton fáj.
De már nincs erőd…
sem hited…
sem elég szíved…
hogy merj szeretni…
Ezért inkább falakat építesz…
ahonnan kilátsz ugyan,
de be nem jöhetnek.
Szabolcsi Zsóka :Tán soha...
Engedd, hogy nézzelek,
ha nem is látsz engem.
Engedd, hogy halljalak,
ha nem is szólsz hozzám.
Engedd, hogy érezzem
kabátod melegét,
bár tudom, tán soha
nem teríted azt rám.
Gárdonyi Géza :Mikor itt vagy
Mikor itt vagy a szobában
mintha telis-tele volna
rózsával és liliommal,
s körülöttünk zene szólna.
S mikor kimégy a szobából
olyan üres lesz egyszerre,
olyan üres, olyan néma,
mintha én se volnék benne.
Szabolcsi Zsóka : Csak ott
Kicsorognak ujjaink közül a lehetőségek.
Kudarcokba tehetetlenedünk.
Egy érintés foszlik szét a levegőben félúton.
Hunyd le a szemed. Csak ott létezem.
Boda Magdolna (Hófehérke)
A mérgezett almadarabka bennrekedt,
az üvegkoporsó teteje lezárva,
elsétál mellettem a herceg,
kezében rádiótelefon,
hívása volt,
észre se vett.
Hinnem kell hogy az álmok valóra válnak,
Hogy minden lélek mellett angyalok állnak,
Figyelő tekintetük reánk függesztik,
Munkájukat nesztelen, és értünk végzik,
Velünk kelnek hajnalok, hajnalán,
Minket őriznek a mindennapok során,
Magányos így soha senki nem lehet,
Hiszen mindenkit egy igaz angyal szeret.
"A nagy szavak nem érnek semmit,
Elszállnak, mint
az őszi szél.
De a szeretet, ha tiszta szívből fakad,
Elkíséri az embert, amíg él."
/József Attila/
Te azért születtél, hogy szeressenek.
Én azért születtem, hogy téged szeresselek.
S csak annyit ér az életem,
amennyi boldogságot adsz te nekem.
Goethe
Élő-szó
Két magzat beszélget az anyja hasában:
- Mondd, te hiszel a születés utáni életben?
- Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy
felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Lárifári! A születés után nincs semmi: onnan még senki sem tért vissza!
S különben is, hogy nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak.
S talán a saját lábunkon fogunk járni, és a saját szánkkal eszünk.
- Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! S még hogy szájjal enni?!
Nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? S ha már itt tarunk,
gondolkodj egy picit: azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a
köldökzsinór túl rövid.
- Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.
- Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.
- Figyelj, nem tudom pontosan, mi lesz, de majd a Mama segít nekünk.
– A Mama? Te hiszel a Mamában?
- Igen.
- Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán, látta már
valaki? - Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony neki
köszönhetjük, hogy vagyunk.
- Na, most már hagyj békén ezzel az ostobasággal, jó!? Majd akkor hiszem
a Mamát, ha látom.
- Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét,
érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod simogatását,
érezni fogod óvó kezét.
Minden anya gazdag, ha szereti a gyerekeit. Nincs szegény édesanya, sem csúnya édesanya, sem öreg. Az ő szeretetük mindig a legszebb az Örömök között. És amikor, úgy látszik, szomorúak, akkor is elég egy csók, amit kapnak vagy adnak, és már minden könnyük csillaggá lesz a szemük mélyén.
Maurice Maeterlinck
Áldott kezeddel símogatsz meg,
Anyám.
Intő szavad még mintha hallanám,
Míg rám borulsz
S áldott kezeddel símogatsz meg.
A régi intést elfeledtem,
Anyám.
Azért zúdult annyi vihar reám;
Úgy összetört...
A régi intést elfeledtem.
Ady Endre
Adhat Isten néked kincset, gazdagságot,
Rubintokat és gyémántot, márvány palotát,
Adhat pénzt, ragyoghat rajtad drága ékszer,
Csak egyet nem adhat kétszer,
Édes jó anyát.
Honthy Hanna