Intimplasztika (beszélgetős fórum)
Nos, megosztom mindenkivel a tapasztalatom, mert időközben rájöttem, mi volt a baj.
Nekem felszívódó cérnával varrták, amit nem engedtem kiszedni (mert annyira fájt ahogy hozzáért a doki) mondván, majd felszívódik..
Amit a doki elfelejtett közölni, az az volt, hogy ha nem szedi ki, akkor begyullad !
Egy hete kiszedtem amit ki tudtam, nem volt egyszerű, sem fájdalommentes, de tény, hogy az az oldal leapadt egyből.. Ahol hagytam benne párat, (nem látszottak) az az oldal pedig egyfolytában be volt dagadva, borzasztó érzés volt, alig bírtam menni... Most, hogy MA kiszedtem minden egyes helyről, szinte mondhatnám hogy azonnal, szemmel láthatóan elkezdett apadni, és már szinte egyáltalán nem fáj.
Tanácsom azoknak, akik felszívódóval varratják:
ugyanúgy szedessék ki, mint a nem felszívódót, mert sosem fog meggyógyulni !!!!
Remélem segíthettem ezzel ...
Üdv
Babyshambles,
ilyen kis lefújós, gondolom ártani nem ártok vele, egész nap szabadon van, bugyit azóta sem bírok felhúzni.
Kezdek félni, hogy valami nem oké.. mindenhol 3 hetet írnak, hogy addigra lemegy a duzzanat, és mindennek rendben kéne lennie, ehhez képest nálam épp most egy hónapos, és még mindig alig bírok hozzáérni :(
Sziasztok!
Nekem 4 hete volt kisajak kisebbítés.
a mai napig is be van duzzadva, reggelre lemegy, estére ismét beduzzad.
minden nap fújom intim fertőtlenítővel, mosom laktaciddal, óvatosan itatom fel amikor wc-n vagyok, nem értem, csak nálam ilyen durva?
négy hét után ez még normális???
Sziasztok!
Én kedden csináltattam meg dr.Jánky csinálta nekem is és szerintem nagyon rendes volt.Gigszeresgirl Te mikor csináltattad meg és hogy vagy azóta?
Biztosra merem állítani hogy a pasi tudja miről van szó, mert már hozzád ért és ezt lehet azért tapintani. Szerintem 100 x tisztában van a dolgokkal, mert pasik szeretnek nézelődni is szeretkezés közben ezért biztos, hogy tudja milyen vagy ott lent. Igen én már túl vagyok a nehezén nem, bántam meg szerencsére, de régebben is meg voltam elégedve, nem szégyelltem egyáltalán hogy mim van. Ajánlom figyelmedbe ez az oldalt nem egyedül vagyunk ezzel a dologgal
gigszeresgirl! Igen már többször szexeltünk,de még nem "vett szemügyre" mert én mindig úgy fordultam,vagy éppen hátulról engedtem neki,h még véletlenül se lásson meg :S :( és ezt szóvá is tette nem 1szer,h én milyen szégyenlős vagyok :( bezzeg ha tudná,h miért??!!
gigszeresgirl: te is 1cipőbe jártál velem???mert látom az előző hozzászólásaidon,h már te túl vagy a nehezén! Előtte te h élted az életed??? a Pasik h álltak hozzád???és megnézted azt az oldalt amit kiírtam??mit szóltál hozzá??
Először is köszönöm szépen csajok a választ! :)Én már félig-meddig elfogadtam magam,csak tényleg attól tartok,h mit szólna hozzá a 34 éves pasi!Azon is gondolkodtam már,h előbb elkezdek vele ilyenekről beszélgetni,h rávezessem a dologra.... :S
Dytta: igen ez is megfordult a fejembe,h a pasiknak sem 1forma,sem a méret,sem a vastagság stb...
ezt nézzétek meg légyszíves: [link]
nini089 Szia
Ez hülyeség minden punci kívánatos csak olyan kell akinek tetszik ez olyan mint a haj, szem szín, vagy az arc!
Szerinted a pasik a méreteikkel hogy vannak? NA EZZEN GONDOLKODJ EL!!!
Amugy mi a baj vele ez nem derült ki az üziből?
Szia! Szerintem ha ennyire gátlásos vagy miatta akkor csináltasd meg a műtétet, mert nem tudsz teljesen kinyílni a sexben, és így saját magadtól is megvonod a gyönyörű pillanatokat. 34 éves pasi biztos találkozott már ilyen dologgal nem hiszem hogy szólna érte.
De a legfontosabb szerintem az hogy fogadd el magad, és ha ez nem megy, akkor korrigáltasd és elmúlik mindennemű gátlás benned, és ez a legfontosabb!
szia! neked mennyit szedett le a kisajkakból? mennyibe került a mütét? meddig voltál otthon? Te is dr. Jánkynál voltál? megérte szerinted? mit szólt a párod a mütéthez? most már teljesen szimmetrikusak a kisajkaid? csak azokat korrigálta?
nekem még gyüjtögetnem kell, de júniusban tervezem a mütétet :) múlt héten voltam a dokinál amúgy, nagyon rendes volt! neked mikor volt a mütéted?
köszi szépen a válaszokat előre is :)
sziasztok!
én a videót meg sem merem nézni, nem akarom meggondolni magam...
én dr. jánky györgynél voltam, csak az egyik oldalon kell korrigálni a kisajkaimon, ez 80e Ft lenne. úgy döntöttem, belevágok - mármint nem én, hanem a doki (hehe) :)
huu.. hát nekem kicsit bonyolult volt. a doki műtét után közölte, hogy kicsit összekellett szűkíteni a kisajkat a hüvelynél, mert túl nyitottá váltam vna,szval nekem valószínű ezért volt a nagyobb fájdalom is, és egyenlőre a szex is tilos. most volt 4hetes, jövő7en megyek a dokihoz, és akkor mutatja meg, hogy tudom majd kicsit tágítani magam, mert jelenleg nagyon szűk ott minden :D
d normál esetben úgy tudom, hogy kb 3hetet kell várni.
szia!
köszi szépen a választ! huhhh, kicsit borsos az ára, de ha tényleg szépen megcsinálta, akkor megérte :)
én Rozsos Tamásnál vtam, és 160.000volt.
műtét előtt megmutatta, hogy kb mennyit fog leszedni, annyit is szedett, és nagyon szép lett...
és azt nem lehet megmondani a plasztikai sebésznek, hogy mennyit vágjon le a kisajkakból?
kinél voltál dokinál, ezt még leirnád? köszi szépen :)