Hogyan lett "hátrányos helyzetű" a babám (beszélgetős fórum)

Nem olvastam még a hozzászólásokat (majd pótolom ;)), de gyorsan leírom, ami az eszemben van nagyhirtelen:

3 lurkónk van. első a lányom, 4 hónapig szopizott, kegyetlen volt...:S Na nem a szoptatás maga, hanem az a tény, hogy olyan volt, mintha egyszerűen utált volna szopizni....:O Alig lehetett ébreszteni, a száján folyt ki az is amit sikerült nagy nehezen beletukmálni, amit lenyelt, bukós lévén visszaköszönt, és még sorolhatnánk....A kórházban az egyik csecsemős azt mondta nekem szülés után 4. nap, hogy "a maga gyereke egy nagy nulla" - zokogtam akkor egész nap, a férjem alig tudott megvígasztalni.....:( 4 hósan végül tápszeres lett, de inkább a bukóssága miatt. Második-harmadik babánkkal a kórházban már felvérteztem magam a bunkósság ellen, nem is figyeltem, csak a gyerekemre és a kedves emberekre - ajánlom minden frissen szült Anyukának! :) (egyébként a 2. babánk meg csak 9 hetes koráig szopizott, máig nem tudom miért, de hirtelen elutasította az anyatejet, pedig semmi változás nem történt semmiben sem, tápszeres lett egyik pillanatról a másikra - és neki van a legjobb immunrendszere a 3 gyerek közül! ) Mondjuk a szájizmai még most is fejlesztésre szorulnak, bár nem lehet szoros összefüggést felállítani a két dolog között szerintem - lassan ugyan, de javul a beszéde. 3. lurkócskánk 10 hónapig szopizott, imádtam szoptatni, végül magát választota el, kis felfedező lett belőle, és már nem ért rá hozzámsímulni és szopikázni.....van ilyen is. :) De így visszatekintve semmivel nem rosszabb, és nem szenvedet hátrányt véleményem szerint az első két gyermekünk sem, hogy nem kaptak annyi ideig anyatejet, mint tanácsos lett volna (bár ha tehettem volna, tutira szoptattam volna őket is).

Jó , hogy megírtad a cikket, szerintem remekül sikerült, a mondanivalója nekem teljesen átjött, és remélem, kicsit csillapítja a hasonló cipőben járó anyukák elkeseredését....! :)

Atya ég, a védőnő hogy lehetett ilyen tapintatlan? :( Sajnálom! Igazad van, sokszor ezek a legdurvábbak, amikor valaki egy sikertelen anyuka előtt azzal vagdalkózik, hogy neki meddig sikerült. Mert mindenkinél az a cél, hogy sikerüljön és ha sikerül, minél tovább.

A császárnál is ilyen előzmények vannak. 12 óra fekvés, addig a fejet sem szabad felemelni. Babát is megfigyelgetik. Nekem "szerencsém" volt, mert a nővér a mellemre rakta a fiamat az őrzőben úgy, hogy órák választottak el attól, hogy felemelhessem a fejemet. (Sajnos mifelénk sem divat az, hogy a nővérek értünk vannak. Ő kivétel volt.)

Egyetértek az előttem szólóval, hogy kevés az infó a szoptatásról, és az túlzás, hogy mindenki úgy születik, hogy tud szoptatni. Engem több anyuka segített át a nehézségeken. Előtte a dúlám, aki elmondta a helyes technikát, később pedig jó, hogy elmondták, hogy mi az a növekedési ugrás, szopi sztrájk stb. Mert én is volt, hogy elbizonytalanodtam.

Fontos, hogy fel tudja az ember dolgozni a kudarcokat. És az is lényeges, hogy ahogy írtad, a két tábor ne ugorjon egymásnak, hanem el kell fogadni mindenkinek a helyzetét. Nem szabad haragudni, akinek sikerült, és nem szabad "bántani", akinek nem. Nem olvastam a hozzászólásokat, csak a tiédet, de jó olvasni, hogy mindenki jól kezelte a témát, hiszen sajnos pont ez a téma sokszor megosztja az embereket. :(

A lényeg, hogy egészséges a kislányod! Kívánom, hogy maradjon is így! :)

Szerintem minden szoptatni nem tudó anyukának épp elég probléma az, hogy neki nem sikerül, nem kéne ezt még tetéznie a védőnőknek...stb.

Bonti74 nagyon szép, hogy eddig szoptattad a gyermekeidet, de nem minden a kitartáson múlik, szerintem ez egyszerűen adottság kérdése. Az én fiam nemhogy nem gyarapodott a kórházban, de olyan sokat fogyott (egész nap cicin volt hozzáteszem, és úgy szívta - volna - szegény), hogy alig akartak hazaengedni. Ezek után is próbáltam csak a legvégső esetben tápszerhez nyúlni, de egy hónap után is, hogy csökkent a súlya... Akkor sem néztek rám túl szépen, hadd ne mondjam, ha ezek után sem adtam volna neki normálisan tápszert, mehettem volna vissza vele a kórházba.

És hogy miért mondom, hogy adottság kérdése? Mert pl. egy szobában feküdtem egy olyan csajjal, akinek tökmindegy volt, hogy megszületik-e a gyerek, vagy nem, a terhesség alatt végig cigizett, ivott...stb. és miután megszületett a (nem véletlenül) koraszülött kisbabája, csak úgy ömlött a melléből a tej, akkorákra voltak duzzadva a mellei, hogy minden ér átütött rajta és minden szoptatás után még dupla annyi tejet fejt le EGY melléből, mint amennyit az én picim a kettőből kiszopizott. Ja, és ő császárral szült, én spontán, mégis hamarabb megindult a teje, én meg csak vártam és vártam...

A fiam 7 hónapos koráig kapott anyatejet, 4 hónapig szinte csak azt, kisebb-nagyobb kiegészítéssel, de utána egyre kevesebb lett a tej sajnos.

Nem hibáztatok senkit, csak azért leírom: sok-sok hosszú óra vajúdás-nem tágulás-tengernyi oxitoxin után elakadt a baba, vákummal rángatták ki. Őt elvitték, engem pedig azonnal elaltattak, hogy összepakoljanak...Másnap reggel kaptam meg a babut (senkinek nem kívánom, hogy úgy feküdjön az örzőben, mellette boldog családok, szopizó babák, én pedig baba nélkül, kábán, és egy idő után férj nélkül fekszem...). Lelkesen pakoltam cicire, de sajnos nem volt mit ennie. Besárgult persze, a nővérek kedvességéről pedig inkább nem írok, mert még most is fáj a lelkem olyan bunkók voltak. Bozasztó volt a kórházban töltött 1 hét. Hazajöttünk, ekkor még mindig ciciztetni próbáltam. Nem lakott jól, éhes volt, és egyszerűen nem aludt, csak nyekergett, és keresett, keresett. Vissza cicire...ez így ment addig, amíg el nem kezdett visszasárgulni. Megrémültem, hogy vissza kerülünk a kórházba, de szerencsére nem kellett. Rengeteget fejtem, minden 10 ml-nek örültem, miközben másokból folyt a tej, és természetesen ezt hallottam mindenhonnan: szoptatni mindenki tud...

Szépen elővettük a tápszert, és a baba végre elaludt :) Végre gyarapodni is kezdett, én pedig további 6,5 hónapig fejtem rendületlenül. Cicin sosem tudott jól lakni, mi is végig játszottuk a cici-pótlás-fejés-sterilizálás köröket, hulla fáradtan...Most már nem fáj, de akkor minden egyes fejéskör, magamat okoltam, hogy milyen szar anya vagyok, aki nem tud szoptatni! Mások naplójában pedig mindig azt láttam, milyen sok tej van, mennyit szopott stb. Azóta rájöttem én is, hogy nem ez számít. Az anyatej a legjobb, de ha mindennek ellenére nem jön össze, akkor azt el kell fogadni. Nekem nagyon nehezen sikerült, és sok lelki problémát okozott.

Az egy "szerencsém", hogy hozzánk a védőnő szökőévente jár, utoljára januárban láttuk.

Még egyszer jó egészséget Nektek!

Eszembe jutott a cikk olvasása során a második lányom. Nehezen született, gyengén szopott. Semmit nem gyarapodott 3 hét alatt és még sorolhatnám.

Persze egyből kaptam az utasításokat, mérjem a szoptatásokat és már fel is írták a tápszert. Én széttéptem a receptet és továbbra is próbálkoztam, ha fél óránként hát félóránként, ha egy óráig tartott a szoptatás hát egy óráig tartott. Kitartásom meghozta a gyümölcsét mert nagyon sokáig szopott. DE, ha nem lett volna a második lányom, ha az első nem szopott volna 2 éves koráig, akkor nekem sem lett volna akkora szám.

Nem lett volna ennyi önbizalmam és engedek a hatásoknak. Környezet, védőnő, gyerekorvos stb...

Persze ha nem megy a tápszer is megteszi, sokan nőnek fel rajta és végeredményben egyáltalán nem számít, egy anya nem attól jó anya, hogy szoptat vagy nem.

Jó a cikk és gratula, gyönyörű babád van és sok boldogságot hozzá!

Nem gondoltam volna, hogy ennyi hozzászólás fog érkezni, ez jól esik. És aminek nagyon örülök, hogy szerencsére nem feszült egymásnak két tábor (ettől kicsit tartottam)! Így akkor szerintem nem lettem félreérthető.

Köszönöm még egyszer, hogy ennyien írtatok, és az itt olvasott történetek is megerősítenek abban, hogy nem én reagáltam túl a védőnőt, és hogy attól még lehet egészséges a kislányom, hogy az elején nem úgy alakultak a dolgok, ahogy megálmodtam.

Azt viszont sajnálom, hogy nem egyedi az esetem, és másoknak is szembesülnie kellett/kell azzal, hogy az emberek mennyire tapintatlanok, érzéketlenek és bántóak tudnak lenni. A lényeg, hogy nem kell velük foglalkozni, de ez az elején, mikor még pici a baba, anyuka érzékeny, pláne első gyereknél igencsak nehéz.

Mindenkinek jó egészséget, boldog babázást kívánok! És szerintem ami nagyon fontos: merjük élvezni az anyaságot még akkor is, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt sokan elvárnák.

Szép napot! :)

SZiasztok!

Mindkét lánykám(10és 12 évesek már) tápos baba volt, nem látszik rajtuk egyáltalán, s még egyik sem kapott antibiotiukumot.

Ennyit arról, hogy betegesebbek a tápos babák.

Vikikeeee

:) Na igen! :)

A megszólításból először azért azt hittem, jön az ész osztás... :D

Minden kedves nem szoptató anyukának!

Szülés után a lányom nem volt hajlandó szopni, ekkor a nővérek tanácsára a lefejt tejet kiskanállal, később cumisüvegből kapta. Amikor - úgy 3 hónap után - apadni kezdett a tejem, elmentünk a gyerekorvoshoz. Elkezdett faggatózni, hogy az édesanyám meddig szoptatott. Miután megválaszoltam a kérdéseit, arra a következtetésre jutott, hogy a mi családunk bizony nem egy két lábon járó tejescsárda:-)

Rengeteg tápszert kipróbáltunk, de valami miatt a lánykámban egyik sem maradt meg. Kihányta, hasmenése volt, kiütéses lett stb. Ekkor lévén nem ma történt ajánlott egy nénit akitől tudunk HÁZI TEJET vásárolni, a vízzel való hígítási arányt pedig mindig az orvos utasításai szerint végeztük. Ezért ma az orvost is én engem is keresztre feszítenének!

A lánykám a "kötelező" betegségeken kívül szinte nem is volt beteg.

Ma 25 éves, gyönyörű, egészséges, 2 diplomája van és köszöni szépen jól van!!! ÉS a szoptatás hiánya nem ment a köztünk lévő szoros kapcsolat rovására sem!

Természetesen az anya tejnél nincs jobb, de ha nincs?!

Ne keseregjetek, élvezzétek a babázás minden percét!

Jó egészséget és sok boldogságot kívánok babáknak és mamáknak:-)

Én nem szoktam hozzászólni a cikkekhez, de ebben a cikkben a védőnő beszólásai kiverték nálam is a biztosítékot. Ekkor parasztot! Nekem az első lánykám nem akart szopizni, tej az lett volna, de egyszerűen nem akarta bevenni a cicit a szájába. Itthon sokáig fejtem, meg próbálkoztam mellre tenni, de eltolt magától. Aztán tápszereztünk. Most három éves, és neki sem volt eddig semmi baja, egy kis orrfolyáson kívül. A beszéde is okés, egy picit beszédhibás, de kizártnak tartom hogy ennek bármi köze is lenne ahhoz, hogy nem szopizott.

Az ilyen nő, minek megy védőnőnek?? Az adott családnál lévő baba lehetőségeivel kellene foglalkozni, hogy mi a legjobb neki, az hogy ő mit csinált a gyerekével, akkor és ott teljesen lényegtelen, pláne ilyen módon, ahogy ő tálalja.

Hát elég tapló védőnőd van...Én a fiamat 4,5 hónapig szoptattam,utána elapadt,de a szoptatás mellett kisegíteni kellett tápszerrel is,mert az anyatej nem volt elég.Egészséges,erős fiam van,aki tegnap volt 2 éves..Apró náthákon kívül nem volt semmi baja...Kop,kop,kop..

Sok ember tápszeren nőtt fel,köztünk én is..Ne csüggedj!!

Kedves Jak27!

Olvasva cikkedet elgondolkodtam. Sajnos hasonló cipőben járok, nálam a körülmények mások.

Félidős terhességemnél kezdett csordogálni a tejcsim. Nagyon boldog voltam, hogy ebből kiindulva lesz tejem és sokáig fogom tudni szoptatni Picúrt. Programozott császárral szültem, így mondta a védőnő és a leendő háziorvos is, hogy így nehezebben fog megindulni a tejcsim. Érdekes módon a császár előtti este spriccelt a tejem. Amikor felébredtem szülés után mellre tettem a kicsit, de sajnos csak kínlódás volt, mert nem igazán tudtam, hogyan kell ezt csinálni. A kórházi védőnő egyszer bejött, betette a kicsi szájába a bimbit és ennyi. Próbálkoztam sokáig, de az volt a probléma, hogy amikor eljött a szopi ideje a kicsi mindig aludt. Utolsó este tudtam meg a kórházban, hogy "agyon" tápszerezik őket, hogy aludjanak. Azon az este egy nagyon kedves éjszakás volt és megmutatta, hogyan kell fejni. Sikerült is kierölködni 80 ml-t. Éjszaka azt kapta a kicsi. Hazajöttünk és még jó pár napig ment a kínlódás, mivel nem akart cicizni, csak a cumisüveget akarta. Veszített is a súlyából és ezt szóvá is tette a háziorvosunk. Mondtam neki, hogy a kórházban tápszerezték, de mintha meg sem hallotta volna. Nagy nehezen sikerült visszaszoktatni cicire és ezután jöttek az én körülményeim. Van nekem egy kedves édesapám, aki magán kívül nem igazán foglalkozik senkivel. Ahogy a kicsi megszületett elkezdett járni hozzánk, de mintha megint csak anyukámnak akarta volna megmutatni, hogy ő milyen "jó nagyapa". Nekem mondogatta a bajait, kínjait, mivel mára már mindenki elpártolt melőle. Egyedül maradt a kedves modora miatt. Folyamatosan csak anyát szapulta és most is ezt teszi. Így ennek hatására minden nap remegő gyomorral kelek, hogy mikor áll meg megint a ház előtt az autó. A tejcsim elkezdett apadni, közben a kicsivel kórházba kerültünk, mert félrekezelte egy hónapig a háziorvosunk. Csak ettem ettem az ideget. MOstanra kiderült, hogy mi a baja és kezd jobban lenni. Tejcsim imáár napi 50 ml-nél megáll. Mondják körülöttem, hogy kinek mennyi a teje, meddig szoptattak és biztosan én csinálok rosszul valamit. Miközben nem tudják, hogy mi van a aháttérben. Most is próbálom Picúrt cicire tenni, de csak ordít, mert nem úgy jön belőle mint a cumisüvegből, pedig még mindig 1-es cukit használunk pont a cici miatt. Most fejek 3 óránként. Mindent megpróbálok megtenni, hogy neki a legjobb legyen, de természetesen így kapja a tápszert. Emiatt nem aggódok, hiszen tudom, hogy valahol saját hibámon kívül kerültünk ebbe a helyzetbe. Az ideg nagy úr, de sajnos ezzel kell együtt élnünk. MOst zárva tartjuk a kiskaput. Próbálok megnyugodni, de a kisördög dolgozik bennem. Figyelem az ablakot, mikor áll meg a kedves tata autója........ és közben fejek Picúromnak.

Neked pedig teljes mértékben le a kalappal. Hidd el, hogy olyan dolgot vészeltél át, amit te is sajád hibádon kívül kaptál az élettől. Jó ember vagy és számodra is Hannád a legfontosabb. Pontosan ez az, amit ritkán érzek a cikkek, fórumok olvasásánál. Azt, hogy az anyuka mindent megtenne gyermekéért. Te is megteszel midnent. Ez hiányzik ma már a világból. A szeretet.

Olvasva a kommenteket, eléggé elborzadok!

Nagyon őszintén szólva ennyire tapló embereket, akik a hozzászólók legtöbbjét körülvette még nem láttam! Védőnő, szomszéd, anyós... Én egész biztos, elküldtem volna mindet melegebb éghajlatra!

És nem csodálom, hogy néhányan komoly depresszióba estetek!

Én mindenhonnan pozitív megerősítést kaptam! Még olyantól is, aki bizony kőkeményen megszenvedett a szoptatásért! Még ő is azt mondta, ne keseregjek, van ez így! És azt gondolom, ennek kéne a normálisnak lennie!

Nagyon jó a cikk, sajnos én is ugyanígy jártam az első babómmal, és nemsokára megjön a második is, de eldöntöttem, hogy nem fogok annyit keseregni a szoptatás miatt, ha nem megy. Nekem sajnos alapból nem nagyon volt tejem, a mellbimbóim kőkeménnyé meredve befelé fordultak, ahogy az a kevés is belövellt. Az ápolónőkkel bárhogy masszíroztuk, nem akart kifordulni, ezért nálam is jött ez a bimbóvédős szoptatás... Persze hadd ne mondjam, hogy azt állandóan fogni kellett, hogy le ne essen, de hál'Istennek a kisfiam bármi módon hajlandó volt szopizni. Minden szopizás után még ráfejtem, hogy hátha megindul a tejtermelés, de egyre kevesebb lett és kevesebb. A kórházban ugyan nem piszkáltak emiatt, de elég volt azt látnom, hogy a szobatársam melleiből csak úgy ömlik a tej, úgy, hogy még hozzá sem ért a melléhez...

Na de itthon! Ugyancsak jött a védőnő... Előadta nekem, hogy szegény gyerek, hogy pedig milyen jó lenne neki ha kizárólag anyatejet kapna, meg meg volt rökönyödve azon, hogy már tápszerrel érkeztünk haza (mivel a kórházban már kiírták, mert látták ott is, hogy nem elég). 3-4 hétig csak minden áldott nap, éjjel-nappal szoptatás-tápszerkeverés-fejés-sterilizálás (ugye a bimbóvédőt minden alkalom után sterilizáltam, mert a bimbóim - az ígéretek ellenére - továbbra is eltünt, mikor a tej belövellt). Szedtem a bogyókat, naponta vagy 8l folyadékot ittam (emellett alig tudtam enni, de azért a főzelékeket és leveseket is nyomattam befelé), de a tejem csak apadt és apadt. 1 hónap alatt majdnem 10kg-ot híztam a sok rostos szartól, de ez sem érdekelt volna, ha végre megindul...

Aztán jött anyósom. Többször hallottam tőle, hogy hát ez milyen rossz a gyereknek, hogy én nem tudom igazán szoptatni, mert az ő lánya 2 éves korukig szoptatta mindkettőt és ez milyen immunitást ad nekik. A kisfiam lassan 2 éves lesz, és a környezetemben ő a legkevésbé beteges gyerek... Ja, és a sógornőm gyerekei minden hónapban elkapnak valami nyavaját csecsemőkoruk óta.

Meg is elégeltem anyósom mondókáját, és egyszer beszóltam neki, hogy azok a gyerekek a sok szoptatás ellenére minden hónapban betegek, ezek szerint az anyateje szar volt? Na utána már nem hallottam többet a sztorit...

Azt is elég rossz volt látni/hallani, hogy akinek volt teje, az direkt elapasztotta, mert hogy milyen macerás, vagy szimplán csak fejegette, mert nem volt hajlandó ciciztetni a picit. (És ennek ellenére is több, mint fél évig!! volt teje, hogy a pici egyszer nem volt cicin.) Na és ők még mindig jobb anyák voltak, mint én, mert nekik volt tejük!

Arra senki nem gondolt, hogy ez nekem mekkora lelki törést okozott, hogy minden akaratom ellenére, nem tudtam rendesen szoptatni (minden fejés alkalmával bőgtem, mint a hülye, hogy miért nem jön le több tej), és hogy a kisfiam fél éves koráig emiatt teljesen depressziós voltam, amit azóta is bánok, mert inkább örülnöm kellett volna minden együtt töltött pillanatnak.

Nekem nincs gyermekem, csak anyukám elmondása alapján tudom, hogy ő azt csinálta régen velem, hogy a cumisüvegre csak nagyon kicsi lyukat szúrt, így kénytelen voltam megdolgozni a cumisüvegből adott kajáért is, s erősödhettek az izmok is. Bár fogalmam sincs milyenek a mai cumigumik.. de ha megoldható akkor ez lehet egy megoldás.

Szerintem aki tud az feltétlenül szoptasson, de akinek valami oknál fogva nem megy, az ne roppanjon össze, nagyon jó anyuka úgy is! :)

Ezek az atok banyak ! en anno mind sorban kuldtem valahova ..

Ma mar en is mind nagyi de soha sem lennek egy degenerat ami osztogassa az eszet !

En nem szoptattam többfele okbol , rengeteg gyerek egymas utan , iskolaba jartam es tudja meg a jo eg.

De, alig voltak betegek es ha volt valami barom banya buta profeciaval akkor ell lett kuldve oda ahol legelnek...

Hihettlen hogy igy egymast a hölgyek terorizaljak igazan sajnalatos. Respekt jar annak is ki nem szoptat söt ma mar kalap le elötte annak ki ezt valja mivelt arra kell szamitania hogy a ket labu hianak megeszik ....

Vedönökböl hal Istennek nem lattam sokat , nem volt soha sem szuksegem rajuk , nagyon fiatal kismamma voltam ( lanyomal ki eppen akkor szuletett balagtam ) de magabiszos voltam mindenben.

Csak akor mentem a gyerekorvoshoz amikor ojtani kelett,semi suly cirkus meg nem tudom mi - jol megvoltak es boldog gyerek koruk volt !

Miert lenne a szoptatas egy agyon glorifikalt valami ? nagyon jol felnötek a tapon .

Kedves Jak27!Nagyon tetszett a cikked,örülök hogy ezt leírtad.A védőnő,aki ezt mondta,nem való védőnőnek,ritka tapló egy ember...Inkább nem véleményezem.Nekem 3 és fél hónapos a babám.Én is elterveztem,hogy hú majd két évig szoptatok,csak akarni kell és kész.És én akartam,de nagyon!!!Sajnos farfekvés miatt császáros lettem,a korai mellretétel így alapból kimaradt.Műtét után 24 órát szinte mozdulatlanul kellett feküdnöm,odahozták a kislányom,hogy tessék anyuka,szoptasson anyuka...Hanyattfekve,egyik kézben infúzió és egyéb "koktélok",másikon műszerek...Na mindegy.Na negyedik napra megjött végre a tejem,de amit a lányom szopizás néven művelt,az nem nevezhető annak.A lényeg az,hogy egy hónapig nyüglődtünk,kötöttem az ebet a karóhoz,hogy márpedig én nyüstölöm a kisasszonyt hogy csak cici..Csak éppen a súlya nem akart feljebb menni...De nem is sírt a kajáért,alig evett ciciből,mégis aludt órákig...Csak a mérleg nem mutatott többet...Védőnővel egyeztettem,írattunk pótlást,kapott cicizés után,és láss csodát,a súlya szépen elindult...Végül fejni kezdtem,üvegből bezzeg megette a tejcsit.De a fejéssel nem tudtam fenntartani a tejtermelődést,két hós korára elapadt a tejcsim.Utána ezen bőgtem két hétig,hogy milyen anya vagyok én...Aztán a férjem helyretette az agyamat:D A kislányom sokkal nyugodtabb lett,vidámabb,sokkal jobban aludt,szépen gyarapodni kezdett:) És rájöttem,hogy csak ez számít:) Mindig bántani fog,hogy nem jött össze a tartós szoptatás,de rájöttem,hogy mindent megtettem azért,hogy sikerüljön.És ez a lényeg!

A betegségekről meg annyit,hogy tesóm mindhárom gyereke csak szopizott 6 hós korig,és mindegyik asztmás,állandóan betegek,unokatesóm gyerekei szinte csak tápszeresek voltak,és kijárták az óvodát gyakorlatilag hiányzás nélkül...

Abba nem lehet belekötni,hogy az anyatej a létező legjobb dolog a csecsemő számára,de elítélni azokat,akiknek valamiért nem sikerül a szoptatás,na attól felmegy a pumpa!

Minden jót kívánok nektek!!

Szívemből szólt ez a cikk!!! Azok akik kvázi minden gond nélkül szoptattak és lelkesen magyaráznak ennek a fontosságáról, fogalmuk sincs, milyen az, amikor minden egyes nap megszenvedsz egy csepp tejért is (tisztelet a kivételnek)! Én is sokat keseregtem...Most már elfogadtam, és sokkal boldogabb, felszabadultabb vagyok!

A következő babánál viszont pontosan tudom miket fogok másképp csináni!

Jó egészséget Nektek!