Hány évesen és miből lett saját lakásotok/családi házatok? (beszélgetős fórum)

Persze, szerintem jó dolog, ha valakit tudnak támogatni, de egyre inkább úgy érzem, ha nem, akkor ez lehetetlen küldetés :/

De 45-50 évesen, mire összejön a pénz, nagykamasz gyerekekkel meg már nem biztos, hogy családi házat vennék, mert akkor talán már értelme sincs, másra kell.

Azért is tettem fel a kérdést, mert szerettem volna látni, szülői segítség nélkül mi a megoldás.

Ha van öt évetek addig, akkor kössetek 4 fundát. Hatmillió önerőtök lesz addigra. És öt év alatt kialakul, hogy hol fogtok dolgozni meg élni, az hosszú idő. Maximum lakást vesztek majd.

Ha nem tudtok albérlet mellett takarékoskodni, akkor adjatok ki egy szobát, ha az sem megy, akkor rossz helyen éltek és dolgoztok, mert ebből előrejutás nem lesz. Akkor azért dolgoztok, hogy egyetek/lakjatok és azért esztek/laktok, hogy dolgozzatok. Ez esetben önképzés, de nagyon masszívan, éjjelente, hétvégente, és tessék menni a jobb lehetőségek után. Másképp nem megy.

Jelenleg Fundamentát érdemes futtatni, többet s egyszerre, az önerőnek kiváló lesz.

Ha túl drágák a házak számodra, akkor végy egy kis lakást. Ha az is drága, akkor még nem engedheted meg magadnak.

Szerintem sehogy. Max. kenyéren és vizen élhettek hosszú évekig. De az sem megoldás, mert az ingatlanok még mindig felfelé tartanak.

Esetleg néhány év külföld, behúzott derékszíjjal, majd venni egy beköltözhető házat, amit folyamatosan újítgatnátok?

Első saját ingatlanunkat a férjemmel vásároltuk meg, Budapesten, jó helyen, 30 éves korunkban. Addig -szándékosan és nem kényszerből- albérletben éltünk, egy olyan helyen, ahol nem tudtunk volna akkor még vásárolni.

Nem volt szülői segítség, nem volt lottónyeremény,és ez már bőven a piacgazdaságban történt, a kétezres években.

23 évesen mentem férjhez, még egyetem alatt. Az egyetem befejezéséig szüleimnél éltünk, férjem is. Ez egy panellakás kis szobája volt. Első két gyermekem oda született. Ők egyébként imádtak ott lakni, mármint a gyerekek, komoly törés volt nekik, amikor eljöttünk. Ez 5 év után történt.

Akkor az unokatesómnak volt egy lakása, azt nem akarta idegennek kiadni, így nekünk adta ki. 2 évet annak fejében laktunk, hogy felújítottuk a lakást, utána 3 évig a piaci ár kb. felét fizettük. Ennek ellenére aztán a végén volt némi vitánk, de hát ilyenek ezek a családi dolgok. Szóval végül 10 évig ki voltunk szolgáltatva másoknak. Közben építettük a céget, dolgoztunk, bíztattuk egymást, spóroltunk, ahogy tudtunk, nem mellesleg még két gyermek érkezett. Akkor egy panellakás árának kb. a fele volt meg. A férjemnek végül pár hónapos külföldi munkát kellett vállalnia, hogy a másik fele is meglegyen. 2 millát a szüleim is adtak bele. Így, még a nagy drágulás előtt vettünk 12,5 millióért egy 3 szobás panelt. Szándékosan földszintit, szélsőt, mivel 4 gyermek van, nem akartam, hogy szóljanak, hogy dübörgünk, meg stb.. De jó is, békességben élünk a szomszéddal.

Nekünk alapelvünk volt, hogy hitelt nem veszünk fel.

Bár egyszer, ez is majdnem megdőlt, mert még a panellakás előtt majdnem vettünk egy házat vidéken, de arra lett volna 10 millió hitel. Aztán végül asperger szindrómás fiunkat a fővárosba kellett volna hordani nap mint nap, ezt meg végül nem vállaltuk. De jól is tettük, és a férjem azóta is köszöni, hogy nem engedtem hitelt felvenni.

Az a 10 év "csövezés", ahogy én hívom nem mindig volt könnyű, de minket megerősített, mert volt család, volt cél. A gyerekeink meg külön nevelés nélkül is látták, hogy nem magától lesz meg egy lakás, bizony sokat kell dolgozni, variálni.

Ennek ellenére tudom, hogy nem csak magamnak, hanem az Istennek, - ha tetszik a szerencsének - is köszönhetjük, hogy a férjemnek volt hol dolgozni, és helyt is tudott állni, és persze szüleink támogatásának, ami nem feltétlenül pénz volt, hanem eleve a segítségük, hogy be tudtam fejezni az egyetemet, vagy éppen segítenek - ha nem is minden nap, de sokat - a gyerekek hazahozásában, hogy tudjunk dolgozni. Pedig még ők is dolgoznak, illetve anyám.

Szóval nagyon nehéz, az embernek vagy a fél élete megy rá, vagy az egész.. Már annak, akinek nem hullik az ölébe. Félreértés ne essék, nincs azzal semmi bajom, aki örököl egy lakást 20 évesen a nagymamájától, attól nem rosszabb ember senki, csak azt a tényt rögzítem, hogy ha ez nincs, akkor nagyon nehéz, egy bizonyos kereseti szint alatt meg szinte lehetetlen.

Összefoglalva nálunk két kulcsszó volt:

-támogató család (ami nem feltétlenül pénz, picit az is)

-külföldi munkából némi anyagi löket

Lakotelepi lakas 55 m2 koruli mar 15-8 M,

a minigarzon is 13 M kornyeken.

Es ez csak panel.

A tobbi a csillagos eg.

a 22-25 m2 koruli foldszinti udvaros lakasok 9-11-12 M korul vannak.

Honapok ota nezem a pesti ingatlanpiacot.

Igen, valószínűleg a vége sajnos panellakás lesz, itt 13-14 millióból csak erre futja, de akkor az építkezésre nyilván nem lesz pénz, ha lakást veszünk, utána meg gyerekek mellett nem tudom, mennyire lehet milliókat spórolni.

Hát ez van, bár kicsit bosszantó, hogy tanulok, dolgozok 18 éves korom óta, még a külföldet és bevállaltuk, a hitelt is bevállalnánk és így is csak álom marad a családi ház :/

Pesten is van olcsóbb. Íg nehezen hiszem el, hogy ott nincs.

Nem egy kacsalábon forgóval kell kezdeni.

Mi is gondoltunk erre, de addig is lakni kellene valahol, amíg építkezünk, és azért beköltözhető állapotra felhúzni is legalább 18 millió forint. És ez az összeg ugye a telken kívül kell.

Na de, ha az összes pénzünket beleöltük, akkor marad az albérlet, ami mellett meg félrerakni nem nagyon lehet.

Passz, nem egyszerű. Hány évesek vagytok?

Ha rögtön kell(ene) a ház, és nincs elég önerőtök, akkor sajnos 0 az esély, ha nem akartok hitelt.

Ha tudtok várni, és félrerakni, akkor jó megoldás a fundamenta min havi 2*20 000-rel, mert ehhez jár havonta állami hozzájárulás is, és a futamidő végén kedvező kamatozású hitel.

De ugye egy Fundamenta mire lejár kb. 5-8 de inkább 10 év :(