Hány évesen és miből lett saját lakásotok/családi házatok? (beszélgetős fórum)

Értem, még mindig nem sikerült lefogyni. Csak tudod, attól nem leszel sem soványabb, sem sikeresebb, sem boldogabb, ha azt hiszed, hogy egy arctalan fórumon való beszólogatás számít valamit.

Keresd az élményeket a valóságban. Ha jut.

A továbbiakban valóban ignorállak, te pedig minden újabb belém kötéssel azt igazolod csak, amit az imént leírtam. Még csak nem is moderáltatom a belém kötéseidet (te "szólítottál meg" a magad primitív módján), elvégre ez vagy te. Látszódjék.

Na kötekedj csak tovább, mindazzal, akivel egyívású vagy.

Alapvetően igazad van, jó, amit írsz.. Mi is éltünk együtt, komoly konfliktusok nélkül.. És igen, nem szégyen nem nulláról kezdeni..

De valahogy mégse megy ez manapság.

Szerintem ez két oldalú, mert pl. anyámék már az a generáció, akik segítenek-segítenek, de mondjuk azért azt is megmondták, hogy nekik külön életük van, nem fognak bölcsi helyett egész nap gyereket felügyelni. Mert még munkájuk van, meg örültek, hogy végre minket felneveltek, szeretnének magukkal is foglalkozni...

A gyerekek sem szeretnének felügyelet alatt lenni, de az "öregek" sem szeretnének örök pesztrák lenni.

Igen, nyilván az arany egyensúly a jó. Bár én elismerem, hogy rászorultam a szüleimre ahhoz, hogy egyáltalán ennyit elérjek. Már nem úgy, hogy anélkül éhen haltam volna, nem, csak éppen az egyetemhez, meg a házasságunk elején a lakhatáshoz kellett a biztos háttér. Jó, mi is úgy gondolkozunk, hogy majd ha anyáinkat ápolni kell, akkor majd hogy csináljuk... Azért mi se felejtkezünk el róluk.

De a jó szándék ellenére nem könnyű ez. Ki vagyunk egyre inkább a pénzistennek szolgáltatva, még az is, aki annyira nem akarja.

Aranyos vagy.. Jó volt olvasni, mert pont ma sokaltam be, hogy azért nem is megy annyira ez a mérnök lét 4 gyerek mellett, mert 3. napja nem tudtam felállni az asztaltól nemhogy 6, 8 óra után sem.. Kéne valami mást csinálni, szabadabb időbeosztással..

De hát akkor fogok.. vagy ezt tovább, vagy mást.. :-)

Ott valami baj van, ahol nem tudják kezelni a helyzetet.

Van olyan ismerősöm, aki a régi családi ház mellé húzott fel a fiának egy másik házat. Mindkét fél csak akkor jár át a másikhoz, amikor hívják. Nagyon jó a kapcsolat az anyós és menye között, egymást segítik amiben tudják. A fiatalok már 10 éve házasok...

....vannak cifra esetek is :( egyik triplagenerációsba itt maradt a volt meny aztán ideköltöztette az új pasiját , a saját gyerek + elköltözött albérletbe :(

1-2 helyen + meghalt a fiatal és ottmaradt a 2 gyerekkel a vő , ez se túlzottan alkalmas arra , h ott új életet kezdjen az a fiatal :(

A korosztályomban (alig harmincas) már elvétve akad olyan ismerősöm, aki többgenerációs házban szeretne élni a szüleivel. Kisvárosban élek, és sokan inkább elmennek albérletbe, még ha nincs is lehetőség építeni/vásárolni, mint hogy ezt az életformát válasszák.

Nekünk szerencsénk volt, nagyon áron alul tudtunk a férjemmel házat venni, szüleimtől kábé 700 méterre,- és ez a távolság kellet a családnak, hogy felhőtlen, normális maradjon a kapcsolat.

Anyuék nem szerették volna, ha elmegyünk (bár nem nagy többgenerációs házuk van), viszont a hétköznapi apró-cseprő hülyeségek egy idő után nagyon ránk telepedtek.

De szerencsére elfogadták, hogy költözünk, sokat segítettek a felújításoknál. Még ők is fiatalok, de segíteni így is tudunk kölcsönösen egymásnak, anélkül, hogy egy fedél alatt élnénk. Jobb így mindenkinek.

"de a mai fiataloknak, gyerekeknek vajon milyen öregségük lesz?! Kötődnek -e valamihez, vagy valakihez?"

Amilyet csinálnak maguknak. Valakihez, valamihez egyébként biztosan. Van aki a tabletjéhez, van aki a barátaihoz, ismerőseihez ;)

Ez amúgy is probléma Magyarországon, minden tele van kétgenerációs házakkal, amiket a szülők nem bírnak fenntartani, de a gyerekek önállóan szeretnének élni, eladni viszont lehetetlen őket, mert senki nem akar kétgenerációs házat.

Mondjuk, sok olyat látok, ahol nem is kifejezetten kétgenerációs a ház szimplán hatalmas és drága fenntartani, a szülők mégse akarnak tőle megválni. De azt sem akarják, hogy a gyerek odaköltöztesse a barátját/barátnőjét...

Szerintem ma már ugyanannyira nem akarnak a szülők a felnőtt gyerekeikkel együtt élni, ahogy fordítva.

Az biztos, hogy nem mindenki alkalmas együttélésre és megkeserítik egymás életét. Az nagyon szomorú.

Sajnos ezt tanítani nem lehet.

Az első házasságomban együttlaktam egy kötekedős, kibírhatatlan anyóssal. A második anyósom már minta volt számomra. Csupa szív, okos asszony volt.

Nem olyan nehéz jó viszonyban élni, ha a másik is arra törekszik.

Az nem probléma, ha a fiataloknak más céljaik vannak.

Akkor probléma, ha nincs rá fedezet és muszájból kell a nulláról kezdeni, vagy muszájból kell külföldre menni dolgozni, mert inkább ez a gyakorlat.

Mindig voltak és lesznek is generációs különbségek, de ez nem olyan áthidalhatatlan szakadék egy jól működő családban. Szükségünk van egymásra.

Az én korosztályom még viszonylag jó helyzetben van, de a mai fiataloknak, gyerekeknek vajon milyen öregségük lesz?! Kötődnek -e valamihez, vagy valakihez?

A közvetlen szomszédomban a kisebbik fiú otthon maradt a szülőkkel, nagyszülővel, a nagyobbik pár házzal arrébb vett egy felújításra szoruló viszonylag olcsó, régi sváb házat, amit családi segítséggel újítanak fel.

A szemben lévő szomszédomnál szintén együtt lakik a három generáció és problémák nélkül, mert tudnék róla, ha nem. ;)

Én is örülök, ha jó példát látok és jó ilyen faluban élni, bár a fővároshoz közel vagyunk, de mégis távol.

A több generációs megoldásoknál nagy előny volt, hogy kölcsönösen segítették egymást az idősebbek, fiatalok.

Nem kellett bébiszitter, nem kellett minden nap főzni, takarítani, kertészkedni, mert az idősek besegítettek. Cserébe a fiatalok gondozták őket, amikor már erre szükség volt.

Megfizethetetlen dolgok ezek.

Elméletben nekem nem lenne ellenemre egyáltalán. Gyakorlatban....hát tényleg olyan család kell, akik nem basztatják egymást örökké, és elegendő személyes tér mindenki számára.

Nem tudom, én nem hiszek a több generáció együttélésében hosszú távon, mert olyan szintű alkalmazkodás és kompromisszum kell hozzá mindkét oldalról, hogy az sokszor már megkeseríti az életet. Egy dolog néha alkalmazkodni és más, ha mindig mindennap alkalmazkodni kell mindenben.

Egyébként, biztos van olyan család, akinél ez működik, szép meg minden, de a legtöbb esetben az a probléma, hogy a szülők nem hagyják leválni a gyerekeiket. Hány és hány fórum nyílt itt és máshol is arról, hogy több generáció él egy fedél alatt, netán egy telken a szülőkkel és azok folyton beleszólnak mindenbe, kopogás nélkül bemennek, nem szállnak le a fiatalokról, megszabják, hogy mit csinálhatnak a kerttel és a házzal, vita van abból, hogy ők máshogy akarják nevelni a gyereket, mint a szülő...

Az átlag ember vágyik az önállóságra és arra, hogy saját döntéseket hozhasson és a maga módján éljen. Ez nagyon ritkán működik, ha több generáció él együtt, mert mindig van valahol valaki, aki mindent jobban tud és így tovább.

Így is lehet fogalmazni. De nem sokan szoktak megkérdőjelezni egy több százéves hagyományt. Persze kivételek mindig akadnak.

Általában azért az is hozzájárul ehhez a szokáshoz, hogy a család közösen segíti a többi gyermeket is, persze ha tudja.

Az elvárás viszont elvárás...

Tehat a hagyomagy esetlegesen terhet tesz egyesek vallara, mig masokat netan iriggye tesz?

Persze a hagyomany egyben normat is jelent...

Mint írtam elsődleges, hogy a legkisebb fiúgyermek, ez a hagyomány, ha nincs fiú akkor a legkisebb leányé a feladat és a lakás, a férj "odaszáll".

Nem szül: akié a lakás azé a feladat is. Ha nem vállalja az aki születésénél fogva elsőbbséget élvez akkor lehet önként jelentkezni. Persze dönthetnek másképpen is, családja válogatja. :)

De egyre több az olyan család, ahol a gyermekek külföldön keresik a boldogságukat és ott ragadnak.

Nem feltetlenul pocsekolas, ha a kovetkezo generacionak mas celjai vannak.

Szerintem a korkulonbsegbol adodik a legtobb problema.

Az evek mulasaval mar sokkal konnyebb megerteni szuleink felfogasat semmint kamasz- vagy ifju korban

Es hogy kerul kivalasztasra az, akinek "otthon kell maradnia"?

Masreszrol nem szul ez anyagi vitakat?

Sajnos én is tapasztalom, hogy több családi házban egyedül él az özvegy. :( Jobb esetben albérlőt tart, de inkább nem. A szomszédok figyelnek rá és a szociális gondozó hozza az ebédet. Se gyerek, se unoka, max.ünnepkor. :(

Igen, tudom. A mi példánk nem általános, de azért ilyen is van és remélem, hogy lesz is.

Azért írtam le, hogy mások is okuljanak belőle, amíg fiatalok. A jövőre is gondolni kell, arra az időre, amikor ők lesznek idősek.

Az együttéléshez meg kell tanulnunk egymást tisztelni, maximálisan elfogadni.

Az első generációnak kell a legtöbbet megteremteni, a többinek pedig azt kamatoztatni.

Nem szabad mindenkinek a nulláról kezdeni és elpocsékolni az elődök befektetett munkáját, pénzét.

Szurikáta!

Viszont a te hozzászólásaidat is öröm olvasni. Sugárzik belőle a pozitív és boldog életöröm. Örülni annak ami van, örülni annak ahogy van:)

És hány gyerek menekül el ezekből a családi házakból...

A szülők felépítenek egy nagy házat, mert úgy gondolják, majd a gyerekek is ott fognak később élni családjukkal. Aztán a gyerekek felnőnek és eszük ágában nincs ott maradni a család felügyelete alatt. Nem marad más hátra, mint eladni a nagy házat, amiben pedig a szülőknek rengeteg munkája van.

Szerintem manapság inkább ez a jellemző semmint a Ti példátok.